2011. november 12., szombat

MINDEGY HOGY KECSKEMÉT VAGY KISKUNHALAS EZEKNEK "EGYKUTYA"

MINDEGYIKÜK TUDOTT RÓLA? MINDEGYIKÜK BENNE VOLT?

Olvasóimra bízom annak eldöntését, hogy az "elsőrendű" mikor mond(ott) igazat és mikor hazudott!

Azért alakul ám ez a későbbiek során egy kicsit másképpen is:

2-3 esetben került volna valóban csak erre sor?

Na ez már "közelít" csak éppen az alkalmak számát (nem véletlenül) nem említi az "elsőrendű". A 12 gyermek az korántsem csak 12 alkalom volt ám, hiszen páran többször is, szinte már "otthonosan jártak be" a dühöngőbe. De ugye sohasem tagadta?
Kérte a fenntartót, hogy arról ne beszéljenek? Hát mit ne mondjak, ennek az "arról ne beszéljünk" kérésnek a fenntartó részéről alaposan eleget is tettek:

Ez ugyan - a határozott nemek garmadája ellenére - egy kicsit módosult (kénytelenek voltak a bizonyítékok hatására, de csak akkor és azok miatt ám, nem az igazság miatt) egy kicsit módosítottan tovább hazudozgatni:

Most már egyedül csak az a kérdés merülhetne fel, hogy mikor is szerzett tudomást a fenntartó a dühöngő  létezéséről? Még a létrehozását megelőzően, vagy csak az "üzemelése" során, netán esetlegesen már csak a botrány kirobbanását követően? Erre a kérdésre a hamis vád következményeire többször is figyelmeztetett "elsőrendű " vallomása pontos választ ad:
Miután a helyiség elkészült, kimentek és meg is tekintették?
Biztos ez az állítás?
Ha így volt, akkor a megnevezett illetékesek biztosan alátámasztják az "elsőrendű" által állítottakat! Vagy mégsem?
Mit is mondott az elnök úr a SAJÁT munkatársairól? azt mondta volna, hogy "úgyis le fogják tagadni"? Szép kis véleménye lehet az elnök úrnak a magas beosztású munkatársairól, ha ezt állította (volna) róluk! Pető és Mócza urak! Nem "csipi ez egy kicsit az Önök szemét"? arról nem is beszélve, hogy az "elsőrendű" által előadottak szerint Önök nem csupán "bűnpártolók" (lennének) de egyben még azt a szegény, semmiről sem tudó elnök urat sem tájékoztatták (volna) a mindezekből következően csak a saját szakállukra hozott döntésükről? 

Igy aztán sokkal érthetőbb az elnök úr nyilatkozata, amikor a baon azon kérdésére, miszerint:  


"Kimpián Ildikó hétfői vallomásával kapcsolatban megkérdeztük a megyei önkormányzat elnökét: mint fenntartó valóban hozzájárultak-e az elkülönítő létesítéséhez" 

az elnök úr azt válaszolta: 

"Én sem írásbeli, sem szóbeli hozzájárulást nem adtam erre. A dühöngőről az ügyben tartott tavaly februári sajtótájékoztató előtt kaptam meg a belső jelentést, korábban nem tudtam erről a helyiségről"

Már elnézést elnök úr! Nem az volt a kérdés, hogy Ön, hanem az, hogy a fenntartó! vagy netán Önnön maga lenne a fenntartó is egyben ("az állam én vagyok" alapon?) esetleg ez a válasza már mintegy "előzménye" a felelősség másokra P.I. és M.Gy. (személyiségi jogokra tekintettel csak a kezdőbetűk, ahogy szoktam!) urakra történő hárításának?

Jaj, bocsika! A gyermekjogi képviselőről majd megfeledkeztem! pedig ő is nyilatkozott ez ügyben, azt, hogy ő nem tudott a dühöngőről, és ha netán volt is, az egyébként sem lehetett rossz, mert azt a gyermekek nem jelezték felé (aha, a fogyatékos gyermek nem kutatta fel a gyermekjogi képviselőjét, micsoda mulasztás tőle, nem?) Az "elsőrendű" vádlott viszont őt is megemlíti a dühöngőről tudomással bírók, sőt a helyiséget is konkrétan megtekintők között! Ejnye kedves Kátainé Lusztig Ilona! akkor netán Ön sem mondott volna igazat (vagyis hazudott volna?) a nyilatkozatában? hiszen a dühöngő létrehozását elmondta(?) Önnek az "elsőrendű", nem?
Van egyáltalán ebben az ügyben valaki/bárki illetékes, aki igazat mondott?
Na és volt netán a halasi ügyben bárki illetékes, aki igazat mondott volna?

2011. november 10., csütörtök

Gondolatok az igazságról...

 
Az igazságnak előbb-utóbb napvilágra kell kerülnie. A lelkek háborognak, a sebek nem forrnak be addig, amíg ki nem derül, ki az igazi tettes. Egyre többen kételkednek az igazságszolgáltatásban!


