2009. szeptember 26., szombat

A vértanúk utolsó mondatai...


Damjanich János:


"Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elveszíteni azt."



2009. szeptember 25., péntek

A vértanúk utolsó mondatai...


Aulich Lajos:


"Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot."



Magyar Hiszekegy


Hiszek egy Istenben,

Hiszek egy Hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország föltámadásában!

Ámen!

                 Papp-Váry Elemérné: Hitvallás (1921.) /Részlet/



2009. augusztus 17., hétfő

Rombolók

 
VI. Szakmai presztízs 

A szociális szférában tapasztaltakat néhány eset kapcsán szeretném bemutatni:

Kórházi ápolókat, szakasszisztenseket - gazdasági megfontolásra hivatkozva – rendszerességgel, portai szolgálat ellátására utasítanak, egy Hospinvest által vezetett súlyponti kórházban.
Aki ezt „kiokosodta”, az, vagy nem rendelkezik szakmai identitással, rálátással, munkajogi ismeretekkel, vagy tudatos rombolásról beszélhetünk. Ha az elsőről van szó, akkor alkalmatlan egy olyan jogkörre, amelyben ilyen döntést hozhat, tehát nagyon gyorsan kell meneszteni, hogy többet ne ártson. Ha a másodikról van szó, akkor arról is határozni kell, hogy soha többet ne kerülhessen olyan pozícióba, ahol kárt okozhat. 

Bentlakásos szociális intézmény felsőfokú végzettségű, foglalkoztatást szervező munkatársait a lakók üdültetésén, mosogatni viszik magukkal. Nem a lakók kulturált szabadidős tevékenységének a szervezésére, amire hivatottak, - mondják: arra ott vannak az ápoló kísérők -, hanem a konyhai dolgozók mellé mosogatni! 80 fő fölötti létszámról van szó, naponta háromszori étkeztetés, főzéssel.
A feladat nemcsak a szakmai munka presztízséhez, a munkakör kompetenciájához, hanem az intézményi hierarchiához is méltatlan. Rombolja a szakma – amúgy is megnyirbált - presztízsét, hitelességét, s ráadásul semmibe veszi a hatályos munkajogi, közegészségügyi jogszabályokat. Nemcsak, hogy nem mosogathatnak, - mivel nincs hozzá ÁNTSZ által előírt érvényes egészségügyi alkalmassági vizsgájuk -, még a konyha területére sem léphetnek be!
Mindenki tisztában van a fentiek aggályos voltával, mégis elvárja a vezetés, a kollegák pedig egzisztenciájukat féltve, eleget tesznek a jogtalan elvárásoknak. 

Önök szerint hova vezet ez a rövidlátás?


Folyt.köv.

