2011. december 27., kedd

„Azt majd a független bíróság eldönti”…

 
Pár hete rendőrségi idézést kaptunk, valamelyik rágalmazási, becsületsértési ügyben…
A nyomozó egy olyan bejegyzés hozzászólásáról érdeklődött, melyet ő maga sem tudott megnevezni… A hozzászólás ismerős volt, no nem a blogról, hanem a bíróságon olvasták föl pár héttel korábban, hogy ezt sérelmezik a feljelentők… Nem mindhárman, csak a két vezető sérelmezhette, hiszen a hozzászóló Cica néven azt írta, hogy „Az itt felsorolt vádlóknak az Ő általuk elkövetett bűnöknek a negyed részéért is már rég börtönben kellene avasodni!" Lásd: ITT!

Szerintem, ezt minden törvénytisztelő ember így gondolja… Sőt, öt vezetőt a sajtóorgánumok szerint is gyanúsítottként, illetve vádlottként kezeltek, sőt kettő ügyében már született is ítélet, ha jól tudjuk… Tehát a Cica, csak véleményét fejezte ki, a hivatalos nyilatkozatokat követően. Ezek szerint a médiumokat is beperlik egyes vezetők ezért a híradásokért – ahogyan igazgatónő korábban megígérte -, netán a rendőrségi szóvivőket is? Vagy csak a névtelen hozzászólókat, vagy a nicknevet használókat, vagy a bloggereket? Kérdés az is, hogy a jelenlevő vezetők közül ketten, ezt az egy hozzászólást miért vették magukra, s a többi tízezret miért nem? Ugyanis közismert az a magyar közmondás, hogy „Akinek nem inge, ne vegye magára!”. Ha pedig igaza van, akkor nem feljelenteni kellene, hanem beismerő vallomást tenni… vagy tévedek?

Mindenesetre a múltkori bírósági meghallgatás után, - ahol nem mellesleg megtudtuk, hogy újra feljelentettek bennünket (ez már a harmadik!) – a párom azonnal törölte a kifogásolt bejegyzést, vele együtt részvételét is a blogról és átadta annak működtetését nekem… Már ami megmaradt belőle, hiszen sok bejegyzést törölt, mint szerző… (Ezt gondolom mindenki észrevette, még az is, aki megszokásból megidézte (megszólította) őt pár hónap után, a szokásos ellenhang stílusában, amit szintén törölni kényszerültünk.)

A kérdés felvetésében nem értettünk egyet a nyomozóval, hiszen ő abból az alapállásból indult ki, hogy a hozzászóló bűncselekményt követett el…  Ezt határozottan cáfoltam, hiszen ha ő bűncselekményt követett volna el, én lennék az első, aki ezt szóvá tenné… Sőt, bizton állíthatom, hogy tisztessége arra indította, hogy írásai révén segítse a nyomozóhatóságok, az ügyészség és a bíróság munkáját is… Ezt egyébként, mindhárom helyen meg is erősítették.
Válaszában kijelentette, hogy azt, hogy a Cica bűncselekményt követett el, vagy sem, azt majd a független bíróság dönti el!
Megütötte a fülemet a független szó Annál is inkább, mert a kezdetektől azt halljuk, - a kecskeméti Juhar utcával kapcsolatban is -, hogy milyen nagy politikai nyomás alatt dolgoznak a nyomozóhatóságok, az ügyészségek és a bíróságok is… Az utóbbinál gondoljunk csak a zárt tárgyalás elrendelésére, a fenyegetésekre, vagy a robbantásokra, amikor a koronatanú vallomását követően szülei házánál két autót is felrobbantottak „ismeretlen” tettesek… Ilyen nyomás, eleve csökkenti az igazságszolgáltatásban reménykedők esélyeit… Ráadásul ezt követően a tanúk, sorozatban vonták vissza a rendőrségi tanúvallomásokat a bíróságon, aminek következtében a nyomozókat is beidézték…
Szóval, normális esetben a bíróság dönti el… A mindenkori független bíróság…
Ma viszont, amikor ennek ellenkezőjét halljuk, hogy „nagy politikai nyomás alatt dolgoznak” az igazságszolgáltatás képviselői, akkor ez a megjegyzés, inkább elszólásnak hangzik, ami szintén megerősíti a függetlenség és pártatlanság miatti kételyünket…

Amint egy vidéki barátom mesélte, hogy a Csongrád megyei Munkaügyi Bíróság egyik bírája az ítélet után köszönőlevelet kapott a kormány(párt)tól… Hát, ha jól belegondolunk rémisztő a történet… Lehet ezt zsarolásként, félelemkeltésként, nyomásgyakorlásként, vagy befolyásolásként  is értelmezni? Vagy mást jelent? Mindenesetre a bíró is megdöbbent… Miért kell megköszönni a független bíróság független döntését? Miheztartás végett?

