Álmok: Júliusi álom

                           Álmodtam egy világot magamnak…

Álmodtam egy világot magamnak,
Itt állok a kapui előtt. 
Adj erőt, hogy be tudjak lépni,
Van hitem a magas falak előtt!
                                                                        /Edda/

Ezt énekeltem öntudatlanul 25 évesen, Istentől szorongatott lélekkel a parókia előtti téren. Bemenjek, vagy mit tegyek… Életem első, nagy, önálló döntése. Hogyan tovább, Istennel, vagy újra megtagadva – mindenki más megelégedésére – élem tovább kételyekkel, kérdésekkel teli életem. 
Akkorra már olyan erős Isten hitem volt, hogy tudtam, senki sem veheti el tőlem. S ez a hit számtalan személyes tapasztalás, élmény után olyan lendülettel vitt az egyház előtti parkba, hogy nem is vettem észre, hogy ott vagyok és énekelek… „Álmodtam egy világot magamnak…” Addig énekeltem, amíg bementem… S azóta is Istennel járok, vele élek…
A megtérés, mindenkinél máshogyan történik. Mondják, a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által… Nálam ez fordítva történt. Először győződtem meg Isten létéről, az imádságokra adott válaszai, tettei alapján, de akkor még fogalmam sem volt, hogy ki az az Isten, aki kiválasztott engem. Sem a Bibliáról, sem Jézusról, sem a felekezetekről nem tudtam semmit. Csak azt tudtam, hogy létezik egy világ, mely mindenek fölött való, melyben örök igazság és irgalom lakozik. Mindig egy ilyen világban szerettem volna élni, s ez az álmom beteljesedett.
Mégsem lettem álmodozó, tudom, hogy sok a tennivaló. Aggódom nemzetemért, hazámért, hivatásomért, a rámbízottakért és a magam eszközeivel harcolok is mindezért. 
Abban a kettősségben élek, hogy hiszem, hogy mindent meg kell cselekedni, ami rajtam áll, ugyanakkor tudom, hogy semmit sem tehetek, mert minden Isten kezében van. S ezzel teljesedett be az én gyermekkori álmom.

Az abortusz I.

Jogi megfontolás

Az abortusz kérdésében több jogi, filozófiai és teológiai kérdés is felvetődhet. A személyiségi jogok határa hol húzódik? Mikor kell alárendelni az egyén érdekeit a közösség, a társadalom érdekeinek? Melyik jogrendszer legyen a meghatározóbb, a római, vagy a görög? A magzat rendelkezik e személyiséggel, vagy van- e lelke, és ha igen mikortól? 
Egy valamiben mindannyian egyetértünk, abban, hogy új élet születik. A kérdésről tehát ezek figyelembevételével kell elgondolkodni…

Véleményem szerint:
1. Minden nőnek joga van eldönteni, hogy akar e családot alapítani, tervezni, vagy sem. 
2. Ha nem, eldöntheti, hogy él e szexuális életet vagy sem. 
3. Ha igen, eldöntheti, hogy akar e gyermeknek életet adni, vagy sem. 
4. Ha nem, eldöntheti, hogy védekeznek e, vagy sem. 
      - Ha igen, eldöntheti, hogy a partnerére bízza a védekezést, vagy nem. 
      - Ha nem bízza rá, akkor védekezhet, vagy még mindig visszakozhat.  
Abban az esetben, ha már megfogant a magzat – extrém eseteket vitatva -, nincs joga, s kellő indoka senkinek ahhoz, hogy elvegyen egy másik életet. A magzat ugyanis már vitathatatlanul él: három hetes korától dobog a szíve, van központi idegrendszere.

