2010. november 17., szerda

Emlékeznek még rá?


Nagyításért kattintson a képre!


Fél-képzés


Minap az egyik ápoló azzal dicsekedett, hogy neki van számítógépes végzettsége, és nyelvvizsgája, ha kell, ő bizony el tud helyezkedni… Az intézetbe szerezte

Valami derengett, s kutakodni kezdtem az emlékeimben… Hiszen nekem is lehetne! Fel is írtakóztam, regisztráltam, aláírtam, bejelöltem milyen nyelvet szeretnék tanulni… Mindenkit összehívtak a nagy ebédlőbe… Igazgatónő arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha nem sikerül levizsgázni, azt mondta, semmi… Mindenkinek sikerülni fog!
Ritkán hívják össze a dolgozókat, -  évente egyszer - a második, többnyire rendkívüli esemény miatt. Ilyen volt ez is.
Két egymást követő időpontra (fél - fél év) lehetett föliratkozni, én a másodikra jelentkeztem, mivel egyéb kötelezettségem akadt még az első idejére.

Azt mondták, munkahelymegtartó képzés, a megyei munkaügyi központ támogatásával… Ezt már akkor se értettem… Azért képeznek bennünket, hogy nehogy itt hagyjuk ezt a helyet… Az emberek többségének éppen az a problémája, ha innen elmegy, nem tud elhelyezkedni… Mindenkit motiváltak, hogy minél többen jelentkezzünk… Volt aki nem akart részt venni rajta, mert nyugdíj előtt állt egy évvel, de a főnöke erősen unszolta, s azt mondta, hogy nem kell visszafizetni semmit, ha nyugdíjba megy… Persze ennek az ellenkezője történt később, nem mehetett nyugdíjba, le kellett dolgozni a visszafizetés alól mentesítő időszakot… Nem emlékszem, hogy 1 vagy 2 év volt, de nagyon rosszul esett neki…

Visszaidézve, nem volt zökkenőmentes a képzés, pedig az intézményünk minden lehető támogatást biztosított a dolgozóknak: elengedték őket a munkahelyről, fizették a távollétet, megszervezték a szállítást, stb… Hol itt volt a képzés, hol egy másik helyen, ha jól emlékszem, még a tanárok, és a vizsgahelyek is változtak menet közben… Akkoriban minden ekörül forgott… T. András minőségellenőrt korábban alig lehetett bent látni, de akkor naponta ott nyüzsgött, feleségével V. Ágnessel, aki a képzést követően jött vissza gyesről…

Aztán kiderült,  - az ellenkező híresztelések  dacára, - hogy aki nem tud levizsgázni, annak vissza kell fizetnie a képzés költségét, ami nem volt kevés… Nagy lett a felháborodás, még nagyobb a jövés-menés, egyeztetés, szervezkedés, pánikolás. Nem legális úton igyekeztek hozzájutni a vizsgaanyaghoz, hogy esélyük legyen a papír megszerzésére! Volt aki komolyan vette, tanult, készült, gyakorolt rendszeresen és gond nélkül vizsgázott (pl. a főorvosnő testvére). Úgy tudom, a végén mindenkinek sikerült – még ha erős segítséggel is -. Olyan is akadt viszont, akinél se kép, se hang, – anekdoták kísérték minden rezdülését – mégis levizsgázott, T. András manuális közreműködésének köszönhetően…

Aztán hirtelen csend lett, s kiderült, hogy nem lesz második forduló, mert az első sem ment simán… Nem értettem, de volt más dolgom elég, így nem foglalkoztam vele különösképpen…
Azért most szeretném tudni, hogy a nekünk megítélt képzés költségeit miért nem lehetett ránk fordítani?
Vissza kellett utalni? Kinek, hova?
Vagy nem kellett? Akkor kire és mire fordították? Kik kapták meg a támogatást?  És ők miért, mi miért nem?

Kaphatnánk erre választ?



Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net           Cikkeink letölthetők: ITT!

