2011. június 6., hétfő

Mi a hézag, Maczkó?!



Nagyításért kattints a képre!

22 megjegyzés:

  1. Lesznek itt is olyanok akik úgy járnak mint a maci.

    VálaszTörlés
  2. Lábnyom a hátsóján! Remélem a testvérével együtt repülnek!

    VálaszTörlés
  3. Lábleletet vetettek a hátsójáról, s mint Hamupipőkét rohangálnak keresve, bejárják az intézetet, kié lehet a lábnyom?

    Innen úgy látszik, 43-45-ös a méret. Csak nem valami kandúré?

    VálaszTörlés
  4. Ha ezt tudom, hogy elém kerül a hátsója, akkor bakancsot húzok, nem gumicsizmát!:)

    VálaszTörlés
  5. Nem fogják megtalálni, mert ez a saját lábnyoma!
    Innen nézve, hasonlít ahhoz, amit ő hagyott az egyik betege összerugdosása során.

    Amikor piásan belökte a "szimuláns" beteget a liftbe, és ütötte, verte, lábbal rugdosta!
    Aztán azt hazudta, hogy gyógyszertől lett kék-zöld a beteg! Jegyzőkönyv sem készült, a beteget nem vihették kórházba sem!

    VálaszTörlés
  6. És gyorsan másik osztályra tették na de nem a verekedős főnővért, hanem a beteget. Pedig inkább az intézetből kellett volna eltávolítani fegyelmivel, mert aki ittasan verekszik az nem való betegek közé és főleg nem főnővérnek.

    VálaszTörlés
  7. Még mindig derülnek ki betegverések, ez a vezetők szégyene meg az orvosoké, hogy a betegekért nem tesznek semmit! Ellenben a betegverőket védelmezik. Milyen sötét lelkiismeretük lehet.
    Vagy tudathasadásban szenvednek. Már a papot is bele értve. István

    VálaszTörlés
  8. Az hogy nem ért ahhoz amit elvállalt,az egy dolog ,de emberségből is megbukott,a papok szégyene!

    VálaszTörlés
  9. A pap 7 kg-ot fogyott. Vagy szerelem ez, vagy nagy csalódás.

    VálaszTörlés
  10. Mitől ilyen zavaros a tekintete a farba-billentett Maczkónak?!

    VálaszTörlés
  11. 21:22
    Cigány nők körében nem szokatlan a verekedés. Rendszerint egymás hajába kapaszkodnak. Ha isznak, kivetkőznek önmagukból, képesek a fekvő emberbe is belerúgni.
    Jelen esetben a fekvő beteget is rugdosta. Látleletet nem engedtek készíttetni, igazgatónő nem fogadta a panasztevő beteget.
    Az ellátottjogi képviselő pedig elhitte amit hazudott a főnővér!

    VálaszTörlés
  12. És a kör (cigány módra) bezárul...

    VálaszTörlés
  13. Látlelet nem készülhetett. A nyolc napon túli sérülését házon belül kellett gyógyítani, nehogy kitudódjon!!! Ott voltam, senki nem mert szólni. Bíztunk a jogi képviselőbe, hogy majd intézkedik.
    Igazgatónőhöz többszöri próbálkozásra se jutott be a beteg. Az is kikapott, aki megpróbált segíteni, hogy bejusson.

    VálaszTörlés
  14. Volt olyan kéztöréses beteg is akit nem vittek orvoshoz! Ezek az elhivatott dolgozók szakmai munkája!!!!! O. Ibolya

    VálaszTörlés
  15. 9.19-nek.
    Bűnrészes vagy ha ott voltál, már késő megbánni, vagy nyilvánosságra hozni.
    Vagy hazudsz ez itt a kérdés.

    VálaszTörlés
  16. 9,20 szerinted hány bűnrészes van? Mert nekem az a véleményem ,hogy nagyon sok. Az nem baj ha nyilvánosságra hozza valaki,ha képes a bíróságon is elmondani nem csak itt. azzal tisztára mossa a lelkiismeretét,ha eddig nem volt bátorsága hozzá a munkahely féltéstől. Mária

    VálaszTörlés
  17. Nem csak itt hozzák nyilvánosságra. Sokan a betegek érdekében már beszéltek

    VálaszTörlés
  18. Mi a fenét kell félteni a munkahelyen ha erős vagy és okos, továbbá igazad van nem tehetnek és a múltban sem tehettek ellened semmit.
    Aki ellen pedig tettek az balf@sz lehetett, mert hagyta magát.
    Az egész csak siránkozó macskanyávogás,
    például, kikészültek az idegeim, nem bírom már tovább, megint rosszul néztek rám stb.
    Nem hiszek ezekben, ha hagytátok valamelyik vezetőt is, hogy rátok üljön az csak a ti hibátok.
    Fel a fejjel és előre, ne a sebeket nyalogassátok, mert az nem viszi előre az ügyeteket és káros a jövőre is.

    Akárki is lehetek.

    VálaszTörlés
  19. Akkor az ex igazgatónő is csak el macskanyávogta a bajait az orvosnak?

    VálaszTörlés
  20. Ha valakit folyamatosan megalázás, bántás, terror ér bizony annak kikészülnek az idegei!
    Te akárki egy kicsit elvagy szállva magadtól, olyan ember vagy akinek minden mindegy! Ha nem vetted volna észre itt senki sem a sebeit nyalogatja! Olvass és rájössz, milyen a hozzászólásod.!

    VálaszTörlés
  21. Akárkinek!
    Remélem te nem vagy valaki, mert akkor jaj a betegeknek és a dolgozóknak!
    Ráérős idődben olvass egy kis szakirodalmat.
    A rabszolganépeket pedig ne akard megváltoztatni. Tudod a zsidók a Kánaán felé tartva, vissza akartak menni Egyiptomba rabszolgának, mert ott tele volt a húsosfazék!
    Öntudatlan népek magukat sem képesek megbecsülni, hát még másokat!

    VálaszTörlés
  22. Minden itt író dolgozóra felnézhetnétek tanulhatnátok tőlük. Nem a hazugság,hanem a lakók és a dolgozók a fontosak, Néhány vezető hazugságait többre nézitek mint az igazságot?
    Ti is benne lehettek akkor a verésbe csalásokba okirat hamisításokba. A vádlottak padjára már nem csak három személy kerül hanem huszonhárom.
    Lehet ki nyitni a csipákat és meg beszélni a gyerekeitekkel hátha azok majd felnyitják a szemeteket,gondolkodásotokat. Ibolya

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)