2011. október 1., szombat

Döntésképtelen bizottság

 
„Eredménytelennek nyilvánította a halasi pszichiátria vezetői posztjára kiírt pályázatot pénteki ülésén a megyei önkormányzat közgyűlése…

Dr. Molnár Gábor MSZP-s képviselő hozzászólásában úgy vélte: lett volna alkalmas, megfelelő gyakorlattal rendelkező pályázó a három jelentkező között. Évek óta tudják, hogy baj van a halasi pszichiátriával. A pályázat eredménytelennek nyilvánítása tovább halogatja a helyzet megoldását.”…

A teljes cikk megtekinthető: ITT!


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook

2011. szeptember 29., csütörtök

Egy pályázati meghallgatás margójára…



A teljesség igénye nélkül kívánok egy kis ízelítőt adni a meghallgatásomból…

Mikulásné Oláh Ágnes, kezdeti méltatás után felvetette, hogy nem értek a gazdasági dolgokhoz (a pályázati kiírásban nem volt feltétel a gazdasági végzettség)... Majd veszek föl egy gyakorlott szakembert, aki törvényesen és körültekintően fog bánni a pénzekkel.
Annak a bérét, meg hogyan próbálnám meg kigazdálkodni?... Hát átszervezéssel, mint írtam is.
S miből fizeti a fenntartó a munkaügyi perek utáni követeléseket? Azokat kell elküldeni, akik nem nyerhetnek, mert nem végeznek megfelelő, vagy semmilyen munkát. Egyébként pedig bérmegtakarításból.
Hogy gondolnám elküldeni azokat, akikre az ártatlanság vélelme vonatkozik? Azonnal elmozdítanám őket a betegek mellől… Ez a fogalom egy jogi fogalom, a büntető eljárás része… amit a betegek élete és biztonsága felülír. Ráadásul nálunk az is a betegek mellett dolgozhat, aki elismerte a visszaélést, bántalmazást... s ez véleményem szerint teljesen elfogadhatatlan. Bocsánat, nemcsak az én véleményem szerint, hanem a szakma véleménye szerint is. Ha ez ügyben a  delegált "szakember" Mikulásné Oláh Ágnes (Cegléd) konzultált volna szakemberekkel, vagy csak a józan eszére hallgatna, nem tett volna fel buta, jogi furmányos kérdéseket… Ha az ő hozzátartozója lenne az áldozat, valószínűleg nekirontott volna az egész szakmának…
No jó, de nekem nincs intézményvezetői gyakorlatom (ugyancsak nem volt feltétele a pályázatnak)… De van, mondom, az MMSZ Dél-Budai Központját vezettem Soros ösztöndíjasként… No jó, de akkor sem volt kinevezve igazgatónak, hanem csak egy szerződés volt a Soros Alapítvánnyal! Akkor hogyan láthattam bele, az intézmény egészének a működésébe? A gazdasági rész, mint minden nagyobb (több telephelyű) munkahelyen a központban van… Nem kellett belelátnom, nem az volt a feladatom.
(Szerinte pl. a Mozgássérültek Kiskunhalasi Nevelőintézete vezetője  nem is vezető, mert nálunk végzik az adminisztratív feladatokat?)

Egy dologról megbizonyosodhattunk… A közpénzek elherdálása senkit sem zavar, sőt a delikvenseknek, aberráltaknak, bántalmazóknak, igenis helyük van az intézmény további életében!

No jó. Azon most lépjünk túl, hogy a régi igazgatónak és a mostaninak sem volt gazdasági végzettsége, sőt szakmai (!) sem… Ezt nem kifogásolta a bizottság, sőt, őket vélte, véli alkalmasnak!
Volt azonban közöttünk egy olyan szakember, akinek a pályázatába nem lehetett belekötni… Tíz éve intézményvezető egy megyei pszichiátriai otthonban, és lakóotthonban… Kiváló eredményeket produkált, szakmai ötletek, megoldások és módszerek sokaságát kínálta föl a pályázatában az intézményünk javára. Hogy rajta milyen fogást talált a bizottság, elképzelésem sincs… Lehet, hogy ő sem mutatott hajlandóságot Simon Ilonával (és protektoraival) együtt vezetni az intézményt? Még ilyet!
Mindenesetre pályázata publikálásra hivatott, s reméljük megosztja tudását, tapasztalatát velünk, mert sokan szeretnénk tanulni  tőle…
Biztos voltam benne, hogy ő lesz a befutó… Örültem volna neki, mert végre 11 év után szakavatott  vezető kezébe került volna az otthon…