2010. november 15., hétfő

Önkéntelen sétáló…


Minap találkoztam egy volt munkatársammal, akinek munkáját érintőlegesen láthattam és érzékelhettem osztályos foglalkozásaim során, az intézménybe.
Kérdezte, mi újság van kint nálunk? Mondtam, semmi extra… Újra megkérdezte, mondom,  nem változott semmi, mióta nem dolgozik nálunk… Neki, egyébként tudnia kell, hiszen a hozzátartozója is kint dolgozik!
De hát amiket beszélnek? Ő azt nem hiszi el! Még hogy a fürdőbe megerőszakolnak valakit!? Hát az lehetetlenség, ott olyan nagy az állandó nyüzsgés fürdetéskor…”
Én ugyan nem hallottam, hogy fürdetés közben történt a bántalmazás… de lehet, hogy ő jobban informált. Folytatta:
„Még ilyet, ha valaki a beteg vállához hozzáér /nyomatékosításképpen a vállára ütött/ -, már mindjárt azt mondja neki, hogy feljelentem! Fel ám, az anyád… /fejét kicsit hátraszegve, kezét visszakézből pofonra emelte/.” Az volt az érzésem, ha ez vele megtörténik, elcsattant volna az a pofon… Persze ez csak egy érzés…
Emlékszem, néha viccből masszírozást mímelve, úgy megszorította a betegek vállát, hogy felszisszentek… Rá is szóltam néhányszor,  hogy finoman! Mindig azt mondta, hogy ők nagyon jóban vannak és csak szeretetből teszi, sose okozna szándékosan fájdalmat neki… „Igaz?”, kérdezte az illetőt, tekintetét fürkészve…
Egy másik kollégáról is hasonló tapasztalatom volt, ő még mindig nálunk dolgozik. Igaz, az ő neve felmerült a bántalmazások kapcsán is.
Én máshogy érzékeltem a jópofaságot, bár tudom, hogy nem egyforma az emberek fájdalomküszöbe!

A nagybátyám mindig úgy ölelt meg, hogy az nekem fájt, pedig nagyon szeretett. Akkor is megszorongatta például a karomat, amikor nem akartam… Igaz, nem ment ápolónak… 

Meg kellene tanulni, hogy nem érintjük meg fölöslegesen a betegeket, főleg nem a pszichiátriai betegeket! Tiszteletben kell tartani az intimszférájukat éppúgy, mint a személyközi távolságot, ami az ő esetükben, a normális többszöröse is lehet…

Beszámoltam a történtekről egy ismerősömnek, aki elmondta, hogy az illető ott sétált a bántalmazókért az első sorban, az intézeti lufis tüntetésen…
Nem láttam a tüntetést... Elgondolkodtam… Vajon így próbáljuk leplezni erőszakosságunkat, hogy az erőszakosra azt mondjuk, hogy nem az? Vagy tényleg fogalmunk sincs róla, hogy mi magunk is erőszakosak vagyunk?! Nem tudom, melyik a rosszabb…
Egy biztos, ma már mindkettő szűrhető, csak akarat kérdése…
  


Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net           Cikkeink letölthetők: ITT!

Dühös vagyok, mert félek…


Valaki aggódva, és indulatosan fejtette ki véleményét minap, amit naponta a hírekből megért, megél és leszűr. Támadja a Kormányt, és személy szerint Orbán Viktort, sőt le is cigányozta őt… Remélem, ezzel nem engem akart megbántani…
Fájt neki, hogy változtatni kívánnak az Alkotmányunkon… Sőt, hogy a közalkalmazottakat, s köztisztviselőket a jövőben, indoklás nélkül lehessen elküldeni, egyenesen felháborítja! Ő is retteg… Pedig keményen, becsületesen dolgozik. Ismerem régről, valaha együtt dolgoztunk. Elvileg, neki nincs mitől félnie…

