"Mert megérdemlem!" Kiskunhalas
2011. január 19., szerda
Mindent látok! :) 2-0
.
Ma házkutatást tartottak a pszichiátriai otthonban, gazdasági visszaélések miatt.
.
.
.
A benned fénylő csillag
"A szeretetből vállalt küzdelem szül meg bennünket.
Döntéseidnek súlya van, és döntéseidből újabb döntések nyílnak előtted. Ezekből a döntésekből születik a jó is, de a rossz is ezen világon.
A sötétség a világosság hiánya. Nem lehet összetörni és kilapátolni
az ablakon.
Sokkal egyszerűbb, ha meggyújtunk egy gyertyát. Tehát nem a rossz, a hiány ellen kell küzdeni, hanem életre hívni a fényt, a saját életünkben és másokéban egyaránt."
Böjte Csaba
2011. január 18., kedd
Az alkalmatlan vezetőkről...
„….egocentrikussá válnak, még az ülésük és a járásuk is megváltozik. Nem
hallgatnak az ellenvéleményre, sőt, minél nagyobb kórus követel valamit, annál
inkább megcsökik magukat. A közvetlen munkatársak
kiválasztásánál a simulékonyság, a talpnyalás lesz a fő szempont. Megmámorosodnak,
még a fiziológiai tünetek is olyanok, mint annál, aki alkoholt vagy drogot
fogyaszt. Mindenkit veszély fenyeget,
aki a hatalom közelébe kerül…”
Olvasónk küldte, köszönjük!
Levélküldés: ITT! Bővülő dokumentumtárunk ITT!
"Mert megérdemlem!" Kiskunhalas
Olvasói levél - Helyzetjelentés
"A FOGYATÉKOS EMBEREK LEGNAGYOBB FOGYATÉKA AZ, HOGY NEM
TUDNAK VÉDEKEZNI A "TELJES ÉRTÉKÜEK" URALKODÁSÁVAL SZEMBEN?
Tegnap rövid látogatást tettem egy másik (Pest) megye hasonló, de nem gyermekekkel, hanem fogyatékos felnőttekkel foglalkozó intézetében. A szintén hasonló szemlélettel (mintha "családi vállalkozás", hozzátartozók vezető beosztásban, na és persze szabad munkaidőkerettel, közvagyon saját célra való igénybevétele stb.) működő intézménybeni munkavállalói gondok olyannyira hasonlóak, hogy szinte már GPS-en kell ellenőriznie az embernek, hogy nem tévedett-e, véletlenül nem Kiskunhalasra utazott, vagy talán még el sem hagyta volna a Juhar utca környékét?
Már korábban is - a halasi "példa" okán - értetlenkedtem azon, hogy miért a fogyatékos emberek pénzelik mások nyaralását? Halason ugye 33 beteg fizette a saját, de az őket kísérők teljes nyaralási költségeit is (állítólag dokumentáltan 106-an voltak összesen, vagyis egy betegre 3 kísérő jutott?). Az ezzel kapcsolatos kérdéseimre az egyik Juharos pedagógus azt a választ kapta, hogy ez olyan, mint az osztálykirándulás az iskolában! Hogy ez mekkora hülyeség, elég csak az alábbiakat nézni:
Amikor a fogyatékos gondozott az intézményben van, egyetlen vele foglalkozónak sem jut az eszébe, hogy az ebédjét nem magának, hanem a gondozottnak kell kifizetnie. Ha viszont már együtt elhagyják az intézményt és pl. nyaralni mennek, akkor az ottani ellátást (így a kísérőékét is) a gondozott pénzéből egyenlítik ki.
Kérdésem: milyen távolságra kell elhagyni az intézményt ahhoz, hogy már ne a kísérő saját maga fizesse a saját étkezése költségeit, hanem az általa kísért gondozott? Elég hozzá akár 50 méternyi távolság, esetleg kilométerben lenne ez meghatározva? A városközpontba beérve már a gondozott fizeti a kísérő fagyiját is?
Egy iskolai osztálykiránduláson a szülő szabadon eldöntheti, hogy azon a gyermeke részt vesz-e, a kísérő tanár pedig a saját, nem pedig a gyermekek pénzének terhére táplálkozik, miért lenne (VAN!) ez másképpen, a fogyatékosok esetében? Talán csak nem azért, mert ők nem tudják mindezeket észrevételezni és szóvá tenni?
