2010. július 10., szombat

Ki ellenőrzi az ellenőröket? IV.


 Mit ellenőriz a belső ellenőr?

Hogy miért van szükség egy szociális intézménybe belső ellenőrre, mondják meg önök!
Ő, - a kollégák által ráaggatott, szívélyesnek nem éppen mondható ragadványnevén, - a Zombi. Mert ha valaki – saját elmondása szerint - Xanaxon él, s időnként alkohollal megspékeli, s mindezt a munkahelyi közösségében teszi, és még kedvességgel sem vádolható, akkor ne csodálkozzon a nem túl hálás gúnynevén.
Ráadásul vidékről jár be gépkocsival, amibe kollégáit is szállítja! Mindezt orvosa tudtával, jóváhagyásával. Igaz feltehetően, ez ugyanaz az orvos, aki ittasan a cserbenhagyásos gázolást elkövette.

Életveszélyesek.

Szóval ritkán ellenőriz, mert nálunk erre, helyette egy külön embert tartanak, akilévén, hogy nem vezető -, abszurd módon, saját kollégáit ellenőrzi! Persze a munkakör megnevezése szerint egész más lenne a feladatköre, de hozzászoktunk már, hogy nálunk az emberek azt csinálják, amihez nem értenek, vagy azt, ami nem tartozna a munkakörükhöz.

Ő csak akkor szondáztat potenciális személyeket, ha valakit a vezetés el akar távolítani. Persze azokat a vezetőket, családtagjaikat, akik naponta fogyasztanak alkoholt munkaidőben, azokat sohasem ellenőrzi! Lehet, hogy azért, mert az egyikük írja fel neki a Xanaxot, a többi meg a családhoz tartozik?
Könyvelőként, ellenőrizhetné a vezetők kiadásait, például az irodák luxus berendezéseit... amire ők azt mondják, hogy pályázati pénzből vették! Ilyen pályázatról, amely a vezetők irodáinak extra igényeket  kielégítő felújításáról szólna, nem hallottam, bár nem konzultáltam a pályázati figyelőnkkel.
Kezdhetné a saját irodája költségeinek az ellenőrzésével, vagy a gazdasági vezető irodájával, toronyóra láncostól...
Ellenőrizhetné a képzések költségeit, bár félő, hogy kiderülne akkor, hogy a legtöbb képzésen ő maga vett részt, a sok konferenciáról és egyéb tanulmányi útról, tapasztalatcseréről nem is beszélve...
Az intézmény utcafronti egészséges fasorának kivágatása (több tonna fa), az abból befolyó pénzek felhasználása, szintén az érdeklődés tárgyát képezi... A légkondicionáló berendezések felszerelésére, esetleges egyidejű megjelenése a vezetők otthonában mutat e összefüggést, lehetne vizsgálódás tárgya?
A vezetők építkezései, felújításai és az inrézményben zajló felújítások, a kreatív műhely a tervezett felére sikeredtének okai közt, létezhet e összefüggés?  Képezte e ez vizsgálat tárgyát?
A gépjármű használatok is komoly ellenőrzésre adnának okot, egy belső ellenőrnek... Ki tudja hányadik vezető és környékbeli polgármester jár diplomaszerzés céljából rendszeresen Bajára, Szegedre, Pécsre, Pestre. Intézeti sofőrrel, intézeti kisbusszal, üzemanyagköltséget elszámolva, egy hétvégén akár többször is fordulva...
Zádory Édua jótékonysági koncertjének bevétele, hogyan tűnt el?
A nyaraltatásokon a résztvevők befizetéseit és fogyasztásukat intézményi költség terhére elszámoltatni... Hogy nem vette észre évek óta, hogy a lakók kétszer fizetnek a nyaraltatás idejére? 33 lakóra 106 fős összlétszám, és csak 33 fizet, ráadásul duplán?!
A dohányzásra kijelölt helyeken, amiket csak kényelmi szempont alapján alakítottak ki (pl. titkárság, orvosi), nem dohányzó kollégák dolgoznak, s szótlanul kell  eltűrniük a főnökeik és hű csatlósaik dohányzását... amiben persze hősünk, a belső ellenőr is élen jár! /Emlékezzenek, a szocik parlamenti folyosón való dohányzásaikra, a tilalom ellenére!/
A szabadság jogszerűtlen, időarányos kivételét – figyelmeztetésem ellenére – miért nem állították le hosszú évek óta?
Az étkeztetés, az adagok és befizetések aránya, és sorolhatnánk, mind, mind olyan terület, mely komoly ellenőrzésre szorulna, de nálunk erre nincs ember.. Csak olyan van, akinek ezért fizetünk! Mennyit is? Mióta?