Otthon beszámoltam erről az uramnak, aki nem lett dühös az ATV-s (vagy más) szlogentől, sem attól, hogy milyen indulatok kísérték a meg nem értettséget… „Hogyan is értenék mi a kormány célja, ha a médiumok még mindig az ellenkezőjét szajkózzák… Mert ez az érdekük.”
Azt mondta higgadtan a férjem, meg kell nekik mondani, hogy a változás, a törvényi változtatás az alapjában véve, a jót szolgálja. A jó érdekeket, a jó célokat, a jó embereket. Az egyetemes jóét. Nem szabad abból kiindulni, ami nálunk Halason, vagy az intézményünkbe zajlik, mert itt minden fordítva van, itt minden a feje tetején áll. Pontosan azért kell változtatni, hogy ha bekerül hozzájuk, vagy hozzánk egy alkalmatlan ember, akkor azt el lehessen bocsátani! Indoklás nélkül… Ezért nem mindegy, hogy kinek a kezében van ez a döntés.
Fájdalmában osztozom. Nem attól fél, hogy a törvénymódosítás következtében ő beleesik a nem megfelelő kategóriába, hiszen – megérdemelt - állami kitüntetésben is részesült már. Attól fél, hogy ez nálunk, Kiskunhalason – mint már annyiszor – az ellenkezőjét fogja jelenteni! Itt esélye van annak, hogy a jó dolog is rossz emberek kezébe kerül, s visszaélnek vele. Előfordulhat, hogy a becsületeseket, és a jó szakembereket fogják elküldeni, akár csak spórolásból… Ezért fél. De ettől még a jó, szükséges! Nagyon régóta ismerem őt. Nem tud lógni, mert nem ezt tanulta, nem erre nevelték. Nem képes az árulásra, a nemes érzelmek, értékek megtagadására. Pedig ezt várják el tőle, - elmondása szerint - már hosszú ideje… Meg akar felelni a szakmai elvárásainak, a feletteseinek, vágyódik a korrekt elismerésre, de nem képes túllépni önnön magán… Ez az ő dilemmája és mindennapos harca… Ezért dühös, persze nem arra, akire kellene, hanem akire lehet… Jól jön ilyenkor egy Kormány, akit mindenki szidhat… ez lehet egy új közös nevező…
Velem nem. Megjegyzem, az öszödi beszéd után nem tapasztaltam ilyen indulatokat az emberekben… Igaz, vele nem volt módom beszélgetni akkoriban…

Sajnos előfordulhat, ha még sokáig nem lesz nálunk változás, hogy a jókat nem lehet idejében megmenteni… Látszólag. Mert ha a jó, jó marad, az akkor is győzedelmeskedik, ha elbukik!
Lehet, hogy elvérzünk, vagy feláldoznak minket a szent ügyért, de a dolog lényege akkor sem vész el. Változás kell. Nem nekünk kell hozzájuk idomulni, hanem nekik hozzánk…
A most készülő változás pedig, a jót szolgálja és a jóra törekszik. Ebben biztos vagyok. Már csak egy apró hibalehetőség csúszhat be: mi emberek is benne vagyunk!
Tegyünk érte, hogy ne bukjon el!



Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net           Cikkeink letölthetők: ITT!

2010. november 14., vasárnap

Jelöltállítás okán


Újra választunk. Pontosabban újra választat a vezetőség. Most éppen a közalkalmazotti tanács tagjait jelölteti. A vezetőváltás küszöbén ettől az újabb „hűségeskütől” várják a megerősítést.
Mi értelme volt a közalkalmazotti tanács visszahívásának, a tagok lemondásának, illetve a  mostani jelöltállításnak? Hogy könnyebben érthető legyen, egy kis múltba tekintéssel kezdeném.

Tudjuk, hogy az előző közalkalmazotti tanács választásánál kiket kellett „benyomni”: K. Judit (7. o. főnővére), Gy. Attila (7. o. ápolója), V. Ferenc (kisebbségi képviselő – itt nem a származására, hanem a státuszára utalok). Miért? Hogy kilökjék Uray Erzsébetet, aki sok borsot tört a vezetőség orra alá… Nem sikerült, mivel így is ő kapta a legtöbb szavazatot…

Közalkalmazotti tanács visszahívása, hogy U. E.-t kivonják a forgalomból, többek között a blog miatt is. Az aláírásgyűjtés szervezése – nagy presszió mellett -  sikeres, de még sem eredményes. A közalkalmazotti ülésen bár felmerül, de nem vetik be fegyverként, hanem U.E. kivételével, inkább lemondanak a jelenlevők a tagságról.

