2013. október 1., kedd

Álláskeresés



Állást keresek!

Becsületes ember, tisztességes bérért, tisztességes munkát keres.
Csak korrekt munkaadók megkeresését várom!

Magamról (hivatkozások - kattintson!)
Aki nem ismerne I. (szakmai tapasztalat)
Aki nem ismerne II. (képesítések)



Referencia bloghttp://pszicho.net
Levélcím: erzsebet@uray.hu


27 megjegyzés:

  1. Kívánom,hogy találjon jó munkát és jó emberek közelébe, ahol ugyan olyan szívvel állhasson az emberek védelmére,mint ahogy bizonyította a pszichiátriai betegek érdekeit védve,a bántalmazókkal a tüntetőkkel szemben,még az állása árán sem lett megalkuvó.
    Nem úgy mint az Ex, aki bújtatott rétesként még ott lapít a hazugság árnyékának kíséretében, ahol tüntetett a betegeket megverőkért.
    Magasan felette áll! Önérzetből,emberségből,rátermettségről tett bizonyságot, tanulságot,hogy csak abból lehet pszichiátriai betegeket ellátó intézetben jó dolgozó aki érzi a felelősségét a betegek gondozásának. Megbecsülését a beteg embereknek
    védte a jogukat amit az Ex elfelejtett pedig Neki kötelessége lett volna.
    MÉG ÖNÉRT IS KIÁLLNI,NEM A BETEGVERŐKÉRT:
    Arról olvasok a sorok között,hogy nem lett érdemleges változtatás a vezetők cseréjével.
    Összevonás kisebb intézettel,az intézmény leépítése minden szakmai szempontokat figyelmen kívül hagyva történt.
    Hasonló Önöknél is a történések menete mint a kecskeméti juhar utcai iskolánál.
    Minden áron meg menteni az igazgatónőket a bukástól,még ha a párt becsülete rá megy akkor is. Politikai síkra terelték a betegverést,és annak következményeinek,megoldása helyett, eltitkolását ködösítését választották és minden eszközzel azon dolgoztak,hogy a bántalmazókat, és főnővéreket jutalmazzák akik hamisan tanúskodtak.
    Akik a beteg érdekében lassan 3 éve meg mertek szólalni, és azóta is vállalják magukat nézeteiket,nem adták alább ami becsületükre legyen mondva,azokat kirúgták.
    A BETEGVERŐK MEG ÁPOLHATNAK TOVÁBB!!!
    Az ilyen eljárás felháborító!

    WWW.Mediano.hu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos a politikusok is a betegverők mellé,és nem az igazság mellé álltak.
      Ezzel leplezték a sok kérdésre váró válasz,meg nem adását.
      Ibolya

      Törlés
  2. Sok sikert kívánok, de egyre nehezebb lesz az elhelyezkedés, mert a fél intézet is munkát keres.

    VálaszTörlés
  3. én nem keresek,maradok.A kerék forog,egyszer fönt,egyszer lent.Hamarosan lent lesz,annak akinek most fönt van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugy legyen!De ha összefogunk segithetünk,hogy gyorsabban forduljon az a kerék.

      Törlés
  4. Pontosabban nem munkát hanem állást keres a fél intézet.
    Aki tud és bír az menekül az újonnan megalakított gettóból.
    Már kiépített vamzer - hálózat is működik.
    A szakszervezet sem csinál semmit, pedig a kezükben a megoldás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szociális ágazatban dolgozók tüntettek a fizetésemelésért,Nálunk a szakszervezet semmit nem tesz,azt hiszik a 24 ezer forinttal befogják a szánkat.
      Ibolya

      Törlés
  5. A szakszervezeti vezetőnk nem egy oldalon áll a betegeket védelmezőkkel!
    Ő menet közben visszavonta a vallomását és át állt a másik oldalra.
    Régi írásból emlékeztem rá.
    MATT

    VálaszTörlés
  6. Várj egy kicsit még kedves "MATT" és lehet,hogy változni fog a véleményed a szakszervezet vezetőjéről! Figyelj és jelentkezz majd!

    VálaszTörlés
  7. A szakszervezet jogásza ingyen fog jogi védelmet nyújtani,azoknak /szakszervezeti tagok/ akiknek szüksége lesz esetleg erre a segitségre! Kellhet még ilyen segitség,van egy ilyen érzésem.

