A szociális szakma
megalakulásakor a rendszerváltozás környékén, sok jóravaló, humánus ember
került a pályára: pedagógusok, karitatív dolgozók, önkéntes segítők…
Szinte mindnyájan saját korlátainkba
ütköztünk… A gyakorlati terepmunka, az elméleti képzés, az önismereti csoportok
azonban sokunknál meghozták korlátaink sikeres áttörését. Mivel a kezdeti
időkben a lelkesedéssel azonos szintű volt a kihívás, a kreativitás és a munka
mennyisége, így csak az igazán kipróbáltak maradtak… Voltak, akiket mégis eltanácsoltak a pályáról, mert nem voltak
képesek az elfogadásra, a kliensközpontú szemlélet elsajátítására.
Soha nem tanultuk, hogy nem hazudunk a kliensnek, nem vesszük el a
pénzüket, hogy nem bántjuk őket! Fel sem merült, még a kérdés sem! Ha ilyen
előfordult volna, az a személy sehol sem kaphatott volna többet állást emberek
mellett… De nem emlékszem ilyenre.
Aztán intézményesedett a szakma, s mint ilyen, el kezdett torzulni,
célttévesztett lett! Képzések, intézmények, különböző szellemi iskolák,
műhelyek, egyéni egzisztenciák, karrier, pozíció, titulus… a kliensek és mindenek
fölé helyezve…
Nem volt már szűrés. Láttuk, hogy egyre több, rossz kisugárzású,
gyanakvó tekintetű ember kerül a pályára… Hiába tiltakoztunk, s mondtuk, hogy
ennek nem lesz jó vége…
A válasz mindig az volt, hogy azt
nem lehet… mindenkinek lehetőséget kell adni… Valójában, - véleményem szerint –
két dologról volt szó: időlegesen eltüntetni a tömegesen jelentkező
munkanélküliséget, és hogy minél többen – tanítással, óraadással,
szupervízióval, tanácsadással… – jussanak munkájuk mellett plusz jövedelemhez…
Így aztán, sok-sok bennfentes jutott több embernyi álláshoz és fizetéshez,
megerőltetés nélkül… Ezt viszont csak úgy lehet megtartani, ha az ellátó
intézmények mellett, minél több egyéb intézményt (oktató, képző, szervező,
ellenőrző) tartanak fenn. Tehát, a pályára kerülők szűrésével ellenérdekeltté
váltak volna, hiszen a maguk lehetőségeit, esélyeit is jócskán korlátozták volna.
Szóval úgy láttuk, hogy a szociálpolitikai
kérdéseket úgy próbálták meg "kezelni", hogy a potenciális munkanélküliséget, a szociálisan
rászorultakat, és az alsó decilist a szociális szféra felé irányozták, mint leendő
munkaerőt…
A mára kialakult helyzet, ennek már csak a következménye.
Ha egy
kultúrában a párbeszéd helyett a másik leüvöltése, vagy nyakonvágása a bevett
kommunikációs eszköz, ott a szakmai színvonal elérése szinte reménytelen. Ahol
a gyerek, vagy az idős, otthon is taslit kap, ha útban van, meglepődhetünk-e
akkor, ha ez egy intézményben történik? Ha egy kultúrában a lopás, a hazugság,
a csalás, az uzsorakamat nem bűn, ha a magántulajdon tisztelete nem létezik, akkor mit
várhatunk a szociális ágazatban? Ha az intimszféra megszűnik, akkor hogyan
tarthatja tiszteletben mások méltóságát, intimitását,
szeméremérzetét? Ha a munka, a megbízhatóság, a precizitás, a pontosság mint érték, nincs jelen a kultúrájukban, akkor a
munkamorál hihetetlen mélypontra tud süllyedni. Ha a titoktartás ismeretlen,
hogyan lehet betegtitkot rábízni? Csodálkozunk, hogy visszaélések,
fenyegetések, bántalmazások, lopások, eltulajdonítások, hamisítások,
hazugságok, adminisztrációs torzítások vannak? Ha
az „én” érdekek megelőzik a szűkebb és tágabb közösség érdekeit, akkor a
szakmai, etikai szempontok képviselése nem lesz többé iránytű.
Ahol a főnökök kultúrájában ismeretlen a
szakmaiság, a hozzáértés, a vezetés, a felelősségvállalás, a kompetencia,
a koncepció, a kreativitás… ott helyette a leüvöltés, az old meg magad, az el lehet menni,
a kirúgatlak… és hasonlók mennek…
Ahogyan a szocialista -
liberális, ez esetben szabadelvű szemlélet elhatalmasodott a szociális
szférában, úgy az helyrehozhatatlan károkat okozott. (Persze ez nem a valódi
liberalizmus, inkább csak a magyarországi elkorcsosult ága, ami nálunk nem azt
jelenti, amit nyugaton.) Aki nem hisz nekem, olvassa el a mostani szociális
munka etikai kódexét és a 18 évvel ezelőttit. Meg fog döbbenni.
A károk, a sebek mélyek és szégyenünkbe hallgatásba burkolózunk. Mert
mi még azt is szégyelljük, s arról is hallgatunk, ha igaztalanul bántanak, megaláznak,
megvernek bennünket! Nem helyes ez… minden
igaztalant, fel kell tárnunk!
Aztán ehhez jött
a vezetői állás szakvizsgához kötése,
ami jogosítványt adott gyakorlattal nem rendelkezőknek, és megint csak sok-sok
bevételhez juttatott egy jól meghatározható kört… De ez, egy újabb témának
ígérkezik…
(A
Szociális szakvizsga margójára V. témaköréhez szánt gondolatokat a
Szociális kontárság címen olvashatják:
ITT!)
Levélküldés: ITT! Az utolsó döfés:
ITT!
"Mert megérdemeltem!" Facebook
