2013. január 25., péntek

Jogerős ítélet a „dühöngő-szoba” perében

Ma, 2013.01.25.-én megszületett a II. fokú jogerős ítélet a kecskeméti Juhar utcai "dühöngő ügyében".

http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kek-hirek-bulvar/jogeros-itelet-a-duhongo-szoba-pereben-481169

ÉS MOST MI A "VÉLEMÉNYE" TISZTELT ELNÖK ÚR?

Hogy is volt még 2012. márciusában:

"Első fokon 1 év 6 hónap, 3 évre felfüggesztett börtönre ítélte a Kecskeméti Városi Bíróság a Juhar utcai speciális iskola korábbi igazgatóját, Kimpián Ildikót. A döntés kapcsán jogosan merül fel az intézmény akkori fenntartója, az igazgató mellett teljes mellszélességgel kiálló megyei önkormányzat felelőssége. Amely a fegyelmi eljárást csak két hónappal az után - és ekkor is csak Kimpián Ildikó saját kérésére - indította meg az igazgató ellen, hogy a rendőrség személyi szabadság megsértésének bűntettével meggyanúsította az igazgatót.

- Saját megítélése szerint mennyiben terheli felelősség a megyei önkormányzatot, illetve személy szerint Önt azért, hogy olyan esetek történhettek a kérdéses időszakban a fenntartásuk alá tartozó intézményben, amiért a korábbi vezetőt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték első fokon? - kérdeztük Bányai Gábortól.

- Ahogy a korábbiakban is elmondtam, a dühöngő szoba meglétéről nem volt tudomásunk, tudomásom. Nem adtunk ilyen hely kialakítására engedélyt az intézménynek, hisz erre nem volt engedélyük. Felelősség annyiban terheli a megyei önkormányzatot és vezetőit, amennyiben az ő felelősségi körükbe tartozik minden, ami a fenntartásuk alatt működő intézményekben történik - reagált kérdésünkre az elnök. - Ma is úgy gondolom, hogy amint tudomást szereztünk az esetekről, a megyei önkormányzat megfelelően élt a rendelkezésére álló eszközökkel, és a hatályos előírásoknak megfelelő alapossággal járt el.
Arra a kérdésre, hogy megbánták-e az igazgató melletti kiállást, az elnök mindössze annyit reagált: – Ezzel e kérdéssel várjuk meg a másodfokú jogerős döntést. De minden kollégánk ártatlansága mellett kiálltunk eddig is, amíg a hatóságok nem hoztak elmarasztaló ítéletet, mert az ítélkezés a bíróságok dolga. Bár bíztunk abban, hogy a bíróság a volt kollégáinknak ad igazat."
(Forrás: baon.hu)

Ma, 2012.01.25.-én megszületett a II. fokú jogerős ítélet. Na és ugyan "igazat adott-e" a bíróság a volt "kollegáknak"(?) kedves Elnök Úr?
Hát nem adott !
Azért nem ártana elgondolkodnia az akkori megyei vezetés szinte minden tagjának azon, hogy mekkora vehemenciával, milyen módon és stílusban támogatták a fogyatékos gyermekek sérelmére elkövetetteket és elkövetőt:
Csak 3 alkalommal, novemberben utoljára? Mégha úgy is lett volna (de korántsem úgy volt) akkor már nem is gond? Ha ők lettek volna "elkülönítve" akkor is ilyen "lazán" nyilatkoztak volna?
Amúgy a "csak 3 alkalommal" kamuzáshoz kiegészítésként egy idézetrész a tényállásból:
"2007 november elejétől 2010 januárjáig nyolc, az intézmény gyermekotthoni részlegében elhelyezett 18 év alatti gyermeket és négy fiatal, utógondozott felnőttet (hét lányt és öt fiút) zártak be egy rácsos ablakú dühöngőbe"
Hát ez azért nem éppen csak 3 alkalom, mint ahogyan nem is novemberben utoljára, ugye "tisztelt"(?) Nyilatkozók?

És akkor egy kicsivel részletesebben a nol.hu oldalról:

 http://nol.hu/belfold/bortonbuntetest_kapott_a_gyerekeket_duhongobe_zaro_igazgatono

Börtönbüntetést kapott a gyerekeket dühöngőbe záró igazgatónő

Két év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte a Kecskeméti Törvényszék pénteken Kimpián Ildikót, aki a vád szerint egy kecskeméti speciális gyermekintézmény igazgatójaként "dühöngőszobát" alakíttatott ki gyerekek számára. Az ítélet jogerős. 

A törvényszék ezzel súlyosbította a Kecskeméti Városi Bíróság (ma Kecskeméti Járásbíróság) által tavaly márciusban személyi szabadság megsértéséért kiszabott másfél éves, szintén felfüggesztett börtönbüntetést. A másodfokú bíróság mellékbüntetésként 500 ezer forint pénzbírságot szabott ki a vádlottra, és öt évre eltiltotta minden olyan foglalkozástól, amelyhez felsőfokú szociális végzettség kell.

Szörényi Mariann tanácsvezető bíró a tárgyaláson hangsúlyozta: a törvényszék az elsőfokú bírósággal egyezően állapította meg a tényállást. Eszerint a Kimpián Ildikó vezette speciális intézményben elhelyezett állami gondozott gyerekek közül összesen huszonkét gyermeket és fiatal felnőttet korlátoztak személyi szabadságában azzal, hogy 2007 novembere és 2010 januárja között esetenként "dühöngőszobába" zárták őket.
A helyiséget - tanúk és vádlottak vallomása szerint - az igazgatónő utasítására alakították ki, ő engedélyezte a használatát. A bezárt gyerekeket kamerával figyelték, a "dühöngőt" több alkalommal büntetési céllal használták. Az egykori igazgató, akinek munkaviszonya 2011 augusztusában felmondással szűnt meg, korábban a bíróság előtt is elismerte: bezártak gyerekeket az általa - külföldi minta alapján - kialakíttatott szobába, de csak akkor, ha más módon nem lehetett megnyugtatni az ön- és közveszélyes állapotba került gondozottakat.

