2011. június 4., szombat

Emberségből elégtelen 2.


A nagy érdeklődésre való tekintettel kicsit világosabbá teszem a történteket! Sokan beszélnek előző cikkemről az intézetben, ez azt mutatja foglalkoznak a mondandómmal!
S. Gábor ápolót a 9-es főnővér óhajára rakták le a 7-re therápiás nővérnek! Miért? Mindig azt hangoztatta a 9-es főnővére főápolót csinál belőle, mire Ő határozottan tiltakozott ez ellen és világosan kijelentette, Ő ápoló szeretne marad
ni! Maradt is akkor az ominózus ideig! Tudni kell hozzá, ez a főnővér a saját lányának nézte ki ezt az ápolót, semmitől nem rettent vissza célja elérésében. Egy bizonyos összejövetelen ennek az ápolónak a párját, mindenféle összekevert itallal leitatta, oly annyira, hogy azt haza kellett vinni. Aztán jött a terv! A lánya is ott volt és az egész arra ment ki, most aztán összehozza őket. Nem sikerült. A tervéről később sem mondott le és a lányát, nap mint nap behívta az intézetbe, amikor ez az ápoló dolgozott, és beszélgetésre invitálta őket. Ez sem jött be! Aztán lánya kiment külföldre... Ennek a kerítésnek az vetett véget, hogy a 9-es főnővérének a lánya férjhez ment. A terv már okafogyottá vált és még a tetejében, ennek az ápolónak a testvére felügyelte a nyomozást az ápolók elleni vádban!  Kicsit kivárt, aztán megszabadult tőle azzal a megjegyzéssel, meglátod jobb lesz, és a te érdekedben történt!  Ilyenről már hallottunk, amikor a lánykori barátnőjét vigasztalta ezzel az ál indokkal, amikor attól elvették a munkáját! (A szabadság kérelméről csak annyit! Babát várt a párja, voltak gondnok vele, mellette szeretett volna lenni, ahogy ez illik, és szeretetből igényelte is! Nem engedte el a 7-es főnővére!)
A 9-es főnővér egy hazug, álnok, kígyó! Egy therápiás nővér  sem felelt meg neki a tízből!  K. Erika tényleg nagyon precíz és pontos munkát végzett és még  mindezek tetejében szerette, amit csinál! Kreáltak egy ál áthelyezést, és láss csodát hova került Erika? Bizony, a 9-eske barátnőjéhez!  Ott a 3-as főnővérét úgy vezetgeti ez a nő, ahogy kénye kedve tartja! Hazugság, hogy nem végezte el a munkáját, ezt mindenki tudja, aki ismeri Erikát! Nem megbízható, pontatlan? Légből kapott hazugság, rágalom!  
Igazgatónk úgy csinált, mint aki mindezt elhiszi! Szóval, Ő is befolyásolható! Itt ebben a két esetben jól elkapart, mert nem járt az igazság végére! Szerintem kötelessége lett volna!
Mint tudjuk, a 3-as főnővére függ az alkoholtól, és az ilyenek igen is zsarolhatóak, befolyásolhatóak! 
A 9-es főnővére egy önmagasztaló, önfényező, hazudozó ember, aki mindig csak arra hajtott, hogy minél több beteg anyagi helyzetét megcsonkítsa!


2011. június 3., péntek

Nem! Nem! Soha!


"ELPÁLYÁZHATTOK!"


Megint egy mese...


Kormányügyi, Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ - Szép elnevezés!
Természetesen nem lepődünk meg azon, hogy a híradóban elhangzó hivatal 2011. március 1. óta nem működik. Sőt, mi csodálkoztunk volna azon a legjobban, ha az információ hiteles lett volna! Nagy bravúr ismételten, hogy félrevezetik a népeket, és gondolom egy-egy ilyen álhír közlését követően gratuláció és koccintás jár a díszletek mögött. Talán strigulákat is húznak, ki hányszor tévesztette meg Kiskunhalas jámbor polgárait.

Maradjunk a tényeknél.

Ez az a honlap, amit a hölgy ajánl nekünk:
http://www.kszk.gov.hu/ 
Ide már hiába írunk levelet, akármennyire is ajánlgatja a híradó! Bizonyára tévedés ez is, mint a többi száz és száz esetben…

Valójában erről van szó:
https://kozigallas.gov.hu/pages/home.aspx
Elég jelentős a címbeli különbség… Nemde?

