2011. június 9., csütörtök

A harangok az igaz emberekért szólnak!



Igazgatónknak!

Tegnap ismét bebizonyította, képtelen arra, hogy az igazságot képviselje!  Elrendelte a értekezlet szünetet (bizonyára azért, hogy a fél óra alatt úgy is mindenki siet haza, mert van aki éjszakás volt, van aki éjszakára megy, és van akinek megy a busza, avagy a vonata), csak azért, hogy véget vessen az ön számára kínos összejövetelnek! Ezt szépen megoldotta! Mit ígért? Teljes támogatását! Ez is már eleve hazugság volt! A  munkaértekezlet a szakszervezet elnöke kérésére lett összehívva, aztán ön, valamiért a visszájára fordította azt! (Nem meglepő, de kicsit árulkodó.)
A másik! Nem a blog miatt van az intézetnek rossz híre (a vezetők tettek ezért, rendesen). Megkérhetném, hogy ha még egyszer megemlíti Uray Erzsébet nevét - mivel őt negatív színben tüntette fel - akkor legyen szíves, azt csupa nagybetűvel mondani! 

Más. A mondandója semmit nem ért! Miért nem kezdte el cáfolni azokat az állításokat amit hallott, illetve itt olvasott? Pl.: Önért nem fizettek egy fillért sem, nem történtek csalások stb.! Ezen fog elcsúszni, tudja ön is, és mi is! Semmi konkrétumot nem említett, nem cáfolt. A felszólalása elégtelen!
............................. is mondta a valótlant! Szinte mi restelltük, ennyi hazugság, hogy fér ki a száján? Nem tud adni az intézet szociális támogatást? Mióta tartozik a kártyapénz ide? Útiköltség térítés? Ha jól belegondolok, már felvették 5 évre előre! ............................. is és a teljes vezetőség is! Amit a dolgozók kapnak, azt nem lehet átcsoportosítani?  A 2009-es vásárlási utalványokat is megpróbálta elvenni a dolgozóktól Dologi kiadásra akarta átcsoportosítani! Mindez csak azért, hogy az önök jóvoltából keletkezett hiányt pótolni tudják! Hála Istennek ez nem sikerült! De mi az ami sikerült? Nagyon sok minden, amivel megrövidítették a dolgozókat! Mindenre fény fog derülni. 
Nagyon remélem, a mostani ellenőrzés is kiszúrja a csalásokat! Szociális keretből való foglalkoztatás? (Majd segítünk nekik egy kicsit.) A raktárosunk fizetését ebből a keretből biztosították! Mit végzett? Az első perctől kezdve azt, amiért az intézet megkapta a bérkeretet! A mostani pénzügyi csoportvezetőt is ennek a keretnek a terhére vették fel, no és láss csodát, a kezdetektől, azt a munkát végzi, amit most! Ezért is megkapták a bérkeretet! Sorolhatnám, de most nem teszem.
Térjünk vissza a raktároshoz. Jó párszor degeszre zabálták magukat a vezetők amikor ez a nő sütött, főzött nekik! Hol otthon, hol a mosodában, persze munkaidő alatt, marhapörkölt, palacsinta, stb.  No és, hogy megemlítsem a töménytelen süteményt! Önöket így (is) meg lehetett vásárolni!
 

Itt van már a nyár, és én bízom benne, hogy nem sokáig fognak napozni, mert olyan helyre kerülnek, ahova nem süt be a nap!

 

28 megjegyzés:

  1. Nagyon igazad van Cica! Csak hazudoznak a szemünkbe.

    VálaszTörlés
  2. Én bizony megyek tanúskodni, hogy ha becsületsértésért a lelkész urat feljelenti Uray Erzsike! Ezt elég nagy nyilvánosság előtt tette, mindannyian hallottuk az értekezleten.
    Gondolkodjon már el az igazgató úr arról, hogy már rég nem lehet a blogra hivatkozva a dolgozókat megvezetni. Jól mondta egyikünk, nem a blog miatt vannak a vizsgálatok (most is), hanem mert (finoman szólva) szabálytalanságok történtek.

    VálaszTörlés
  3. Kérem nem kell szépíteni,mondott szóból ért az ember,itt nem szabálytalanságok,itt bűncselekmények tömkelege történt,amit még nagyobb bűncselekményekkel akarnak elsumákolni a
    Bányai vezette fenntartó útmutatásával,és kézzel fogható közreműködésével!
    Ez az igazgató egy mondva csinált,ilyen erővel bárki lehetne!
    A lényeg a fenntartónak, hogy egy dekát se értsen a dolgokhoz,a bűnözők majd meg mondják neki hogy mi a frankó!
    A pap a bűnözők szócsöve,(szóvivője),egyéni gondolata egy deka sincs,ez itt a "LÉNYEG"!

