2012. július 9., hétfő

AZ A BIZONYOS RADÓ-FÉLE EFFEKTUS AVAGY A TISZTSÉGVISELŐK TISZTESSÉGE

.
Amióta megismerhettem dr. Bagó Zoltán Európa Parlamenti képviselőnknek a Juhar ügybeni nyilatkozatát
.

azt hittem, hogy már nem tud engem meglepni semmi sem, ha egy tisztségviselő nyilatkozatát olvasom.

Ez ugye az a „nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem volt ilyen” ügy, amelyben a korábbi igazgatót, az elsőrendű vádlott Kimpián Ildikót 1 év 6 hónap, 3 évre felfüggesztett börtönre ítélte a Kecskeméti Városi Bíróság. Kimpián Ildikón kívül további négy vádlottat ítélt 3 és 10 hónap közötti felfüggesztett börtönbüntetésre. Tíz vádlott 60 ezer és 225 ezer forint közötti pénzbüntetést kapott, hatan megrovásban részesült, hét vádlottat pedig felmentett a bíróság.

Na és persze az az ügy, amiben a megyei vezetés is "sajtótájékozatott":
.
.
Az első fokú ítéletet követően nyilatkozott a megyei Elnök úr is: Saját megítélése szerint mennyiben terheli felelősség a megyei önkormányzatot, illetve személy szerint Önt azért, hogy olyan esetek történhettek a kérdéses időszakban a fenntartásuk alá tartozó intézményben, amiért a korábbi vezetőt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték első fokon? – kérdezte a Baon Bányai Gábortól.

- Ahogy a korábbiakban is elmondtam, a dühöngő szoba meglétéről nem volt tudomásunk, tudomásom. Nem adtunk ilyen hely kialakítására engedélyt az intézménynek, hisz erre nem volt engedélyük. Felelősség annyiban terheli a megyei önkormányzatot és vezetőit, amennyiben az ő felelősségi körükbe tartozik minden, ami a fenntartásuk alatt működő intézményekben történik - reagált kérdésünkre az elnök. - Ma is úgy gondolom, hogy amint tudomást szereztünk az esetekről, a megyei önkormányzat megfelelően élt a rendelkezésére álló eszközökkel, és a hatályos előírásoknak megfelelő alapossággal járt el. (kac-kac, hihihi, ez egyszerűen nevetséges! megjegyzés tőlem)

Arra a kérdésre, hogy megbánták-e az igazgató melletti kiállást, az elnök mindössze annyit reagált: – Ezzel e kérdéssel várjuk meg a másodfokú jogerős döntést. De minden kollégánk ártatlansága mellett kiálltunk eddig is, amíg a hatóságok nem hoztak elmarasztaló ítéletet, mert az ítélkezés a bíróságok dolga. Bár bíztunk abban, hogy a bíróság a volt kollégáinknak ad igazat.

Érdekes egy ártatlanság vélelme a megyétől abban az esetben, amikor még maga az elsőrendű is elismeri/beismeri a terhére róttakat, a dühöngő alkalmazását, akkor mit is vár a megye a II. foktól?

Azt még valahogy megértem (csak el nem fogadhatom) hogy az „ellen” ilyesmivel próbálkozik, az viszont felháborítóan megdöbbentő amit a saját oldalunknak tekinthető Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum Elnöke előadni merészel:

„Mi leragadtunk azon a ponton, hogy az első fokú tárgyalás elkezdődött. Esetleg tájékoztasson arról, hogy hol tart jelenleg az ügy.”

LERAGADTAK? Akkor mivel is foglalkoznak „odafönt”, mit is kísérnek figyelemmel? Netán az időjárás alakulását, esetleg az üzemanyag árának változásait? Ráadásul még meg is sértődik?

„a blogra egy a kontextusból kiragadott részletet tett fel, az elvárható netikett megsértésével, ugyanis nem közölte, hogy publikálni szeretné levelezésünket. Így a továbbiakban nem kívánok Önnel kommunikálni. Hivatalos megkereséseket a már ismert elérhetőségeinken fogadunk. Radó Iván”

Ezek szerint Radó Úrnak más lenne a magánvéleménye, mint a hivatalos álláspontja, hogy ennyire zavarja annak közzététele? Nem tudok arról, hogy a neki címzett levél úgy kezdődött volna, hogy: „Ivánkám, mondj már pár szót légyszi, mire is lennétek hajlandóak az ügyben?” így nem értem, hogy miféle másfajta megkeresésre is gondolt?

