2012. október 15., hétfő

A Blog válaszol – Apró kérdések, súlyos témák



„Sok sok kis apró kérdés!!!!!!!!!!?????????????
Igaz-e az, hogy az új igazgató a Petrichné bábuja?
Teljesen döntésképtelen, még a reggelijét is a Petrichné engedélyével fogyasztja el?
Igaz-e, hogy a szociális munka napját intézményi szinten az új diri cseszte el, pedig milyen jó reklám lett volna az intézetnek média szinten is?
Talán még az új vezetés is a város szemében pozitív képpé vált volna, de így...........
Igaz-e hogy az új diri ki akarja csinálni a volt igazgatót, mint munkatársat is?
Igaz-e hogy a a másik ember a végrehajtó a Brigi tulajdonképpen a főnök és az új igazgató tevékenységét jelenti a nagyfőnöknek a Petrichnének?
Igaz-e hogy a Borbás Andrea azért háborog az új vezetésre a hátuk mögött,(persze szemtől szemben 200-as a nyelvcsapása) mert a műköröm projektje deficitessé válik, ha az intézetben betiltják a körmöket?

Igaz-e hogy az új terror csak annyiban más a régitől, hogy szívatják a vezetői gárdát is?
Igaz-e, hogy az integráció ürügyén már a Petrichné az új diri a többi csak úgy van?”

Névtelen hozzászólásként érkezett. Köszönjük!


A Blog válaszol

Új vezetés – új intézkedések

Az új igazgató is megbízott igazgató egyelőre. Hogy a Petrichné bábuja-e az majd kiderül, de tény, hogy ő hozta ide. Mindenesetre egy sor szimpatikus dolgot is bevezet(nek), még ha fájdalmas is: műköröm levétele, munkaruha szabályozása, ékszerek viselete, smink használata, magázódás, munkabeszámoló készítése, munkavégzés számonkérése...

Jó hírnév visszaállítása reklámmal és médiával?

Igaz-e, hogy a szociális munka napját intézményi szinten az új diri cseszte el, pedig milyen jó reklám lett volna az intézetnek média szinten is?

Igaz-e, hogy a szociális munka napja rendezvény jelentős költséggel terhelné az intézményt? Igen, igaz.
Ha elvállalná a rendezvényt, ugyanolyan pozitív képpé vált volna a város szemében, mint Simon Ilona... Ön is ezt akarná? Ez lenne a jó reklám?
Ön szerint az új vezetésnek a dolga a régi vezetésről való pozitív kép formálása?

Munkával büntetni?

„A volt igazgatót ki akarja csinálni?” Mert több mint másfél év után Simon Ilonának el kell foglalnia - a saját maga által megnevezett - munkakörét (fejlesztő pedagógus), a munkavégzés helyén a mentálhigiénés csoportban, Visnyei Ágnes beosztottjaként, netán Nográdi Krisztina szakmai felügyelete alatt? Ezt nevezi Ön kicsinálásnak? Inkább tanulhatna belőle…
Ha elfogadna(k) nekem egy tanácsot, ne nevezzenek ki, vagy ne hagyjanak meg olyan vezetőket maguk alatt, akiknek a beosztottjaként nem szívesen dolgoznának! (Tudják, aki másnak vermet ás…)
Vincze István megbízott igazgató volt, ha őt akarná „kicsinálni” azzal saját magáról állítana ki bizonyítványt…

Besúgórendszer átmentése?