Az igazság az egyetlen dolog, amiben nem kell hinni! Minden másban igen, de az igazság, az van! Meg lehet győződni róla, hogy valódi. Meg lehet élni, be lehet bizonyítani, meg lehet ismerni.
 
"Az igazság nem emberi mérték, és így ne várd tőle, hogy emberi tulajdonsággá váljon. Igazság az, hogy élsz, és hogy jogod van élni, mert megszülettél. Hogy minden ember egyforma abban, hogy meztelenül jött ide, és meztelenül, egészen meztelenül tér vissza innen. Hogy aki jó, azt baj nem érheti, akármi is történjék vele: egyenesen járhat, és nyílt homlokkal nézhet szembe a világgal. Ezek az igazságok.
De nem feltétlen értékű igazság az, hogy tied a kabát, amit szekrényedben őrzöl. A gyapjú, amiből készült, a juhé volt. Te azt vallod, hogy igazságos úton lett a tied, de a juhnak erről bizonyára más véleménye van.
A valódi igazságban bízhatsz bátran, kára nem eshetik. Felkél a Nap, bármilyen sötét is legyen előtte az éjszaka.
Ha mégis látnod kell, hogy itt-ott, az emberi hangyaboly külön életében a rossz látszólag győz a jó felett: ne tévesszen meg a látszat. Kain sohasem győzte le Ábelt. Csak megölte.


 Isten keze...

Anonim levélben érkezett, köszönjük!



Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

2011. november 8., kedd

A Nemzeti Erőforrás Minisztériumának jelentéséből…

  
Az intézményben nem voltak figyelemmel az 1/2000. (I.7.) SzCsM rendelet előírására, miszerint a pszichiátriai betegek otthona, a szenvedély betegek otthona a személyes gondoskodás más formáival együtt csak akkor szervezhető, ha az ellátást igénybe vevő elkülönített ellátása biztosított.”

„Szintén sérült az 1993. évi III. tv. 70.§ (1) bekezdésében foglaltak előírása, miszerint… elkülönítetten kell megszervezni az enyhe, a középsúlyos és a súlyos, (valamint a speciális ellátást igénylő) értelmi fogyatékos személyek ellátását.”

„Nem került összehangolásra az ápolási, gondozási, mentálhigiénés és a foglalkoztatást végző szociális szakember munkája.”

„… az egyes szakmai egységek munkája nincsen összehangolva, nincsen egységes, korrekt terápiás szemlélet.”

Most az egyszer igazat kell adnom a vezetésnek, hiszen tényleg „Nem történt semmi!”

„Javasolt a 7. osztály jelenlegi működtetésének azonnali felszámolása…”

„A korlátozó intézkedés alkalmazása helyett javasolt új, korszerű terápiás szemlélet és eljárások bevezetése.”

„Javasolt, - akár épületenként -  ellátotti önkormányzat szervezése és működtetése.”

„A gondozási egységekben megvalósulandó mentálhigiénés és foglalkoztatási,  fejlesztési tevékenység fejlesztésével a konfliktusok kialakulását csökkenteni lehetne.”

„Javasolt, az előgondozás során az ellátott állapotának megfelelő intézményi típus választása.”


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

2011. november 7., hétfő

A leigázás 45 alapelve...


...
14. Mindent megtenni annak érdekében, hogy a határozatok és rendeletek- legyenek azok jogi, gazdasági, vagy szervezeti jellegűek-, megfelelően pontatlanok legyenek.

17. A szakszervezetek nem szegülhetnek ellent az igazgatóság utasításainak. A szakszervezeteket más feladatokkal kell elfoglalni, úgymint a vállalati üdültetések szervezése, a nyugdíj-és kölcsönkérelmek elbírálása, kulturális és szórakoztató programok, kirándulások szervezése, a hiánycikkek elosztásának megszervezése, a politikai vezetés határozatainak és nézeteinek az igazolása.

18. Meg kell szervezni, hogy csak azokat a dolgozókat és vezetőket léptessék elő, akik a rájuk bízott feladatokat példamutatóan végrehajtják, és akik nem hajlamosak azon problémák analizálására, amelyek túlérnek tevékenységük határain.
...
42. Azokat a párt által kinevezett vezetőket, akik tevékenységükkel károkat okoztak, vagy az alkalmazottak elégedetlenségét idézték elő, ne állítsák bíróság elé. Drasztikus esetekben vissza kell hívni őket funkciójukból, más hasonló vagy magasabb szintű pozíciókba helyezni őket. Végső esetben vezető állásba kell tenni őket, és a későbbi változások idejére kádertartalékként számolni velük.
.
44. A munkahelyeken gondoskodni kell a különböző funkciókban dolgozó emberek leváltásáról, és a legkisebb szakértelemmel rendelkező iskolázatlan munkásokkal helyettesíteni őket.

45. Meg kell szervezni, hogy a főiskolákra legalacsonyabb társadalmi rétegekből származók kerüljenek be elsősorban, akiknek nem érdekük a szakértelmük növelése, csupán a diploma megszerzése. 

A teljes dokumentum megtekinthető: ITT! 

Postaládánkba érkezett. Köszönjük!