Persze nem csak Radó úr az, aki „érdekes” dolgokat beszél. Történt vala, hogy a Juharos dolgozók munkaügyi pereket indítottak, mert igazgatói SZÓBELI utasítás alapján (?????) jóval többet kellett dolgozniuk a kötelezően előírt óraszámuknál. A munkaügyi perekben az alperes intézmény azzal védekezett, hogy erre a továbbképzéseken levő kollegák helyettesítése miatt volt szükség.

„Mit ad Isten” a figyelmesebb ellenőrzés során nem csak az derült ki, hogy a hivatkozott továbbképzések tanítási szünetekben, illetve hétvégenként voltak, de pl. az is, hogy  30 órás időtartamú továbbképzések 3, a 60 órás továbbképzések pedig 6 nap alatt történtek,  így a tanítást péntek 14 órakor befejező családanya pedagógus aznap még további 10 órát benn maradt magát tovább képeztetni, éjfélkor hazament, de szombat reggel már jött is vissza újabb 10 órást képzést felvenni? (Az a vicc, hogy vannak, akik ezt állítani is merik!)

Az már csak hab a tortán, hogy dokumentációk szerint a Juhar utcában megtartásra került 6 napos (60 órás) közpénzből finanszírozott pedagógustovábbképzés helyszíne valójában Hajdúszoboszlón egy wellnes-hotel volt, amin nem is pedagógus boldog-boldogtalan (pl. BKMÖ-s intézményfelelős, 66 éves nyugdíjas vállalkozó, stb.) is részt vehetett, sőt bizonyítványt is kapott a képzettségéről.

Na és mit mondott erre a Kormányhivatal? Hát azt, hogy ez egy, a pályázati kiírás szerinti „csapatépítő tréning” volt, aminek pénzügyi elszámolását az ellenőrző hatóság is elfogadta. 
.
.
Írta válaszként mindezeket Minda úr! (Apró pici szépséghiba, hogy ebből egy szó sem igaz, mert ugyan valóban szerepelt a pályázati kiírásban csapatépítő tréning, csak az nem egyben képzés is, amiről bizonyítványt adnak, na meg persze a lejelentésben sem a wellnes-hotel szerepel helyszínként, hanem a Juhar utca, ami korántsem egyenlő! Ejnye Minda Úr! 3 nap alatt 30 óra képzés, 6 nap alatt 60 óra képzés, Önnek mindez  hihetően reális?)

Szóval megy a kamuzás, a félrevezetés és a félretájékoztatás szépen, a nyilatkozók maguk sem hihetik, hogy igazat mondanak, de ugye a „sok hülye” majd csak beveszi. Teszik ezt az állítólag értünk tevékenykedők, természetesen közpénzből fizetettek.
.

GRATULÁLUNK RADÓ ÚR! 
ÖN AZTÁN IGAZÁN ALKALMAS AZ ÉRDEKVÉDELMI ELNÖKI POSZTRA! 
 (ha szerintünk nem is, de a hasonszőrűen nyilatkozó társai szerint biztosan)


18 megjegyzés:

  1. Valamiért nem írta ki a "gugli" hogy a bejegyzés közzétevője a magát "DETONATOR" nicknévvel azonosító valaki (dr.Domokos Győző) vagyok, így ezt most itt és ily módon vagyok kénytelen pótolni.

    Tehát nem az Erzsikééket, hanem engem szíveskedhetnek az érintettek feljelentgetni, ha most is sértve érzik magukat az igazságtól.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Detonátor! Köszönöm az írást! Sajnos teljesen fedi a "a vezetői elit"(?)hozzáállását. Sikáljunk el mindent, mert egyébként kiderül rólunk is, hogy.... - na ez jellemző.
    Szerencsére vannak/vagyunk páran, akik ezt nem tűrik el, s az igazság mindennél fontosabb számunkra, még ha ez sok-sok küzdelemmel is jár
    Manó

    VálaszTörlés
  3. Tollnok Detonátor 9 órakor jelent meg a cikk kiírta.
    Igazat adok Detonátornak,ez a helyzet Erzsikéékkel is.
    Nincs az intézetben olyan elhívatott ápoló aki kimerne állni a betegekért.
    Persze a takarítóból lett nővértől nem is várnám el,azt a feltörés érdekelte nem a beteggondozás. Az emberséget pénzre váltották,vagy többet elnézzenek?