Hogy a beosztott a főnököt tájékoztatja, abban nincs kivetnivaló…
Furcsa, hogy a "ki kinek a bábuja" kérdés most merül fel, amikor a régi igazgató idejében mindenki mindenkiről jelentgetett, sőt, felsőbb utasításra titokban feljegyzéseket írogattak a kollégákról. Voltak protekciós dolgozók, akiknek ez volt a munkájuk…
(Rólam például több feljegyzést íratott a korábbi szakmai vezető (Szűcs Erzsébet főorvosnő) négy főnővérrel egy napon, de egyet se kaptam belőle. Felszólították a főnővéri értekezleten résztvevőket velem kapcsolatban, hogy „Ki kell csinálni azt, aki nem közénk való!” Szakmai vezetőm fegyelmi eljárást kezdeményezett a közalkalmazott tanács tagságom kapcsán megillető munkaidő-kedvezmény kivétele miatt. Több tucat jegyzőkönyvet készíttettek ellenem a kollégáimmal, három összeférhetetlenségi indítványt kezdeményeztek, több mint száz aláírást gyűjtöttek a közalkalmazotti tanácstagságomból való visszahívásom miatt, lejáratásomra ellenblogot indíttattak, naponta voltam raporton, többször megfenyegettek kirúgatással, ellenperrel,  rendszeresen feljelentettek táppénzcsalásért, gázlopásért éppúgy, mint becsületsértésért, rágalmazásért, tanúvallomás megtagadásáért, hamis vád miatt… - mondanom se kell, hogy alaptalanul.)
Ez a fajta ezt csinálta régen is, így "boldogult" akkor is, ma is… A tisztességes munkát nem ismeri. A mószerolós emberkék most is mószerolnak, hogy saját maguk alkalmatlanságáról eltereljék a figyelmet… a csókosok most is hízelkednek, a nyalisoknak mindig tátva a szájuk, a besúgók meg állandóan hesszelnek…

Műköröm dilemma

B. Andrea főápolónak példát kell mutatnia az ápolóknak, tehát, minimum a műkörme bánja… Megtudtam, amit korábban a kolléganők panaszából sejtettem csak – t.i. a műköröm alatt lereszelik az eredeti köröm egy részét, ami igen fájdalmas, főleg, ha túlreszelik…
Aki kipróbálta és levette a műkörmét, illetve levágta a köröm hosszát az előírásnak megfelelően ujjbegyig, annak nemcsak fájdalmai lettek, hanem sutává vált, meg kell tanulnia újra fogni vele. S amíg a saját körme le nem nő újra, addig nem lesz könnyű dolga.
Az ápolt kéznek – a reklámmal ellentétben - nem feltétele a műköröm, ahogy a lakkozott köröm sem. A köröm egyébként nagyon sok betegségről is árulkodik, hasznos tehát, ha nem fedik el, arról nem is beszélve, hogy nem kevés pénzt takaríthatnak meg vele a munkatársak.

Kamu pályáztatások

Az integráció ürügyén a fenntartó kibújhat a pályáztatási kötelezettség alól.
A korábbi megbízott igazgatót háromszor bízták meg az intézmény vezetésével, úgy hogy két pályázatát is érdemtelennek tartották a többi pályázóéval együtt – köztük én is kétszer pályáztam. Azt mondták mindkét esetben, hogy bár a pályáztatás érvényes volt, de eredménytelen lett! Az első esetben a pályázók meghallgatása előtt jelentették be az intézményben, a pályázat eredménytelenségét, s azt, hogy marad a megbízott igazgató!

Családias otthonok helyett mamutintézmények

Mindenesetre ez ellentmond a sokat szajkózott EU-s trendeknek, melyben az irányelv az egyprofilú, kis létszámú, családias otthonok létrehozása… Ezt Magyarország aláírásával is megerősítette. "Magyarország 1998-ban vállalta, hogy 2010-re a legtöbb ilyen intézményt bezárja, és kis létszámú, a közösségtől nem elzárt lakhatási formákat hoz létre. Mindezek ellenére az elmúlt húsz évben az intézetekkel érdemben semmi sem történt. Sőt, az állami pénzeket továbbra is az óriáskomplexumok fejlesztésére fordítják." (Cikk: ITT!)
Ma pedig az amúgy is nagy létszámú intézmények mamutintézményekké tétele zajlik… Ez egyébként nem csak az EU-s koncepció miatt szakmaiatlan. Ennek belátásához még csak szakembernek se kell lenni… Nálunk a politikai akarat ennek szembemegy, amit sajnos a szakmabeliek túlnyomó többsége - egyéni érdekeiket a szakmai fölé helyezve - is támogat.

Munkahelyi légkör

S ha „szívatják a vezetői gárdát is”, az máris nem az előző terror. Ha emlékszik rá, ott erről szó sem volt… Már ha a munkavégzés ön szerint szívatás, vagy az, hogy a munakidőt, értelmes, hasznos és nem utolsó sorban az intézmény számára végzett munkával kell eltölteni? (Gyurcsány elszólása óta tudjuk, hogy nekik a munka büntetés: lásd: ITT!)