A bíró megemlítette: volt gyermek, akit öt napig tartottak bezárva, más csak kenyeret és vizet kapott az elzárás alatt. Szörényi Mariann rámutatott: ilyen szobát a törvény alapján nem lehetett volna az intézményben létrehozni, a gyerekek pedig, miként azt az  elsőfokú bíróság is megállapította, nem voltak ön- és közveszélyes állapotban.
A bíró ugyanakkor arra is kitért: országszerte hiányos a gyermekpszichiátriai ellátás, a kecskeméti gyerekeket Szegeden tudták csak ellátni. Előfordult, hogy a speciális gyermekintézmény pszichiátere személyesen nem jelent meg az otthonban, hanem telefonon mondta el a kémiai kényszerzubbonyként jellemzett gyógyszeres kezelést – jegyezte meg.
A per első fokon Kimpián Ildikó és 27 társa – az intézmény akkori dolgozói - ellen indult, az akkori városi bíróság tavaly márciusban hét embert felmentett a vádak alól, hét vádlottat pedig jogerősen pénzbüntetésre ítélt, illetve megrovásban részesített. A törvényszék további három vádlottat jogerősen 5 és 10 hónap közötti, felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt, hét embert 60 ezer és 225 ezer forint közötti pénzbüntetéssel sújtott, hárman megrovásban részesültek.

2 megjegyzés:

  1. Ciki lehet a Bács megyei elnök úrnak!

    Ha,ha,ha nem történt semmi!

    Ezért vonták össze a juhar utcai megyei jogú iskolát a kiskőrösi iskolával,hogy végkielégítést kaphasson.
    Hiba tüntettek az iskola össze vonása ellen dolgozók tanárok.
    2 év 3 évre felfüggesztve és 500 ezer forint büntetés 5 évre való eltiltás nem indokolta az ártatlanság vélelmét.
    Az elnök hatáskörébe tartozott mint fenntartó az azonnali felmentés a munkavégzés alól, mikor tudomására jutott az elzárásos gyerek büntetéses ügy.
    Minimum hasonló büntetést várok el a Kiskunhalasi pszichiátriai otthon igazgatónőjére is. A betegverőkért tüntetéssel igazolta,hogy alkalmatlan ilyen intézet vezetésére,nem tudja hol a helye,kiért kell felelősséggel tartozni a beteg emberekért akit képviselni kellett volna a kirobbanástól az utolsó ítélet hirdetésig.
    Ő védte azokat akik bántották a betegeket,hazugság oktatást tartott a dolgozóknak,a betegek ellen,a betegverők védelméért kellett kiállni Nekik.
    Már csak az EX igazgatónő maradt az intézetben a vezetők közül,
    El lehet gondolkodni rajta,aki a betegeket védte,mert a lelkiismerete ezt diktálta azt ki rúgták,aki tüntetést szervezett a betegverőkért azt a mai napig bújtatják az intézetben.
    Taníttatják az adófizetők pénzén ami undorító a cselekedetei után!
    A Megye sincs a helyzet magaslatán a gondolkodásban ha ilyen igazgatói munka után még egy adó forintot is költenek rá!
    Nem válaszoltak a májusban feltett dolgozói kérdésekre sem.
    Ma is káosz van az intézetben,az köszönhető annak,hogy nem a 3 jó pályázatot írt személyek közül választottak,hanem megint egy kivételes személy jutott az igazgatói székbe.
    Bízom abban,hogy a költségeket megtérítették a pályázóknak ha már így be csapták Őket,nem törvényes igazgató pályáztatást, választást tartottak. Minden bizottsági tagnak annyit is ér a munkája ha képtelenek voltak a becsületes elbírálást kieszközölni.
    Az igazgatónőnek sem volt annyi értelmes gondolata,hogy a jelentett személyeket elküldje a védés helyett,ezzel le lett volna zárva a betegveréses ügy. Biztosan szereti a komplikációkat,ezzel fitogtatva a hozzá nemértését.
    A Halas média beszámolt a beteg megverte a dolgozót,akit az Imeibe szállítottak,DE nem beszélt a kiváltó okról,mi idézte elő a beteg indulatosságát.Arról is kellett volna tájékoztatni az embereket,de nem tették. Mire lehet gondolni amikor a betegverők még ma is ápolják a betegeket.Terrorizálták megalázták,kiabáltak vele? Bármi eszébe jut az embereknek,ha a betegverők ott vannak a tüntető igazgatónővel.
    Tájékoztatás elmaradt a decemberi tárgyalásokról,gondolom a februári tárgyalás sem publikus hiszen Fideszes megyei elnök
    és a hazudozó igazgatónők,fontosabbak a Halas Médiának mint az igazságos,igaz minden fél meghallgatásán alapuló igazságos hírközlés.
    Remélem akik ki mertek állni névvel teljes idő alatt visszahívják,és a betegek mellett dolgozhatnak,mert Ők oda valók. Bizonyították,hogy a beteg emberek jogait ellátásukat szeretettel saját egzisztenciájukat kockáztatva is védték amit csak jó szakember képes.

    www.Mediano.hu

    VálaszTörlés
  2. A máshogy blog vízi csirkéjének mi erről a véleménye?
    Ilyen igazgatókra van szükség mint ahogy írta?
    István

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)