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm Detonátor az észrevételét...
    Kísértetiesen hasonlatos volt Radó Iván úr azon közlése, hogy ők majd akkor avatkoznak be, ha őket egy beteg felkéri, ahhoz, amit az ön blogján olvastam, a Juhar utcai gyermekjogi képviselő nyilatkozatából, hogy nem bántalmazták a gyereket, mert akkor biztos elmondta volna!!
    Mintha az állami alkalmazottaknak egy rugóra járna az agyuk...

    VálaszTörlés
  5. Az Éfoész korábbi közlése szerint sem a javaslat előkészítésének menete és a civilekkel való egyeztetés módja, sem a gondnoksági szabályozás tartalma nem felel meg az ENSZ vonatkozó egyezménye által előírtaknak, valamint nem egyeztethető össze az alaptörvénnyel sem.

    A szövetség más civil szervezetekkel együtt áprilisban az ENSZ szakbizottságához fordult a jogszabálytervezettel kapcsolatban, ennek nyomán a nemzetközi szervezet kérdéseket intéz a magyar kormányhoz a fogyatékossággal élők szempontjából a legsürgetőbb problémákról. A kormány szeptemberben ad majd számot az egyezményben vállalt kötelezettségek teljesítéséről.

    VálaszTörlés
  6. Elmarasztalta Magyarországot a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága és igazat adott annak a magyar hivatalnoknak, akit indoklás nélkül bocsátottak el állásából 2010 szeptemberében egy olyan jogszabály alapján, amelyet később az Alkotmánybíróság megsemmisített. Az államnak kilencezer eurós kártérítést kell fizetnie a panaszosnak.

    VálaszTörlés
  7. Mondom Én Strasbourgig kell vinni a betegveréses ügyet és Uray Erzsébet kirúgását,és a feljelentgetését. Vannak példák,hogy nyer az igazság.
    F.A.

    VálaszTörlés
  8. A tisztségviselők tisztességéhez kapcsolódik, hogy a volt igazgató munka nélkül is kapja a magas fizetését! Sőt még mindig az adófizetők pénzén szerezhet újabb képesítést!
    Sőt, azt mondják, azért nem lett az igazgatói pályáztatásoknak eredménye, mert a Simon Ilonát akarják visszarakni, csak meg kell várni, míg elül a vihar!
    Addig meg kinevezgetik Vincze Istvánt.

    VálaszTörlés
  9. Legyen igaza,19:13!

    VálaszTörlés
  10. Ezt nem merik megcsinálni!

    VálaszTörlés
  11. Ezek? Lásd: 20:07-et

    VálaszTörlés
  12. Azt akarják kinevezni igazgatónak aki a betegverőkért tüntetett?
    Az egy elme beteg! Betegebb mint a lakóik!
    Kővíné Tóth Erzsébet.

    VálaszTörlés
  13. Már hogyne mernék megcsinálni.
    Mivel a fenntartót senkinek nincs
    joga ilyen szinten ellenőrizni azt tesz amit akar.
    Az S.I.lesz az új és egyben régi igazgató.
    A V. I. vagy elmegy vagy pedig visszakapja a régi beosztását persze a jelenlegi fizetésével és busszal jár majd Tompa -Halas-Tompa útvonalon.

    VálaszTörlés
  14. Miért menne el?Lelki gondozónak megfelelt,sőt annak alkalmas,de igazgatónak nem!Ő is tudja ,ugyan úgy mint a dolgozók.

    VálaszTörlés
  15. Nyugi, nem marad S.I.! Most csinálják neki az új helyet, azért jár továbbképzésre!
    V.I. hamarosan menesztve, s nem lesz lelkipásztor sem az intézetben. Csak azt sajnálom, hogy nem vette észre, ő csak egy bábu, ezért sem merték kinevezni igazgatónak.! Simán megcsinálhatták volna, hogy ő nyeru a pályázatot és kész, lezárva. De nem, mert ő csak ideiglenesen kellett! De nem S.I. lesz,z "új"!

    VálaszTörlés
  16. Úgy hallottam, marad V.I., csak nem a Váradi Ilona (Simon Ilona).
    Nem is Vincze István, hanem Bányai embere, szintén V.I.?

    VálaszTörlés
  17. Én nem hallottam, hogy lemondott volna Bagó úr, a nagy kamu nyilatkozata miatt! Sem Bányai, sem Rausch...

    VálaszTörlés
  18. A hazudozás miatt le kellett volna nekik mondani.
    Azoknak akik a jelentőket le akarták beszélni a jelentésről azoknak elsőként lett volna illő. Ők már hiteltelenek!
    Munkás

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)