2009. augusztus 3., hétfő

Rombolók


V. Szociálpolitika

A rendszerváltozás környékén hihetetlen trauma érte a lakosságot. A kapun belüli munkanélküliség az utcára került, csakúgy, mint a felnövekedett állami gondozottak, börtönből szabadultak, az ingázók, a munkásszállón lakók, a kivetettek, üldözöttek és menekültek. Önkéntes segítők hada tett tanúbizonyságot tettrekészségről, de a rászorulók problémáiról, identitásáról keveset tudva - sokszor többet ártva, mint használva – gyakran csapdába estek, falakba ütköztek. Szükségessé vált a professzionális képzés beindítása, a szociális háló kiépítése, a törvényi és intézményi háttér megteremtése.
Sokan megtanulták a kezdetekben, hogy például a hajléktalanság, vagy a munkanélküliség kezelésében a legfontosabb tényező az idő. Minél előbb visszaintegrálni a társadalomba, s biztosítani a munkához, lakhatáshoz jutást. Eközben a törvényi háttér még több ember ellehetetlenüléséhez járult hozzá. Lakhatási biztonság, munkához jutás – mint korábbi jog és kötelezettség - eltörölve. A privatizáció, mint bűvös új elem felmentést biztosított az emberséges bánásmód alól.
Kerekasztal beszélgetésből értesültünk arról, hogy a korábbi értékek, mint például a hűség, nem is pozitív fogalom. (?) Sőt, kiderült, hogy ezek az emberek gyávák, mert nem mernek váltani, nem vállalják a kihívásokat, leragadnak egy szakmánál, munkahelynél, településnél…
Tehát a cél, eredetileg az volt, hogy minél előbb vissza kell illeszteni a normális /normákkal rendelkező/ életbe a perifériára szorulókat. Ehhez képest viszont, a szakemberekből álló, vagy szakmai tanácsadók javaslatával kiírt minisztériumi, fővárosi, pályázatok ennek az ellenkezőjét célozták meg. Egymás után nyíltak a különböző típusú szolgáltatást nyújtó, stigmatizáló intézmények, például a hajléktalan ellátásban: hajléktalanok éjjeli menedékhelye, krízis menhely, átmeneti szállás, rehabilitációs intézmények, családok otthona, anyás otthonok, ifjúsági szállások, nappali melegedők, szociális irodák, telefonos információs szolgálat, mentőszolgálat, utcai szociális munka, segélyosztó helyek, ingyen konyhák, közfürdők, orvosi rendelők, fogorvosi ellátás, tüdőszűrés, kórház, fodrászat, stb…
Csak egy egyszerű kérdés: ha az a cél, hogy visszajuttassuk őket a normál ellátó rendszerekbe, akkor miért pályáztatunk, pályázunk stigmatizáló, kirekesztést célzó, -erősítő szolgáltatásokra? Akik diszkriminációról, szegregációról, szolidaritásról, meg emberi méltóságról papoltak, maguk konzerválták a kirekesztődést a társadalomból.
Kinek az érdeke a zavarkeltés, a rendetlenség, a káosz?
Ez egy költői kérdés volt.

Folytatása hamarosan.


Rombolók


IV. Nyelv 2.

Ugyanez a tendencia figyelhető meg, amikor a lopás helyett az élelmesség kifejezést használják, vagy a csalás helyett az ügyeskedést. Negatív tartalmú szavakat, pozitív kicsengésűvé varázsolnak. Ahogyan Paul. A. Samuelson közgazdaságtanjában a spekulációról azt bizonygatja, hogy az nem manipuláció, hanem kalkuláció. Tőle tudtam meg azt is, hogy sztereotípiák tulajdonképpen nem is léteznek. (?)
Tizenkilenc éves fiatalembert kérdeztem, hogy udvarol e valakinek? Nem értette a kérdést.
A homofóbia ellen (!) kampányt indítanak! Jól olvassák, nem a homoszexualitás reklámozása ellen!
A terhesség szó olyan szinten vált általánossá, hogy hívő emberek szájából is gyakran hallani. Igyekszem mindig kijavítani, mert ebben is tudatos rombolást vélek fölfedezni. Gyermekáldás, anyaság öröme elé néz, áldott állapotban van, állapotos, várandós… Annyiféleképpen kifejezhető lenne, de nálunk azt szajkózzák: terhes. Ez mindent elárul. Mintha a gyermekáldás csak teher lenne. Mit akarnak, hogy gondoljak? Hát azt, hogy ne vállaljunk gyermekeket… S hova jutottunk? A születéskor várható élettartam esetében Európában leghátul vagyunk, s a fogantatáskor várható élettartamot nézve, a világranglista alján kullogunk. A rombolást tekintve nagy sikert könyvelhetnek el a sugalmazók.