Szomorúan értesültünk róla, hogy nem így lett… Egyelőre, nem kell a bizottságnak szakember az intézmény élére…
Én az ő helyükbe, nem adnék át így intézményt a kormányhivatalnak, tovább rontva ezzel is a megye presztízsét. De lehet, hogy ez már rég nem is számít…


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook

2011. szeptember 28., szerda

Eredményhirdetés a pályázók meghallhatása előtt…

 
Ma délelőtt volt az intézményvezetői állására pályázók meghallgatása a Megyeházán, ahol én is részt vettem.
A BKMÖ Szociális Egészségügyi és Foglalkoztatási Bizottsága egymás után hallgatott meg bennünket.
A meghallgatások (kihallgatások) után tanácskozott a bizottság, majd behívattak mindhármunkat, és tájékoztattak arról, hogy a pályáztatás eredménytelen. Vincze István megbízatását a bizottság meghosszabbításra javasolja 2011. december 31-ig, melyről a pénteki közgyűlés határoz majd.
A pályáztatás eredménytelenné nyilvánításának okáról nem nyilatkozott a bizottság, sem nem tájékoztatta a pályázókat…

A pályáztatás eredménytelenségéről, a pályázók meghallgatása előtt több mint egy héttel korábban, Vincze István mb. igazgató már tájékoztatta munkatársait, és arról is, hogy ő marad a megbízott igazgató december 31-ig. Lásd: ITT!

Információáramlás hiánya? Freudi elszólás? Csalás?
Olyan volt ez az egész, mint amikor szüret előtt palackozzák az újbort!

Több tiszteletet, várna el az ember az illetékesektől. Ha eldöntötték, hogy kit akarnak, akkor minek a herce-hurca? Nem lett volna tisztességes közölni, hogy ne fáradjunk, mert nekik már meg van az igazgató… Ráadásul, nem is egy…

Uray Erzsébet

Tovább az úton...


Nagyításért kattintson a képre!

Pofátlanság tetőfokát elérték!!




Olvasói levél – A kő marad…


"Madarat tolláról, embert barátjáról"

Végig követtem a blogon, az intézményben történteket, helyesebben történéseket. Most, hogy befejezéshez közeledik, hiszen napokon belül lezárul(?), kezdődik(?), folytatódik(?) az intézetben lakók, dolgozók sorsa. Igen a sorsa. A "sorsok minősége, milyensége" a fontos.
Nyugodt lelki ismerettel, mondhatom URAY ERZSÉBET nem vesztes és nem győztes ebben a történetben! Abban bizonyos vagyok Ő sorsának minősége és milyensége: EMBER-hez méltó, Istennek tetsző. Nem ítélkezem mások felett, mert nem is tehetném, de abban bizonyos vagyok eljön a nap amikor "ítélkeznek" mindannyiunk felett:

"Maradnak az igazak és jók,
a tiszták és békességesek,
erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!

Likasztják már fönn az égben a rostát,
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint,
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia,
s ki mint vetett, azonképpen arat,
mert elfut a víz, és csak a kő marad,
de a kő marad."

 
Wass Albert: Üzenet haza


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook

2011. szeptember 27., kedd

Olvasói levél - A hittel építő


"Volt egyszer egy ember, aki az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének. De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer meg ezer apró csillámló homokszemcséből. És a homokszemcséket köddel kötötte össze. 
És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta, s azt mondták: „Bolond!” De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének. És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek, s azt mondták: „Majd a legelső szél összedönti.” És jött az első szél, nem döntötte össze. És jött a második szél, az sem döntötte össze. Akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, ami addig felépült. És az emberek, aki ezt látták, csodálkozva összesúgtak, azt mondták: „Varázsló!” És egy napon berohantak az udvarára, és ledöntötték az ő oszlopát. 
És az ember nem szitkozódott, és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára, és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének. És az oszlopot most sem faragta márványból, sem nem építette kőből, hanem megint sok-sok apró homokszemcséből. És a homokszemcséket köddel kötötte össze."

Olvasónktól  kaptuk, nagyon köszönjük!

Wass Albert: Előhang (Virágtemetés)