2013. március 4., hétfő

Megcáfolt valótlanságok
– folytatódott a munkaügyi perem

 
Folytatódott a munkaügyi perem az ellentanúk meghallgatásával…
Az első tanú N. Krisztina gyógypedagógus egy ítélet felolvasásával kezdte a tanúvallomását… Érdekes volt – bár nem meglepő –, felolvasta a általuk (harmadmagával) ellenem Polt Péternél, Orbán Viktornál, Bányai Gábornál, Lukács Lászlónál, stb. indított becsületsértési perben született elmarasztaló ítéletet, (indoklás nélkül): 3 év próbára bocsátás…
Valamiért fontosnak tartotta leszögezni, hogy nem ő írta az összeférhetetlenségi indítványt ellenem, mert akkor neki más elfoglaltsága volt! (?)… Vallomása során érdemben nem tudta bizonyítani az állításait, ahogy azt sem, hogy akadályoztam a munkát, nem vettem részt a munkában, nem vállaltam a nyaraltatást… stb. Sőt, elismerte, hogy elvállaltam volna a nyaraltatást, ha nem mosogatni, hanem foglalkoztatni kellett volna a betegeket… Még azt is elmondta, hogy arra (foglalkoztatásra) nem kellettünk, arra ott voltak az ápoló kísérők (? * a szerk.)… Ez pedig, mintha némi szakmai kompetencia és identitászavarról árulkodna…
Kérdésemre beismerte, hogy igazgatónő arra kérte a csoportot, hogy írják össze, hogy miért nem lehet velem együtt dolgozni! Erről ő maga tájékoztatott a munkatársi megbeszélésen a csoport előtt. A bírónő megkérdezte, hogy „Valóban utasította igazgató asszony a csoport tagjait, hogy írják össze, miért nem lehet Uray Erzsébettel együtt dolgozni?” „Nem, nem utasított igazgató asszony, hanem megkért minket, aminek mi eleget is tettünk.” – nyilatkozta a bíróságon N. Krisztina. Ez a kijelentése ellenkezni látszik az előzővel, miszerint ő ebben nem vett részt, mert más elfoglaltsága volt…
Bírónő kérdésére elmondta, hogy a nézeteltéréseket – másokkal ellentétben – ő nem próbálta meg velem megbeszélni, mert nem voltunk, csak köszönő viszonyban. Én úgy emlékszem, hogy nem volt velem még visszaköszönő viszonyban sem. (Lásd: ITT!
A „Miben akadályoztam a munkát?” kérdésre válaszul elmondta, hogy úgy konkrétan nem akadályoztam a munkát, hanem miattam több kollégának pszichoszomatikus tünetei lettek és orvoshoz, táppénzre kényszerültek menni… valamint rossz hangulat volt a csoportban, ami rányomta bélyegét a munkavégzésre is… Csak halkan jegyzem meg, hogy a fenti időszakban – amikor a levelek születtek ellenem – fekvőbetegként tartós táppénzen voltam. Elismerte ugyanakkor, hogy levelem következtében (Lásd: ITT!) a csoportot raportra hívta igazgató asszony, amikor is, ők elhatárolódtak a levelemben foglaltaktól, és a személyemtől… Ezt követően történtek a pszichoszomatikus megbetegedések… még mindig a távollétemben… Megjegyzem pszichoszomatikus megbetegedést a szorongatott helyzet is okozhat, amikor olyan utasítást kell végrehajtani, amivel valójában az illető nem ért egyet: pl. hazugságra kényszerítés, felszólítás a személyemtől való elhatárolódásra, összeférhetetlenségi indítvány aláírása, bíróságon hamis tanúzás, stb.
Kértem végül, hogy olvassa fel az elmarasztaló ítélet rá vonatkozó indoklását:
„Az összeférhetetlen gyógypedagógus, aki minden vezetőt kisajátított, majd kicsinált, mert babérokra tör? Aki kivonult az énekkarból, mert ő egyházi énekeket nem énekel… aztán meg átveszi az énekkar vezetését, és ő megy templomi zenei találkozóra, azokkal a zsoltárokkal, dicséretekkel, amiket én tanítottam be… Persze ő van rám megsértődve azóta is…”
(Ez egy kiragadott rész volt egy főcikkhez írt hozzászólásomból, melyet elismertem, hogy én írtam és annak valóságtartalmát is fenntartottam… Ezért kaptam 3 év próbára bocsátást a halasi bíróságon… Megjegyzem, a több mint 1000 bejegyzésből és közel 15.000 hozzászólásból ezért a hozzászólásért marasztalt el a bíróság, illetve egy olyan kifejezésért („hímringyó”), mely nem tőlem származik, s ami már a rendőrségi tanúmeghallgatásom (eltitkolt tárgyának!) időpontjában sem szerepelt már a blogon, mivel megjelenését követően törlésre is került… Egyébként kérésüknek megfelelően a többi kifogásolt bejegyzést is töröltük, még a tárgyalások előtt!)
Tanúvallomásával kapcsolatban annyit megjegyeznék még, hogy az igazmondás tekintetében pozitívan csalódtam, sokkal rosszabbra számítottam…

