2012. április 11., szerda

Egy pályázat felolvasó est margójára...


Előzmény: ITT! 

Mint írtam lent, a felülről jövő sötétséget csak egyetlen dolog múlhatja fölül, az alulról jövő sötétség, érdektelenség, apátia, és rettegés…

Nem szokás nyilvánosság elé tárni egy szakmai pályázatot, főleg úgy, hogy a pályáztatás még nincs lezárva. Nagy bizalomnak és szakmai felelősségérzetnek kell társulnia ehhez.
Az öt intézményvezetői pályázat – kétséget kizáróan – legjobbjának szerzője azonban, lehetőséget teremtett egy felolvasás keretében annak megismerésére…
(Ezt a gesztust korábban, 2011-ben én is megtettem, nyilvános hozzáférést biztosítva blogomon a pályázatomhoz. Megtalálható: ITT!)
Az alkalomról mindenkit értesítettünk, feltettük blogunkra, invitálva a szakembereket és laikusokat egy szakmai előadás meghallgatására… Városszerte tudtak róla, hiszen korábban még egy újságíró is érdeklődött…
Megmondom őszintén, hosszú ideje nem készültem ilyen érdeklődéssel egy előadásra, pedig egy fárasztó nap végén köszöntött be…
Bíztam benne, hogy sokan leszünk, hiszen ki ne akarná hallani, hogy milyen is lehetne a mi intézetünk jövője? Ráadásul két pályázó jelenleg is az intézményben dolgozik. El tudják képzelni egy szakemberről, hogy ne akarna egy másiktól tanulni? Hogy ne akarná megtisztelni őt a jelenlétével? Hogy ne kaphatna ötleteket, melyekkel az intézmény, a munkatársak és a lakók jólétét szolgálhatná? El tudják azt képzelni bármilyen szakemberről az intézménybe, hogy ne akarna a legjobbtól tanulni?
Én, el sem tudom képzelni. (Igaz, feltételezésem szakemberekről szól, nem szakképesítést megszerzőkről, vagy szakképzetlenekről.)
Előbb indultam, hogy legyen ülőhely… meg, különben se szeretek késni… Csupa kedves ember… De milyen kevesen jöttek el… Tudtuk, hogy nagy a baj, de hogy ekkora, azt mégsem gondoltuk…
Én persze szokásomhoz híven mentegetem őket, hogy nem mernek eljönni, de ahogy kimondom, már én is érzem, hogy milyen üresen cseng… erre nincs mentség…
A felolvasásból nagyon sokat épülhettünk… És nemcsak a szakemberek, hanem a nem szakmai részen dolgozók is… Mert az építő közösség, a jó munkahelyi légkör alapja mind a hatékony munkavégzésnek, az eredményességnek, és az otthon gyógyító, megtartó érzésének…

A pályázatában felajánlotta szaktudását, tapasztalatait, terveit éppúgy, mint egy 10 millió forint értékű tárgyi eszközkészletét, melyet magánalapítványa az intézmény részére bocsátana.
Nem értem. A kormányhivatal döntéshozója, nemcsak a legjobb pályázatot utasította vissza, nemcsak a legtapasztaltabb szakembert és potenciális igazgatót, hanem egy tíz milliós felajánlást is!
Tényleg ilyen jól állunk? Ilyen luxust is megengedhetünk magunknak?

A családias, baráti légkörnek és a jelenlévőknek köszönhetően több volt ez, mint egyszerű felolvasás... Irigykedve és vágyakozva hallgattuk: így is lehet egy intézményt vezetni, működtetni? Lajos Tibor megköszönte a jelenlevőknek, hogy eljöttek és hogy volt „bátorságuk”, türelmük meghallgatni…

