A „Csapat”

  

Munkaügyi perem folytatásaként újra szembesültem azzal, milyen is egy igazi „csapatjátékos”… Nos, az állításaik szerint ez nem én vagyok.

Igazuk lehet, amennyiben ugyanarra a „csapatra” gondolunk… Bár én inkább klikknek nevezném…

Nekem, - aki a csapatsport kebelében nőttem fel – visszás ezt egy olyan ember szájából hallani, aki sohasem sem volt csapatjátékos, sőt még csak nem is sportolt… ennél furcsább már csak az volt, amikor az utána következő sportember szájából hangzott el ugyanez… Mintha csak összebeszéltek volna… Még a szószerkezet is megegyezett.

Nyilván nem véletlen, hogy egyikük sem csoportról beszélt, hiszen abból nem csak én szorultam ki, hanem lassan közel a fele a csoportnak!

Az első tanú – szakmája etikai kódexének ellentmondva -, nevét adta az összeférhetetlenségi indítványokhoz, sőt az egyik legterjedelmesebb indoklást igyekezett jegyzőkönyveztetni, azt állítva, hogy  velem nem lehet együtt dolgozni… Hogy a dolgozáson mit értett, azt nem fejtette ki, igaz nem is lett volna könnyű dolga, hiszen a csoportban uralkodó két munkamorál élesen elkülöníthető volt egymástól, sőt nagyjából ennek mentén vált ketté a közösség… (Mint megtudtam, távozásom óta, olyannyira kettévált a csapat, hogy néhányukat a megbízott igazgató „átmentette” a főépületbe a csapat szárnyai alól.)

A bírónő a tanúnak intézett kérdésében a mi blogunkkal kapcsolatos véleményét firtatta, mire ő egy szóval válaszolt: Undorító!

Hogy a szakmai-, etikai-, morális-, vagy az igazságfeltáró – soha, senki által meg nem cáfolt – tényfeltáró írások közül melyik volt számára undorító, azt nem taglalta. Azt sem, hogy az volt-e undorító számára, ami visszaélések és visszásságok megtörténtek az intézményben, vagy az, hogy ezt mi feltártuk, miután mindenhol süket fülekre találtunk… Vagy azt találta-e undorítónak, hogy őket is raporta hívogatták az én kiállásom miatt? Netán azt sérelmezte ekképpen, amit róla névtelenül (s)írdogáltak a blogon, ez sem derült ki. Ahogy azt is elmulasztotta megemlíteni, hogy telefonhívására azonnal töröltük a számára kellemetlen bejegyzést, amiről mi nem is tudtuk, hogy róla szól… Persze az, hogy minket a bíróságon csak egy hangyányit is jó színben tüntessen föl, ez nem fér bele a központi koncepcióba… pedig ő volt az egyetlen, akinek a kedvéért a párom egy bizonyos szűrést is elvégzett, hogy kizárjon egy települést, ahonnan nem érkezhetett az a bizonyos komment, nem mellesleg az ő oldalukról… (Mert sokan közülük, – mint már néhányszor megírtuk – arra használták blogunkat, hogy egymásnak névtelenül beszólogassanak.)

Nem említette, hogy a csoport szószólójaként sérelmezte szerinte ellentmondásos viselkedésemet, hogy a volt korábbi vezetőt, a csoport "jogos" bosszúja miatt védelmembe vettem, sőt egyedül nem voltam hajlandó igazgatónő azon kérésének eleget tenni, hogy egy esetleges munkaügyi perben, ellene tanúskodjak…

Tagadta a bíróság előtt azt is, hogy amikor már naponta raporton voltam, bejött hozzám az irodába és azt mondta négyszemközt, hogy tudom, hogy neked igazad van, de én nem fogok kiállni melletted, mert nekem a gyerekem mindennél fontosabb és fel kell nevelnem… (Egyébként ezt a gesztust a csoportból többen is megtették, hasonlóan egzisztenciális kifogásokkal.)

S amikor a tanúmeghallgatás végén egyet nem értésemet fejezhettem ki és végre megcáfolhattam néhány kijelentését, akkor felemelt hangon és erőteljes testbeszéd kíséretében vitába szállt velem, mondván, hogy nincs igazam, majd a bíróság felé fordulva megjegyezte: Látják, pontosan erről beszéltem, nem lehet másnak igaza, mindig csak neki!