A gyógypedagógus után M. Alíz fejlesztőpedagógus, a főorvos házaspár lánya tett tanúvallomást -  a hamis tanúzást a törvény bünteti felszólítás tudomásulvételét követően -. Elmondta, hogy én öntörvényű, feszültségkeltő, bomlasztó voltam és akadályoztam a munkájukat! Az öntörvényű alatt ő nem azt értette, hogy megszegem a törvényeket, vagy a szabályokat, hanem, gondolom azt, hogy egy felsőbb törvénynek (isteni parancs) engedelmeskedem, aminek következtében – nem mellesleg - betartom az alsóbb törvényeket is (pl. munka törvénykönyve, ÁNTSZ előírások, etikai kódex, szakmai sztenderdek, együttélési szabályok… stb.), még akkor is, ha a vezetői utasítások adott esetben ellenkeznek ezzel (pl. mosogatás, ételosztás), vagy a józan paraszti ésszel (pl. hőségriadó alatt, vörös riasztáskor nem rendezek betegeknek szabadtéri sportversenyt, vagy nem szervezek buszos kirándulást, mert ez még akkor is betegveszélyeztetés, ha a Közigazgatási Hivatal semmi kivetnivalót sem talált a vizsgálat során!).
Hogy miben akadályoztam a csoport munkáját, erre nem tudott konkrét választ adni, vagy egyetlen példát mondani.
Elmondta még, hogy megkértek, hogy a nevükben ne írogassak leveleket, nem kell képviselnem az érdeküket, (közalkalmazotti tanács elnökeként sem). Ez valóban elhangzott. Igaz, ezt akkor is meg kellene tennem, ha csak egy egyszerű törvénytisztelő állampolgár lennék…  ráadásul a hivatásom szakmai – etikai normái is megkövetelik ezt, arról nem is beszélve, hogy a közalkalmazotti tanácsba beválasztva  a munkatársak szavaztak bizalmat kétszer egymás után is, nem mellesleg a legtöbb szavazatot szerezve… Tudják, én így működök, így tudok jól aludni…
Kifogásolta még, hogy én nem tartottam őt szakembernek, pedig ő egyetemi végzettségű pedagógus (német tanár). Igaz, ez még mindig szociális intézmény, nem pedig oktatási! Engem meghazudtolva azt állította, hogy amikor odajött dolgozni már volt diplomája… Ezt később, a jegyzőkönyvezés során mégis visszavonta. Tévedésről nem lehetett szó, hiszen munkába állását követően a szakdolgozata elfogadtatása végett, fél évig nem dolgozott az intézménybe.
Elmondtam, hogy szociális intézménybe egy pedagógus (ő nem gyógypedagógus) nem szakember, még ha egyetemet végez is… Más a tárgya ugyanis a képzésnek, a tematikája, a módszere, stb. és más identitást feltételez. Ennek megerősítésére előadtam, hogy M. Alizt sajnálatos módon egy lakó megverte, ami bizonyos szakmai hozzáállás, ismeret és tapasztalat birtokában megelőzhető lett volna… Ezzel pedig nemcsak önmagát sodorta bajba… (Lásd: Felelőtlen felelősök)
Bírónő kérdésére határozottan állította, hogy az, hogy a szülei vezetők az otthonban, az az ő megítélését, a vele való bánásmódot, elbírálást, semmiben nem  befolyásolta. (Lásd: Nevén nevezzük és Működési zavar). Ezt cáfoltam, s elmondtam, hogy a csoportba kerülése megosztotta a csoportot a köré gyülekezők és a kiszorulók táborát létrehozva. Erről nem feltétlen ő tehet, hanem a csoporttagok, akik így igyekeztek édesanyjánál (szakmai vezető Dr. Szűcs Erzsébet) kedvezőbb megítélést kieszközölni… Elmondta még, hogy én feljelentettem a hőségriadóval (vörös riasztás) kapcsolatban az intézményt, pedig ő – aki kirándulni vitte a lakókat – mindenre odafigyelt: vizes törülköző, hűtött ital, fejfedő, légkondicionált autóbusz… és nem volt kiírva a szegedi vadaspark bejáratára, hogy aznap nem látogatható! Sőt, nagy örömére a garai otthon fogyatékos lakóival is összetalálkoztak a parkban… Tehát, ők sem találtak semmi kivetni valót abban (a garai otthon igazgatója az a Petrich István volt, akit a lakóink ellátottjogi képviselőjeként ismertünk!), sőt a későbbi közigazgatási hivatal vizsgálata is mindent rendben talált. Ebben sajnos igazat kellett adnom, bár továbbra sem értek egyet velük. Cáfoltam viszont a feljelentés személyemhez kötését, amelyről a bizonyító jegyzőkönyvet korábban már benyújtottuk a bíróságnak.
Nem tagadta jóindulatomat, hogy az én ötletem volt a kisállatterápia, mint foglalkoztatásforma személyéhez köthető bevezetése is, aminek szakirodalmából anyagot szereztem és adtam át neki, lévén, hogy korábban állatmenhelyen önkénteskedett… segítve ezzel is a beilleszkedését.
Miután a nyaraltatásokon való részvételek gyakorlatát (önkéntesség) tisztáztuk, az ő részvételének minőségére már nem tértünk ki, ahogy az ominózus – és következmények nélkül maradt - táppénz alatti konferenciázás esetére sem… Pedig ezek is cáfolták volna azon állítását, hogy ő, a szülei révén nem volt kivételezett helyzetben. Nem akartam őt leleplezni, - ez, itt sem viszi előbbre az én ügyemet -, ráadásul az igazmondásban épp akkor és ott vizsgázott…