Ha intelligensebbek az elődjeiknél, akkor szét tudják választani az áldásos tevékenységet végzőket a többitől, s akkor a terror már nem terror, hanem a munkavégzés azonos mércével történő számonkérése, majd szankcionálása, aminek a jó munkaerő megbecsülése is része lehet végre…

A jó vezető pedig tanul a rossz vezető hibáiból, ugyanúgy, ahogy az építő kritikákból is. Tehát reméljük, hogy nem folytatódik  - a hozzá nem értést leplező - intézményi terror, politikai támogatással...



Levélküldés: ITT!                   Facebook

2012. október 13., szombat

Olvasói levél - Gondozók verték meg a fogyatékosokat



„A rácsos ablakok mögött ütötték a betegeket – állítják a szemtanúk.
Budapest - A rendőrség gyanúja szerint rendszeresen verik, megalázzák a szellemi fogyatékos betegeket az egyik budapesti gondozó intézetben. Az ügyben, amelyben nyomozás folyik, pénteken elkezdődött a tanúk kihallgatása is – tudta meg a Blikk, amit a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője, Bényi Mónika megerősített.

A nyomozás azután indult el, hogy az egyik verést többen látták a Reménysugár Habilitációs Intézettel szomszédos lakóházból. A szemtanú, Bleicher Mária (38) a Blikknek is elmondta, mit látott augusztus 4-én kora délután.

Intézmény. A gyanú szerint a Reménysugár Habilitációs Intézetben történtek miatt nyomoznak

Szemtanú. Mária a rendőrségen is vallott a betegek veréséről

– A kutyát sétáltattuk a családommal, amikor kiabálást hallottunk. Láttam, hogy az intézet emeletén, a rácsos ablaknál egy férfi és egy női ápoló bántalmaz egy ápoltat. A férfi többször megütötte a beteget, az ápolónő pedig tétlenül nézte. Egyszer csak odaszólt nekem: „Mi van, tetszik?" – idézte fel a kegyetlenkedést Mária. Az asszony felhívta a rendőrséget, de hiába, a hatóság a füle botját nem mozgatta. Kijöttek ugyan a járőrök, de be már nem mentek az intézetbe, mondván, az magánterület.
Nem ez volt az egyetlen alkalom. Az elmúlt két évben a szomszédok többször hallottak jajgatást az intézményből, de nem beszéltek róla.

A lakók most egyszerre beszélni kezdtek egymásnak és később a rendőrségnek a borzalmakról, miszerint egyes ápolók rendszeresen arra használták az intézmény rácsos erkélyét, hogy elverjék a védekezésre képtelen értelmi fogyatékos gondozottakat.

– Szerencsétlen a kezét a feje fölé emelte, hogy védje magát, de így is kapott három pofont. Azután az ápolók körbenéztek, hogy látja-e őket valaki, végül bevitték a szobába a beteget – derül ki az egyik rendőrségi tanúvallomásból.

A lakók még levelet is írtak az intézetet fenntartó minisztériumnak, vizsgálják ki, milyen kegyetlenül bánnak a betegekkel. Választ azonban máig nem kaptak. Ahogy a Blikk sem, hiá­ba kerestük meg az Emberi Erőforrások Minisztériumát. A Reménysugár Habilitációs Intézet igazgatói titkárságáról is csak ígéretet kaptunk, választ azonban nem.”



Forrás: ITT!


Levélküldés: ITT!                   Facebook

Tárgyalásról tárgyalásra II.



