A megfenyegettek II. (Lásd
ITT!)
írásomban foglaltak elindítottak egy lavinát…
Elgondolkodtam. Mibe is kerül ez
nekünk, nem csak pénzben, hanem időben, energiában, stresszben… S ez még csak a
kezdet!
Szerintem a nem megfelelő
emberek, nem megfelelő helyen állapot egy szikrája robbant csupán.
Nem elég, hogy egy kolléganő, lakók és munkatársak előtt – általuk megesősítve –
tettlegességgel megfenyeget. Igen, nőről van szó… Ez ráadásul, a mi kultúránkban
elképzelhetetlen!
Meg kell élnem, hogy nincs egy kollégám se, aki segítő attitűddel rendelkezne,
ami ezen a pályán nélkülözhetetlen. A segítő szakmában elképzelhetetlen, ha
valaki bajba kerül, ne siessek azonnal a segítségére! Bárki legyen az illető,
és bármit gondoljak róla…
Aztán nekem
kell megkérdeznem a főnökömet, hogy hallotta e mi történt, miután
megbizonyosodtam róla, hogy mindenről beszámoltak neki a munkatársaim. Nekem kell helyretennem azon elképzelését, hogy konfliktusom volt a főnővérrel… Nem nekem volt vele konfliktusom, ő jött
át a munkahelyemre, munkavégzés közben, hogy számon kérjen arról, amit nem én
írok a blogon, és megfenyegessen! Majd nekem kell
kérnem a felettesemet, hogy menjen föl és tájékoztassa igazgatónőt, és
tolmácsolja kérésemet, hogy biztosítsa számomra is a munkához való biztonságos
körülményeket!
A következő (hétfői) munkanapra kaptam tőle időpontot.
Hétvégén
„agyalhatok”, hogy hagyjam, vagy ne hagyjam… Nálam okosabb emberek
tanácsát követve, felveszem a kapcsolatot
hatóság embereivel, akik határozottan azt javasolják, tegyek feljelentést. A
döntéssel én is egyet értettem, - mint már írtam, - nem csak magam miatt.
Hétfő reggel várom igazgatónőt, de már időpontom van a
hatósághoz. Igazgatónővel - kérésére - az időpont átrakva
délutánra…
Irány a hatóság, feljelentés.
Vissza, majd délután megyek igazgatónőhöz. Ketten várnak, a főápoló
asszonnyal. Elmondom panaszom, feljegyzés készül (jegyzőkönyv formájában).
Kérdezi igazgatónő vállalom-e a szembesítést?
Értelme ugyan semmi, - előre tudom a válaszát, - de vállalom. Felhívatják, tagad, nem emlékszik, hogy megfenyegetett…
Minden
tanút felhívatnak, aki bent van, és egyesével
behívják őket, akik közül senki sem hallott semmit.
Még az is azt mondja, hogy nem hallott semmit, aki ott sem volt!
Tudom, hogy hallották, ha nem élesbe,
akkor utána, de senki sem mondta el. Nem mindenki hazudott, volt, aki csak
elhallgatta a valóságot. Rosszul esett, bár
meg nem lepett. Sajnáltam őket. Rossz lehet
hazudni, akár bosszúból, akár számításból, akár félelemből…
Ez is értelmetlen
volt – ahogy sejtettem előre, s ahogy a blogon megjósolták. Utána
behívják a jogász urat, aki megállapítja – helyesen -, hogy a történteknek
nincs munkajogi szempontból konzekvenciája.
Igazgatónő eltekint a szóbeli figyelmeztetéstől, mindkettőnk
esetében, de tőlem azt kéri, ne írjak a blogra a kollégákat sértő dolgokat,
tőle pedig azt kéri, hogy "Ilyen pedig még egyszer
elő ne forduljon!" Igazgató asszony ezen elszólásából kiderül, hogy pontosan tudja, ki mondott igazat... "Kerüljön el engem." Ezzel én nem értek egyet, hiszen
egy munkahelyen mindkettőnknek lehet dolga a másik munkaterületén, ezért ez nem
elvárható, de a normák szerinti viselkedés, az igen.
Egy hét múlva kihallgatásra hívnak, ahol újra – immár negyedszer- kell elmondanom, a történteket.
Munkaidőbe, (saját gépjárművel) újabb két órát
vesz igénybe… Igazolást kell kérnem a távollétre, amit lehet, hogy levonnak a
béremből…
Mibe
kerül ez nekem? Mennyi idő, mennyi munka, mennyi stressz, mennyi újabb csalódás,
vagy megerősítés, mennyi energia, mennyi telefonszámla stb… Mibe kerül ez a
szereplőknek: igazgatónő, jegyzőkönyvvezető, főnővér, tanúk, jogász, ügyész,
titkár, nyomozó… az infrastruktúra, stb. Mibe kerül ez az adófizetőknek?
És
még nincs vége!
Mindez
azért, mert nem megfelelő emberekkel hígították fel a szakmát…
Valószínűsíthető, hogy nem ez az egyetlen eset, amikor a szakma ütközik a hozzá
nem értéssel…
Összességében,
hatalmas károkat okoznak nekünk, s az egész országnak.
Anonim levélküldés: ITT! Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net