    VálaszTörlés
  4. Ha a pap véletlen az igazság párjára állna,első dolgának annak kellene hogy legyen,hogy sűrű bocsánat kérések közepette vissza könyörgi Erzsikét!
    Az hogy amikor ezt a bűncselekményt elkövették még nem Ő volt az "igazgató"nem zárja ki hogy a bűnt elkövetők helyett bocsánatot kérjen,és vissza állítja az eredeti állapotot,ha egyszer tényleg úgy gondolja hogy igazgató!
    A történelembe láttunk már ilyenre példát!
    Az ilyen cselekedetekre lehetne büszke,és mondhatná,hogy ezt egyszer a "klubban" elmesélem!!

    VálaszTörlés
  5. Annak a dolgozónak aki szóvá tette tegnap, hogy feljelentették táppénzcsalásért holott kórházban volt az ominózus időszakban, csak jelzem a 9-es oszt. főnővérének volt az elveteműlt ötlete és talált az aljas szándékához egy vezetőt! Jobb ha tudja a munkaviszonyát akarták ezzel megszüntetni.
    Igazgatónő akkoriban betegállományban volt és nem ő írta alá! Tudomásom van róla ezzel a dolgozóval közölték a feljelentés aláírójának nevét! Mint ahogy minden feljelentett beteg dolgozóval! Igaz az ex igazgatónő azzal érvelt nem ő volt, hanem a főápolónő aláhamisította az aláírását, amit már oly sokszor megtett. Ennek is lesz következménye.

    VálaszTörlés
  6. Azt azért a pap is tudhatná,hogy nem a blog miatt vannak eljárások az intézettel szemben,hanem a törvénytelenségek miatt. Nem azok a hibásak akik ezt szóvá teszik hanem akik elkövetik. Talán a legkevesebb ez amit elvárhatunk egy vezetőtől,hogy ezt megértse,tisztán feltudja fogni! Jó lenne ha a pap megpróbálna válaszolni a nem kínos kérdésekre, mire az utolsóra is válaszolna addigra talán értené. Pap létére a lakók érdekében kellene szólni meg a terror ellen, nem folytatni azt mint ahogy Ő is teszi. István

    VálaszTörlés
  7. Csalások? Mennyibe is kerül 2 blankoló fogó? 46 ezerbe? Ja számlán!! A valóságban a legdrágább is 7 ezer volt! anno!:)))

    VálaszTörlés
  8. Csak olvasom, olvasom a sok bejegyzést. Nem tudok mindenhez hozzászólni, de állíthatom amit a 9-es főnővéréről mondanak az sajnos mind igaz. Én is voltam ott, de örültem, hogy megszabadultam onnan. Igaz nem egyszer hívott vissza de én csak kifogásokkal éltem. Azzal a nővel együtt dolgozni becsületes ember nem tud.

    Egy volt 9-es therápiás nővér

    VálaszTörlés
  9. Nekem ne mondja senki, hogy a pénzügyi csoportvezetőt akármiből fizetik. Itt azt mondta áthelyezéssel ment oda.

    VálaszTörlés
  10. Ennek az értekezletnek csak annyi értelme volt,mint anno Judit rágalmazására összehívott értekezletnek. Az égvilágon semmi más mint hazugságokkal lejáratni szándékoztak Juditot és Erzsikét. A betegverők csalók ezt jónak is találják,csak a becsületes dolgozókat felháborította. Az új igazgató talán be láthatná,hogy nem tudja mit kell neki képviselni.Lehetséges,hogy az Ex adta az utasítást erre is? Hazugságot képvisel egy pap ki hallott már olyant. Dolgozó

    VálaszTörlés
  11. az ex betegállományban van és tényleg nagyon ocsmányul néz ki.Előre látom a 30 napot nem tölti ki mert nincs képe a felülvizsgáló orvos szemébe nézni!

    VálaszTörlés
  12. Mi az ablankoló, és ki vette?

    VálaszTörlés
  13. Arról miért nem beszélt a volt pap, hogy mégis kifizették közpénzből a korábbi tanulmányi költségeit!

    Elnézést sem kért, hogy hazudott?

    VálaszTörlés
  14. Ki fogja helyettesíteni a pótolhatatlan monitoring munkát, most hogy az exigazgató nem dolgozik?

    Teszi ezt mennyiért is?

    VálaszTörlés
  15. Pedig mi is azt vártuk!

