2011. január 12., szerda

VÉGE



. 

Szóbeszéd...

KÉPEK: 1 / 1
  

Zárt ajtók mögött tárgyalja a Kiskunhalasi Városi Bíróság a kegyetlenkedő pszichiátriai ápolók büntető-ügyét. Az első tárgyalási napon meghallgatták a koronatanút, aki megdöbbentő részleteket közölt a visszaélésekről.

Az újságírók csak a vádirat ismertetését hallgathatták meg a tárgyalóteremben. A nyilvánosság kizárását az egyik védő, Dr. Kastyják János kérte erkölcsi okból.

A megvádolt három férfi ápoló a megyei fenntartású Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonában dolgozott Kiskunhalason. Az ügyészség szerint szadista hajlamaikat a szellemi fogyatékkal élő betegeken élték ki. Kegyetlenkedtek velük, időnként pedig szexuális játékra kényszeríttették őket. A megalázó jeleneteknek más dolgozók is szemtanúi voltak. A nyomozás egy éve indult két ápolónő feljelentése alapján.
- A kolléganőmmel beszélgettük, hogy nem helyes, hogy bántalmazzák a betegeket. Azért kellett mentőt hívni, mert bántalmazták őket. Egyik-másiknak szexelni kellett a társával, azon kacarásztak – mondta el a bíróság folyosóján az újságíróknak az egyik feljelentő ápoló, aki állítása szerint maga is koronatanúja volt a történteknek.
Az ápolónők jelentették a történteket az igazgatónőnek, aki először (?! a szerk.) nem tett semmit. Ezután fordultak a hatóságokhoz. Az ügyészségi feljelentés után többször megfenyegették, zaklatták őket – állítják az ápolók.
- Az eset kirobbanása után az egyik kolléga jött, hogy azt beszélték az osztályon, hogy ránk robbantatják a házainkat. Az egyik vádlott időközönként a házam előtt szokott kocsikázni. Fényképeket készítettem róla, amiket feltettem a blogomra. Folyamatosan szidnak és rossz híremet keltik a városban – mondta el a Pszichiátriai Otthon ápolónője, Lukácsné Vágó Judit.
A megvádolt ápolók mellett ugyanakkor korábban kiálltak kollégáik, az intézmény dolgozói szimpátiatüntetést is szerveztek Kiskunhalas főterére. Állításuk szerint személyes bosszúhadjáratot folytat a két feljelentő ápoló. A Kiskunhalasi Városi Bíróság várhatóan tavasszal hirdet elsőfokú ítéletet, amelyen a sajtó jelen lehet majd.



További fotók ITT tekinthetők meg!
Halasmédia Online információ ITT!
Fotó: Pozsgai Ákos


:)


 

L
 


Levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
"Mert megérdemlem!"            Kiskunhalas

2011. január 11., kedd

Mit keres az egyik vádlott egész délelőtt a feljelentő utcájában? Megfélemlítés.

Nagyításért kattintson a képre!


Múltidéző - 2010. július 25., vasárnap:
 

Az eredeti bejegyzés eléréséhez kattintson a képre!

Szóhoz sem jutott a Halas Tv...


Félre tájékoztatnak minket… Pontosabban nem tájékoztatnak… Halasi esemény az országos médiumokban, halasi híradás nélkül… Biztos nem kapták meg időben, hogy most mi a központi koncepció… Hiszen, amit eddig mondtak, az már nem állja meg a helyét…

Egy fotóst kiküldtek, a többit majd összevágják, ahogyan szokták… A riport már előre kész, minden változatra… S ha mégsem lehet már úgy csűrni-csavarni a szót, mint eddig, akkor sem ők lesznek a hibásak, hanem azok, akik nem nyilatkoztak, vagy azok, akik félretájékoztatták őket…

…Az ügyvéd, Kastyják János a nyomozás tisztaságát támadta…
Bányai Gábor elnök úr a munkavállalók elégedetlenségéről, politikai lejáratásról, a szcientológiai egyház támadásáról nyilatkozott…
Simon Ilona (több halasi  médium volt munkatársa) a feljelentők hitelét igyekezett rontani, majd az ápolókat megtámadó betegeket hibáztatta…
Kalmár Sándor főorvos úr az igazgatónőt magasztalta…
Szűcs-Molnár házaspár a betegek megvesztegetésével támadta az ügyészséget és kollégáikat, köztük feddhetetlen igazságügyi orvosszakértőket…
Faddi István hivatásos gondok a gondnokoltak jogtalan kihallgatása miatt tett panaszt…
Petrecz Krisztián lufis tüntetésszervező a vádlottak ártatlanságáért igyekezett kiáll(íta)ni…
A vádlottak hozzátartozói pedig párjuk ártatlanságáról adtak nyilatkozatot, név és arc nélkül…
Utóbb pedig az elképesztő vádakról értesültünk…

Milyen érdekes, mintha mind egy oldalon állnának… Nem a betegek oldalán…

Persze, ez a halasi médiumoknak nem szembetűnő…

Ismerjük retorikájukat… legfeljebb majd, elnézést kérnek tőlünk, a félre értelmezésért


Levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
"Mert megérdemlem!"            Kiskunhalas

Legutolsó, aktuális híradó!


Legutolsó, aktuális híradó, "vendégművésszel"

ITT! (online videó)
. 

2011. január 10., hétfő

Szavazzunk kérem az oldalon!
Jobbra a menüsorban!


Ön szerint a Közalkalmazotti Tanács választása tisztességes volt?

1.     Igen, mert a legjobb emberek kerültek az őket megillető helyekre!

 2. NEM, mert összecsalták ezt is, mint mindent az elmúlt 10 évben!
.