2012. március 23., péntek

Egy napos délután


Kedves, ismerős hang szólt bele a telefonba és szeretettel invitált az írásban is megküldött meghallgatásra…
Végtelen nyugalom töltött el – igaz, sosem voltam vizsgadrukkos – 13 óra és 17,30 között… Egy dolog miatt izgulhattam, hogy lesz-e elegendő aprópénzem a parkolást kifizetni…

Sorra érkeztek az ismerős pályázók és köztük egy ismeretlen hölgy is, aki nem rég érkezett Veszprém megyéből… Egy pályázatot korábban visszadobtak, maradtunk öten…

A pályázati meghallgatás hasonlóan folyt a múltkorihoz, néhány különbséget azért megemlítenék… A bizottság tagjainak számát radikálisan csökkentették (5+1 fő jegyzőkönyvvezető). A jelenlevők kisugárzása bizalmat ébresztő volt… Felkészülten, a pályázatokat elolvasva, érdeklődve várták a szóbeli kiegészítést, illetve a kérdéseikre adandó válaszokat… Személyre szabott, adekvát kérdéseket tettek föl, nem kerülték meg a kényes, konfrontáló témákat sem… Tiszta kommunikáció folyt a beszélgetés alatt, nem volt megalázó, vagy lekezelő, mint korábbi meghallgatásom alkalmával.

A meghívott szakértő szakmai kérdéseket tett föl, a felvetett témákhoz, a különböző, illetve ellenkező álláspontok érvelését türelmesen, megértési szándékkal hallgatták meg és véleményüket minden lényeges felvetésre visszajelezték…
Tudom, nem mindenki örül a hírnek, de kifejezetten jól éreztem magam a meghallgatás során, sőt egy felüdülés volt… Nem azért, mert pozitív visszajelzésekkel illettek, hanem azért, mert Isten tudja mikor beszélhettem utoljára szakmai kérdésekről, szakemberekkel…
Úgy éreztem, hogy sikerült alátámasztanom azt az egyetlen lehetséges verziót a jövőre nézve, hogy az előző vezetésnek mennie kell!
Meghallgatásunk után, egyenként hívtak be bennünket, és értékelték a pályázatokat.

Igaz, nem olvastam a pályázatokat, de az ember ennyi év után meg tudja ítélni, mások kvalitását, min ahogy azt is, kinek segítettek be, hogy tuti befutó legyen! Én olvastam az előző igazgatónő pályázatát, ahogy a társaiét is… A pályázatban foglaltak mondanom se kell, köszönő viszonyban sem voltak azzal, melyet aztán megvalósított…
Aki megélt már dolgokat, az pontosan tudja, hogy nem az számít, hogy ki hány oldalas pályázatot nyújt be… még csak nem is az, hogy mennyire meggyőző, vagy kinek a legmagasabb az iskolai végzettsége, vagy milyen párt áll mögötte…
Nyugodtan állíthatom hát, hogy a pályázat formájának, terjedelmének, tartalmának (nálunk legalább is) nincs jelentősége a jövőre nézve.

Az én szempontjaim alapján két, vagy három (a hölgyet nem ismerem) befutó lehetett volna, s ez nem egyezett volna meg a bizottság javaslatával… Szakmai, etikai, morális szempontokra gondolok… és garanciákra.

Ha eszembe jut az előző meghallgatás, ahova hiába írtam meg és hiába postáztam el, hiába kértem meg az erkölcsi bizonyítványt, hiába utaztam, parkoltam, közjegyzővel hiába hitelesíttettem az okiratokat, mivel arra már nem volt szükség, tekintettel arra, hogy az eredményt hetekkel előtte kihirdették… Ráadásul a bizottsági tagok összehívása sem került kevésbe… Mindezek felesleges kiadások, melyek nem térülnek meg sem nekem, sem az adófizetőknek…

Reménységem fejezem ki, hogy ez meghallgatás, nem volt hiábavaló, s nem lesz eredménytelen, még akkor is, ha nem ők döntenek, hanem csak javaslatot tesznek a kormánybiztosnak… (Kérdés, hogy az egyszemélyi „demokratikus” döntés, kinek kedvez... kinek az érdeke játszik bele, ki húz belőle hasznot…) s, hogy az intézmény jövője, nem valami titkos és piszkos háttéralkun dől el, ahol újabb alkalmatlan ember kerül pozícióba, csak azért, hogy a féltve őrzött forrásaikat továbbra is megtarthassák az ingyenélők...