A többiek vesztettek… Nem azért mert nem voltak ott más pályázók (Dr. Molnár Árpád főorvos, Vincze István mb. igazgató), és mert nem küldtek maguk helyett sem senkit… Nem azért, mert az exigazgatónő nem akarta megtudni, hogyan kellett volna az intézményt vezetnie... Nem azért, mert a  szakszervezet nem képviseltette magát… Nem azért, mert a nem működő  közalkalmazotti tanács sem képviseltette magát… Nem azért, mert az egészségügyi (szakmai)  vezetés - főorvosnővel az élen - nem képviseltette magát… Nem azért, mert  a mentálhigiénés csoport egyetlen tagja sem kívánt tanulni egy országos rangra emelt és szakmai hírnevéről ismertté vált intézményvezető 10 éves tapasztalatait, harcait, újításait megosztó előadásából… Nem azért, mert egyetlen középvezető sem volt jelen… Nem azért, mert nem mertek eljönni a dolgozók… Vesztettek, s immár nemcsak azért mert nem hallottak semmit a felolvasásból, hanem amiért nem  vették a bátorságot, a fáradtságot, hogy szellemileg, és lelkileg is épüljenek maguk és a köz javára.
Mert az a közeg, amely nem akar tanulni, az nem tanítható! Még akkor sem taníthatók, ha közpénzek millióit ölik beléjük… Mert aki nem tud tanulni az elesettől, és nem akar tanulni a szakembertől, azon nem lehet segíteni. Annak mindegy mennyi papírt szerez ilyen-olyan képzés címen… Lyukas zsákba tömött pénz! Mert a tanulásnak ára van… mi tudjuk ezt, s ez bizony nem a pénzről szól, főleg nem a közpénzről…
Mit is gondoljunk olyan közalkalmazottakról, akik már ingyen sem akarnak tanulni! S az ilyen „szakembereket” foglalkoztatja az állam az adófizetők pénzéből! Akik pedig csinálni akarják, értik is a dolgukat, azokat erőszakkal, rágalmazva, átverve, távol tartják a hivatásuktól! Döbbenet.

Az igazi veszteség ez a sötétség, amely a lelkek és a szellemek mélyén honol… Mert ha felül rossz diktatúra, lelki, szellemi sötétség uralkodik és ugyanez fertőz alul is, akkor hogyan fog a világosság felszínre törni?

Egy esélyem van: nekem a jót kell választanom, s amellett kitartanom… Felülről közelítve pedig, a jót kell diktálni

Hogyan lehetett volna ezt jelen esetben elérni? Úgy, hogy az intézmény vezetője felhívja a munkatársai figyelmét az előadásra és mindenkit a megjelenésre biztat. Úgy, hogy esetleg maga is csatlakozva a két pályázóhoz, bemutatja a pályázatát…

Lajos Tibornak ezúton is megköszönjük, hogy megosztotta velünk tudását, látását, tapasztalatát. A látszat ellenére, tudjuk, hogy nagyon sokan várnak, vágynak a változásra, a megújulásra, s alig várják, hogy végre olyan vezetőjük legyen, akire felnézhetnek, akit követhetnek!

Remélem értékes munkája hamarosan egy olyan hozzáértő döntéshozó kezébe kerül, aki a szakmai szempontokat képes lesz felülhelyezni az egyéb befolyásoló tényezők ellenében!



Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

Botrányos pályáztatások országszerte


Országszerte botrányok kísérik az államosított intézmények vezetésére kiírt pályáztatásokat.

Néhol érvénytelennek, máshol viszont „csak” eredménytelennek hirdették ki a pályáztatást. Például a Kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonában, ez utóbbi ürügyén nevezték ki harmadízben ugyanazt az igazgatót, aki immár - Lajos Tiborral és velem együtt - másodízben pályázott sikertelenül!!

Az első pályáztatásnál – sokan emlékeznek még – már a pályázók meghallgatása előtt bejelentette a megbízott igazgató a maradását… Igaza lett… Sportfogadás nyelvén, ezt is megbundázták…

Indoklás egyik esetben sem hangzott el, hiszen a tulajdonosváltást, mely az első pályáztatás eredménytelenségét követően magyarázatként hangzott el, nem nevezhetjük annak, mivel arról a fenntartó, jóval a pályáztatás kiírása előtt is tudott. Másodízben, tanultak az előző blamázsból, így már meg sem próbáltak magyarázatot adni… Ezúttal már nem is a bizottság dönt, hanem csak javaslatot tesz, mert egy személyben a kormánymegbízott vállalta fel ezt a nemes és felelősségteljes feladatot! Igaz, ő nem találkozik a pályázókkal, sőt nem is szakember a területen, de amennyiben mégsem tud döntést hozni, a miniszter úrhoz fordulhat, aki szintén nem nevezhető szaktekintélynek szociális, vagy oktatási területen.