Papíron persze van ellenőrzés. Jönnek is ellenőrizni, de találni, azt tíz éve sohasem akar senki, semmit! Csodálkozunk, ha ilyen készséges „segítők” fogadják az ellenőröket, akik képesek az intézet érdekeit szem előtt tartva saját magukat is feláldozni, "saját testükkel" védeni a status quo-t!?

Ő az igazgató asszony egyik fő informátora, hogy finoman fogalmazzak. Nálunk besúgónak, spiclinek, árulónak  hívják az ilyeneket, és minden rendes ember megvetéssel tekint rájuk.
Talán őt, ezért a jellemtelenségéért tartják. Túl sokat tud, mindenkiről. A vezetésről is... Sokak szerint ő az intézményben - a főorvosnő mellett még - az „élet és halál ura”. Így aztán próbál mindenki szívélyes lenni vele. Ha nem lenne hatalma, csak akkor tudná meg, milyen ember is ő valójában, mert talán akkor az emberek az igazi arcukat mutatnák meg neki!

Mi szükség van a belső ellenőrre, ha nem ellenőriz, és nem tár fel soha semmit, ami valódi hasznára válna az intézménynek? (Az intézmény az én olvasatomban – jelen esetben - nem a vezetést, hanem a lakókat, és az értük fáradozó kollégákat jelenti.)
Önök hogy látják, szükség van egy ilyen belső ellenőrre egy szociális intézményben? Az ő bére, nem a közpénzek elherdálása? 
És a többieké?

A vezetés látványos, aránytalan gyarapodása, hogyan állhat fordított arányban az intézmény, a betegek és a dolgozók gyarapodásával, jólétével?

Ellenőrizni kéne, ellenőrizni... 


Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net

40 megjegyzés:

  1. Ilyen ellenőrre nincsen semmi szükség!Vannak problémák,nem kevés de semmit nem talál,nem is keres.csak ha valakit el akarnak távolítani akkor azzal kapcsolatba kreálnak valamit,hogy el küldhessék mert valamelyik rokonnak ez az óhaja.Értelme nincsen,hogy van ellenőrünk.A fizetésért nem mutat fel semmit.Tudott a betegverésről,meg minden rosszról de ő is a beteg bántalmazói mellett sétált.Miért nem ő jelezte a veréseket miért a két nővér.
    különben is alkohol függő beteg.Alkohol befolyása alatt vezet. De ez a meg szokott.

    VálaszTörlés
  2. A "máshogy" válasza(?) a hírközlésük érdekes hiányosságaival kapcsolatos megjegyzésre:

    Elnézést kérek, de mint már írtam más dolgom is van mint ez a blog, s gondolom más is így van ezzel. Legtöbb normális lelkületű ember ez időtájt éppen a családjával tölti idejét. Kevesen áldoznak már csak időt az önök fröcsögésére!
    Higgye el már mi is vártuk, hogy eljusson az "ügy" a vádemelésig, s Bíróság elé kerüljön, mert ez azt is jelenti, hogy az ügyvédek is tehetik végre a dolgukat.

