Tanulmányaim során, egy nemzetközi kutatás eredménye mélyen
megmaradt bennem.
Azt vizsgálták, hogy milyen motivációval, és milyen társadalmi csoportból kerülnek a
pályára a segítők. Megállapították, hogy külföldön (jóléti államban), a
szociális szférában dolgozókat nem a saját tapasztalat, hanem az elesettek
iránti felelősség indította cselekvésre. Összetételüket tekintve, túlnyomórészt
a közép- és felső középosztálybeliekből verbuválódtak.
Ennek köszönhetően, komoly
gondozási tevékenységet képesek felvállalni, hiszen a szakembereket érdekli a
kliensek élettörténete, helyzete. Bátran, a mélyre ásnak a segítő kapcsolatban.
A tisztesség, a méltányosság, a
titoktartás, a másik ember tisztelete nem jelent nehézséget, ahogyan a
köztulajdon, vagy a magántulajdon megbecsülése is evidens számukra.. Ezek az
értékek
lényük részét képezik,
személyiségük, neveltetésük, kultúrájuk,
életmódjuk sajátosságait tükrözi.
Az eredményeket összevetették a
hazai pályaválasztók motivációjával és társadalmi helyzetével. Jelentős eltérés
mutatkozott a vizsgált szempontok alapján. Nálunk a segítők többségét saját élmény motiválta. A társadalmi
helyzetüket tekintve többségük, ugyanabból
a szociális környezetből érkezik, mint a klienseik. Ez határozza meg a
segítő kapcsolat milyenségét, és gyakorta a minőségét is. Gátat jelent a
gondozás mélységének felvállalásában, hiszen ki akarna folyton a saját
problémájával szembesülni egy klienssel való kapcsolatában…
A külföldi kollégáknál a felebarát iránti elköteleződés, míg
nálunk jobbára a lehetőségek beszűkülése,
kényszere hívja a pályára a segítőket (munkanélküliség, képzési lehetőség,
elhelyezkedési lehetőség szűkös volta). Aki a középosztályból érkezett, az
többnyire ugródeszkának használta a szociális területet, képzést, vagy hasonlóan karitatív
indíttatással bírt.
Itthon a rendszerváltozást
követően a potenciális munkanélkülieket magába szippantotta - többek között - az
újonnan alakuló szociális ágazat.
A munkatársak nagy része, maga is rászorult, komoly anyagi
nehézségekkel küzd… Nem a jólét megtartása kérdéses számukra, hanem a puszta megélhetés.
Szomorú, hogy a jóléti államokkal
ellentétben, nálunk mennyire nincs
megbecsülése a szociális ágazatnak. /A fenti kutatás sajnos nem terjedt ki
erre a tárgykörre./ Ez pedig véleményem szerint nemcsak azzal magyarázható,
hogy a segítők társadalmi megítélése alulértékelt, hanem azzal is, hogy a
döntéshozók és a szakemberek nagy része szintén ugyanabból a társadalmi
miliőből "emelkedett" ki… Az „oda nekik az is jó lesz” (szociál)politikai szemléletről, már korábban többször írtam.
Be kell látnunk, amíg alapjaiban
nem történik változás, addig ezen nem is tudunk változtatni! Amíg önmagunkat
nem becsüljük meg, nem állunk ki a helyes, az igaz mellett, addig minket sem, és
a munkánkat sem fogják megbecsülni!
Levélküldés: ITT! Bővülő dokumentumtárunk ITT!
"Mert megérdemlem!" Kiskunhalas
