2011. november 25., péntek

Halmozódik a botrány az intézetben!


Újabb 5 ápolót vádolt meg a vezetőség és fegyelmi eljárást indítottak ellenük, hogy verik a betegeket. Ugye ezt tudjuk, hogy nem igaz, mert ezek az emberek ilyet soha nem tennének! A szakszervezeti elnök ellen megy a balhé igazából, de vonnak be másokat is. Csúnya ügybe tenyerelt bele az elnök, ezért el kell távolítani. Tértivevényes levélben értesítette őket az igazgató, amit helyben kellene felvenniük. Ilyen baromságot? Kinek az agya adta ezt ki? Az elnök kezében van Bányai úr levele, amiben tájékoztatja a szakszervezeti elnököt, hogy minden törvényben előírt juttatást leküldött a fenntartó a munkáltatónak. Az, hogy átcsoportosították, ki az istent érdekel? Megloptak bennünket!
Ugye van 3 női dolgozó és 2 férfi a megvádoltak közt. Az egyik férfi, tudjuk, a 7-es osztály ügyében korona tanú lehetett volna, de hallgatott. Most itt a jutalma! Jobban tenné, ha soron kívül tanúvallomást tenne, mi is történt a 7-es osztályon, hisz ő tudja! Alátámasztaná a 2 nővér vádjait!  Tudjuk féltette a munkahelyét, de most már az sincs biztonságban. Az, hogy a vezetők minden Karácsony előtt vásárlási utalványra vásároltak műszaki cikkeket, egy dolog. De az a dolgozóké volt eredetileg! Mennyit is csoportosítottak át? Na és mennyi maradt a vezetőknek?
.

2011. november 24., csütörtök

Akkor, hogy is állunk?


Volt időszak, amikor az ügyvéd úrnak nem volt működési engedélye! Kinek a nevére bérszámfejtették a járandóságát? Amikor összeveszett ezzel a hölggyel, akkor melyik képviselő nevére kapta a járandóságát? Nézzünk csak utána!!!! Az illetékeseknek leadva!!

Programajánló könyvbarátoknak

 
2011. november 25-én (pénteken) 17 órakor a kiskunhalasi városi könyvtárban vetítéssel és könyvbemutatóval egybekötött beszélgetésre hívjuk az érdeklődőket, ahol Erdélyi Eszkimó Péter megismertet bennünket egy távoli, titokzatos világgal. Bálnák és eszkimók földje: Csukcsföld, ahol hozzánk hasonló, derűs és vendégszerető nép él…

Korábban már bemutattuk blogunkon könyvét, Csukotka címmel. Lásd: ITT! és ITT!


Mindenkit szeretettel hívunk!

A szerzőről lásd: ITT!
Rövid riportfilm: ITT!


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

2011. november 23., szerda

Ez a cica túlélte...


Elfogultság nélkül állíthatom, hogy valami jó is érkezett az életünkbe a Kőrösi útról
Igaz, magára hagyták testvérével, akit sajnos a gondos ápolás sem tudott megmenteni... Csipinek  szerencséje volt... Élni akart...

Tekintse meg a videót: ITT!

Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

2011. november 22., kedd

„Szubjektív” és "szakmaiatlan" minisztériumi vizsgálat

 

…„Vincze István, a halasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek otthonának megbízott igazgatója azt mondja: a minisztérium megállapításai rendkívül szubjektívek. – Ami sok éve nincs rendben, azt nem tudjuk egy hónap alatt helyrehozni. Például az említett speciális ellátást igénylő lakóink számára kialakítandó részleg létrehozása lenne égetően fontos. Ehhez a jogszabály megszületett, de a hatályos rendelet, amiben a működési, személyi és anyagi feltételek lennének, máig nem készült el a jogalkotók részéről – mondja Vincze, aki hozzáteszi: meglátása szerint a 7-es osztályt érintő megjegyzések kifejezetten szakmaiatlanok.”…


A cikk teljes terjedelmében ITT olvasható!


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

2011. november 21., hétfő

NA AZ ILYEN NYILATKOZÓT SEM AZ ESZÉÉRT FOGJÁK DÍCSÉRNI (HA EGYÁLTALÁN DÍCSÉRI BÁRKI IS)

A baon-nak a halasi 7-es osztály Nemzeti Erőforrás Minisztériuma által javasolt bezárásával kapcsolatos ma megjelent cikkében olvasható:

"Vincze István, a halasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek otthonának megbízott igazgatója ...hangsúlyozza: – "A vizsgálatot kezdeményező CCHR-t a Szcientológia Egyház – a külföldön súlyosan destruktív szektának minősített gazdasági társulás – működteti, akik esküdt ellenségei a pszichiátriai ellátásnak."

Na és akkor mi van, ha ők kezdeményezték? Attól már nem is lennének a történtek és a körülmények kifogásolhatóak? Vagy ők már nem is jogosultak jelzéssel élni? Ezek szerint a visszásságok (bűncselekmények) miatti jelzésre/feljelentésre csak meghatározott körbe (BKMÖ és társai körébe) tartozó kivételezett személyek lennének illetékesek? 

Értem már a halason korábban történteket! Biztos azt hitték egyes vezetők, hogy egyszerű ember nem, kizárólag csak magasabb beosztásban levő tehet velük szemben feljelentést a "húzásaik" miatt?! (azok meg úgysem tesznek, hiszen "egy követ fújnak" velük)

ALAPOSAN TÉVEDTEK!

2011. november 18., péntek

A blogomban közzétett egyik olvasói hozzászólásra adott válaszokra figyelemmel - a tisztesség által megkívánt - helyes tájékoztatás a következő:

Zsana település Bács-Kiskun megye déli részén fekszik. A Csongrád megyével határos község Kiskunhalastól 14 km-re található az 5408-as jelzésű szegedi út mentén.

A Zsanai Idősek Otthona egy 40 férőhelyes szociális otthon, a fenntartó a Zsana Község Önkormányzata.

Vagyis a Zsanai Idősek Otthona nem a BKMÖ alá tartozik, így az igazgatói megbízást/kinevezést sem a BKMÖ adja/vonhatja vissza, mert nem a BKMÖ a fenntartó.