És még mindig dönthet; ha nem öli meg a magzatot, eldöntheti, hogy: 
5. Szülés után a kórházban hagyja, vagy
6. Legálisan, – mégis név nélkül – a kihelyezett inkubátorba helyezi.
7. Eldöntheti, hogy örökbe adja, vagy sem.
8. Ha nem, akkor meg is tarthatja, hátha közben felélednek anyai ösztönei és képes lesz felnőni a     hivatáshoz, feladathoz.
9. Ha mégsem, akkor még mindig örökbe, vagy nevelésbe adhatja.

Mint láttuk, senki sem fosztja meg a nőket jogaiktól… Igen sok döntése, választása lehet egy nőnek, a gyermekvállalás terén egészen addig, amíg egy új élet a méhében meg nem fogan. A jogaira hivatkozva, senki sem pusztíthat el egy vele azonos biológiai és társadalmi szinten álló élőlényt. Ez ugyanis, ellenkezik a legősibb parancsolatok legfőbbikével. Bármilyen magyarázat és indoklás, csak újabb jogi, etikai kérdéseket vet föl.  

Folyt. köv.

Abortusz II.

Etikai megfontolás

Vészesen fogyó nemzetünk, még hangsúlyosabbá teszi a kérdést napjainkban. A személyiségi jogok határa ott kell, hogy húzódjon, ahol nem sérti a felelős többségi társadalom, a nemzet megmaradásának érdekeit. Véleményem szerint mindent, ami a személyiségi jogokra vonatkozik, azt ez alá kell rendelni.

Szomorú, hogy az emberek nagy része azt vallja, azért nem vállal (több) gyermeket, „mert azt fel is kell nevelni!”. Igazából szeretetre, és egyetemes, stabil értékek átadására van szüksége a gyermeknek. Ez az, amitől megtanul, helytállni az életbe. Bár a nevelés, időigényes és fáradtságos, csak ez térül meg mindenki számára. 
Minden támogatást meg kell adni, hogy helyes döntést hozhasson és a mérlegelés kapcsán ne a hiúság, a karrier, vagy az anyagi megfontolás legyen az elsődleges szempont. 
Hiába részesítjük magunkat előnybe a magzattal szemben, hosszú távon minden a visszájára fordulhat. Gyermektelenül, vagy sérült gyermekkel rólunk ki fog gondoskodni? Ha a fiatalok azt látják, hogy a pénz megszerzése fontosabb az embernél, akiért hajszoljuk, akkor ők sem fognak gyermeket vállalni, sem idős családtagokat ellátni. Persze sokan azt gondolják, ha nem lesz gyerekem, megmarad a pénzem, utazgatok, s idős koromba befizetek egy emelt szintű idősek otthonába… ahol persze majd azok dolgoznak, akiket az ő korosztálya - hasonló szellemben - nevelt… Ha nem hozunk áldozatot, értünk sem fognak áldozatot hozni, s így a várt, s remélt jobb létünk soha nem következik be.

S most újra feltehetjük a kérdést? Kinek erősebb az érdekérvényesítő képessége? Az anya joga az öléshez, vagy a magzaté az élethez? Mi még azt tanultuk: minden áldozatot meg kell hozni az emberért, kivéve az emberáldozatot!

Rombolók

IV. Nyelv

Mi európai népek nehezen értjük meg a Bibliát, mert a történetek kapcsán mindig azt kérdezzük, hogy igaz, vagy nem. Valóban megtörtént, vagy sem. Úgy történt e szó szerint, vagy nem. Ha nem, akkor az egészet elvetjük. A keleti ember nem azt kérdezi, hogy igaz-e a történet, hanem, hogy mit üzen ez az ő számára. Persze attól, hogy megkérdezi, nem biztos, hogy érti is. Mózes tízparancsolatát nem értették meg - vagy nem akarták –, ezért több százzal egészítették ki. Jézus példázatait sem értették, pedig mindegyike a tízparancsolaton alapult. Ha meg akarjuk érteni a bibliai nép gondolkodását, működését, habitusát, ismernünk kell a Bibliát, a Talmudot és megnyilvánulásaik esetén, hasonló kérdést kell feltennünk: Mit akarnak, hogy gondoljak? Mit üzennek a számunkra?