    VálaszTörlés
  8. Lépjetek be a szakszervezetbe Ti is!Támogassuk együtt,erős összefogás kell.Ne hagyjuk magunkat .

    VálaszTörlés
  9. Halasi tükör! Félnek a város lakói az ápoltaktól akik kiszökdösnek az intézetből! Nem rossz húzás így elsőnek :) Második húzás megszüntetjük az intézetet a lakóság védelme érdekében, Szóval ok a felvezetés, csak ott a bibi erre mindenki számított azaz tudtuk!! Röhej :) Azért olyan kaotikusak az állapotok itt az intézetben, mert nem is érdeke a jövevényeknek ezt az otthont megtartani. Év végére már nem fog létezni ez a munkahely sem :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A halasi tükör miért nem tájékoztat a bírósági fejleményekről tárgyalásokon történtekről?
      Talán politikai támogatásuk megvonásától félnek ezért csak azt írják amit a politikusok elvárnak tőlük.
      Ibolya

      Törlés
  10. 17,40-re
    Régi trükk a félrevezetés, és az üzengetés is! Az előző riogatás, az utóbbival készítik elő a talajt a rossz befogadására.
    Mindkettő mocskos dolog.
    A megszüntetéssel való riogatás mögött is gazság van. Lehet, hogy fizetéscsökkentés, létszámleépítés, törvény általi kedvezménymegvonás, vagy más törvénytelenség, vagy valami hasonló áll. Aztán szerencsétlen dolgozó meg örüljön, ha a végén megmarad az állása, vagy mije!

    VálaszTörlés
  11. Miért nem a Kaskantyúi intézetet csatolták a Kiskunhalasihoz? A falusihoz csatolták a városit, ez leépítés szagú.
    Kőviné Tóth Erzsébet.

    VálaszTörlés
  12. Attól. hogy valami falusi, vagy tanyasi, még lehet kiváló. Sőt... Szakmailag is, emberileg is.
    Az a baj, ha a feltörekvő azt gondolja, hogy ő már valaki lesz attól, ha beköltözik a városba... Pedig, ha megmaradt volna annak ami, akkor nem lenne belőle egy senki...
    Persze a messziről jött ember azt mond amit akar... Lásd a fővárost, ahol a sok bevándorló elől kimenekültek a tehetősebb polgárok a városból az agglomerációba...

    VálaszTörlés
  13. Szerintem csatolni kellene még a többi fennmaradt megyei szociális intézményt is Kaskantyúhoz. A férje által vezetett korábbi intézményeket is: Garát, Katymárt, Bácsborsódot is.
    De hogy a jól működő intézményeket miért kellett integrálni, arra senki sem tud értelmes választ adni?!
    Ez nemcsak szakmailag, hanem morálisan is elfogadhatatlan. A megyét irányítókat úgy látszik, még mindig csak a bevétel, pontosabban az elvétel motiválja!
    Szégyen.

    VálaszTörlés
  14. A Solti otthont miért kellett integrálni? Én még jó pár évvel ezelőtt találkoztam ott egy kiváló szakemberrel, a megbízott vezetővel, aki Kecskemétről járt át.
    Valószínűleg ő túl jó volt, azért kellett kitúrni, ellehetetleníteni.

    VálaszTörlés
  15. Igaza van,Ő intelligens és okos szakember.

    VálaszTörlés
  16. Vérző verzió,vagy egy tájékozatlan tanuló újságíró próba írása?

    Esetleg pénzért a közvélemény félrevezetése?