Az, hogy valaminek az ellenkezőjét híresztelik, vagy nevezik el, mint ami, azzal pedig csak az elmúlt húsz évben szembesültem.
A hazudozó milliárdos kivizsgáltatja a meggazdagodását annak, aki nem gazdag.
Adócsalás helyett az adófizetés elkerüléséről beszélnek, majd egy pozitív hangzatú, új fogalommal próbálkoznak: adó optimalizálás. (?) Értéktőzsdéről beszélnek, valódi érték és morális nélkül.
Gyurcsány Ferenc okos, eszes – mondták sokan. Nem okos, nem eszes, hanem rafkós. Az okos és eszes mögött pozitív értékek sorakoznak, a rafinált ember pedig rendszerint más kárára szerez előnyöket (rafinéria: körmönfontság, ravaszság, mesterkedés).
A megélhetési bűnözés fogalma mellé megpróbálták bevezetni a megélhetési vandalizmust, ami a nagy fölháborodásnak köszönhetően, szerencsére nem sikerült.
Kereskedelmi csatorna hírműsorát tényeknek nevezik, pedig egyet bizton állíthatunk, hogy a tényeket elhallgatják, vagy elferdítik, vagy bagatellizálják. Álhírnek sem méltó, sokszor világvégéről származó információkkal traktálnak minket, minden műsorukban van egy-két szerkesztett erkölcsromboló, demoralizáló szösszenet, kellő metakommunikáció kíséretében: rosszalló tekintet, vagy túlzott derű, ráncolt homlok, szemöldökhúzogatás, szájbiggyesztés, fejtartás, hanghordozás, pillantás, jelentőségteljes egymásra nézés. Janett Jackson „csupasz keblét” pontosan tízszer játszották le 18,30-19 h között a Tényekben. (Eleinte Tényleg? -nek hívtuk, ma már csak Tré-nyeknek nevezzük a műsort.) Mit akarnak, hogy gondoljak?
Egy keresztyénnek álcázott szekta tulajdonában levő csatorna pedig a hazugságon, csúsztatáson, rágalmazáson alapuló, közszolgálatinak feltüntetett műsorát Egyenes beszédnek meri nevezni!

Folyt. köv.

2009. július 21., kedd

Álmok: Júliusi álom


                           Álmodtam egy világot magamnak…

Álmodtam egy világot magamnak,
Itt állok a kapui előtt. 
Adj erőt, hogy be tudjak lépni,
Van hitem a magas falak előtt!

                                                                        /Edda/

Ezt énekeltem öntudatlanul 25 évesen, Istentől szorongatott lélekkel a parókia előtti téren. Bemenjek, vagy mit tegyek… Életem első, nagy, önálló döntése. Hogyan tovább, Istennel, vagy újra megtagadva – mindenki más megelégedésére – élem tovább kételyekkel, kérdésekkel teli életem. 
Akkorra már olyan erős Isten hitem volt, hogy tudtam, senki sem veheti el tőlem. S ez a hit számtalan személyes tapasztalás, élmény után olyan lendülettel vitt az egyház előtti parkba, hogy nem is vettem észre, hogy ott vagyok és énekelek… „Álmodtam egy világot magamnak…” Addig énekeltem, amíg bementem… S azóta is Istennel járok, vele élek…
A megtérés, mindenkinél máshogyan történik. Mondják, a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által… Nálam ez fordítva történt. Először győződtem meg Isten létéről, az imádságokra adott válaszai, tettei alapján, de akkor még fogalmam sem volt, hogy ki az az Isten, aki kiválasztott engem. Sem a Bibliáról, sem Jézusról, sem a felekezetekről nem tudtam semmit. Csak azt tudtam, hogy létezik egy világ, mely mindenek fölött való, melyben örök igazság és irgalom lakozik. Mindig egy ilyen világban szerettem volna élni, s ez az álmom beteljesedett.
Mégsem lettem álmodozó, tudom, hogy sok a tennivaló. Aggódom nemzetemért, hazámért, hivatásomért, a rámbízottakért és a magam eszközeivel harcolok is mindezért. 
Abban a kettősségben élek, hogy hiszem, hogy mindent meg kell cselekedni, ami rajtam áll, ugyanakkor tudom, hogy semmit sem tehetek, mert minden Isten kezében van. S ezzel teljesedett be az én gyermekkori álmom.