Ha ez valami oknál fogva mégis bekövetkezne, az bizony az otthon jövőjét, jóhírét végleg aláásná… Ezt pedig nem engedhetjük, mert ezzel minket, halasiakat is lejáratnának…


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

28 megjegyzés:

  1. Ezeknek nem számít, ha lejáratnak bárkit, vagy akár magukat.
    Így adják önmagukat. Észre sem veszik.

    VálaszTörlés
  2. Eddig miránk voltak ránk szállva,most már egymásra is.
    Ha borul a bili sűrűje az Őket is érzékenyen érinti.
    Dolgozik az ideg egyre jobban náluk!

    VálaszTörlés
  3. Egy sötét este azt mondom,hogy teljes vezetés lecserélése hozhat csak változást jó irányba,a betegeknek és a dolgozóknak egyaránt.
    Mindig a fejétől bűzlik a hal. A hírnév helyrehozásához ez elengedhetetlen.
    Hiába vannak a hazudozások itt már nem csak az intézetről hanem egész Halasról van szó. A fenntartó felelősségét is vizsgálni kell! Mennyi pénzt utalt halasra, mikor, a dolgozóknak mennyi járt megkapták e,vagy valaki elrakta. Mire lett költve stb. Mert a fejétől bűzlik a hal a fejet a fenntartónál kell kezdeni keresni. Ibolya

    VálaszTörlés
  4. Ne örüljetek a Vince nyert:((((( Marad minden a régiben!!

    VálaszTörlés
  5. Éjszakai műszakban még a csapból is folyt.Elég baj az mindenkinek,ha ő nyert.ezt is hamarabb kihirdették?

    VálaszTörlés
  6. 11:27 Nem egészen.

    VálaszTörlés
  7. nem hírdették ki hamarabb, hanem előre le volt zsírozva.
    Amíg nem hirdetik ki nyilvánosan, addig bármi lehet.

    VálaszTörlés
  8. El kell hinnetek, h a Vincze nyer akkor szakmailag 0 lesz itt minden és csak a személyes kapcsolatok legyen az szex vagy más magasodik fel.

    VálaszTörlés
  9. Lehet, hogy Erzsikének és az adófizetőknek nem térült meg, de a bizottsági tagok biztosan jól jártak.

    VálaszTörlés
  10. Mindenképpen előrelépés lesz Vinczével is, hisz eddig csak minusz előjelellel lehetett beszélni az intézményről!

    VálaszTörlés
  11. Ha igaz, hogy ő lesz akkor ez előre eldöntött tény volt, nem is értem miért kellett ez a felhajtás, a két befutó, csak az emberek etetésére!! A Lajos Tibor szakmailag jóval előrébb van de mondhatnám csak ő a szakember! Színjáték volt ezekszerint megint a pályáztatás!

    VálaszTörlés
  12. Ha Molnár nyer akkor meg adnak a szarnak egy pofont. Gabi

    VálaszTörlés
  13. Nem kockáztatják meg a hasra ütéses igazgató választást.
    Most a legjobb pályázat a nyerő!
    Evelyn

    VálaszTörlés
  14. Kegyetlen döntés Kecskeméten

    Évtizedes szabályok utáni szabályozatlanság, számos sértett munkatárs és a lehetetlenkedést habosító média hatására felfüggesztett börtönbüntetést kapott a a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Kollégiuma, Egységes Pedagógiai Szakszolgálata, Gyermekotthona és Szociális Intézménye igazgatója.

    VálaszTörlés
  15. "Kegyetlen döntés?"

    Valóban, ha a gyerekekre, a megalázott munkatársakra és az elküldött szakemberekre gondolok!

    Börtönbüntetésre kellett volna ítélni őket, azokkal együtt akik politikusként támogatták, és hazudozásaikkal akadályozták a nyomozást!

    VálaszTörlés
  16. 02:13

    "szabályozatlanság" - arra gondol, hogy törvényellenesen nevezték ki a szakképzetlen igazgatónőt az 1/2000. rendelet egyértelmű jogszabályozása ellenében?
    "sértett munkatárs" - arra gondol, akiket jogtalanul kirúgtak, egzisztenciálisan ellehetetlenítettek, mert a gyerekeket és szakmai, etikai szabályokat képviseltek?
    "lehetetlenkedést habosító média" - arra gondol, amikor a hazugságaikat egyértelműen leleplezték? Volt szoba, nem volt szoba? Vagy történt ilyen: nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem... - aztán mégis csak történt? Vagy amikor a médián keresztül megfenyegették a bűncselekmények feltáróit?
    Vagy Bányai agyament nyilatkozatát: mi megvédjük az intézményeinket! Nem ám a betegeket, gyerekeket!! Aztán, a - bűnbánat nélküli, arrogáns - beismerő vallomását, hogy ők a hibásak, hogy ezek megtörténhettek?