Munkaügyi per

A másik perrel kapcsolatban – munkaügyi perem - beidézhetném az előző írásomat, s nagy valószínűség szerint az összes ezt követő tanúvallomásra is (lásd: ITT!).
Aznap két tanú meghallgatására került sor.
B. Brigittát mint kismamát hallgatta meg a bírónő, ezért, ő ülve tehetett tanúvallomást. A szemkontaktust egyszer sem vette föl velem. Ő volt az intézmény tanúja, vallomása alatt ő is többször keveredett ellenmondásba… pl. hogy „én csak egy embert foglalkoztattam, mással nem voltam hajlandó foglalkozni”! Ezen állítását nemcsak én, hanem az általam benyújtott hálóterv is cáfolta. Nem beszélve az előző ellentanúkról, - akik szintén aláírták az összeférhetetlenségi nyilatkozatot ellenem – s elmondták, hogy nem egyeztünk a termek elosztásában, mert nekem voltak a legnagyobb létszámú csoportjaim s ezért igényt tartottam a legnagyobb helyiségre, a könyvtárszobára.
Elmondta, hogy én „a foglalkozásaimon nem jelentem meg – közel fél évig -, s ő egyedül tologatta a tolókocsis betegeket az udvaron”. Mellesleg ezt a foglalkoztatási formát én vezettem be, a korábbi osztályos foglalkoztatáson szerzett tapasztalataim alapján, s nem mellesleg, erre én fordítva emlékszem, gyakran tartottam egyedül a foglalkozásokat… Ezt – elmondása szerint - bepanaszolta csoportvezetőmnek, Visnyei Ágnesnek is. Némi ellentmondásnak tűnik, hogy a vezetőm, mint közvetlen felettesem nem marasztalt el, nem is észrevételezte, sőt a főorvosnő sem kérte ezt tőlem számon, pedig minden percemről írásban el kellett számolnom… Az általa rólam lefestett munkamorál ellenére nem kaptam sem szóban, sem írásban figyelmeztetést, sem fegyelmi eljárást nem kezdeményeztek ellenem a munkámmal kapcsolatban, soha, egyetlen egyszer sem a hosszú évek alatt… B. Brigi pedig kérdésre válaszul megerősítette a bíróságon: pedig a főorvosnő, Dr. Szűcs Erzsébet nagyon szigorú volt, és nem tűrte a lógást. Ez is több, mint ellentmondás. Megjegyzem, ez a magatartás hiányzik a mi kultúránkból és ellenkezik a neveltetésünkkel is.
S hogy én róla írogattam a blogon 10 oldalakat! Hát ez engem is meglepett. „Népszerűségét” beosztásának köszönhette, s annak, hogy ismeretlenül is kikezdte Perennis pszichiátriai betegségét, a saját fizetős blogján. Meg lehet nézni hozzászólásait, melyben ő a páromat az intézménybe költözésre invitálja, hogy csak a legenyhébbet tegyem szóvá… Engem a végzettségeimmel a Tescoba küldött árufeltöltőnek (ez volt az ő korábbi munkája). Nem mellesleg nevével ellátott ellenséges hozzászólásaival ő lett a „nagy felvállaló”, s kitartó „munkája” meghozta gyümölcsét: idő előtt – elmondása szerint szabálytalanul - visszafoglalkoztatták mint munkanélkülit, hamarosan véglegesítették, szakképzettség nélkül, sőt diplomás besorolást kapott diploma nélkül… Sérelmezte a bíróságon, hogy ezt többen megkifogásolták velem együtt, mire a bírónő rákérdezett, és bár hímelt-hámolt, bizony be kellett ismerje, hogy így igaz! Nincs nyelvvizsga, nincs tanítónői diploma, csak diplomás bér… „Azért kellett megelőlegezni a diplomás bért, mert a mentálhigiénés csoportban csak diplomások dolgozhatnak.” – magyarázta a bírónőnek (ez ugyan jól hangzik, de nem igaz – szociális asszisztens, gyógypedagógiai asszisztens, masszőr…). Bár van szociális végzettsége, amivel dolgozhatna ápolási osztályon, - így nem kellett volna a mentálhigiénés csoportba felvenni diploma nélkül - de ezt elhallgatta a bíróságon is és a csoportban is. Tulajdonképpen minden szavába beleköthettem volna, de akkor a kívülállók számára, valóban összeférhetetlennek tűntem volna... Tény, hogy a hazugságot és az igazságtalanságot nem fogadom el.
Paradox helyzet: el kell tűrnöm a rágalmazást, a hamis tanúzást, még akkor is, ha az nyilvánvaló! El kell hallgatnom a tejes igazságot azért, hogy igazságot szolgáltasson a bíróság!? Pedig a tanúvallomását ő is úgy kezdte, hogy tudomásul vette, hogy a hamis tanúzást a törvény bünteti.
Kérdezem én ezek után ismét, mikor és mivel bünteti a törvény a hamis tanúzást?