Ezen a tárgyaláson a bírónő akaratlanul is sokat elárult nekem magáról…
Talán a bírónő is úgy látta, hogy a tanú állításai gyenge lábakon álltak, ezért úgy érezhette, hogy a tanú védelemre szorul… Én, mindenesetre meglepődtem a bírónő elfogultságán: M. Alíz volt az egyetlen tanú, aki indokolatlanul és érthetetlenül ülve tehetett tanúvallomást… A bíróság – tudtommal - minden esetben felszólítja a tanúkat, hogy álljanak fel a vallomástétel idejére!
Amikor a diplomaszerzés idejének tényét módosította a jegyzőkönyv felvételekor, akkor a bírónő elbagatellizálva megjegyezte: No jó, de akkor már maga EGYETEMRE járt! A harmadik, ami szintén furcsán hangzott, az a bírónő azon megjegyzése a feljelentés cáfolatommal kapcsolatban, hogy de hát „a kollégák azt nem tudhatják pontosan, hogy az most feljelentés, vagy bejelentés, vagy micsoda… Itt is hányszor előfordult a bíróságon, hogy a tanúk azt hiszik, hogy ők gyanúsítottak, vagy vádlottak!” Az összeférhetetlenségi indítványokon – amire az elbocsátásomat alapozták – mindegyikben ez az állítás szerepel, személyem elleni kifogásként.
Elhihetik, nekem, aki azóta is segélyre kényszerülök Simon István (Simon Ilona férje) által vezetett szociális osztályon, nem olyan bagatell, hogy tudhatják-e a tanúk, vagy sem, hogy mit is állítanak…
A végén pedig nekem szegezett egy kérdést a bírónő: „Mondjam már meg, hogy lehet az, hogy 10 tanú ugyanazt állítja, én pedig annak az ellenkezőjét!?” Úgy sejtem, hogy erre a bírónő is tudja a választ – s bár költői kérdésnek is vehettem volna -, azért annyit mégis megjegyeztem: Hát, így…
Mert, ha megmondanám amit gondolok és tudok, akkor azt nem tanúvallomásnak,  nem jogos védelemnek, vagy szabad véleménynyilvánításnak, vagy hasonlónak vennék… nekem elhihetik.

A következő tárgyalásra még várni kell, mivel tisztázni kell az új fenntartóval, hogy perben állunk-e, s az ügyvéd úr kap-e tőlük megbízást a képviseletre…
A folytatásban, a következő ellentanúk meghallgatására kerülhet sor: Simon Ilona (a lemondott igazgató) és Visnyei Ágnes (a lemondott mentálhigiénés csoportvezető)…

Gondolhatják, már alig várom… Hogy vége legyen.

Folyt. köv.

