2010. november 15., hétfő

Önkéntelen sétáló…


Minap találkoztam egy volt munkatársammal, akinek munkáját érintőlegesen láthattam és érzékelhettem osztályos foglalkozásaim során, az intézménybe.
Kérdezte, mi újság van kint nálunk? Mondtam, semmi extra… Újra megkérdezte, mondom,  nem változott semmi, mióta nem dolgozik nálunk… Neki, egyébként tudnia kell, hiszen a hozzátartozója is kint dolgozik!
De hát amiket beszélnek? Ő azt nem hiszi el! Még hogy a fürdőbe megerőszakolnak valakit!? Hát az lehetetlenség, ott olyan nagy az állandó nyüzsgés fürdetéskor…”
Én ugyan nem hallottam, hogy fürdetés közben történt a bántalmazás… de lehet, hogy ő jobban informált. Folytatta:
„Még ilyet, ha valaki a beteg vállához hozzáér /nyomatékosításképpen a vállára ütött/ -, már mindjárt azt mondja neki, hogy feljelentem! Fel ám, az anyád… /fejét kicsit hátraszegve, kezét visszakézből pofonra emelte/.” Az volt az érzésem, ha ez vele megtörténik, elcsattant volna az a pofon… Persze ez csak egy érzés…
Emlékszem, néha viccből masszírozást mímelve, úgy megszorította a betegek vállát, hogy felszisszentek… Rá is szóltam néhányszor,  hogy finoman! Mindig azt mondta, hogy ők nagyon jóban vannak és csak szeretetből teszi, sose okozna szándékosan fájdalmat neki… „Igaz?”, kérdezte az illetőt, tekintetét fürkészve…
Egy másik kollégáról is hasonló tapasztalatom volt, ő még mindig nálunk dolgozik. Igaz, az ő neve felmerült a bántalmazások kapcsán is.
Én máshogy érzékeltem a jópofaságot, bár tudom, hogy nem egyforma az emberek fájdalomküszöbe!

A nagybátyám mindig úgy ölelt meg, hogy az nekem fájt, pedig nagyon szeretett. Akkor is megszorongatta például a karomat, amikor nem akartam… Igaz, nem ment ápolónak… 

Meg kellene tanulni, hogy nem érintjük meg fölöslegesen a betegeket, főleg nem a pszichiátriai betegeket! Tiszteletben kell tartani az intimszférájukat éppúgy, mint a személyközi távolságot, ami az ő esetükben, a normális többszöröse is lehet…

Beszámoltam a történtekről egy ismerősömnek, aki elmondta, hogy az illető ott sétált a bántalmazókért az első sorban, az intézeti lufis tüntetésen…
Nem láttam a tüntetést... Elgondolkodtam… Vajon így próbáljuk leplezni erőszakosságunkat, hogy az erőszakosra azt mondjuk, hogy nem az? Vagy tényleg fogalmunk sincs róla, hogy mi magunk is erőszakosak vagyunk?! Nem tudom, melyik a rosszabb…
Egy biztos, ma már mindkettő szűrhető, csak akarat kérdése…
  


Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net           Cikkeink letölthetők: ITT!

7 megjegyzés:

  1. Ott tolta előttem a kerékpárját.

    VálaszTörlés
  2. Akkor Ő is a vezetők,beteg verők oldalán állt.Attól függetlenül,hogy tudott a fürdőben történt eseményről!

    VálaszTörlés
  3. Nekem ne mutasd be, örökké elégedetlen volt, folyamatosan sz.rta a vezetőket, most meg csontig...
    És még háborogva mesél. Neki is hiányzik a tartó oszlop a háta közepéről.

    VálaszTörlés
  4. Egyszerűen ezeknek az embereknek más az értékrendjük, sajnos. Úgy gondolják erőből, másokon áttaposva tudnak csak létezni. De ha velük történik hasonló, akkor fel vannak háborodva, hogy ők, akik "MINDENT" megtesznek másokért, nem ezt érdemlik. Hát most az ilyen emberek azért talán kicsit elgondolkodnak....
    Manó

    VálaszTörlés
  5. Sajnos nem tudunk mint kisemberek ebben sokat tenni,de a szavunkat a betegekért és a terror alatt tartott dolgozókért emeljük fel. De mindenesetre félő, hogy nem az igazság győz, mint oly sokszor,a Megyeiek eltussolása alapján gondolom.Nagyon sok múlik azon hogy milyen a hátszél, főleg ebben a kegyetlen világban. A másik letiprása bármi áron, ha valakinek kell a hely mindent meglehet tenni. Kis hazánkban,Intézetünkben ez a demokrácia. Meghalt Mátyás oda az igazság.Gabi

    VálaszTörlés
  6. “Használd az igazságot az üllődnek, az erőszakmentességet a kalapácsodnak, és utasíts el mindent, ami nem állja ki az igazság üllőjének, és az erőszakmentesség kalapácsának próbáját.” (Mahatma Gandhi)

    VálaszTörlés
  7. 13,08 Igazad van eddig ez így volt, de most már változás várható.Ha minden igaz pénteken a Megyeieknek fel kell állítani az igazgatónőt a székéből.Az orvosokra is van elég sok minden azoknak se sok jövőjük van.Több milliós büntire számíthatnak!A főápolót főnővéreket a verésekért felelősség terheli,ők is gyanúsítottak lesznek hamarosan.Remélem még a karácsonyi ajándék osztás előtt.Nekik ez lesz a karácsonyi jutalom!
    Megérdemlik minek hazudtak! Lesz itt a hatóság félre vezetése csoportosan.Több fajta vád !

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)