    Akkor nyulat kell tartani, nem blogot! az úgyse "beszél vissza"! ha nincs elég idő rá, akkor minek?
    Nem az ügyvédeknek kellene tenniük a dolgukat, ők csak a végeredménnyel foglalkoznak, megelőzni, kizárni az ilyen eseteket nem nekik kell, hanem pl. a fenntartónak. Ilyenkor már ugye csak rendőrségi ügy? mintha nem itt bent, hanem valahol kint az utcán történtek volna!
    Ha a kolleginák rágalmaztak, akkor minek nevezik a vádemelési javaslatot? a rendőrségről, ügyészségről miért nem nyilatkoznak, csak a kiszolgáltatott embereket merik gyalázni? Gyáva népség, akiknek önálló véleményük is csak a másénak szajkózása!

    VálaszTörlés
  3. 12,08
    A rendőrség,ügyészség több hivatalos szerv végzi a munkáját.Még nem tudjuk mi a munkájuk eredménye addig nem is tudunk nyilatkozni róluk.De nagyon bízunk,hogy jól végzik a rájuk bízott feladatokat.A fenntartó már írta a rendőrségre tartozik az ügy nem Bányai úrra.Nem nyulat tartunk ezután se nekünk nincs miért szaladni.Ellenben egyesekkel.Mi is nagyon várjuk az igazságot,meg azt is Édua
    jótékonysági pénze hova lett.Na meg nagyon sok pénzel kapcsolatos dologra választ szeretnénk kapni.Remélem ti is .Aki bűnös bűnhődjön aki nem annak meg nincs mitől tartani.
    Miért nem lehetett mindent házon belül rendezni?
    Hozzá állások hiánya miatt?

    VálaszTörlés
  4. Jótékonysági Zádory Édua koncerthez

    Egyáltalán, milyen jogon rendezett az intézet jótékonysági koncertet.
    Ha pedig már rendezett a bevétel be kellett volna az inetézeti pénztárba fizetni, mert ebben az esetben láthatatlan pénzzé válik, és csak az a személy juthat hozzá ellenőrizetlenül aki eltette a bevételt.
    Valóban hová is lett?

    VálaszTörlés
  5. Amikor a Kunos Úr idejött dolgozni azonnal felújította az irodáját ami olyan lett mint egy elnöki rezidencia! A takarítónő is csak papucs nélkül léphetett be takarítani!
    Amikor a feleségét idehozta dolgozni a konyhára mint ( konyhalányt ) igaz irodában lepzselt azt az irodát is felújította egyből! Micsoda kiváltságos emberek lettek. Az nem érdekelt senkit sem ha a beteg elhasznált ruhába volt de az ápolókat marták érte.Az intézet nem vett nekik ruhát de megkövetelték szépen járjon a beteg. Így rákényszerítették a dolgozókat hozzanak otthonról ha nem akarnak nap mint nap retorziót!!!

    VálaszTörlés
  6. Egy jó dolog azért van! Kastyák úr a gazdasági ügyekben profi úgy látom jó időre el lesz látva munkával! Igazgatónő megkérdezném egyáltalán tisztába volt vele kikkel dolgozott??Lehet Ön is csak áldozat? Amit kizárnék!

    VálaszTörlés
  7. A belső ellenőr végtelenül buta, hogy finom legyek. Nem veszi észre se, hogy mindenbe belerángatják, alapítvány, bt-k, kft-k. Ha buknak, vagy be akar tartani nekik, nem csinálhat semmit, mert mindenbe nyakig benne van!!! Meg is zsarolják. Na ehhez igazán ért ez a bagázs!!!

    VálaszTörlés
  8. És amikor a belső ellenőr hónapok nem dolgozott, mert csúsztatott az előző évről?? Ugyan mit? S amikor nem jött be dolgozni, mert beteg volt több mint egy hónapig, de nem volt beteg, de nem adott le papírt, de beírta magát, hogy bent volt? Nem szaladt magát följelentgetni, mert ebben már nagy rutinja van, ugyebár? Az előző igazgatónőt is följelentgette, most is ezt folytatja, persze másokat vádol meg vele!!!!

    VálaszTörlés
  9. Azt is ellenőrizhetné, hogy a lakónak vásárolt Triumph 11 ezer forintos melltartója a birtokában van-e a lakónak, vagy a főnővér hordja?