Levélküldés: ITT!                   Facebook

2013. március 3., vasárnap

A Blog válaszol – Beteges…



„Az ügyészség is olvassa abloggot és ir is abloggnak.Az ügyészség is rendelkezik seggnyalókkal.Egyébként nincsenek áldozatok és aki elhunyt az intézetben annak oka betegség volt és nem bántalmazás.Itélethirdetés mindig van.Ez nem jelenti azt hogy meg is történtek azok amivel vádolják az érintetteket.De gondolom Te ezt tudod hiszen többször volt már ügyed a hatósággal.Engem ez gondolkodóba ejt,olykor már azt hiszem :beteges.Kérdezem melyik terrorról beszélsz a mostaniról?Ezzel kellene foglalkozni amig nem késő.Persze ha titkon reménykedsz a visszatérésbe megértelek ha távol kivánsz maradni.Zsozso”
.
--------------
.
Lehet, hogy az ügyészség is olvassa a blogot, de nem vsz. hogy ír rá. Az ön feltételezése (hogy „az ügyészség is rendelkezik (?*szerk.) seggnyalókkal”) abból fakadhat, hogy ott is hierarchikus (hatalmi) rendszerben dolgoznak, mint az egészségügyben, amely köztudottan generálja az ilyen jellemtelen magatartást, bár csak akkor, ha nem megfelelő emberek, nem megfelelő helyen vannak…
Az áldozatok kifejezést nem venném a számra az ön helyébe, hanem azon kutakodnék, hogy milyen szerepe is volt ebben önnek közvetve, vagy közvetlenül? Ráadásul én csak az elhunyt áldozatokról írtam, a sok megcsonkított lélekről, kirabolt, kisemmizett, megalázott, megbetegített áldozatról nem eleget. Talán az ő tragédiájukat is elvitatja?
Abban igaza lehet, hogy a haláluk oka a betegség volt, de nem az övéké, hanem az elkövetőké, az őket körülvevőké (heteroagresszivitás, szexuális erőszak és különböző aberrációk, megalománia, pszicopátia, fenyegetés, terror, rablás, zsarolás és sorolhatnánk a többi betegessé váló torzulást). Önvizsgálatnak lenne itt a helye és például annak, hogy mindenki átgondolja, hogy ki, miben vétkezett, hibázott és milyen mulasztást követett el, megsértve ezzel az ellátottak és a munkatársak legelemibb jogait.
Valóban nem jelenti az, ha valakit megvádolnak, hogy azt elkövette is az illető, de a mi esetünkben azt kellene kérdeznünk, hogy más elkövetők miért nem kerültek bíróság elé a mai napig?
Igaza lehet abban is, hogy beteges, ha valakit ártatlanul a bíróság, ügyészség elé citálnak, rabosítanak hamis vádak alapján… de ezt ön pontosan tudja. Ahogy azt is, hogy ma az a beteges, ami egészséges, az az abnormális, ami normális… Mert az igazságért és a tisztességért való kiállás akkor is helyes, ha a tömegek az ellenkezőjét teszik… és nem mellesleg az egyetlen út, amely járható…
Melyik terrorról beszélek – kérdezi ön.  Mert van különbség terror és terror között? Gondolom ön egy régi „bútordarab”, aki az előző vezetés kegyeltje volt, írása és mondandója alapján nem érdemtelenül. Legalábbis az ő értékrendjük szerint.
Én nem titkon reménykedek… a visszatérésbe sem…  Az ön állítását cáfolja még az Álláskeresés (kattintson!) című bejegyzésem…

Írtam, azt is, hogy a változásban reménykedek… de ön ezt is tudja… Ahogy azt is, hogy hozzászólása szándékos provokáció, amire csak azért válaszolok, hogy hátha más fejekben legalább sikerül rendet rakni…

A távolmaradásomról pedig csak annyit: még mindig itt vagyok, amit már sokszor én sem értek…  



Levélküldés: ITT!                   Facebook

2013. március 2., szombat

Tavaszi nosztalgia


.
Nagyításért kattintson a képre!


Levélküldés: ITT!                   Facebook

Ítélethirdetésre várva…

 
Előzmény: Végítélet...

Ha minden igaz, szerdán befejeződött a tárgyalássorozat a három kolléga ellen indított büntetőperben, első fokon…

Szívesen meghallgattam volna a vád- és a védő beszédeket… Ahogy mások is. 
A perből, Dr. Kastyják János ügyvéd úr kezdeményezésére – a lakók személyiségi jogaira való hivatkozással - az első pillanattól kezdve kirekesztették a nyilvánosságot…  Nem tudjuk, hogy az ügyészség és a bíróság kaphatott e hiteles és valós képet az ügyről úgy, hogy az igazságnak csak az egyik oldalát hallattatták a tárgyalás folyamán… hiszen az ellátottakért kiállók közül senki sem lehetett folyamatosan jelen… Így a bírónőt, vagy az ügyésznőt semmiféle nonverbális és egyéb – a hallgatóság köréből érkező - metakommunikáció sem segíthette az elhangzottak valósághű tartalmának megítélésében, a hazugságok leleplezésében… 
Az az információ sem segíthetett a történések helyes megítélésében, hogy az áldozatok közül (lakók és kollégák) azóta jónéhányan elhunytak már, hiszen ez a tény valószínűleg nem kerülhetett a bíróság látóterébe, mivel a helyi médiumok is hallgattak róla.
Ahogy a többi betegeket veszélyeztető kolléga sem kerülhetett vádemelés alá… Az a fránya politikai nyomás… az a pártmentes politikai nyomás, hiszen ebben az egy kérdésben érdekes módon, mindenki egyetérteni látszik... nemcsak a politika, hanem a médiumok, és sajnos nemcsak az ellenőrző hatáságok... 