Az Első Magyar Izraeli Telefontársaság (Emitel) telefonkönyvének első lapjain fellelhető legfontosabb telefonszámok közt szerepel a Meleg Háttér. Zárójelben megjegyzi: homo és biszexuálisok részére. Ez jó, mert különben azt hinném, hogy valami kellemes dolgot jelent. Ugyanis a magyar nyelvben a meleg szó kifejezetten pozitív kicsengésű. Gondoljunk csak a meleg kenyérre, édesanyánk meleg ölére, az otthon melegére, a tűzhely melegére, a napsütés melegére, meleg, szívélyes üdvözletre, a meleg barátságra, meleg fürdőre, meleg takaróra és még sorolhatnánk. Mind-mind pozitív tartalmú, felhangú. Mit akarnak, hogy gondoljak? Azt, hogy homoszexuálisnak lenni jó dolog és kívánatos? S mit mond a bibliai nép Istene? Utálatos dolog, s ki kell irtani. Ne használja tehát senki a meleg szót a homoszexuálisokra. Van éppen elég becézése. Nyelvújításként ajánlom helyette az égetnivaló szót, ha már mindenképp ragaszkodnak a normálistól eltérő hőfok jelzésére. S hogy a homoszexualitás megítélése hogyan változott évtizedek alatt, ez tükrözi a társadalom megbetegedését is: bűn, deviancia, betegség, másság. Mit nem mondok? Másság, egy újabb szó, amit a fentiek szerint elemezhetnénk. A másságot csak a saját autentikus környezetében, vallási, kulturális, nyelvi, éghajlati, gazdasági adottságai mellett övezheti tisztelet. Mindenki kíváncsi más népek kultúrájára, de azt csak a saját hazájában ismerheti meg. Aki szülőföldjét, hazáját, vallását, nyelvét, kultúráját, halottait hátrahagyva a – jobb megélhetés reményében – idegen államban akar letelepedni, azt sosem fogja tisztelet övezni. Gondoljunk csak disszidenseinkre. Éppen azt hagyják el, amit tisztelni lehetne bennük. Hát még akkor, ha hite, értékrendje, habitusa, viselkedése szöges ellentétben áll a befogadó nemzetével (cigányság, zsidóság).
A minap leszólított egy Krisna Tudatú hívő, annak ellenére, hogy a szemkontaktus elkerülésével igyekeztem továbbhaladni. A megszólítás már eleve felbosszantott, „…ma az intelligens embereket szólítom le. Adományt gyűjtök…” Nem köszönöm, én … vagyok. „Az jó, ők mindig szoktak adakozni a rászorulók étkeztetésére.”… Végül az általam jól ismert köszöntéssel búcsúzott. Véleményem szerint sosem lesz Krisna Tudatú hívő Magyarországon, sem Európában, sem Amerikában, csak a hinduizmus hazájában. Abban a földrajzi, éghajlati, kulturális, nyelvi régióban, ahol a vallás gyökerezik. S igaz ez minden más világvallásra is.

Folyt. köv.

Árpádsáv

Az Árpád-házi lobogó nekem nem árpádsávos. Az első, magasztos érzéseket táplál bennem: büszkeség, nemzeti, történelmi öntudat. A másik kifejezéstől meg mintha szégyenkeznem kellene, de miért is? Kinek az érdeke, valaminek a tartalmáról az ellenkezőjét sugalmazni? Az árpádsávos zászló – ahogyan hívják a rettegők és feszültségkeltők –, ugyanis annyira sem emlékeztet a Nyilas Párt, mint az Amerikai Egyesült Államok zászlajára.