    VálaszTörlés
  10. Itt mindenki azt csinált amit akart,kivéve az egyszerű dolgozót.Mi kaptunk mások helyett is.
    Ápolók mi voltunk az oka mindennek,a főnővérek is osztották a letolásokat érdemtelenül.
    A vezetők,nem a betegre költötték a ruha pénzt,
    hanem másra. de ha a beteg vett valamit a zsebpénzéből,ha volt neki a számlát le kellett adni.De miért? Gabi

    VálaszTörlés
  11. A falfestéket, függyönyök árát összeszedik a lakóknak kiírt zsebpénzekből, aztán a számlát meg fönt le kell adni? Minek, kinek, hova könyvelik? Belső ellenőrt kérdezem, válaszoljon!!!

    VálaszTörlés
  12. A belső ellenőr figyelmébe!
    Ha már nem dolgozik akkor legalább figyeljen ki dolgozik és ki nem!
    Mint ismeretes T.A. hónapokig nem dolgozott de a fizetését utalták- a jelenléti ívét mikor írta alá???
    K.Z.ugyan ezt tette mert nem tudta hova tenni a gyermekét és otthon kellett maradnia vele hónapokig! A fizetése járt neki ! Érdekes.
    V.Á. tényleg állandóan csúsztat elmondása szerint majd leíratja az óráiból ha nincs csúsztatása,és nem íratja le akkor jogtalanul veszi fel a fizetését Ő is!!
    Na kedves Zombi miért nem néz utána ezeknek a dolgoknak?
    Ha az ápolót leváltják fél órával előbb akkor sem mehet haza mert tilos az osztályt ott hagyni 7h előtt!
    Mi is közalkalmazottak vagyunk, miért nem kapunk semmi pluszt, gondolok utazási csekkre,levásárolható ticketre amit tavaly karácsonykor egyszerre kaptunk meg, holott másik intézményekben jó előre megkapták! Étkezési hozzájárulás nincs! Vagy van minden csak nem jut el a dolgozókhoz?
    Volna itt minek utána nézni ha érdekelné de szerintem önnek is jut rendesen a kiváltságokból.Az is valami ha nem járogat be dolgozni és jár a fizetés igaza van. De Önt már kezelni kéne mint megrögzött alkoholistát, de hamar eljön annak is az ideje hisz rendesen nől a mája!!

    VálaszTörlés
  13. Azért mindenki lát ha a vezető beül a kocsijába biztos nem azért, hogy zenét hallgasson hanem mert úgy gondolta aznapra lejárt a munkaideje.
    A portások tudják ki mikor megy el és mikor nem jön be dolgozni. ott tis vannak emberek akik ezt figyelik és bizony nem hülyék azok sem!!

    VálaszTörlés
  14. Az egész intézetet a betegek pénzéből festették ki!A sötétítő függönyöket is nekik kellett megvenni és természetesen a másikat is!

    VálaszTörlés
  15. Akit még a közelébe sem tudott megtűrni ez a fónővér2010. július 10. 18:44

    Én idáig csak olvasgattam a blogot de nem szóltam hozzá! Most viszont szólok. Már nem dolgozom az intézetben hála istennek alig vártam, hogy vége legyen.De Kispálnéhoz lenne 1-2 szavam. Mindenkit lealjasít aki nem nyal neki az kivan végezve. És tény amit lehet a betegektől lenyúl. Mgekérdezném ennyi idő után tőle miért nem adta oda a Kiss Csabának a drága fényképezőgépet ami az ővé?
    Önkényesen megtartotta az a szerencsétlen nem is tudja milye van volt neki.
    Tudnék jó pár dolgot mesélni csak most épp nem érek rá de meg fogom írni!!!

    VálaszTörlés
  16. Némelyik rokont is leellenőrizhetné mert rohadtul nem szeretnek bejárni dolgozni de a fizetés az jár nekik hiánytalanul!!!