Az oldal neve kevésbé kacifántos, valószínűleg, nem monitorképes, Nemzeti Közigazgatási Intézet – Álláskeresés.
Hasonlítsák össze, és saccolják meg mekkorát csúsztatott a jeles médium!

Szerintük: Kormányügyi, Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ

Valóság: Nemzeti Közigazgatási Intézet

Beismerem ez utóbbi gyatrán rövid, és nem tűnik olyan profinak, de az a helyzet, - és ezzel néha számolni kell -, hogy ez az igazság. Kérjük, helyesbítsék az információt, mert azért néha önöknek is az igazat illene mondaniuk, írniuk.

A félrevezetésért pedig minimum, kijárna egy bocsánatkérés! 


Gyökössy Bandi bácsitól tanultam...


Szeretett tanárom mondotta:

 
"Egész-séges embernek lenni annyi, mint egyszerre és egyformán jó kapcsolatban lenni ”fölfelé” Istennel, befelé önmagammal és kifelé embertársaimmal és a természettel. Vagyis egész-séges kapcsolatom van a transzcendenssel, az immanenssel, a homo sapienssel és a kozmosszal. Ha az egyik kapcsolat megromlik, valamiképpen megromlik a másik kettő is.”
 
                                                             Dr. Gyökössy Endre
 


2011. június 2., csütörtök

Kőrösy Csipi Csöpi


A mai napon, bonyolult diplomáciai egyeztetéseket követően magunkhoz vettük Körösy Csipi Csöpi kisasszonyt! Csipi nagyon kicsike, de jelenthetjük, hogy enni már tud. Sőt! Három tányér husi után kidőlt és elnyomta a buzgóság. Egyelőre csak a gazdikon tud aludni, reméljük idővel ez változni fog! Mármint nem az alvás, hanem az, hogy ezt a gazdikon teszi! Csipit megmosdattuk, kicsinosítottuk, és örömmel konstatáltuk, hogy érintésre lelkes dorombolással válaszol! Hurrá! A homokot rögtön felismerte, és ennek egymás után háromszor is tanújelét adta! (Írtam ugye, hogy felfalt egy fél malacot?) Várjuk az éjszakát, és nem valószínű, hogy „magunkra fog hagyni minket”*! Óvatosan kell, hogy forgolódjunk, nehogy megzavarjuk új parancsolónk álmát!




* Igazunk lett! Személyében új hálótársra is leltünk! Habár ő a legkisebb, mégis ő szorítja ki magának a legtöbb helyet, ide-oda "bepózol", sűrűn váltogatva a kuckókat!

Meddig kell (lehet) még tűrni? Emberségből elégtelen!