Erre már én sem tudok mit mondani…

A másik tanúnak az édesanyja az intézmény régi megbecsült dolgozója. Már ez az egyszerű tény is elég indok lehet arra, hogy tanúnk ne mondjon ellent a főorvosnő által támogatott „csapatnak” (aminek vele együtt a főorvos házaspár lánya is a tagja).

Ő is aláírt minden indítványt ellenem, sőt önállóan is megfogalmazta, hogy miért nem lehet velem együtt dolgozni… Igaz, elmondta a legelején a bírónőnek, hogy velem soha semmilyen konfliktusa nem volt, mindig tisztelettel viseltetett irányomba. (Ez kölcsönös volt.) Leszögezte azt is, hogy ő soha nem olvasta a blogot. Az ezzel kapcsolatos tevékenységemet az írásos indoklásában mégis elítéli, sőt pocskondiázásnak nevezi!? Amikor erre rákérdeztem, akkor azt mondta, hogy ugyan ő nem tud konkrétumokat, de hallotta, s ő megbízik a közvetlen munkatársaiban, s elhiszi, amit mondtak rólam… Ő egyébként nem foglalkozott a blogos témával, ő ment és tette a dolgát… A bírónő megkérdezte tőle, hogy ezek szerint mégis lehetett dolgozni abban a légkörben? Válaszul elmondta, hogy ő férfi, más beállítódású, (ezeket a nők gerjesztik) s ő nem foglalkozik ilyenekkel… Van, ahol öt férfi van, s nincs konfliktus, de ahol két nő van, ott már nincs egyetértés, valamiért nem férnek össze… Ez a kijelentése volt, amiben azt hiszem a teremben lévők, mind egyetértettünk vele… Elmondta még, hogy én megkérdőjelezem a kollégák szakmai hozzáértését, pedig minden kollégájának pedagógusi végzettsége van. Nem akartam megkérdezni, hogy azt tudja-e, hogy a munkahelye nem oktatási, hanem szociális intézmény, mert nem akartam kötekedőnek tűnni. Ráadásul van pedagógiai végzettségű kolléga, nem is egy, akikre felnézek, igaz ők nem tartoznak a „csapatba”, „csak” a csoportba.

Amit nem mondott el, de bizonyosan megerősítené, hogy őt, ez a női „csapat” tenyerén hordozta, kényeztette, csakúgy, mint másik fiatal férfi kollégáját is. Zavart ugyan a csapatban lévő néhány kolléganő infantilis, affektáló viselkedése, de igyekeztem nem foglalkozni vele… Elfogultsága, egyoldalú tájékozódása azonban nem lehet kérdés…

Úgy tűnt a bírónő is felüdüléssel hallgatott végre egy férfi tanút… aki – gondolom az érdeklődésnek köszönhetően - hosszasan taglalta a munkáját, a gerinctornától a body buildingig…  

A legközelebbi tárgyalásig sokat kell még „kondizni”, hiszen három hónap múlva kerül csak rá a sor… Arról nem is beszélve, hogy a következő tanúk a csapatból, - Nográdi Krisztina gyógypedagógus és Molnár Alíz a főorvos házaspár lánya - fajsúlyosnak számítanak...

Addig azonban még sok víz folyik le a Dunán…

"Csapat"kivonás

S hogyan lehetne a csapatból és a perifériára szorulókból újra csoport? Kellene egy adekvát vezető, aki átlátná az erőviszonyokat, s rendezné a sorokat… S persze mindenki munkáját, valós szakmai teljesítmények alapján kellene értékelni… Legelőször is megszüntetni az elkülönülés privilégiumát…

Arról nem is beszélve, hogy véleményem szerint a nővérszállón a mai napig jogellenesen tartózkodik a mentálhigiénés csoport, hiszen az egyetlen jóléti szolgáltatást az intézmény vezetése a Közalkalmazotti Tanács véleményezése, beleegyezése, sőt tudta nélkül szüntette meg, a dolgozók érdekeinek figyelmen kívül hagyásával.

Egyet nem értésemről – mint a Közalkalmazotti tanács elnöke – nemcsak a helyi vezetés, de a fenntartó is mélyen hallgatott…

Véleményem szerint a nővérszálló visszaállítása sokak megelégedését szolgálná, s a csoportban is elkezdődhetne végre a lakók érdekeit szolgáló, közös szakmai munka…

Levélküldés: ITT!                   Facebook