Az én tanúm, becsületére legyen mondva, kitett magáért… Elmondta – próbálta – az okokat és az összefüggéseket feltárni, ami az intézetben kialakult, s ami a közalkalmazotti tanácstagságom és szakmai kiállásom miatt vezetett az eltávolításomhoz, s bár a bírónő többször megállította, mondván, hogy ez nem tartozik a tárgyhoz, mert én még attól lehettem összeférhetetlen a kollégáimmal, hogy engem központilag üldöztek… Ez – bár valószínűtlen – de elméletileg igaz is lehetne, mindenesetre, nem úgy történt. Ezt a tanúm, újra megpróbálta bizonyítani a probléma lényegére való rávilágítással, s akkor a bírónő azt mondta neki, hogy „Mondja csak, legfeljebb majd nem veszi figyelembe!” Aztán a bírónő keresztkérdést intézett a tanúmhoz, hogy „Írt e blogra?” Hogy ennek mi köze van az én elbocsátásomhoz, azt végképp nem értettem… Ráadásul tudvalevő, hogy még a blog olvasását is tiltották, nemhogy a velem egyetértő szimpatizánsok írásos hozzászólását! Mindenesetre Martinov Tibor, az intézmény ügyvédje, ekkor élénk érdeklődést mutatott… Elvesztettem volna a fonalat? A kérdéstől azonban, ezúttal a tanúm határolódott el, - mondván, hogy ez, véleménye szerint nem tartozik a tárgyhoz, s ezért erre a kérdésre nem kíván felelni. Újabb felszólításra sem válaszolt, amit a bírónő helytelenített. Martinov Tibor – kissé teátrálisan - ki is jelentette, „Neki ehhez a tanúhoz nincs több kérdése!”
Rossz érzésem volt, mintha a tisztességes tanút próbálták volna nem együttműködő tanúnak beállítani.

Egy külső szemlélő szerint, B. Brigitta alá adta a lovat a bírónő, míg a másik tanú mondandóját ellehetetlenítve próbálta nem tudomásul venni…

Szomorú, de az elfogultság manapság nem meglepő…
Ennek ellenére egyik bírónőt sem érzem ellenségesnek, ahogy naivnak sem… Reméljük ez az ítéletben is megmutatkozik majd. Egyszer csak… Ha megérjük.



Levélküldés: ITT!                   Facebook

Tárgyalásról tárgyalásra I.




Rágalmazási per 


Két perről történő beszámolóval is adós vagyok az érdeklődőknek… Úgy volt, hogy bezárjuk a blogot, mert részben okafogyottá vált (öt érintett vezető hagyta el az intézményt, az igazgató asszony pedig már nem igazgató), részben pedig pozitív változásokat vélelmezünk, és azt is reméltük, hogy túlléphetünk a blogot érintő perek egy részén, de sajnos, tévedtünk.

A rágalmazási perünk tovább húzódik, majd két hónappal elnapolásra került a tárgyalás… Olyan hosszúra sikeredett ....... beosztásainak változásáról szóló beszámoló, hogy kifutottunk az időből… Így, Nográdi Krisztina és Borbás Andrea feljelentők meghallgatására már nem kerülhetett sor.
Találgatások helyett, ......-tól tudtuk meg, hogy bár már nem dolgozik az intézménynél, továbbra is gazdálkodási osztályvezető a megyénél, igaz már nem tartozik hozzá a szociális ágazat, hanem a közművelődési és közgyűjteményi részlegért felel.