Ismét kevesebben lettünk. Szó szerint kilépett, azonnal elment tőlünk egy nagyon jó ápoló!  Sokszor kért segítséget a szolgálati utat betartva. Sajnos hitegetésen "hátba veregetésen" kívül mást nem kapott. Megbízható és szimpatikus ápoló, de mint tudjuk, nálunk másokkal ellentétben ez hátrányt jelent. Kiemeltük! Hogy Ő nem akarta? Kit érdekel? Egy dolgozónak nem lehet családi problémája!  Örüljön, hogy itt lehet és egyébként is kiemeltük! Mit akarhatott még? Ja, szabadságot? Hát azt most nem lehet! Kérdezzen rá úgy december felé, de akkor gyorsan, mert ejnye-bejnye lesz, hogy miért nem akart eddig szabadságra menni. Miért kell év végéig tartogatni azt az átkozott szabadságot? Nem, az nem lehet, hogy akart Ő menni, de mi nem engedtük el! Ilyet ne is állítson senki! Aki ezt állítja, az hazudik. Mi nem! Soha! Egyébként is, 30-an állnak a kapuban reggel 1/2 8-kor, később az még szaporodik. Sok köztük a gyakorlott, helyismerettel rendelkező ápoló is. Csak könyörögnek, könyörögnek az igazgatónak, hogy vegye már fel őket. Ezért nem számít, hogy pontos, precíz és mindenki által tisztelt munkatárs elmegy. Az, hogy közel 10 éves szakmai gyakorlata van és a betegek is elfogadták, az  az Ő baja. Majd jön más és 10 év múlva még ügyesebb lesz. Sok ez az idő vagy kevés? Döntse el mindenki magában. (De ha nem ő akar lenni a következő, akkor, hogy mire jött rá, ne mondja ki hangosan!) A therápiás ápoló meg örüljön, hogy magától elment, mert lehet, hogy már (vagy azóta) legalább 10 feljegyzés sorakozik ellene. 
Hogy Ő nem írta alá? Nincs jelentősége! Valaki leírta és tudjuk a valakinek, mindig igaza van! 
Hogy Ő ápolni akart és nem therápiásként dolgozni, az meg egyenesen hallatlan, szinte már-már lázadás.  Szörnyű lett volna, ha azt csinálja, amit szeret és amihez ért! Minek elrontani a beteget? Úgy tudjuk nem is pofozkodós, akkor meg, hogy tudna rendesen dolgozni?  Ugye-ugye, van itt ellene felhozható vád bőven! Örüljön, hogy elmehetett megrovás nélkül!
Mi azért nagyon sajnáljuk, hogy elment, azt meg főleg, hogy ilyen körülmények között távozott! Minden jót kívánunk neki és családjának. Tudjuk, hogy nehéz volt a döntést meghozni, de szeretnénk ha tudná, hogy ebben a nehéz helyzetben emberségből, Ő vizsgázott jelesre. 
  Nem akarjuk, de tudjuk hogy sorsát senki sem kerülheti el! Így az a "kedves, empatikus" főnővér  és két "intelligens", igen "magasan" képzett, "művelt" segítője is sorra kerül. Igen, igen a 3-as 7-es 9-es! Azt hiszem mindenki tudja, hogy nem a jövőheti lottószámok egy részét írom ide, jóslatként! Róluk van szó! Az intézet 3 gráciájáról, kik amerre mennek ott a boldogság, öröm, elégedettség sikítva menekül. Az ő örömük felhőtlen, megint kedves példaképeik, vezetőik kedvére tettek! Sikerült megalázni, megtiporni nekik is valakit, ugye kedves hármas főnővér? De szeretném ha tudnád, hogy nem te vagy a győztes, bár munkatársad sikerült lejáratnod, és egészségét tönkretenned a 9-es főnővérével együtt. Téged csak szánni tudunk, mert nincs már egy olyan bátor pillanatod, hogy számvetést készíts magadban. Magadról! Ha egyszer megmered tenni (poharas támogatás nélkül). Nagyon szomorú, lehangoló látványban lesz részed! Próbálj meg változtatni, mert gyermeked és unokád van! Meddig tudsz még szégyenkezés nélkül, a szemükbe nézni
?
  Az Anyakép és a nagymamakép nem ilyen, de még csak nem is hasonló! Amit te sugárzol és adsz, azt kapod vissza! Szomorú sors vár rád!  Azért én drukkolok neked, mert ha már arra rájössz, hogy abban a bizonyos kocsiban csak ötödik kerék vagy, a te értelmi szinteddel már ez is nagy eredmény lesz. Ne legyél magaddal elégedett! Büszke meg főleg ne!  Sajnos te is egy vagy azon munkatársak közül, kik a beosztásukat nem a tudásuknak, szorgalmuknak köszönhetik. Emberségről esetedben, beszélni is feleslege
s! 


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook

2011. június 1., szerda

2011. május 30., hétfő

Kérdés az új igazgatóhoz!





Lelkész úr igaz hitére kijelenti, hogy nem lett kifizetve a 700.000,- Ft önért, a volt munkahelyének?
Ha így van, akkor legyen kedves és nézzen tükörbe, milyen ember is ön? Olyan, amilyennek anno, a volt főnöke megítélte! Hazug és csaló, valamint becstelen!