Az Árpád-házi királyok családi zászlaja, történelmi zászlóink legősibbje. A névadó személyét olyan nagy tisztelet övezi, hogy a mai napig Árpád atyánknak (apánknak) becézzük. Ennek üzenete nem a széthúzást, a kirekesztést jelképezi, hanem az ellenkezőjét: az összetartozást, az összefogást. Ezt tette zászlaja alatt az Európának legtöbb szentet adó Árpád-házi uralkodó család névadója.
Az árpádsávos hisztéria kevesek érdekét szolgálja, azokét, akik az állandó feszültség generálásával önös érdekeiket próbálják érvényesíteni. A gyűlölet szítása, csak egy célt szolgálhat, a békétlenség elérését. Aki azt állítja, hogy az Árpád-házi lobogó félelmet kelt benne, de az amerikai zászló az nem, az valószínűleg nem mond igazat. Ha mindkettőtől retteg, akkor az kóros képzettársítás, és orvosi segítséget igényel.
Az Árpád-házi lobogók sokasága bennem az együvé tartozás érzetét kelti, és összefogásra ösztönöz.
Itt az ideje valós értelmét visszaadni ősi lobogónknak. Eredeti üzenetét kell hordoznia és senkinek sem szabad más jelentéstartalmat tulajdonítania tömeges előfordulásának. Sőt! Akiket félelemre sugall, jusson eszükbe, hogy az Árpád-házi lobogó adott oltalmat minden népnek, mely a magyarok fele tiszta szándékkal közeledett.
.

Előítélet helyett utóítélet I.

Előszó: Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az alábbi két írás egyes részeinek kontextusból történő helytelen kiemelése, hangsúlyozása félreértelmezésre adhat okot, s mint ilyen sértheti az egyénnek önmagáról alkotott képét. Amennyiben önt a témák érzékenyen érintik, úgy kérjük, tekintsen el a cikkek olvasásától!


Gyűlölködők

Számtalanszor megkaptuk már, hogy mi magyarok, milyen előítéletesek vagyunk. Azt, hogy ezt többnyire azok hangoztatják, akik egyenesen gyűlölnek minden más nációt, fontos tisztáznunk.
Két – sok szempontból hasonló – népcsoport hatalmaskodik hazánkban, melyek a vallásuk, származásuk, értékrendjük tekintetében idegen az európai, és a magyar civilizációtól egyaránt. Beilleszkedni képtelenek, ezért a maguk vallását, ideológiáját, és a befogadó társadalmakkal ellentétes értékrendjüket próbálják mindenkire ráerőltetni, hogy minél inkább otthon érezhessék magukat. Sajnos, hiányzik az haza-, otthon képük és élményük, tapasztalásuk ezeknek az etnikai csoportoknak. Mit várhatunk a hazájukat, vallásukat, nyelvüket, kultúrájukat elhagyóktól, feladóktól? „Ha nekünk nincs, ne maradjon nekik sem!”
Megítéljük őket, de nem a származásúak miatt, hanem a káros életvitelük, felfogásuk, habitusuk miatt. 
Egy olyan néppel, amely nem szeret dolgozni, nem tiszteli a múltat és nincs jövőképe, mert mindig csak a mának él, nehéz együtt jövőt tervezni. Ráadásul az igazmondást nem ismeri, annál inkább szeret eskü alatt hamisan állítani, fogadkozni. Alkatuknál fogva hangos, erőszakos, bosszúálló. A lopást nem tartja bűnnek, a rablást megélhetési bűnözésnek nevezi, a fenyegetést, gyilkosságot önvédelemnek. Olyan népektől, melyek nem tisztelik a befogadó és őket eltartó, elhordozó nemzetet nem sok jó várható. Azért mi reménykedünk. Nem magunkba bízunk, hanem a Szentháromság Istenében. S hogy nem hiábavaló, azt bizonyítja többek között Böjte Csaba atya áldozatos szolgálata. 
Honnan tudjuk, hogy mi élünk és gondolkodunk helyesen? Onnan, hogy ez a föld emberemlékezet óta hozzánk tartozik, itt élünk, s itt halunk. Isten a szívünkbe írta törvényét, s ha rosszat teszünk, gondolunk, rögtön megszólal a lelkiismeretünk.
Előítélet pedig ebben a kérdésben nem létezik, csak utóítélet, illetve tapasztalat. 