    Válaszolna?

    VálaszTörlés
  17. Nem fog válaszolni! A mi Intézetünktől is volt vagy harminc kérdés Kecskeméten a lámpa oszlopon 2011 májusában a tüntetés napján amikor a juharosok nem akarták feladni a függetlenségüket.
    Le szedette de nem adott rá választ.
    Ő csak akkor szeret szerepelni amikor fényezi magát!
    Komoly kérdésekre meg képtelen válaszolni,lehet,hogy nem jutnak el a kérdések a tudatáig mert olyan beszűkült.
    MATT

    VálaszTörlés
  18. Mi értelme lett összevonni az iskolákat?
    Szerintem semmi mert csak bíróság elé került Kimpián.
    Simon is oda kerül hiába mondja Bányai,hogy nem történt semmi!
    Dolgozó

    VálaszTörlés
  19. Valószínű amikor a "mi megvédjük intézményeinket"-tel előállt, arra gondolt, hogy az intézményesített pénzforrások visszacsordogálását védik meg!
    Ha igazam van a kijelentését illetően, akkor minden marad a régiben! Megvédik a pénzeiket, ahogy az embereiket is.

    VálaszTörlés
  20. Ez a szégyen,hogy azt a pénzt amit eltudnak síbolni azt védik!
    A beteg emberekbe meg a terrorba tartott dolgozókba még rúgnak egyet.
    Kővíné Tóth Erzsébet

    VálaszTörlés
  21. A mosodánál jó pár millió eltérés mutatkozott!!! 7 millát szétosztani pár fele, az nem olyan rossz.
    Ha nem vette volna észre Vincze István, akkor talán több esélye lett volna az igazgatói székre. Így viszont marad a mosoda.
    Most aztán, összefogtak a kártyások és alátesznek rendesen!
    Még a nem létező közalkalmazotti tanács is reklamált az erkölcs miatt!
    Az előző szerelmi x-szög nem zavarta őket? Mert akkor az ő jelöltjük se lehet igazgató! Igaz nemcsak azért.
    Izgalmas.

    Kíváncsi Fáncsi

    VálaszTörlés
  22. A mosoda megléte kizárólag a gazdasági vezetőnek köszönhető, nem pedig a Vincze Istvánnak.

    VálaszTörlés
  23. A gazdasági vezetőnek korábban kellett volna észrevennie, mielőtt a szerződés létrejön. Későn vette észre, úgy vélem ennek is nagy ára volt.

    Lehet, hogy ő vette észre, de Vincze konfrontálódott.

    Bizonyára igaza lehet a gazdasági vezetővel kapcsolatban, különben Kemenes és Török most nem akarná Kunost is eltávolítani. A piacon hallottam, tehát elég sok embernek elhintették, hogy üzenjenek nekik.

    VálaszTörlés
  24. Nem igazán értem!?Ki az igazgató?T.A.vagy V.I.?Na,ne kenjük már a másra a dolgokat!Minden téren az igazgató döntött,véleményt nem kér senkitől,sőt aki megmondja a véleményét az milyen is,szerinte gerinctelen.Intézeten kívül ki mivel tölti az idejét:kártyázással,úszással horgászással az magánügy,aki intézeten belül valamit csinál pl.pecázik az már nem magánügy.

    VálaszTörlés
  25. Ha az intézeten belül valamit nem csinál - sőt semmit - az már nem magánügy. Ráadásul ő is "pecázott" intézeten belül, ha jól tudom.

    Ezek szerint egyetértünk.

    VálaszTörlés
  26. Mióta van a főorvosnőnek "véleménye"? Ha az volna, akkor másnak is lehetne mellette! Esetleg megkérdezte volna. (Nem azért, hogy kiszedje belőle, aztán felhasználja ellene.)
    De, hát az még nem született meg, akinek a véleménye őt érdekelné!

    VálaszTörlés
  27. A mosási szerződés megkötésében egyedül csak az igazgató járt el, minden felelősség az övé.
    A gazdasági vezető észre vette, hogy nem az intézet érdekeinek megfelelő a mosási szerződés és ezt nyilvánosságra is hozta. Tisztelet és becsület neki. Ezért az igazgató szerint ő is a puhatestűek családját szaporítja.
    A peca tényleg intézeten kívül csak magánügy de belül..?????????

    VálaszTörlés
  28. Azért a főorvosnőt nagyon érdeklik a dolgok,kiről mit tud meg, nem súrolja ez a pofátlanság határát?

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)