A TÉKOZLÓ FIÚ VÁLASZTÁSA


Paprika tálalásából csak a só hiányzik


 Tvhalas TV nélkül, avagy grandiózus cikk, tartalom nélkül


Olvasom, s azon gondolkodom, hogy mitől ízetlen Paprika tálalása. Először azt hittem, csak a só hiányzik belőle, de igazából minden, ami emlékeztet az általa kifőzött étel nevére, a BKMÖ PFBO lecsóra…

Egy újabb megrendelésre írogató, pedig ezekből errefelé Dunát lehet rekeszteni… Mert bármelyik oldalon állnak, bármit vallanak, mind ugyanazt fújják: A betegverőkért való kiállást, nemes, törvénytisztelő cselekedetté magasztalják… A visszaéléseket  bagatellizálják… Az igazságért kiállókat megkövezik…

Mit is ír ön az intézményünkben történő visszaélésekről? 

Pálcát törni a betegverők fölött, csak a bíróságnak van joga, de a betegeket tovább bántalmazni, az elvitathatatlan joga kell legyen az elkövetőknek (az ártatlanság vélelme)!?

A feljelentéseket inkorrektnek (?) állítja be, mélyen elhallgatva, milyen lenne egy korrekt feljelentés.

A vádak pitiánerek – fenyegetés, zsarolás, erőszak, szexuális visszaélés, természetkárosítás, lakók pénzével való visszaélések, közvagyon elherdálása, okirathamisítás, csalás, hűtlen kezelés… stb. – ön szerint!

Azt mondták önnek, hogy támadás esetén már nem fognak segíteni az ápolók  a kollégáiknak, nehogy betegveréssel vádolják őket… (Miért kapják a bérüket?! Nem kötelező ezt a pályát választani!) Aki ilyet mond, tesz, vagy akár csak gondol, az alkalmatlan erre a pályára…

Hangzatos hazugság: „Nincs olyan ápoló lassan az intézménybe, akit ne ért volna fizikai atrocitás az ápoltak részéről.” Kérem, ne dőljenek be ennek a szövegnek se, mert ez is hazugság. Azt próbálják elhitetni velünk, hogy akit az ápolók vernek, az vagy megérdemli, vagy csupán visszakap a beteg valamit abból, amit ő korábban adott… Továbbá azt is, hogy velük máshogy nem lehet bánni!?

Egy súlyos képzavar a cikk végén: „Az idilli hangulat azonban a tébolyult elmék miatt gyorsan elszabadulhat…” - főleg, ha az újságíró ápoló barátai felhergelik őket, sőt cipődobálásra biztatják a betegeket, mondjuk kamerairányba... Mert a kamera a betegeket zavarja legkevésbé. Ne próbálja elhitetni senkivel, hogy amit egy-egy súlyos beteg csinál, az mind a 355 betegre jellemző.

Zárásképpen még jobban kifejti a fenti elmés gondolatait, látásmódját, előítéleteit a pszichiátriai betegekről:
„Miközben a bolondok bútorokat törnek, addig a dolgozók felett viszont pálcákat, pedig azt csak a bíróság törhetne.” Csodálkozom, hogy az alanyai, akiket oly forró hévvel, s híven képvisel, nem figyelmeztették még arra, hogy a pszichiátriai betegeket nem bolondoknak hívják, sem nem elmebetegeknek, ahogyan a fogyatékosokat sem hülyéknek. Persze, hogyan is mondhatták volna, ha ők is ugyanígy gondolkodnak.

Hogy magánemberként nincs önismerete, betegségbelátása, és hogy ez a magánvéleménye, az senkit sem érdekel. De ne próbáljon hírekből összeollózott írásaival, indulatokat gerjeszteni együttérző emberekben csak azért, mert ön kiszolgálója, szócsöve a pitiáner bűnösöknek, hitelét vesztett embereknek, és megélhetési, hazug politikusoknak, akik megpróbálják átmenteni a hatalmukat…

Az avas paprika, mely eredeti funkcióját sem képes már betölteni, szemétbe kerül…
Nemcsak ízetlen, hanem ízléstelen is a produktuma.
Így írni beteg, kiszolgáltatott, segítségre szoruló emberekről nemcsak méltatatlan, hanem elfogadhatatlan és tűrhetetlen is!

Nem is tűrjük!


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook

700 ezer oka volt rá, hogy elmondja..



A Beszéljünk róla című műsor vendége volt Vincze István megbízott igazgató.