A pernek több érdekessége mellett egy jellemző gondolatát ki kell ragadnom. A bírónő megkérdezte .....-tól, hogy szerinte én miért írogattam róla a blogon azokat, amiket ő sérelmez? Azt válaszolta, hogy véleménye szerint azért, hogy én ellehetetlenítsem, kirúgassam és lejárassam a családját!
Hogy mindezt ki tette velem és miért, abba ne menjünk most bele, mindenesetre furcsa, hogy ő azt gondolja rólam, hogy engem vezetett az a szándék, amit velem szemben vetettek be… Érdekessége a mondandójának, hogy pont velem történt meg mindaz, amiről beszélt, s nem vele… Az elszólásokról és a projekcióról oly sokat szóltam már, hogy ettől most inkább eltekintek. A feltételezést visszautasítottam, hiszen ha így lett volna is, nem én voltam abban a helyzetben, hogy ezt megtehessem. Egyébként pedig sosem tenném meg. Amit még hozzáfűznék, mivel ott a bíróságon – megrökönyödésem közepette - nem jutott eszembe: Miért is kívánnék neki rosszat? Kinek lenne az jó, ha munkanélkülivé válva megkeserítené családja életét, gyermeke boldogulását? Mellesleg, ha én lennék az igazgató, nem tehetne olyat, amiért ki kellene rúgnom. Nem engedném. Ha ennek ellenére mégis megkárosítaná a rábízottakat, hát nem haboznék a döntéshozatalban. (Nem a feljebb „bukásra” gondolok.)
........... előadta még Perennissel kapcsolatban, hogy ő nem érti miért ír róla, amikor ő korábban személyesen nem is találkoztak. Perennis elmondta, hogy ő nem róluk írt, hiszen nem is ismeri őket. Valóban, a korábbi meghallgatásokon elhangoztattak újabb moralizáló írásra indították, amit a feljelentők magukra vettek… Elmondta még Perennis, hogy elkerülhettük volna a tárgyalást és az ezzel járó költségeket, ha ő(k) is élnek a lehetőséggel, - ahogy ezt sokan megtették -, s a blogon közölt nyilvános e-mailcímen megkeresve kérték volna a sérelmesnek tartott írás(ok) törlését. Aminek, mi minden alkalommal eleget tettünk. Ekkor a bírónő Perennisnek megjegyezte – mihez tartás végett hangnemben -, hogy „nehogy már úgy csináljon, mintha ő lenne itt a sértett!”
A bírónő nem ismerheti a benti eseményeket, a terrort és a megaláztatást, melynek következtében több kolléga önkezével vetett véget életének… Nem dolga olvasni a blogunkat, sem az ellenblogot (melyet pusztán lejáratásunkra, rágalmazásunkra hoztak létre), ezért nem is ítélheti meg reálisan ezt a részét az eseményeknek. Engedje meg, hogy ezúttal ellenkezzek önnel. Tisztelt bírónő, igenis a párom a sértett fél! (Mellesleg velem együtt.) Igaz, nem ezen a tárgyaláson, hanem az üggyel kapcsolatban. Először is ő a beteg, aki ismeretlenül és önzetlenül is kiállt a betegtársaiért, az érdekeikért… saját idejét, energiáját, anyagi lehetőségeit, eszköztárát, és infrastruktúráját feláldozva, önmagát nem kímélve, éjt-nappallá téve fáradozott védelmükért, jobblétükért, a tisztességes ellátásért… Ellentétben azokkal, akik viszont ezért kapják a fizetésüket. Ráadásul, soha nem engedte eldurvulni a személyeskedést, nem tűrte az öncélú sértegetést, kivéve, ha ez rá, rám, vagy ránk irányult… Ehhez képest azok, akiknek a beteg emberek képviselete lenne a dolga, meghurcolták őt több soron, megsértve a legelemibb szabályok sokaságát (kommunikáció, betegjog, becsületsértés, rágalmazás, fenyegetés…). Visszás, hogy most ő áll a bíróság előtt azért, amit ellene elkövettek… Igaz, megjósolták előre. Ezúttal, több mint két éve húzódó, mondvacsinált eljárást akasztva a nyakába, oly módon, hogy semmi elmarasztalót nem tett. Sőt…
Tehát, véleményem szerint, igenis neki lehet sérelme, s erre minden oka megvan. Ezt nem a védelmére szántam, hanem közbevetésnek, még ha így utólag is…

Azt azért elmondtam az új ügyvédjüknek, aki hosszasan olvasta fel a szerinte általunk elkövetett „bűn”lajstromot, köztük többször is hangsúlyozva, hogy aljas indokból, vagy valami hasonló… Aljas indokból? Ahogy az egyik barátnőm szokta volt mondani, ahhoz hogy mi aljasak legyünk, vagy, hogy az aljasság vezéreljen bennünket, nekünk újra kellene születnünk!