 
Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

Állami gondoskodás, vagy fosztogatás?


Ki, mit fizet és hányszor? Ez a kérdés ötlött elém a hitelek kapcsán, elgondolkodva az intézményi térítési díjról, s általában arról, hogy mennyibe is kerül nekünk valójában az  a bizonyos gondoskodás… állami gondoskodás

Az adófizetők pénzéből működtetik – többek között – a szociális intézményeket is. Azért fizetnek, hogy helyettük gondozzák, neveljék, ápolják szeretteiket… Gyakran olyan személyekkel, akik kényszerből, nem pedig elhívatásból, többségében potenciális munkanélküliként kerültek a pályára, mivel, - egy felsőbb koncepció értelmében - nem tanulhatta, s nem sajátíthatta el az önfenntartás tudományát. Így egyszerre támogatják adójukból a munkanélkülieket, a pályakezdőket, a közhasznú és közcélú foglalkoztatottakat, csökkent munkaképességűeket, a rokkantakat, nyugdíjas munkavállalókat, és képzésüket… és a többi alkalmazott bérét, juttatását…

Szóval, az ellátásukért nekünk kell az adónkon felül, többszörösen fizetni: hiszen, ha a családtag bekerül az intézménybe, jövedelme kiesik a családi kassza bevétel oldaláról. A jövedelme legtöbbször nem elég az ellátásra sem, ezért ki kell pótolni… Jó, ha nem fizettem zsebből zsebbe az ellátás meggyorsításáért, és a házamra sem vettem föl hitelt ennek érdekében… Ráadásul, nemcsak a jövedelmét veszik el, hanem még a vagyonát, esetlegesen ingatlanját is megterhelik
A kevéske zsebpénze is megrövidülhet, ha mondjuk ott végzi el a dolgát, ahol nincs kijelölve, levonják a károkozás - ....................... vezető pontos számítás szerinti – ellenértékét! Zsebpénzéből kell megvásárolnia, az intézet által kötelező ellátásként biztosítandó alapvető tárgyi eszközöket is (ruhanemű, szalvéta, WC-papír, szappan…), vagy hozzájárulnia egyéb állagmegóváshoz (szobafestés), vagy az osztály díszítéséhez (virág, szőnyeg, bútorzat…), a munkatársak kényelméhez (irodabútor), személyes ünnepekhez (névnap, szülinap)… Aztán fizetek még, ha odautazom, ha látogatom, ha viszek valamit (nemcsak neki), ha hazahozom… Fizetek ha nyaralni viszik, sőt duplán fizetek akkor is… az ellátásért, plusz a nyaralásért, úgy, hogy pénzt vissza nem kapok… sem én, sem ő. Reklamálni nem merek, hogy ne lássa kárát a beteg hozzátartozóm…

 A visszaélések leleplezését, az igazságszolgáltatást, szintén mi fizetjükAdónkból és a saját zsebünkből… Ők ügyvédet fogadnak a mi pénzünkből, akik az igazság kiderítése ellen taktikáznak… tehát ellenünk, adófizetők ellen…  Azért is én fizetek, hogy kiderüljön az igazság, s azért is, hogy ne derüljön ki az igazság, hogy eltussolják!

Értik mi folyik itt?

Mi mindenképpen fizetünk, ők mindenképpen a pénzüknél vannak! Helyesebben a pénzünknél vannak.

A címben feltett kérdést pedig elfelejthetjük... Hiszen nem kérdés.


Lásd még: ITT!


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

2011. november 2., szerda

Már nincs határ!!!

.  
Ferencz Norbertet a Karmák című filmsorozat egyik szakértőjét , aki az Új Szemlélet csoport tagjaként a hazai radikális szociális munka képviselője, hatósági rendelkezés elleni izgatás bűntettével vádolják. „Bűne”, hogy az Új Szemlélet csoport szakmai akciója keretében (mely a kukázás tiltását és pénzbírsággal való büntetését lehetővé tevő önkormányzati rendelet elleni direkt akció volt), kiállt szabálysértő kollégái mellett, valamint további szolidaritásra kérte a jelenlévőket. A VIII. kerületi ügyészség Ferencz Norbert e tettét a köznyugalom megzavarására alkalmas uszításnak és általános elégedetlenségre való felhívásnak minősítette. Kollégái szerint Norbert a szociális munka etikai kódexének figyelembevételével csupán a kötelességét végezte. A sajtó képviselőit november 4-én 8:00-kor várják a Markó utca 25. szám előtt. Részlet a szociális munka etikai kódexéből: 10. pont: A szociális munkás felelőssége, az Etikai Kódexet aláíró és csatlakozó szakmai szervezetek joga és kötelessége, hogy felhívják a döntéshozók, valamint a közvélemény figyelmét mindarra, amiben a nélkülözés és a szenvedés kialakulásáért a döntéshozók, a társadalom vagy egyes intézmények felelősek, illetve amivel akadályozzák ezek enyhítését. 11. pont: A szociális munkás tevékenységével, szakmai állásfoglalásaival segíti elő a társadalmi változásokat.

2011. október 31., hétfő