Nézzük csak milyen kellemes is így fogyatékosok nyaralása során kísérőnek lenni:
1. ingyen nyaralok, sőt a többlet "munkaidőmet" még le is csúsztathatom!
2. nem kell kajcsira sem költenem, sőt azt eszek, amit csak a szemem megkíván, hiszen a nem tételekre bontott összesített számlából nem tűnik ki, hogy miközben a fogyatékosok túróstésztát, addig én őzfilét áfonyával hamiztam, legurítva hozzá egy laza Camparit, esetleg Baleys-t, mert arra azért saját pénzből nem "fussa"!
3. ha pedig még vezető is vagyok mindezekhez, akkor a fogyatékosok nyaralását követően családommal együtt ugyanide vissza is jöhetek, "lenyaralni" a jutalékomat, hogy milyen sok bevételt is hoztam korábban!
Persze nem feledkezem el az intézményi honlapon egy csomó fényképet közzétenni arról, hogy a fogyatékosok milyen szép helyen is nyaraltak és milyen jól is érezték ott magukat.
Hát így megy ez a valóságban, a szomorú az egészben az, hogy nem csupán egyetlen intézményben, hanem szinte általánosságában, csupán kisebb eltérésekkel. Közben pedig megy az álságos szöveg a fogyatékos emberek érdekében teendőkről, pedig csak arról van szó, hogy így mindez nagyon kellemes és jó üzlet egyes "tűzközeli" kiváltságosoknak!
Tegnap rövid látogatást tettem egy másik (Pest) megye hasonló, de nem gyermekekkel, hanem fogyatékos felnőttekkel foglalkozó intézetében. A szintén hasonló szemlélettel (mintha "családi vállalkozás", hozzátartozók vezető beosztásban, na és persze szabad munkaidőkerettel, közvagyon saját célra való igénybevétele stb.) működő intézménybeni munkavállalói gondok olyannyira hasonlóak, hogy szinte már GPS-en kell ellenőriznie az embernek, hogy nem tévedett-e, véletlenül nem Kiskunhalasra utazott, vagy talán még el sem hagyta volna a Juhar utca környékét?
Már korábban is - a halasi "példa" okán - értetlenkedtem azon, hogy miért a fogyatékos emberek pénzelik mások nyaralását? Halason ugye 33 beteg fizette a saját, de az őket kísérők teljes nyaralási költségeit is (állítólag dokumentáltan 106-an voltak összesen, vagyis egy betegre 3 kísérő jutott?). Az ezzel kapcsolatos kérdéseimre az egyik Juharos pedagógus azt a választ kapta, hogy ez olyan, mint az osztálykirándulás az iskolában! Hogy ez mekkora hülyeség, elég csak az alábbiakat nézni:
Amikor a fogyatékos gondozott az intézményben van, egyetlen vele foglalkozónak sem jut az eszébe, hogy az ebédjét nem magának, hanem a gondozottnak kell kifizetnie. Ha viszont már együtt elhagyják az intézményt és pl. nyaralni mennek, akkor az ottani ellátást (így a kísérőékét is) a gondozott pénzéből egyenlítik ki.
Kérdésem: milyen távolságra kell elhagyni az intézményt ahhoz, hogy már ne a kísérő saját maga fizesse a saját étkezése költségeit, hanem az általa kísért gondozott? Elég hozzá akár 50 méternyi távolság, esetleg kilométerben lenne ez meghatározva? A városközpontba beérve már a gondozott fizeti a kísérő fagyiját is?
Egy iskolai osztálykiránduláson a szülő szabadon eldöntheti, hogy azon a gyermeke részt vesz-e, a kísérő tanár pedig a saját, nem pedig a gyermekek pénzének terhére táplálkozik, miért lenne (VAN!) ez másképpen, a fogyatékosok esetében? Talán csak nem azért, mert ők nem tudják mindezeket észrevételezni és szóvá tenni?
Nézzük csak milyen kellemes is így fogyatékosok nyaralása során kísérőnek lenni:
1. ingyen nyaralok, sőt a többlet "munkaidőmet" még le is csúsztathatom!