Újabb tanácsválasztás – jelöltállítás. Az önjelöltek: 
K. Judit (a hírhedt 7. o. főnővére), aki indoklás nélkül lemondott a tanács tagságáról, hogy megszűnjön a tanács!
Gy. Attila (7. o. ápolója), akinek neve szintén felmerült a bántalmazások során, s aki önként, indoklás nélkül lemondott  a tanács tagságáról, hogy megszűnjön a tanács!
P. Krisztián (7. o. volt ápolója), tüntetésszervező, lelkes és hű ellenblogger, akinek a neve szintén felmerült a bántalmazások során.
N. Krisztina (Senki - Lásd: ITT!).

Bár értelme a jelenlegi helyzetben, nem volt sem a visszahívásnak, sem a választás megindításának, de a cél gyakran túlmutat a történéseken. Ahogyan évről évre, a legjobb dolgozó választásnak álcázott szavazás – aminek az eredménye, többszöri kérés ellenére is titokban maradt mindig, csak arról szólt, hogy kiszedjék a dolgozókból, hogy mire gondolnak… (Mellesleg azóta nem számlálhatja a szavazatokat a közalkalmazotti tanács, mióta U.E. az elnöke, illetve elnökhelyettese, akiről köztudott, hogy nem manipulálható…) Most is ez volt a cél!
A közalkalmazott tanács választásában rendszeresen – még az előző igazgató idejétől – megbízható emberek közreműködtek, akiket félre kellett állítani… Ezt úgy sikerült elérniük, hogy névtelenül mindenfélével megrágalmazták őket ezen a blogon (persze csak olyanokkal, amik a rágalmazókra jellemzőek), így a felkéréskor már tudták, hogy nem fogják vállalni…  A felkérő persze, - nem fognak meglepődni – a rágalmazók egyike, így aztán sejthetik, hogy a válasz elutasító volt. Így „kénytelenek” voltak a maguk embereit felkérni: F. Gyöngyi (ismert főnővér, érdekképviseleti fórum), Sz. Orsolya (bármit megtesz a /látszólagos/ nyugalmáért, még azt is, amivel nem ért egyet! – ő mondta); B. Zsuzsa (mosodavezető – korábbi megyei kitüntetett)…
Ha ehhez hozzávesszük a hosszú évek óta tartó, folyamatos terrort, és ismerjük a Stockholm-szindrómát, akkor az eredmény, előre borítékolható

Sokan nem jelöltek senkit, ahogy én sem… El is mondták, miért… Helyeseltem. Néhány öntudatos dolgozó azonban szavazott, ami arra volt jó, hogy kiszedjék belőlük, amit tudni akarnak… szerintük ki van még U.E. és társai mellett. Mert akiről tudják, azok már régóta „büntiben, vagy mondhatni futkosón ” vannak U.E.-vel együtt… Egy biztos, aki U.E.-vel, vagy más „renitenssel” együtt szerepel valaki listáján, az is biztos, hogy üldözendő… S ezt már be is bizonyították, a szociális munka napján.
Így aztán főorvosnő, igazgatónő, gazdasági vezető, főápoló, belső ellenőr, főkönyvelő, foglalkoztató vezető újabb áldozatot (becsületes dolgozót) pécézhetnek ki, és kiélhetik kisebbségi komplexusukból adódó, beteges, felsőbbrendűnek vélt hajlamaikat… A kérdés már csak az, hogy meddig?
Mindezt a fenntartó tudtával, támogatásával… Mert akik beszámolhatnának a valóságról, azok élvezik leginkább a jogtalanul és érdemtelenül megszerzett előnyös pozíciójukat!


Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net           Cikkeink letölthetők: ITT!

Egy tüntetés margójára


Volt egyszer egy tüntetés. Hogy hol, azt szerintem mindenki tudja! Igen Kiskunhalason! Sajnos azt is nyilvánvaló, hogy olyan ügyért tüntettek, bocsánat sétáltak, amin minden egészséges lelkű ember elszörnyed, - már ha nem érintett.
Véleményem szerint, a napokban ismét tanúi lehettünk egy tüntetésnek, bár ebben az esetben nem az utcán, hanem a színfalak mögött. Ez az esemény nálunk, az odaadással dolgozó szociális munkások, munkatársak elleni merénylet, a szakmájuk méltóságának, becsületének lábbal tiprása.