Nem érdekelt egy hivatalos személyt sem, hogy az intézményben milyen sokan megbetegedtek az intézményi terror miatt, pedig erről, én magam is tájékoztattam Bányai Gábor elnök urat... több ízben is (Lásd: ITT! és ITT!). Ahogy a hazugságokra is sokak egészsége ráment az érintettek közül… ellátottak, kollégák, hozzátartozóik, sőt,  az esettel kényszerűségből foglalkozó szakemberek is belebetegedtek, vagy komoly pszichológiai segítségre szorultak…
Én onnan sejtettem, hogy lezárul első fokon a per, hogy pár héttel ezelőtt a Halasi Tükör újból foglalkozott az intézménnyel, ezúttal a lakosság félelmére kiélezve a helyzetet… sugallva, milyen veszélyesek és kiszámíthatatlanok az elmebetegek… A szakmai hiányosságokra ugyanakkor nem tért ki… Ez mindenképpen a vádlottak mellett szól, amit én nem sérelmezek ugyan, de a folyamatos egyoldalú tájékoztatást, azt igen.

Két héten belül tehát, nyilvános ítélethirdetés lesz a Kiskunhalasi Városi Bíróságon: 2013. március 13-án 10 órakor!

Megkeresném Bányai Gábor elnök urat, hogy amennyiben elmarasztaló ítélet születik, úgy ő milyen konzekvenciát von le, és – korábbi ígéretéhez híven -, milyen intézkedést kezdeményez a felelősök ügyében, de fölösleges… a válaszát már előre hallom, „Várjuk meg a másodfokú ítéletet.”, vagy: „Már nem én vagyok a kompetens személy az ügyben!”... 
S mi lesz – többek között - azzal a személlyel, aki közeli (közös) barátként nem igazolta az elnök úrnak az általam elmondottakat, azaz az igazságot? Ezután is hitelt ad még a szavának?  
S mi lesz azzal a személlyel, aki megfenyegetett engem a blog  miatt, egy hivatalos személyen keresztül – sőt be is váltotta ígéretét –, mert szembementem az időközben angolosan távozott, - felelősségre senki által nem vont - vezetéssel? (Lásd: ITT!
S mi lesz a volt intézményvezető asszonnyal?
S mi lesz a „Nem történt semmi!” (Lásd: ITT!) állítás szószátyárjaival, hiszen állításaik mégsem igazolódtak be!? Ők is kiesnek a pikszisből, vagy még följebb „buknak”, vagy egyelőre csak parkoló pályára kerülnek? Vagy, máris „erősítik” az új vezetést, tovább rombolva a morált, s az intézményben végzendő szakmai munkát?
Hogy mit tesz egy demokráciában ilyen esetben egy politikus, vagy felelős vezető, arról nálunk kár is volna beszélni... Ahogy arról is, hogy mit csinálnak egy normális országban az ilyen politikusokkal és vezetőkkel... 

Sok kérdésem volna még, de ezekre is ugyanúgy ismerjük a választ, így hát nem fárasztom önöket velük…
Egy dolgot sajnálok csak, hogy nem lehet igazságos ítélet Legalábbis a bíróságon.



Levélküldés: ITT!                   Facebook

2013. február 26., kedd

Blog válaszol - Véleményre várva...

 

Eljön az idő mikor köszönetel tartoztok az Intézményvezető asszonynak. Ő az ellátástigénybevevőkért mindent megtesz.
Megtesz a dolozókért is, de Nektek is alkalmazkodni kell ami nem azonos a seggnyalással.Tartsatok ki meglátjátok rövid időn belül könnyebb lesz a munkátok.
Ne akarjátok lépten nyomon megalázni, nem érdemli meg. Segítsétek a munkáját, nagy a teher rajta.

A 19:29 es hozzászólás elött is mindenki névtelen volt az nem proléma mert azok gyalázkodó írások. Nagyon eggyoldalú ez a dolog.
nem tudom ki az Erzsike, nem isérdekes számomra.
Véleményem leírom, pedig tudom ezen az oldaalon ez senkit nem érdekel. Pedig jó tanácsként is megfogadhatná mindki akinek nem tetszik az Intézménybe folyó változások.
Mindenki koncentráljon a munkájára,hogy maxinmálisan eltudja látni, nem a duruzsolással, és szerveszkedéssel kellene tölteni az időt.
A válzozások után mindenkinek könnyebb lesz a munkája tessék megnyugodni. 

......