Tőle tudhatjuk meg, hogy aki itt milliók kilopásáról beszél, az hazudik és felettébb rosszindulatú…
Tőle tudhatjuk meg, hogy azért  nem igaz, hogy itt rablók, tolvajok, perverzek dolgoznának, mert akkor a dolgozók hanyatt-homlok menekülnének innen… (Hova?*), ehhez képest sokan szeretnének itt dolgozni!

Tőle tudhatjuk meg azt is, hogy a Juhar utcai intézményt a gyerekekért kiállók miatt kell bezárni, mert a sok támadás következtében, gyakorlatilag „szétszedték” az intézményt!

A retorika más, a tartalom változatlan…

Aki nem hiszi, hallgassa, mi több, nézze meg, töltse le: ITT!


*szerk.
 
Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook

Átverések II.

 
Előzmény: Átverések 
 

Amitől eldőlt Vincze István, az új lelkészigazgtó sorsa:


Felkértem magam mellé  Simon Ilonát, a vezetői feladatok ellátásáig...” 
„Monitoring feladatokkal bíztam meg. Az eszközkészlet és a humánfeltételeket vizsgálja át, mert működőképesség fenntartása a cél. A szakmai képességeinek megfelelő, mindent átfogó vagyonleltárt is készít majd.* 


Mi időben szóltunk, aztán ne tessenek minket hibáztatni!

*A fentiek a sajtónapon hangzottak el


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook

Magas szintű szakmai munkások sztrájkja



Bukszamentés másként


Pénzeket, intézményvezetőnőket úgyis át lehet menteni, ha a vezetőt lemondásra szólítjuk fel, vagy  egy adott intézményt bezárunk, összevonunk, más telephelyre helyezünk.

Így az intézmény megszűnésével a korábbi vizsgálatok okafogyottá válhatnak, s a folyamatban levő fegyelmi eljárások megindítása és lefolytatása is (Kimpián, Simon, Molnár A., Zöldhegyiné, Borbás, ......…). Sőt, Kimpián Ildikó a Juhar utcai intézmény felfüggesztett igazgatója, így még tekintélyes végkielégítésben is részesülhet. Meg sem lepődnénk, ha nem ajánlanának föl mindjárt egy másik vezetői posztot megyei támogatói…
Simon Ilonát lemondatják, de marad, igaz nem kell dolgoznia, az új megbízott igazgató jóváhagyásával. (Mellesleg ez is milliók kilapátolása a szűk intézményi költségvetésből!*)

Persze ebbe még beleszólhat a kecskeméti önkormányzat is, hiszen nem szép dolog a vidéki politikusoktól az, hogy egy nagymúltú (103 éves) kecskeméti oktatási-nevelési intézményt önös érdekből, a gyerekek hátrányára szándékoznak egy kis település iskolájába integrálni, a kecskemétiek tudta, megkérdezése és belegyezése nélkül!

Lassan mindenki számára bizonyossá válik, hogy az egész „mi majd gondoskodunk rólatok duma” csak a pénzről, és a teljes elbutításról szól, politikai hovatartozástól függetlenül…
„Adjátok ide a pénzeteket, a többit bízzátok ránk!” Idegen szemlélet lett úrrá, mely a blogunkon is gyakran megjelenik a vezetés oldaláról: Örülj, hogy ennyid is van! Ezt is nekünk köszönheted! Ha sokáig ágálsz az ellen, amit mi kényszerítünk rád, kicsinyes bosszúnkat nem kerülheted el! Majd azt harsogjuk, hogy mindenről te tehetsz!
Látjuk hova vezet a fenti látásmód… Azt hazudják, hogy pénzünkért cserébe gondoskodnak a betegekről, öregekről, gyerekekről, miközben hagyják, hogy bántalmazzák, veszélyeztessék őket, holott nincs másról szó, csak a hatalmuk átmentéséről, illetve a bukszák kimentéséről...

Szégyellhetnék magukat!