Igazgatónő, ön ismét rossz döntést hozott, mint mostanában szinte mindig. Ezt a döntést súlyosbítja, hogy tudatosan tette,  és üzenetnek szánta. Önt a „csak azért is!” motiválhatta. A tudatosan hozott rossz döntés azonban, megbocsáthatatlan.
Az ön(ök) által kitüntetett egyik „érdemes” személy 10 éve csoportvezető akar lenni…. Az alattomos bántás, hangulatkeltés összes elemét be is vetette. Persze sok munkatárs, - köztük majd az összes vezető - távozása szárad az ő lelkén.  Az ön korábbi szavait idézem: „Gyógypedagógusunk annyira megosztó személyiség, hogy nem csak vezetőnek alkalmatlan, de még arra is, hogy emberekkel bánjon.” Volt idő, mikor szakmaiságát is kétségbe vonta… Változnak az idők, most önöknek jól jött, hogy gógypedagógusunk nem egy „jellem”. Rossz politika elhitetni valakivel, hogy kétszínűségért kitüntetés jár. Nyíltan az igazság kiderítése ellen harcol, de csak látszólag ön mellett. Jutalmat vár és nem csak a kitüntetést, hanem minimum egy csoportvezetői állást remél, de akkor mi lesz a régivel? Igazgatónő, ön eggyel több személy felé vált elkötelezetté! De ez már legyen az ön gondja!

Az, hogy a 7. osztály főnővére kitüntetést kapott, már szinte nem is tüntetés. Kórkép az önök gondolkodásáról, és komoly aggodalomra ad okot a jövőre nézve! Ha előtte megkérdeztek volna egy szakembert, a 7-es osztály kitüntetettjei nem kerülhettek volna a listára! Főleg úgy, hogy egyikőjük, N.I., köztudottan alkoholfüggő. A 7. osztályon „sikeresen” beilleszkedett kolléga kitüntetése, hát mit mondjak, nagy hiba. Ott  új iránymutatásra, szakmaiságra volna szükség, nem „beilleszkedésre”… Kapcsolódó, korábbi írás: ITT!

Ez az önök újabb Demonstrációja! Ki kell mondani, nem vall felelős gondolkodásra! Sőt egyáltalán nem vall gondolkodásra! De ez már önöknél csak így megy.

Azért a kitüntetetteknek gratulálok és viseljék egészséggel, csak az a kérésem, hogy egy kevésbé látható helyre akasszák ki a fényképüket, hogy a becsületes dolgozóknak ne kelljen nap mint nap szégyenkezni miattuk is!


Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net

2010. november 13., szombat

MINDENKINEK AJÁNLVA


Óbecsey István: Szeressétek az öregeket


Nagyon szépen kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
A reszkető kezű ősz apákat,
A hajlott hátú jó anyákat.
A ráncos és eres kezeket,
Az elszürkült, sápadt szemeket.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Simogassátok meg a deres fejeket,
Csókoljátok meg a ráncos kezeket.
Öleljétek meg az öregeket,
Adjatok nekik szeretet.
Szenvedtek Ők már eleget,
A vigasztalóik ti legyetek.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Ne tegyétek Őket szűk odúkba,
Ne rakjátok Őket otthonokba.
Hallgassátok meg a panaszukat,
Enyhítsétek meg a bánatukat.
Legyen hozzájuk szép szavatok,
Legyen számukra mosolyotok.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Ők is sokat küzdöttek értetek ,
Amíg fölnevelkedtetek.
Fáradtak Ők is eleget,
Hogy ti módosabbak legyetek.
Ők is elfogadtak titeket,
Mikor Isten Közéjük ültetett.
Azért én kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Ha majd az örök szeretet
Elhívja Őket közületek,
Ti foglaljátok el helyüket,
Mert ti lesztek majd az öregek.
S mindazt, mit nekik tettetek,
Azt adják nektek a gyerekek.
Azért előre intelek titeket,
Szeressétek az öregeket.