Nem gondolom, hogy a két fenti hozzászólás mögött rossz indulat lenne, inkább félretájékozódásról, illetve rossz iránymutatásról van szó. Néhány dolgot azért észrevételeznék, lévén, hogy megszólítva érzem magamat.
Ha ön gyalázkodó írások tömkelegét találta itt, az 1100 bejegyzésből és a 15400 hozzászólásból, nevezze meg, mert különben ön az, aki itt gyalázkodik. Nem mellesleg, blogoldalunkat az internetes keresők kifejezetten megbízhatónak és gyerekbarátnak minősítették.
Amit ön sérelmezhet, az az igazmondás… S csak azért születhettek ilyen írások,  mert gyalázatos emberek, gyalázatos dolgokat műveltek az otthonban! Ön, ezek szerint szintén közéjük tartozik, hiszen az ő oldalukon áll. Nem azon háborodik föl, amit tettek, hanem azon, hogy vannak akik a tetteiket elítélve ennek hangot adnak.
Véleménye valóban érdekelne, ha volna, vagy ha a sajátját mondaná el… de, azonkívül, hogy leírja, hogy „leírom a véleményem”... nem ír semmit, mert vagy nincs véleménye, vagy nem tudja megfogalmazni... Mert az az „eszmecsere” hogy "Te hülye vagy!", "Nem, te vagy hülye!" az ugye nem vélemény, de nem is érv, sem nem kritika, sőt még csak polémiára sem alkalmas, de még másra sem... Talán ön nem tudja, ezért elmondom, mióta a blogunk működik, egyetlen cáfolat sem érkezett a megjelentek valóságtartalmát illetően… Pedig sokszor reméltük, vártuk és mi magunk örültünk volna a legjobban… Lásd: Cáfolatra várva 
Írtak viszont az ellentáborból gyalázkodó, fenyegető sorokat, sőt voltak akiket ezért külön támogattak, jutalmaztak… Továbbmegyek, a betegverők mellett tüntetők szervezője ellenblogot hozott létre a gyalázásunkra, nem alaptalan fenyegetésünkre… Lásd: A krém
Aztán tanácsolni idejön, de nem ad tanácsot! Mert még az igavonó barom is ehet, ha dolgozik… arról nem is beszélve, hogy az ugye nem tanács egy baromnak akit járomba fognak és húzza az igát, hogy „Ne te neee!” – vagy tévednék?
Nem tudja ki vagyok? Nem is érdekli?
Én vagyok az, aki felemelte szavát a kollégák, a szakma és a betegek védelmében a visszaélések miatt... Én vagyok az, akit a fenyegetéseik, a terrorjuk, a hazug vádjaik sem tántorítottak el az értük való kiállás ügyétől. Én vagyok az, akit hamis rágalmak és vádak alapján kirúgtak, feljelentettek, rabosítottak... soroljam még?
És én vagyok az, aki fizet azért, hogy ön itt rólam - és azokról akik nem vesztették még el a józan ítélőképességüket -, kritikát írhasson. Persze építő kritikára nem képes, mert vsz. ön is a rosszul működő egészségügyi hierarchiában szocializálódott, ahol csak annak lehet igaza, aki ön fölött áll…  Nálunk, ez a szakmaiság devalválódásával tovább egyszerűsödött: fölfele nyalunk, lefele rugdosunk… Elárulom önnek, hogy ez nemcsak szakmaiatlanságról árulkodik, hanem egyéb hovatartozásról is…
Én pedig azt tanácsolom – engedje meg a többes számot - önöknek, hogy ne ide írogassanak, hanem a szaklapokba… Ne a blogot olvasgassák, hanem szakirodalmat… Ne azt kutassák, vitassák munkaidőbe, értekezletek kapcsán, hogy ki és mit ír a blogra, hanem azt, hogy hogyan lehetne végre úgy dolgozni, hogy ne csak önök, hanem a hivatásukat végzők, és a lakók is nyerjenek belőle…
S ha már így belelendültem, engedjék meg nekem… Ne a maguk kedvenc intézményeit mutogassák, hanem olyanokat, ahol valóban tanulni tudnak a munkatársak… Arról nem is beszélve, hogy ha eljutnak egy olyan intézménybe, ahol épülni is, szakmailag is gyarapodni tudnának, ott meg az ön(ök) munkatársai letiltják, vagy ellehetetlenítik a kommunikációt… Azt már meg sem említem, hogy a mi szakmánk a bizalomra épül, önök viszont ennek az ellenkezőjére alapoznak… Hogy egy intézménylátogatás kapcsán leültetik a munkatársakat és kötelezően kell nyilatkozniuk az integráló intézményről a fogadó intézmény munkatársai és az igazgatónő előtt az utóbbi unszolására, ez skandalum… S bár némelyik hírhedten gerinctelen ember megpróbálta a vezetőnőnek behízelegve felmagasztalni   a „referenciaintézményt” (nem mintha az ott folyó munka ne lehetne dicséretes), s azt, egy érintett sem utasította vissza! Hát, hogy ezen átlásson az egyszerű ember, ahhoz nem kell ám pszichológiát tanulni! Te jó ég, így is émelyeg a gyomrom az egésztől, pedig ott se voltam… de elárulom önnek, ha ott lettem volna, nem hagytam volna szó nélkül a munkatársaim megaláztatását. Ahogy azt sem, hogy azokat akik a betegek érdekében építő kritikát megfogalmazva elmondták véleményüket, azok hirtelen mellőzhetővé váljanak?  Akik a lakók jobbulásán fáradoznak, tisztelve mások munkáját, azokkal nem egyfelé húzzák önök a szekeret? Már bocsánat, de akkor milyen irányba is navigálnak?  Akkor önök, - engedje, hogy megkérdezzem - mit keresnek ott? Közpénzből? A mi pénzünkből? (Mert a mi pénzünk akkor is a mi pénzünk, ha elrabolták tőlünk.) Ez az önök véleménye, ez az önök tanácsa? Akik a lakókért vannak, azoknak „El lehet menni!” Azoknak meg lehet dögleni? Azoktól minden törvény által jogosan előírt kedvezményt – sunyi módon, sunyi indoklással - meg lehet vonni? Ez a tisztesség? Ez a nagy koncepció?
Én csak azt mondom, óvatosan az ilyen kijelentésekkel, mert voltak itt már nagyhatalmúak, akik azt hitték, hogy bármit megtehetnek, bármi áron! Hát meg is lett a következménye…  Mert „amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek…” (Hegyi beszéd) Aki nem hiszi, járjon utána.
A dolgozóktól kérik számon a káoszt? Hát nem tanulnak senki hibájából? Mit keresnek még ott a munkakerülők, a betegeket veszélyeztetők? Azokat akarják elküldeni, akik már bizonyították rátermettségüket, szakértelmüket? Akik eddig is erőn felül vállaltak és húztak? A mór megtette kötelességét, a mór mehet... Ezt komolyan és felelősen gondolhatja bárki?
S ha már itt tartunk, mibe kerül az összes dolgozó fuvarozgatása, hogy megnézzenek egy műszakátadást (?), vagy egy takarítást (?) Solton, vagy Kaskantyún? Kiszámolták már?
Nem olvasták volna az intézményünk protokolljait? Tanácsolom, hogy olvassák el, még önök is tanulhatnak belőle… Kiemelten ajánlom figyelmükben a takarítási és az ápolási protokollokat. Ez utóbbit olyan szakember írta, aki még a régi, színvonalas szellemben tanulta és oktathatta is a hivatását… Önök egyébként abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy személyesen is tanulhatnak tőle…
S ha már számításba kezdenek azt is kiszámolhatnák, mibe kerül a köznek bizonyos személyek fiktív foglalkoztatása, szükségtelen taníttatása? S az integrációról még nem is kérdeztem…