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook

Elsőkből az u-túlsok

Én úgy gondolom, hogy a Whopper és Schauma, valamint a DJuice világában előfordulhat az, hogy összekavarodik az ember és pillanatnyi zavarában elejt egy-két nyelvtani hibát. Ezzel a magyar nyelvvel ráadásul meg is vagyunk áldva, nincsenek egyszerű szavaink, mint például az elronthatatlan OK. Nyelvünk sajátossága, hogy vannak olyanok, akik akkor érnek képességeik csúcsára, mikor leírják azt, hogy - "magas szintű szakmai munka" (ITT!) -. Ez után óhatatlanul megindul a hanyatlás, és szókincsük amilyen arányban gyarapodik szleng és argó szavakkal, oly mértékben törlődik az, amit a magyar nyelvből merítettek egykoron. Eleinte csak a kritikusok értenek az apró jelekből, később azonban, amikor tudatlanságuk háromszor (3) két (2) méteres plakáton bizonyítja számunkra, hogy a szellemi leépülés visszafordíthatatlanná vált, mások is elfordulva kacagnak a "magas szintű szakmai munkán" (ITT!). Ne nehezteljenek rájuk, gondoljanak csak bele, hogy önök hányszor röhögtek mások kárán. A világ már csak ilyen.
Sokan tudják, hogy én a megoldások, az ésszerű megoldások embere vagyok. Tudnék javasolni egy hatékony módszert. Mikor a jövőben hasonlóan komoly nyelvtani, és egyéb kihívással szembesülnek, bizonytalanságukat osszák meg másokkal. A lakók döntő többsége tudni fogja a helyes választ, és szívesen a segítségükre siet. Éljenek a lehetőséggel! Szerintem csak így garantálható, hogy a csoportjuk továbbra is "magas szintű szakmai munkát" (ITT!) tudjon végezni!

Próbálják meg összeszedni magukat, mert sajnos túlsok embert érint az önök munkája, és nem mindegy h. :), vagy :(!
 

Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook

Túlsok magasszintű, túlsok szakmaimunka



Kérdés: Hány foglalkoztatós kell egy felirat elkészítéséhez?
Válasz: Semennyi! Jobb, ha az ilyesmit írástudó emberekre bízzuk! (Mondjuk, kisiskolásokra!)

Az alábbi képen, a FOGLALKOZTATÓS CSOPORT által kreált feliratot kérném szemügyre venni! Tessék mondani hány ember, hány diplomája szükségeltetik ahhoz, hogy a „túl sok” szavakat egybeírják? Nem láthatták sokan, hiszen csak Magyarország egyik legolvasottabb híroldalán jelent meg a kép!
Ezek a senkiházi, kis nímandok merészelnek kritizálni olyan embereket, mint Protest. Magas szintű munkára hivatkoznak, és még egy egyszerű nyelvtani feladvánnyal sem tudnak megbirkózni! Magas szintű szakmai munka? Ugyan, ne nevettessenek már! Túlsok-at gondolnak magukról! Gondoskodni fogok róla, hogy legalább annyi helyen feltűnjön a fotó, mint ahány helyre önök a „pszichoszomatikus” hazugságot kívánták eljuttatni. Természetesen az alkotók nevei sem maradhatnak el. Gondolom, hogy ez nem jelent problémát, a „magas szintű szakmai munka” büszkeséggel tölti el önöket! Ez a kép pontosan megmutatja, hogy önök mire képesek! Semmire! Még egy vacak feliratot se tudnak összeeszkábálni! (Általános iskola negyedik osztály.) Előzményként, a semmirekellő szájhősök nagyképű, és álságos levele elolvasható: ITT! Lassan el lehetne kezdeni egy bocsánatkérő levél írását, tudtommal Protest elfogadja az ilyesmit, és jó keresztény módjára meg is tud bocsájtani. A levelet közzé fogjuk tenni akár csak a pszichoszomatikus zagyvaságot. Csak egy levélke, akkora, mint az előző… Ugye, hogy az, amit kérünk, nem is túlsok!
 
"TÚLSOK(K)!"

A fél éve már nem is dolgozó kollégát szapuló levél részlete:

„…A csoport tagjai Uray Erzsébet miatt folyamatos feszültségben végzik munkájukat, mindennaposak a pszichoszomatikus tünetek körünkben. Ez nagyban megnehezíti eddigi magas szintű szakmai munkánk végzését…”  


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook

Útmutató a

"magas szintű szakmai munkához"