2. nem kell kajcsira sem költenem, sőt azt eszek, amit csak a szemem megkíván, hiszen a nem tételekre bontott összesített számlából nem tűnik ki, hogy miközben a fogyatékosok túróstésztát, addig én őzfilét áfonyával hamiztam, legurítva hozzá egy laza Camparit, esetleg Baleys-t, mert arra azért saját pénzből nem "fussa"!
3. ha pedig még vezető is vagyok mindezekhez, akkor a fogyatékosok nyaralását követően családommal együtt ugyanide vissza is jöhetek, "lenyaralni" a jutalékomat, hogy milyen sok bevételt is hoztam korábban!
Persze nem feledkezem el az intézményi honlapon egy csomó fényképet közzétenni arról, hogy a fogyatékosok milyen szép helyen is nyaraltak és milyen jól is érezték ott magukat.
Hát így megy ez a valóságban, a szomorú az egészben az, hogy nem csupán egyetlen intézményben, hanem szinte általánosságában, csupán kisebb eltérésekkel. Közben pedig megy az álságos szöveg a fogyatékos emberek érdekében teendőkről, pedig csak arról van szó, hogy így mindez nagyon kellemes és jó üzlet egyes "tűzközeli" kiváltságosoknak!
A FOGYATÉKOS PEDIG, ÚGYSEM REKLAMÁL!"
Olvasónktól kaptuk. Köszönjük!
Levélküldés: ITT! Bővülő dokumentumtárunk ITT!
"Mert megérdemlem!" Kiskunhalas
NEM LOPNI, OPNI!
Nem értünk egyet a pszichiátriai
gyógyító és ellátó intézmények bezárásával, bezárattatásával, hiszen a betegek
helyzete az utcára kerüléssel nem javul, hanem - másokat is veszélyeztető
módon - tovább
romlik...
Biztonságérzetüket (megszokott
környezet), pihenésüket (alvás), ellátásukat (rendszeres étkezés, tisztálkodás,
tiszta ruha, ágynemű), gyógyszerüket, bizalmas embereiket (nővér, ápoló, orvos,
terapeuta, pap, büfés, betegtárs, karbantartó, portás, biztonsági őr...)
egyszerre vesztették el. A védett
környezet megszűnése, az idegenné vált forgatag több ezer impulzusa, - közülük
számos, az egészséges embereknek is ártalmas, - újabb trauma lehet csak
számukra…
Gyógyszereik elvesztése – elérhetőség nélkül nincs orvos, orvos nélkül
nincs recept, recept nélkül nincs gyógyszer, gyógyszer nélkül garantált a
rosszullét, súlyos megvonásos tünetek, rohamok, - akár azonnali halált is okozhat…
Nem értünk egyet azért sem, mert
tudjuk, hogy a fáradtaknak, terhelteknek, betegeknek a jó levegő, a nyugodt,
csendes, tágas, zöld környezet,
különösen jól hat a lelkére. Nem lehet helyette, máshol, rosszabb kondíciók
mellett kijelölni egy helyet, a „nekik ott is jó lesz”, vagy a „nekik oda az is
jó”, már általunk is jólismert szlogen alapján…
Ráadásul az épület fenntartása, az állagmegóvás, az őrzés többe kerül, mintha
továbbra is üzemelne… A OPNI-ra gondolok (Országos Pszichiátriai és
Neurológiai Intézet- Bp.)… Hiszen, minden más ellátási forma is pénzbe kerül!
Néhányan, a szerencsésebbek,
bekerültek más komplex, de alacsonyabb színvonalú ellátásba… Sokan azonban csak
részleges segítséget kaphatnának, ha képesek lennének igénybe venni, és a
házirend szabályait betartani – pl. egy hajléktalanok kórházába, vagy átmeneti
szállón… A legtöbben azonban az utcára kerültek… Szállás, étel, gyógyszer,
pénz, támasz nélkül… félelmekkel teli, kiszolgáltatottá válva…
Nincs ez rendjén…
Hajléktalan ellátásban dolgozva,
három veszélyes beteggel találkoztam, az egyiket el kellett vitetnünk, mert
tört-zúzott, veszélyt jelentett lakóink számára, a másik el akarta vágni a
nyakát az ügyeletes kollégának, a harmadik fel akarta gyújtani a szállót…
Betegek, akiknek ellátatlanságuk
következtében felerősödhetnek a tüneteik, még inkább ön és közveszélyes emberekké
válhatnak, akik kikerülve még veszélyesebbek lehetnek…
Én elsők között vártam, hogy
visszaadják – többek között - az OPNI-t, mint országos intézményt a
betegeknek… Mire
várnak? Ez is valami jogi csűrés-csavarás?