Egyébként pedig, – a hiedelmével ellentétben – szívesen látjuk önöket a blogunkon, a véleményük is érdekel, sőt várjuk továbbra is, amennyiben valóban van...


Levélküldés: ITT!                   Facebook

2013. február 23., szombat

Isten, szívünkbe írta a törvényét...


Az alábbi írásra véletlen találtam... Sokáig nem tudtam, hogy miért kell azt cselekednem, amiből nekem csak hátrányom származik... Legalábbis rövid távon... Azt tudtam csak, hogy nem tehetek másképp, mint amit magam is helyesnek tartok. Ha nem így teszek, szorongat a lélek... ideges, feszült leszek, gombóc lesz a torkomban, hevesen kezd verni a szívem... Így aztán megtanultam, ha szólnom kell, hát szólok... Istennek kell elszámolnom mindennel... a szólással, a hallgatással, a cselekvéssel és a meghátrálással is... Erre mondtam mindíg, hogy én így tudok nyugodtan aludni... Azóta elhíresült lett ez a szólásom, mindenki felhasználta ellenem (összeférhetetlenségi indítványok, jegyzőkönyvek, bírósági tanúvallomások), még akkor is, ha semmit sem értettek meg belőle...  Nagy örömömre szolgált az ősmagyar hit és erkölcstan meglelése, segített még jobban megérteni, megismerni magamat, tetteimet, belső motivációmat...
Remélem közreadása másokat is megérint, elgondolkodtat, reménységgel tölt el és cselekvésre ösztönöz...