Reméljük, hogy esetünkben blogunkon az igazság és a visszaélések feltárását nem azért támogatták a hatóságok, hogy más érdekek mentén, más szereplők, a bizonyítékok megsemmisítésével, vagy elbagatellizálásával eltussolhassák azokat!

Én azért optimista vagyok, hiszek az igazságszolgáltatásban…
Mert az igazság egyszeri, isteni és örök. S ezt nem árt, ha mindenki tudomásul veszi…


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

2011. december 24., szombat

2011. december 23., péntek

Áldott Karácsonyt!


Ó, jöjjetek, hívek ma lelki nagy örömmel,
A jászolhoz Betlehembe jöjjetek el!
Megszületett az angyalok királya:
Ó, jöjjetek imádjuk, Ó, jöjjetek, imádjuk, 
Ó, jöjjetek, imádjuk az Úr Krisztust.

"Adeste fideles" latin himnuszból, egy XVII. századi himnusz dallamára

Talán sokan emlékeznek még, hogy pár éve, az intézményi Karácsonyi ünnepségen énekeltük ezt a gyönyörű himnuszt az énekkarral (Református Énekeskönyv 327.).

Ezúttal ajánlom szeretettel Andrea Bocelli előadásában: ITT!


.

A HITELES TÁJÉKOZTATÁS AVAGY A PÉLDAÉRTÉKŰ GAZDÁLKODÁS BKMÖ MÓDRA?


Az udvari híradó adásából úgy tűnhetett, hogy a mostani karácsony azért még (az országos gondok ellenére is) minden BKMÖ-s közalkalmazott részére hozhat egy kis ajándékot a karácsonyfa alá, jutalom, étkezési jegy, vagy valami hasonló formájában, különösen, hogy vezetői szinten azért ment a nagy oda-vissza elismerés/jutalmazás. 
De hoppá, mit is ír a nem udvari híradás? (Azt a kérdést persze nem teszem fel, hogy kinek is higgyünk, erre már jóval korábban megkaptuk a válaszokat)
Bocsika, de hogy is van ez? hiszen pár nappal korábban mintha még mást hallottunk volna, nem?
Mit ne mondjak, elég furcsa, érdekes egy példaérték, de inkább mintha elrettentő példa lenne, semmint dicsekvésre okot adó! De nyugodjanak meg kedves olvasóim, ettől még az egymást oda-vissza jutalmazgató illetékes "elvtársak" nyugodtan, kellemesen és önfeledten karácsonyozgatnak, nem kell miattuk aggódni.

2011. december 19., hétfő

Hallelujah!


A lényegét ne felejtsük el az ünnepnek, sem az ünneplésnek! 
Emeljük fel a fejünket és a szívünket!


Tekintse meg a Hallelujah Chorus (flash mob) videóját: ITT!


.

2011. december 16., péntek

Egy alomból valók?


Ismerős történet a közszférából...

"Majdnem 800 ezer forintot keres Havas Szófia fővárosi szocialista képviselő szakorvosként a fővárosi Szent János Kórházban. Orvos kollégái ugyanitt 150-300 ezer forint közötti fizetést kapnak...
...Idén március 19. óta dolgozik Havas Szófia fővárosi képviselő a Szent János Kórház III. Belgyógyászati Kardiológiai Osztályán. A képviselő azt követően került erre az osztályra, hogy a kórház visszavonta megbízott orvos-igazgatói beosztását. Noha Havas hivatalosan március óta szakorvos beosztásban dolgozik, munkatársai idén november 5-ig nem is tudtak arról, hogy van egy új kollégájuk....
... interjút kértünk dr. Havas Szófiától... miként kereshet közel bruttó 800 ezer forintot, ha kollégái ennek töredékéért gyógyítanak, valamint az után is érdeklődtünk, hogy ha közel fél évig táppénzen volt, hogyan tudta ellátni fővárosi képviselői teendőit? Válaszokat nem kaptunk a képviselőtől, aki magánügyre hivatkozva nem volt hajlandó reagálni kérdéseinkre, és dühösen távozott az interjúról."

A teljesség kedvéért: ITT! 
 
H. SZÓFIA  AKÁR NÁLUNK IS DOLGOZHATNA...

Kíváncsian várom, hogy táppénzcsalására hasonló módon reagálnak-e az ő esetében is, mint nálunk. (ITT!) és (ITT!)



Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!