    VálaszTörlés
  17. Emberek valami történt a fő orvosasszonnyal csütörtökön dolgozott pedig nem szokott!! Elnézte a naptárt vagy már nem kell rendelnie Zsanán?

    VálaszTörlés
  18. Az odáig ok, hogy a belsőellenőr zabálja a xanaxot de mi van azokkal akik ez a díszes vezetők miatt eszik a xanaxot???

    VálaszTörlés
  19. A belső ellenőr éveken át megkapta decemberben a 100 000Ft-ot ezt Ő maga mesélte el, de volt olyan amikor azt mondta nem kapott de tudjuk akkor is kapott. Miért is járt ez neki? A dolgozóknak meg semmi??? Az összes vezető meg felveszi a jutalompénzt mire fel?? A semmiért amikor csak felváltva jönnek be dolgozni???

    VálaszTörlés
  20. Na a máshogyosok írják én vagyok a részeges,hát itt van az ellenőr a részeges.Erről beszéltem. Érdekes ők nem tudják.De már nincs értelme hazudni ezt se érik fel ésszel.Beteget védeni kell azt se? milyen dolgozók vannak itt?
    Őserdőbe nevelték őket?Nem tanultak emberséget?
    Még az ős lakók is tudják, az elesettebb embereknek nagyobb szükségük van, segítő gondoskodó embertársukra!Itt a hazugság,terror,
    verés,szexeltetés,szopatás,alkoholizálás a nyerő
    A pénzek lenyúlása, a bántalmazók védelmezése,
    Ez ám a jó vezetés,álljatok is melléjük akkor is mikor elszállítják őket!Dolgozó

    VálaszTörlés
  21. Ismételten csak azt tudom kérdezni: hol maradnak a feljelentések a fentiekben leírtak miatt? Egyetlen egy megalapozott is elég lenne a probléma "rendezésére"!

    VálaszTörlés
  22. Én sok mindent értek de azt nem aki most felemelte a szavát az ügyel kapcsolatban MSZP SZ.K. amikor tehette volna és tudott volna segítséget nyújtani nem tette! Abban az időben sok dolgozó elment panaszt tenni milyen jogtalanságok vannak az intézetben semmit nem tett. Meglátogatta az igazgatónőt átvette az ajándékát amit a kezében vitt ki a gépkocaijához, az igazgatónő kíséretében és puszival váltak el egymástól!
    Érdekesnek tartom ezt a pál fordulót!
    Megkérdezném annó miért nem segített, akkor voltak a legnagyobb igazságtalan rágalmak miatti elküldések, és a terror akkor kezdődött, megelőzhette volna a mai kifejletet, de akkor hátat fordított a dolgozóknak!!
    Most meg érdekes módon mellettük emelte fel a szavát!!!

    VálaszTörlés
  23. 6,35 nek megvannak a feljelentések !

    VálaszTörlés
  24. „A halogató, érdektelen hozzáállással az egész ország előtt járatódott le a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat.”

    VálaszTörlés
  25. 7.27-hez: SZ.K., Ő a Szabó Károly

    VálaszTörlés
  26. A cica egerészni volt.Van eredménye mint minden
    egerészésnek!Csak ez egyeseknek rossz !

    VálaszTörlés
  27. 7,27
    Az igazgatónő természetbeni juttatással mindent elrendezett nála.azért nem a dolgozók panasza érdekelte.Csak azt nem értem az igazgatónő MSZP-és volt.Most meg FIDESZES,csak így váltogatunk,mindig oda húz ahol a hatalom van.
    Ez becsületes megoldás?

    VálaszTörlés
  28. Az igazgatónő mszp-s volt, aztán a fideszes (komcsi) által lett igazgató és fideszes. Múltjukat "tisztára" mosatták, de aztán megint mszp-s lett a Várnai alatt, most meg megint fideszes...

    VálaszTörlés
  29. Ezek a Dunába lőtték a zsidókat, majd másik egyenruhába bújtak és ávósok lettek... Mindig oda állnak ahol a hatalom van... ez a legalja, innen már csak felfele juthatnak!