Az ősmagyar vallás hit és erkölcstana

 Szépvízi B. Béla: Az Ősmagyar Vallás Hit- és Erkölcstana (1925)
 /részletek/

I. Általános elvek és igazságok.

1. A természet az Isten teste, az erkölcsi világrend az Isten lelke. …
6. Az erény üdvözít, a bűn elkárhoztat. …
33. A létért, a munka után való megélhetésért és becsületért kisebb-nagyobb harc a fajon belől is foly; természet szerint kell is folynia. Ez ösztönöz nemes versenyre, életrevalóságra.
34. De a fajon belőli létért való küzdelemben a jóságos magyar szív minden szeretetével és irgalmával, a józan magyar ész teljes fényével, tisztaságával és belátásával kell felderíteni az igazságot és meg kell nyugtatni, hatni, hálára kell kötelezni az embereket, különösen a gyermekekkel, aggokkal, árvákkal, özvegyekkel, félkegyelműekkel és a féktelen indulatúakkal szemben.
 35. Szívünkben legelső helyen álljon a gyermek, mint meleg és fényes sugara a Napnak, a legtisztább s Istenhez legközelebb álló kis magyar, kinek léte erénye a szülőknek.
36. Éhes és rongyos magyar gyermeknek lennie nem szabad! S példát kell adnunk, hogy másutt se legyen!
 37. Mert mindaddig Istenről, műveltségről, államról s más hasonló nagy és szent dolgokról nem beszélhet senki, míg a földön csak egy éhes és rongyos gyermek is lesz.
 38. Addig, míg éhes, rongyos, ártatlan, tehetetlen gyermek lesz a világon, égjen le a műveltek, a nagy emberek arcáról a bőr, a gazdagok testéről a tiszta ruha s torkuk száradjon el és gyomruk ne vegyen be ételt! Ily bűn: a gyermektelen szerelem is.
 39. Mert elérhetetlen lehet az, hogy valaha valaki, vagy valamely eszme, intézmény az emberi nyomort megszüntesse a földön - hiszen az egész ismert világtörténelem azt mutatja, hogy éppen az ember a saját emberi fajtája boldogságának a legnagyobb ellensége -, tehát amíg ember lesz, teljes emberi boldogság aligha remélhető, de ebben a bűnben a gyermek nem bűnös, tehát a föld testi és lelki szenvedései őt nem sújthatják s gonosz, aki az élet súlyát, bár csak részben is, reá hárítja, vagy őt elöli.
 40. A gazdagnak adóznia, a szegénynek dolgoznia kell a magyar gyermekek javára, vagyon és erő arányában, korlátlanul.
 41. Kettős fegyverrel kell kényszeríteni minden nagykorút arra, hogy a 10 éven aluli gyermekek élelméről, ruhájáról gondoskodjék. A fényűzési adó az övék.
 42. Négy gyermekig a szülő, azonfelől a gyermektelenek kötelesek gondoskodni a gyermekekről: négy gyermekig.
43. Egy gyermek az apa helyett van, egy az anya helyett s úgy az apa, mint az anya után egy-egy fajszaporulat kell, hogy legyen.
44. A négyes gyermekszám tehát a legkisebb köteles szám. Ezen felül minden gyermek fokozott érdem. …
52. Miként az embernél a gyermeket, az állatnál és a növénynél is a kicsinyt, a fiatalt különösen kímélni kell, részint, mert Isten szép világában kifejlődni, azt megérni neki is joga van és arra hivatott, másrészt, mert semmiféle teremtmény, amíg utódról nem gondoskodott, magot nem termett, hivatásától erőszakkal, ésszerűen el nem vonható.
 53. Fiatal fák pusztítása, fiatal állatok leölése, hacsak valami elkerülhetetlen, különös nagy ok áldozatul nem kívánja őket, annál is inkább természetellenes vétek, tehát Isten ellen való bűn, mert az ember természetes tápláléka a tej és a gyümölcs, gyümölcsnek tekintvén a kenyérmagvakat és a gumókat is. …
57. Az idegenre való rászorulás az idegen előtti megalázkodás és avval szemben való lesüllyedés: szégyen.
 58. Amit pedig idegennek adunk a tőle vásárolt ruhaneműért és más dolgokért, avval fajtánkat szűkítjük meg, károsítjuk meg. …
62. Az idegen, fajok ősösztönei más irányba törekszenek, mint a turániaké, ha legtisztább egyedei kerülnek is közéje. …
64. Aki akármely törvény hozatalánál egyénileg érdekelve van s elveiből az látszanék, hogy saját érdekét a közjavának nem tudja, vagy nem is akarja alárendelni, annak a törvénynek a meghozatalában az illető részt nem vehet, mert ez a nemzet, a magyarok Istene elleni bűn volna.
65. Bűnbocsánat nincs! Mert amint a megtörténtet meg nem történtté tenni soha a világon nem lehet, s a amint a becsületét vesztett ember sem lehet többé becsületes, vagy legalább is becsült ember: természeti, isteni törvény szerint a bűnbocsánat önmagának ellentmondó képtelenség s felbátorítás újabb bűnök elkövetésére; megalázása az erényeseknek, ami egyike a legnagyobb bűnöknek.


Forrás: ITT!


Levélküldés: ITT!                   Facebook

2013. február 19., kedd

Farsangolunk...





Elűzzük a telet, s vele a gonosz szellemeket...



Levélküldés: ITT!                   Facebook