    VálaszTörlés
  16. Az Erzsike nem oka semminek !!!! Azok a hibásak akik bántották a betegeket! Meg azok a vezetők akik ezt elnézték! Tüntettek a betegverőkért!
    És az a főnővér aki végig nézte a betegverést és nem állította le az ápolót a verésről! Annak kötelessége lett volna jelenteni azonnal!
    Összeférhetetlenséggel vádoltátok Erzsikét amikor ott sem volt! A mai napig a vezetők meg az új igazgató generálja tovább a terrorba tartást! Pap létére nagyon csúnya hozzáállás !
    Neki hívatásánál fogva a nyugalmat,az igazságot a beteg embereket kellene szolgálni,azok kell hogy fontos legyen! Az helyett Erzsikét hibáztatja a saját hazugságuk miatt is! Úgy kellene élni viselkedni a betegveréses ügyekhez hozzá állni,hogy ne tudjunk írni semmi rosszat róluk. Vagy talán Bányai utasítását tartja be? Úgy mint a bezárással fenyegetett bennünket,meg a megyébe sehol nem kapunk munkát azzal. Meg nem hirdetett nyílt napon már elmondta nem zárják be az intézetünket. Saját maga hazugságát cáfolta meg. Talán egy papnak nem válik dicsőségére ha hazudozik, és a terrorba tartásban első helyen tevékenykedik. Érdemes lenne magába szállni elgondolkodni,meddig mehet ez így,hogy a hazugság mellet hazudik tovább. Ibolya

    VálaszTörlés
  17. Nem vettétek észre? Az igazgatónak van legalább 1 hónap mire eljut a tudatáig a mondandó. Most mutatkozott be, elmondta újra nősült! Ki a f@szt érdekel ez? Aztán meg csodálkozik, hogy beszélnek rőla? Nagy a késés igazgatóúr!!

    VálaszTörlés
  18. Egy régi dolgozó, vagy régi barát? Ki tudja már?2011. június 9. 20:01

    Azért milyen kínos lehetett ott szembe ülni a dolgozókkal nekik! Hisz mindenki tudja hazudnak! A rokonok is! A9. es főnővére is rájött az igazgatónő duskál a millákban a nagy szegénység után, de az a dolga, hogy védje mint roknt.

    VálaszTörlés
  19. Az még nem jutott el a tudatáig,hogy a betegeket kell védeni? Mária

    VálaszTörlés
  20. Kedves kollégák! A hosszú szócséplés igencsak untat. A rossz indulatúakból ilyenkor előbújhat a kisördög, és igyekszel valahogy hazugságokkal elkábítani saját magad. Csodálkozással állapítod meg, hogy milyen sokan vannak, akik egyáltalán nem értik a tréfát, sőt dühösek rád, mert nem veszed komolyan azt, amiről már nem is volna érdemes beszélni. De ez csak az értetlenek életmódja ami sok rosszra enged következtetni. Munkás

    VálaszTörlés
  21. Én úgy gondolom ebben a témában nincs tréfa!! Olyan nincs amiről nem érdemes beszélni! Nem tudom honnan másoltad ezt az idétlen szöveget, de egyáltalán nem illik ide szerintem.

    VálaszTörlés
  22. Szerinted a betegverők komolyan veszik a beteg ápolást? Vagy aki végig nézi a veréseket és főnővér létére nem akadályozza meg azt,nem jelenti az igazgató felé. A verések után még tovább alkalmazzák a betegverőt. A belsőellenőr nem talál semmi kivetni valót ebben,hiszen tudta. Vagy az orvosok nem jelentették a 8 napon túli sérüléseket. Esetlegesen még kitüntetéseket is kapnak,ehhez azért már pofa kell mindegyiknek!
    István

    VálaszTörlés
  23. Mi a blankolo fogó?? Nekem fogalmam sincs. Ha valaki tudja mondja meg.

    VálaszTörlés
  24. Az olyan fogó, mely a kábelről lehúzza a szigetelést.
    A villanyszerelők szerszáma.

    VálaszTörlés
  25. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  26. Ilyen sok a vétel ár és a számlázott ár közötti eltérés és még ez a buta ilyeneket ír. Fogalma sincs mennyit csaltak. Néró

    VálaszTörlés
  27. Amikor azok a fogók be sem kerültek csak a számlák. Persze a betegnek is kiírták a pénzt amin ruhát vett. A számlát le kellett adni neki azt megint elszámolták. Így lehet egy betegről két bőrt lehúzni.Mert a számla értékét azt valaki elrakta a saját zsebébe. Igazgató ,gazdasági igazgató, szakmai vezető vagy valamelyik ügyes könyvelő? Már csak ez itt a kérdés. Ez már az 51-ik kérdés is lehet. MATT

    VálaszTörlés
  28. Nagyon szaporodnak a kérdések! A válasz meg várat magára.

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)