A kiskunhalasi intézmény élére kiírt pályázatra hat fő jelentkezett, ebből öt főt hívtak be a személyes meghallgatásra. Az öt főből kettő vagy három főt javasolt a többségében szakértőkből álló bizottság az igazgatói állásra.
Én magam, két ember alkalmasságában nem kételkedtem, egy pályázó kvalitását nem ismertem.

Nálunk, ismét becsapták a pályázókat, hiszen a pályázás nem kis terhelést jelent... komoly fizikai, szellemi, lelki és nem utolsó sorban anyagi igénybevétel is. S bár a feltételek azonosnak tűnnek, valójában erről szó nincs: nagy mértékben különbözünk mind a rendelkezésre álló anyagi és technikai erőforrások, az információhoz való hozzáférés, a támogatások, a státuszok tekintetében, s akkor még a saját - jogi szempontból - elbizonytalanított helyzetemet nem  is említettem.
Úgy látszik, hogy ismét csak az elbírálásban résztvevő bizottsági tagok jártak jól, - legalábbis anyagilag - mivel őket legalább kifizették (reméljük)… Szakmai hozzáértésüket, megítélésüket megkérdőjelezték viszont azzal, hogy javaslatukkal ellentétben, mondhatni alapos munkájukra fittyet hányva, ismételten nem hirdettek nyertest. Harmadízben nevezték ki Vincze Istvánt megbízott igazgatónak. A meghosszabbítás egyúttal, az összes korábbi vezető maradását is jelenti…

Hogy mi folyik a háttérben nem tudjuk. Rossz nyelvek szerint, meg kell várni, míg a „méltatlan támadások” miatt lemondott igazgatónő végre megszerzi (elvégzi) intézményi támogatással (közpénzből) a szakirányú főiskoláját, legitimitást szerezve ezzel az újbóli vezetéshez… Addig is tovább altatják a dolgokat, a korábbi vezetéssel… Ahogy három éve mondogatják, „nem történt semmi…”, s ahogy három éve mondogatjuk, nem történik semmi, egyetlen felelőst sem vontak felelősségre!
Nem érdemes ezen sokat elmélkednünk, mert a mi agyunk, ilyen spekuláns manőverekre nem képes, tehát kár az időért és energiáért…

Egy bizonyos azonban, és az igen aggasztó: a Kormányhivatalnak, a kormánybiztosnak, a miniszternek valamiért nem érdeke figyelembe venni a szakma, a kollektíva, a szakszervezet, a közalkalmazotti tanács, a hozzátartozók véleményét, érdekeit, de még azokét sem, akikről szó van, legyen az diák, vagy beteg, vagy rászorult…

Az igazi veszélyt én ebben látom, ez a felülről jövő, hozzáértés nélküli diktatúra bennem egy sötét korszak sötét elméit jeleníti meg újra…

A felülről jövő sötétség ránk telepedését csak egyetlen dolog múlhatja fölül, az alulról jövő sötétség, érdektelenség, apátia, és rettegés… Igaz, nekik legalább van mentségük, mert nem az ő feladatuk lenne – többek között – a pszichopaták és a semmittevők elbocsátása, a bűnözők eltávolítása, avagy a tisztességes pályáztatás kivívása…


Lásd még: ITT!


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

2012. április 4., szerda

1 év


Nagyításért kattintson a képre!
.