    VálaszTörlés
  30. Egyedülálló, idős dolgozó nem akart eltartási szerződést kötni igazgatónőjékkel, ezért rövid úton kiebrudalták... Azt csinálta, amit a belső ellenőr, illegális dolgokat árult az intézménybe, számla nélkül, csak ő nem élt vissza vezetői hatalmával!

    VálaszTörlés
  31. A belsős ellenőrnőa hétvégi szerelmi légyottokat elszámoltatta kiküldetésnek! Igazgatónő biztatására!!
    Ő maga mesélte! Járjanak utána nyugodtan!

    VálaszTörlés
  32. mert nem volt vezető de ha az lett volna akkor sem élt volna vele vissza. lelkiismeretes ápoló volt!Bizony nem kötött velük eltartási szerződést és és elküldték mert olcsón szerzett a betegeknek ezt azt. Ebbe kötöttek bele pedig igazgatónő arany gyűrűt is kapott tőle de ez nem volt neki elég! Többet akart mindenét mert nem volt neki senkije!De azt mondta abból az ápolásból nem kér amit ezek nyújtanának neki. Így elhatárolódott az eltartási szerződéstől. Hát ezek a mi főnökeink!

    VálaszTörlés
  33. A saját kocsijához szükséges kiadásokat is elszámoltatja a belső ellenőr, téligumi stb...

    VálaszTörlés
  34. A szivárgó cserépedény

    Kínában egy víz hordozónak volt két nagy cserépedénye.Annak a botnak egy-egy végén lógtak,amit a nyakában hordott.Az egyik edényen volt egy repedés,míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított.A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény,már csak félig volt vízzel.Két teljes évig ez így ment,mindennap a víz hordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba.Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére,hisz tökéletesen csinálta.De a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét,és nyomorultnak érezte magát,hogy csak fele annyit tudott teljesíteni.A két év keserűség után egyik nap megszólította a víz hordozót a pataknál. Szégyellem magam,mert a víz szivárog egész úton hazafelé. A víz hordozó így válaszolt a cserépnek: -Észrevetted,hogy az ösvényen a virágok csak a te oldaladon nyílnak,s a másik cserép oldalán nem?Ez azért van így,mert én mindig tudtam a fogyatékosságodról,és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára.Minden nap te locsoltad őket,amíg visszasétáltunk.Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat,hogy az asztalt díszítsem velük.Ha nem lennél olyan,amilyen vagy,akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat. Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk,a saját különleges hibáinkkal.De ezek a törések és a hibák teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé.Csak el kell fogadnunk magunkat és mindenki mást is olyannak,amilyen,és meglátni a jót másokban.Hisz Isten szemében mindennek és mindenkinek egyedi,fontos és áldott helye és feladata van.

    VálaszTörlés
  35. Ezek persze a lakók ellátásának a rovására történnek!!!Nem a lakók, nem a dolgozók ,csak az
    az átkozott pénz a fontos nekik.Hazudni is képesek mindent,a saját szavukat is meghazudtolják
    Csak pénz legyen nekik.Ez az oka,hogy nem a lakók érdekeit nézik.XY

    VálaszTörlés
  36. Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk,a saját különleges hibáinkkal.

    Hogy ez milyen igaz!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  37. De a törött cserépedénynek is van becsülete!!!
    Vezetőinknek hova lett?""x""

    VálaszTörlés
  38. Mi az értelme,hogy ellenőrt tartunk,fizetünk az adófizetők pénzéből? Semmi kézzel fogható eredményt nem mutatott fel az elmúlt néhány év alatt.Nem tárt fel semmit. Dísznek van? dolgozó

    VálaszTörlés
  39. Ha Te így látod, biztosan igazad van, de ha lehet, használj szemüveget,és máskánt látsz mindent!!!

    VálaszTörlés
  40. Ha szemüveget használok milyen eredményt tud fel mutatni az ellenőr?Sétált a bántalmazók mellett?
    Dolgozó.

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)