Levélküldés: ITT!                   Facebook

2012. október 9., kedd

Az ártó pszichiátria




Betegnek, hozzátartozónak, orvosnak, ápolónak, terapeutának és szomszédoknak…


Minap egy előadást hallgattunk a Mindentudás Egyetemén. Ezúttal egy pszichiáter, Kéri Szabolcs gondolatainál ragadtunk a képernyő előtt. Lásd: ITT! 
Megdöbbenten hallottuk vissza pár évvel ezelőtti – tudományos megerősítést nem nyert – gondolataimat (lásd: ITT!), hipotézisemet, melyet tanulmányaim és tapasztalataim során összegeztem: a pszichiátriai betegek felmenőinél a különböző nációk keveredése vélelmezhető… (lásd: ITT!)

Utánanéztem Kéri Szabolcsnak és az alábbi cikkre lettem figyelmes, mely ugyancsak megerősíti a munkám során tapasztaltakat éppúgy, mint férjem kálváriáját, melyet a pszichiátriai gyógyszeres kezelések kapcsán átéltünk és átélünk mind a mai napig. Tudniillik: "az antidepresszívumok hatástalanok, sőt kimondottan kártékony szerek"…
„…ha egy szer álmosít, lehet, hogy a beteg pocsékul van tőle, de "alvása javult" besorolást kap. Vagy kába, mint akit leütöttek, de ekkor "szorongása oldódott" címkét húznak rá. Vagy zabál, mint egy víziló, de "étvágya javult" minősítést kap. A tünetekre szétdarabolt páciens, miközben éppen belehal a mellékhatásokba és eredeti tüneteibe, az egyes tünetekben mutatott szelektív javulása alapján kikiáltják a szert hatásosnak.” - írja a cikkíró.

Kéri Szabolcs: „Mit kell tudnia egy optimális antidepresszívumnak ahhoz, hogy a skála szerint maximálisan hatékony legyen? Csináljon jó kedvet (de ne túlságosan, és függőség nélkül), oldja a szorongást, aktivizáljon (de ne okozzon nyugtalanságot), javítson az alváson és az étvágyon (de napközben ne idézzen elő tompaságot és fáradtságot, valamint ne "hizlaljon"), és végül tegye lehetővé, hogy az egyén ne érezzen bűntudatot, kilátástalanságot és reménytelenséget, még akkor se, ha most veszítette el mindenét. Nyilvánvaló képtelenség…”

A teljes cikk megtekinthető: ITT!

Ugyan a pszichiátriai megbetegedések nem gyógyíthatóak kizárólag gyógyszeres terápiával, eredményesen és tartósan csak pszichoterápiával és szocioterápiával kombinálva kezelhetőek, ennek ellenére a két utóbbi gyógymód a mai napig nem áll a betegek rendelkezésére!
Úgy látszik a gyógyszerlobbi szereplői csak a gyógyszerek eladásában érdekeltek, a betegek egészségessé tételében már nem. Nagy kérdés, hogy az orvosok hajlandók-e a valódi gyógyítás oldalán síkraszállni? Képesek-e a gyógyszergyártók, -forgalmazók érdekeivel szemben a betegek mellé állni, és korábbi esküjüket megerősítve harcolni gyógyulásukért, egészségük megőrzéséért?
Mert ha ez nem változik, az marad, amit Papp Lajos professzor mondott korábban: ha a beteg nem hal bele a szívinfarktusba, vagy a műtétbe, a temérdek gyógyszer biztosan megöli majd…

Bár én reménykedek, de azért mégis azt mondom, Gyógyítók készüljetek!



