Tárgyalásról tárgyalásra II.

Munkaügyi per

A másik perrel kapcsolatban – munkaügyi perem - beidézhetném az előző írásomat, s nagy valószínűség szerint az összes ezt követő tanúvallomásra is (lásd: ITT!).

Aznap két tanú meghallgatására került sor.

B. Brigittát mint kismamát hallgatta meg a bírónő, ezért, ő ülve tehetett tanúvallomást. A szemkontaktust egyszer sem vette föl velem. Ő volt az intézmény tanúja, vallomása alatt ő is többször keveredett ellenmondásba… pl. hogy „én csak egy embert foglalkoztattam, mással nem voltam hajlandó foglalkozni”! Ezen állítását nemcsak én, hanem az általam benyújtott hálóterv is cáfolta. Nem beszélve az előző ellentanúkról, - akik szintén aláírták az összeférhetetlenségi nyilatkozatot ellenem – s elmondták, hogy nem egyeztünk a termek elosztásában, mert nekem voltak a legnagyobb létszámú csoportjaim s ezért igényt tartottam a legnagyobb helyiségre, a könyvtárszobára.

Elmondta, hogy én „a foglalkozásaimon nem jelentem meg – közel fél évig -, s ő egyedül tologatta a tolókocsis betegeket az udvaron”. Mellesleg ezt a foglalkoztatási formát én vezettem be, a korábbi osztályos foglalkoztatáson szerzett tapasztalataim alapján, s nem mellesleg, erre én fordítva emlékszem, gyakran tartottam egyedül a foglalkozásokat… Ezt – elmondása szerint - bepanaszolta csoportvezetőmnek, Visnyei Ágnesnek is. Némi ellentmondásnak tűnik, hogy a vezetőm, mint közvetlen felettesem nem marasztalt el, nem is észrevételezte, sőt a főorvosnő sem kérte ezt tőlem számon, pedig minden percemről írásban el kellett számolnom… Az általa rólam lefestett munkamorál ellenére nem kaptam sem szóban, sem írásban figyelmeztetést, sem fegyelmi eljárást nem kezdeményeztek ellenem a munkámmal kapcsolatban, soha, egyetlen egyszer sem a hosszú évek alatt… B. Brigi pedig kérdésre válaszul megerősítette a bíróságon: pedig a főorvosnő, Dr. Szűcs Erzsébet nagyon szigorú volt, és nem tűrte a lógást. Ez is több, mint ellentmondás. Megjegyzem, ez a magatartás hiányzik a mi kultúránkból és ellenkezik a neveltetésünkkel is.

S hogy én róla írogattam a blogon 10 oldalakat! Hát ez engem is meglepett. „Népszerűségét” beosztásának köszönhette, s annak, hogy ismeretlenül is kikezdte Perennis pszichiátriai betegségét, a saját fizetős blogján. Meg lehet nézni hozzászólásait, melyben ő a páromat az intézménybe költözésre invitálja, hogy csak a legenyhébbet tegyem szóvá… Engem a végzettségeimmel a Tescoba küldött árufeltöltőnek (ez volt az ő korábbi munkája). Nem mellesleg nevével ellátott ellenséges hozzászólásaival ő lett a „nagy felvállaló”, s kitartó „munkája” meghozta gyümölcsét: idő előtt – elmondása szerint szabálytalanul - visszafoglalkoztatták mint munkanélkülit, hamarosan véglegesítették, szakképzettség nélkül, sőt diplomás besorolást kapott diploma nélkül… Sérelmezte a bíróságon, hogy ezt többen megkifogásolták velem együtt, mire a bírónő rákérdezett, és bár hímelt-hámolt, bizony be kellett ismerje, hogy így igaz! Nincs nyelvvizsga, nincs tanítónői diploma, csak diplomás bér… „Azért kellett megelőlegezni a diplomás bért, mert a mentálhigiénés csoportban csak diplomások dolgozhatnak.” – magyarázta a bírónőnek (ez ugyan jól hangzik, de nem igaz – szociális asszisztens, gyógypedagógiai asszisztens, masszőr…). Bár van szociális végzettsége, amivel dolgozhatna ápolási osztályon, - így nem kellett volna a mentálhigiénés csoportba felvenni diploma nélkül - de ezt elhallgatta a bíróságon is és a csoportban is. Tulajdonképpen minden szavába beleköthettem volna, de akkor a kívülállók számára, valóban összeférhetetlennek tűntem volna... Tény, hogy a hazugságot és az igazságtalanságot nem fogadom el.

Paradox helyzet: el kell tűrnöm a rágalmazást, a hamis tanúzást, még akkor is, ha az nyilvánvaló! El kell hallgatnom a tejes igazságot azért, hogy igazságot szolgáltasson a bíróság!? Pedig a tanúvallomását ő is úgy kezdte, hogy tudomásul vette, hogy a hamis tanúzást a törvény bünteti.

Kérdezem én ezek után ismét, mikor és mivel bünteti a törvény a hamis tanúzást?

Az én tanúm, becsületére legyen mondva, kitett magáért… Elmondta – próbálta – az okokat és az összefüggéseket feltárni, ami az intézetben kialakult, s ami a közalkalmazotti tanácstagságom és szakmai kiállásom miatt vezetett az eltávolításomhoz, s bár a bírónő többször megállította, mondván, hogy ez nem tartozik a tárgyhoz, mert én még attól lehettem összeférhetetlen a kollégáimmal, hogy engem központilag üldöztek… Ez – bár valószínűtlen – de elméletileg igaz is lehetne, mindenesetre, nem úgy történt. Ezt a tanúm, újra megpróbálta bizonyítani a probléma lényegére való rávilágítással, s akkor a bírónő azt mondta neki, hogy „Mondja csak, legfeljebb majd nem veszi figyelembe!” Aztán a bírónő keresztkérdést intézett a tanúmhoz, hogy „Írt e blogra?” Hogy ennek mi köze van az én elbocsátásomhoz, azt végképp nem értettem… Ráadásul tudvalevő, hogy még a blog olvasását is tiltották, nemhogy a velem egyetértő szimpatizánsok írásos hozzászólását! Mindenesetre Martinov Tibor, az intézmény ügyvédje, ekkor élénk érdeklődést mutatott… Elvesztettem volna a fonalat? A kérdéstől azonban, ezúttal a tanúm határolódott el, - mondván, hogy ez, véleménye szerint nem tartozik a tárgyhoz, s ezért erre a kérdésre nem kíván felelni. Újabb felszólításra sem válaszolt, amit a bírónő helytelenített. Martinov Tibor – kissé teátrálisan - ki is jelentette, „Neki ehhez a tanúhoz nincs több kérdése!”

Rossz érzésem volt, mintha a tisztességes tanút próbálták volna nem együttműködő tanúnak beállítani.

Egy külső szemlélő szerint, B. Brigitta alá adta a lovat a bírónő, míg a másik tanú mondandóját ellehetetlenítve próbálta nem tudomásul venni…

Szomorú, de az elfogultság manapság nem meglepő…

Ennek ellenére egyik bírónőt sem érzem ellenségesnek, ahogy naivnak sem… Reméljük ez az ítéletben is megmutatkozik majd. Egyszer csak… Ha megérjük.

Levélküldés: ITT!                   Facebook