Ráadásul pillanatok alatt eltűnt
az OPNI teljes berendezése, leltár nélkül… Kinek az érdeke volt mindez? A válasz még várat magára…
Mi lehetett fontosabb, a betegeknél, az
embernél?
Előzmény: ITT!
Levélküldés: ITT! Bővülő dokumentumtárunk ITT!
"Mert megérdemlem!" Kiskunhalas
Harmadik világ
Társadalmunk, globális szinten
(is) két osztályra bomlik. Az eltartó, létminimum környékén élő, lényegesen
nagyobb rész és a kisebb, kizsákmányoló, gazdag rész alkotja a fejlődő
„civilizált” világot (társadalomtudományi alaptétel). Érdekes paradoxon, hogy a fejlődést mindig a jóléthez kötjük, míg a
valóságban a sokak nyomorából keletkezett haszon adja a lehetőséget a
fejlesztésekhez. Pénz a semmiből nem kerekedik, az
üzletemberek is tudják jól, hogy cégek folyamatos adásvételéből nem lehet hasznot
húzni. (Képzeljük el, amikor pár műkincskereskedő egymás közt adja-veszi a
festményeket. Ez egy igen beszűkült piac, a szakma által rögzített árak nem
kecsegtetnek komoly haszonnal.) komoly
hasznot csakis ott lehet produkálni, ahol jelentő eltérés van, az előállított
áru értéke és a kereskedelmi, forgalmazásba kerüléskor megállapított érték
között. Napjainkban több száz százalékos profitról beszélhetünk. Nem ritka
a tízszeres, vagy azt meghaladó extraprofit.
Tudjuk tehát, hogy a kistermelők
(például a kávéültetvényesek) hallatlan szegénységben élnek, forgalmazó
világméretű üzletet bonyolítanak, hihetetlen vagyonokra téve szert, a lánc
végén a kiskereskedők megélhetését is biztosítja az a kávé (példánknál maradva)
amiért mi nem kevés pénzt áldozunk fel, hogy szenvedélyünknek hódolhassunk.
Összértékélésben: világszerte milliárd dollárt költünk (Magyarország: 50
milliárd forint/év) kávéra, de nem
azoknak fizetünk, akik megtermelik. A pénz elakad valahol, és a termelők
mélyszegénységben folytatják harcukat a túlélésért.
Miért jó ez a példa? Egyrészt jól
mutatja a pénz vándorlásának természetét. Az első lépcsőben, valaki
tevékenységére mások felfigyelnek. Korrekt
ajánlat címén, velük partnerségi kapcsolatot létesítenek, mosoly, kézfogás
és teljes „lehúzás”. A pénztől felbátorodnak, még több mosoly, még több
kézfogás, még több lenyúlás. Ezt követően már jöhet bármi: saját cég, exclusive
clubtagság, ingatlanok vásárlása… sorolhatnánk. Másrészt, mit hagynak maguk
mögött? Kizsákmányolt, kihasznált és
erőszaktól sújtott „üzletfeleket”. De Ők, az Üzletemberek, szenvedésüket
nem veszi fel, meg van az extraprofit, a
szerződési feltételeket pedig senki se olvassa el valamilyen okból.
Nem is értem miért írtam ezt le,
hiszen semmi köze sincsen Kiskunhalashoz. Ja, igen! Ezt a mondatot ízlelgessük
egy kicsit: „Pénz a semmiből nem
kerekedik.”
Kiegészítem: sok pénz pedig végképp nem…
Levélküldés: ITT! Bővülő dokumentumtárunk ITT!
"Mert megérdemlem!" Kiskunhalas
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)