Levélküldés: ITT!                   Facebook

2012. október 6., szombat

Olvasói levél - Irinyi Tamástól




„Több mint két évtizedre visszatekintve az ápolói hivatás alakulására, azt kell látnom, hogy egy fellendülési időszak után drámai romlás következett be. Jelen pillanatban morális válságban van az ápolás. Ennek okaként nagyon sok tényezőt fel lehetne sorolni. Az elsődleges ok: az ápolói presztízs devalválódása. Ezt egyértelműen bizonyítja, hogy már szinte senki sem választja belső indíttatásból az ápolói hivatást. A képzésekre jelentkezők száma tizedére esett vissza az elmúlt 15 évben. Senki sem nézi, hogy a jövendő ápoló vajon alkalmas-e arra, hogy emberekkel, beteg emberekkel foglalkozzon, segítse őket.
A segítő hivatásokban dolgozókkal szembeni alapkövetelmény, hogy személyiségükben megtalálható legyen az empátia, érzelmi stabilitás, kiegyensúlyozottság, felelősségtudat, önállóság, együttműködési készség… Ezen jegyeket iskolapadban nem lehet elsajátítani, felnőttek esetén maximum egy kicsit fejleszteni. A pályára lépők esetén sem történik meg e tulajdonságok meglétének az ellenőrzése. Annak a fajta gondolkodásnak, miszerint bárkiből lehet ápoló, első megnyilvánulásaival akkor szembesülhettünk, mikor egy politikus felvetette, hogy az örömlányokat át kéne képezni nővéreknek. Nekem rögtön az jutott eszembe, hogy ezen politikusnak javasolni kéne, hogy a sikkasztókat meg politikusi pályára kéne irányítani.
Ennél a gondolatmenetnél maradva jobbnál jobb ötlettel álltak - állnak elő a politikusok a nővérhiány megoldására. Először jött a munkanélküliek illetve a közmunkások átképzése ápolónak. Most a legújabb ötlet, hogy a kirúgott irodistákat kell átképezni. Ez a szűklátókörű, mennyiségi szemlélet (darab-darab), a hivatásunknak mérhetetlen károkat okoz.
Csak, hogy megvilágítsam a problémát: van egy almás láda, melyből hiányzik 11 kiló alma, nézi-nézi a politikus, hogy így ezt a láda almát nem lehet eladni, kéne hozzá 11 kiló még. Gondolkodik napokig a problémán, mert közel-távol nincs alma. Ekkor észreveszi, hogy nem messze a földön ott hever egy csomó körte. És a megoldás rögtön megszületett. Összeszedette a körtét a földről és átcímkéztette. Mindegyikre ráírták, hogy ez egy alma, majd a ládába helyezték. Utána lehetett vinni a piacra eladni. Vajon ez a tényleges megoldás? Ha így látják, akkor én tudok hasonló „jó” elgondolásokat például az orvoshiány megoldására. Csak el kell menni a börtönökbe és aki legalább 10 évig „belső indíttatásból” ott raboskodik, át kéne képezni orvosoknak. A késelőket sebésznek, a drogosokat gyógyszerésznek, a pedofilokat gyerekgyógyásznak… Garantálható, hogy ezen rabok egyetlen óráról sem fognak hiányozni az oktatás alatt. 10-12 év után szakorvosként tudnának szabadulni és az orvoshiány megoldódna!
Szeretném felhívni a figyelmét a döntéshozóknak! Az ápolás egy hivatás, melyet csak akkor lehet hivatásszerűen űzni, ha a személy belső indíttatásból akarja, illetve megfelelő személyiségjegyekkel és intelligenciával rendelkezik. Az, hogy egyesek szerint bárki alkalmas az ápolói hivatás gyakorlására, ezzel a benne dolgozókat becsmérli, degradálja!
Mi a megoldás, ha ez a darab-darab szemlélet nem vezet célhoz? Az ápolói presztízst emelni kell. Ennek a leghatékonyabb megoldása, hogy megfelelő fizetést kell adni az ápolóknak és kiszámítható jó életpályamodellt. Ennek hatására túlkínálat indukálódna a pályára jelentkezők között. Ebben az esetben a megfelelő pályaalkalmassági vizsgálattal ki lehetne választani azon személyeket, akik ténylegesen alkalmasak lesznek - a képzést követően - másokon való segítségnyújtásra. Jelen pillanatban a pályán lévő ápolók fele alkalmatlan az ÁPOLÓI hivatás gyakorlására. Ha szemléletváltás nem következik be, akkor 20 év múlva nem lesz pályán olyan ápoló, aki a hivatásszeretettel, odaadással, empátiával látja el a rábízott betegeket. Ekkor majd ki lehet jelenteni, hogy az ápolói hivatás megszűnt Magyarországon!”

Magánvélemény:
Irinyi Tamás

Köszönjük Levélírónknak!

Megerősítésképpen:



Levélküldés: ITT!                   Facebook