    Nem írta le azt a tényt,hogy a Kiskunhalasi kórházból tettek F.Z.-re terhelő vallomást.
    Annak alapján,hogy dicsekedett vele, és a kórháztól is hasonló ügy miatt kellett távoznia.
    Nem tudta,vagy pénzért írt ekkora baromságokat?
    A két Nővér nem ezekre tett terhelő vallomást hanem másik ápolókra.
    Ezekre az ápolókra egyszerűbb volt a rábizonyítás,ezekre a kollégájuk,munkatársuk megerősítették amit a nyomozás során feltártak.
    A zöld lufis tüntetésen az igazgatónő mellet,(ne beszéljetek, küldjétek hozzám ápolóért képesek voltak hazudni a kollégák) A három vádlottért nem.
    Szigorú vezetés ebben az intézetben a megalázást és a szőnyeg szélén állást,és a félelemkeltést jelentette.
    A szigorú vezetés vagy a fenntartó miért nem rendelt el vizsgálatot az ügyben?
    Persze akkor nem ezek a vádlottak álltak volna ott.
    Miért volt fenyegetés a jelentőkre,miért robbantak az autók az egyik jelentő családjánál azon az estén amikor a bíróságon vallomást tett?
    Itt is lehet összefüggéseket keresni,és nagyon is egyértelmű.
    Amikor az igazgató hetekig nem volt bent, a szakmai vezető alkoholos állapotban csak arra volt képes,hogy az ápoló vigye innen a bolondot a közelemből,akkor nem hivatkozhat senki a vezetők jó hozzáállására.
    Az orvos egy hét után küldte kórházi kivizsgálásra a megerőszakolt beteget mert fájlalta a hátsóját, akkor orvos beteg kapcsolatra sem lehet hivatkozni,mert abban az intézetben az nem volt működőképes.
    A beteg édesanyja ha panaszt tett volna, a beteg még több bántását kap ,,hiszen a vezetők, főápoló.a főnővér mind a bántalmazókért hazudoztak nem voltak képesek a rájuk bízott beteg emberekért kiállni.
    A kórházban dolgozó jelentő személyről még nem is hallott,akkor,honnan veszi a szcientológiával az összefüggést?
    Arról miért nem írt aki vállalta az első perctől azt,hogy bántotta a beteget,és nem lázadt a jelentők ellen?
    Ő egy olyan ember aki meri vállalni azt is ha rosszat tett,azt is ha jót.
    Tiszteletet érdemel,nem úgy mint a kedvenc védence, aki fizetett Önnek ezért a cikkért.
    A szakértők véleménye egybehangzó volt.
    A főrendőrből lett ügyvéd úr még külön kért szakértőt aki megerősítette a többieket,amit az ügyvéd később már megbánt.
    Erre a hosszú kétoldalas írásra senki nem reagált ezen a blogon azt nagyon sajnálom,pedig biztosan voltak vélemények ellenérvek.
    Meglátásom szerint tájékozottabbnak kellene lenni egy olyan újságírónak aki még a nevét is adja hozzá.
    Kohout Z. Ha alaptalanok lettek volna a vádak azt fél év alatt bejelentette volna a bíróság,nem húzták volna majdnem három évig az ügyet.
    A jobb érzésű ápolók és emberek véleményét elvártam volna erre a cikkre.

    WWW.Mediano.hu

    VálaszTörlés
  17. többen találtak munkát az intézetből távozók közül!Mi lehet az oka ,hogy Ön még mindig állást keres?Netán a kora?Vagy ...!?

    VálaszTörlés
  18. Akik eltávoztak mind szakmabelek voltak és ápolás és gondozással foglalkoztak.
    Nekik szinte tálcán adódott az állás. A kórház most is keres 5 fő diplomás ápolót és 1 fő szakápolót.
    Itt a szociális ágazati munkakeresésről van szó. Sokkal nehezebb állást találni.
    Nem kellene mindjárt a kritikai és ironikus hangnemet elővenni.
    Lehet hogy a rosszindulat még visszaüt az életben.

    VálaszTörlés
  19. Téves bejegyzés:
    A Kórház keres 15 fő OKJ-s ápolót az alábbi elérhetőségen.


    https://kozigallas.gov.hu/publicsearch.aspx?p=1

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megjegyzés: ez egy álláskereső oldal.

      Törlés
  20. https://kozigallas.gov.hu/pages/jobviewer.aspx?ID=wkva9paxh1

    VálaszTörlés
  21. nagyon nehéz bizonyos koron túl az elhelyezkedés.A második szempont:egy vezető sem szereti a jelentgető beosztottakat.Ne tessék megsértődni,de nagyon sok dologban nem volt igaza.a bosszú nagyon rossz tanácsadó!Sajnálom,az a meglátásom,nem fog tudni álláshoz jutni.Ez van!Ettől eltekintve,kívánom,hogy sikerüljön.

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)