Folyt. köv.

Előítélet helyett utóítélet II.

Rasszizmus

Két jelzős szó is okot adhat az előítéletből fakadó rasszizmusra: a rohadt zsidó és a büdös cigány. Ezek használata nem szerencsés, annál is inkább, mert már senki sem az eredeti értelmezésében, hanem inkább csak pocskondiázásra használja – bár Demjén Rózsi esetében kifejezetten pozitív felhanggal bír -. A jelzők itt ugyanis nem szitokszót jelentenek, hanem tapasztalást. Több tucat – magát zsidónak valló személy - otthonában járva állíthatom, hogy ott bizony sok minden rohad: bűzlik a szemetes, a halom csetres, az ételmaradék, a szennyes, az állatszőr, a vizelet szag, dohos, áporodott levegő, stb. … a személyi és környezeti higiéné enyhén szólva kívánni valót hagy maga után. Ezért is tartanak a tehetősebbek bejárónőt. Persze ennek az ellenkezőjével is találkoztam, de ott többnyire mániáról beszélhetünk (pl: tisztaságmánia, kényszeresség).
A közhiedelemmel ellentétben, viszont a cigányság otthona, személyes élettere viszont nett. A személyi és környezeti higiénia példás, minden patyolat tiszta, pontosabban szakrálisan tiszta: nem keveri a tisztát, a tisztátalannal. Fürdés előtt lezuhanyozik, mert nem fog koszos vízben üldögélni. Ami azonban a közvetlen környezetén kívül esik, oda szemetel, azzal nem törődik. A büdös szó azonban, nem a környezete, hanem a bőre jellegzetes kipárolgásából ered. Nekünk is van, mint minden népnek, de ezt nem érezzük kellemetlennek. Amikor azt mondjuk, hogy büdös kommunisták, akkor sem a jellemükről van szó, hanem arról a tapasztalásról, ami akkor ér, ha bemegyek a lakásába, vagy beülök a kocsijába, vagy belépek a gyűlésre… Minden tiszta és nett, mégis megcsap az a jellegzetes, semmi másra nem hasonlítható szag. Azt tudjuk, hogy a cigányság felemelkedése, asszimilációja a háború után a kommunista párton keresztül vezetett (lásd állami alkalmazottak, közszféra, fegyveres testületek, stb…).

Szóval két olyan náció rasszistázik, amelyik a világ összes más népcsoportját egyetlen lekezelő szóval illeti (goj, gádzsó)!? Ismereteim szerint ez egyedülálló. Amikor bennünket, magyarokat rasszistáknak, nacionalistáknak (nem mintha ez negatív lenne!), vagy más hasonlónak titulálnak, akkor tudnunk kell, hogy egyszerű projekcióról van szó.
A hatalom, 2006. október 23-án történt békés, megemlékező, az igazság mellett kiálló polgárok elleni nyílt támadása kapcsán két ismerősöm nyilatkozta, hogy „ő bizony minden tüntetőt a Dunába lőtt volna…”! Az egyikük országos szóvivőként ismert, származását tekintve romungró, a másik félig zsidó, félig cigány származású férfi volt. 
Ettől kezdve vissza kell utasítani, minden ilyen rágalmat, és szembesíteni kell őket a valós tényekkel. 

Egyetlen módon lehet tovább együtt élni ezzel a két – magukat is romboló – népcsoporttal: ha kereszténnyé válnak. Az egyik pogány vallású, a másik elhagyta vallását. Ha nem térnek meg, akkor nincs közös alap a további együttéléshez, és együtt-gondolkodáshoz. A misszió az egyetlen remény, és esély a közös jövő megteremtéséhez.