Trónfosztás


Amíg Kiskunhalason a korona már harmadjára is ugyanazon a fejtetőn landol, - fittyet hányva a népakaratnak és a józan gondolkozásnak, - az ország másik, és lényegesen szerencsésebb szegletében sátorrúddal űzik el az uralkodót. Természetesen csak képletesen, de hatékonyan. Maréknyi elszánt ember, pár sátor, hit és akarat. Elszántságuk példaértékű, kitartásuk reménykeltő, lehet még jövője a civil kurázsinak. A kis csoport láttán szégyenkeznünk kell: Hol vagyunk mi akkor, mikor felháborodásunknak hangot lehetne és kellene adnunk?! Talán lessük a híradót, két agyrohasztó műsor között, és csettintünk: „Ez mán döfi, jól csinálják a fiúk!” Azután beleszürcsölünk a kakaóba, böffentünk egyet és a távirányítóval valami „kevésbé intenzív” tartalomra kapcsolunk. Talán átfut az agyunkon, hogy ott lehetnénk, de győz a kakaómámor és a tunyaság: „Majd a szomszéd odamegy, neki van kocsija!” Hát, nem megy oda, mert ő meg éppen ránk gondolt…

A „Várkempingezők” között örömmel ismertük fel dr. Fóris Eszter barátunkat, aki elmondása szerint jó hangulatba, és a nomád élet minden velejáróját vidáman viselve, mély beszélgetéseket is felvállalva, orvosi minőségében is megfelelve ölelte keblére a kis csapatot.
.
Nagyításért kattintson a képre!

Mivel a sok kiskirály miatt már elkopott számunkra a királyság, mint államforma, érdemes feleleveníteni annak becsületes, és nemes tartalmát. Nem azért kell szeretnünk, mert király, hanem azért kell királlyá lennie, mert szeretjük! Nagy a különbség.
Kiskunhalason még nem értik.
Ezt sem.


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

Az igazság mindenekelőtt (Mihail Bulgakov)


Tisztelt Érdeklődők!

Az ígért pályázatfelolvasó estet 2012. április 10-én /kedden/ 18 órától tartom a Városi Könyvtárban.

Üdvözlettel: Lajos Tibor pályázó


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

2012. április 1., vasárnap

Kis félre(nem)értés


Érdekes hozzászólás érkezett a mai napon. Feltehetően maga Csipkerózsika adott hangot nemtetszésének, mikor az oldalunkon elhelyezett számlálót kritizálta. Átaludhatott vagy két-három évet, mert számára, - úgy tűnik - csak most vált értelmezhetetlenné az említett oldalmodul. Igaz, hogy több soron is, - kerek értékek ünneplésekor – írtunk a számláló működéséről, hitetlen Tamásként most jutott el oda, hogy feldúlt hangú megjegyzésében szóvá tegye azt, amit rajta kívül több tucat blogolvasó, és néhány millió informatikus már hosszú ideje tud.

Idézem a kedves sorokat:
„Rossz a számláló!Végig egyedül látogattam kb.10 percig a blogot,6 látogatót jelzett pluszban,hogy is van ez?Különben nincs jelentősége számomra főleg nincs.Jó hazudozást,mellébeszélést.” ITT!

A probléma az írással a szokásos. Először is, szerzője nem tud semmit. Ez önmagában nem szégyen, lehet kérdezni okosabb embereket, - itt vagyok én is, - és eloszlik a köd. A második probléma már mélyebb gyökerű. Tudatlanságát rosszindulattá „konvertálja”, majd szánalmas támadásba lendül. Ismerős ez módi, jó párszor beleszaladtunk már az elmúlt időszakban. A folyamat egyszerűsítve: Hülye vagyok, mint egy tök, zavar, hogy a másik nem az, nekiugrok valami balga vádaskodással.
Nagyon, nagyon ismerős…

Megpróbálok segíteni! Kérem, olvassa el lassan és figyelmesen a kép alatt található mondatot: ITT!

Felkeresheti a többi, ilyen jellegű bejegyzést is, és bizony mindenhol ugyanazt fogja találni. A magyar nyelvben van jelentősége annak, hogy melyik szót használjuk: látogató vagy látogatás.* Mi tudunk magyarul.

Ön, hogy van vele?


*Nagyon nagy tudásúak kedvéért angolul is címkézve.

Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!