Szociális szakvizsga margójára II.

Egy osztályértekezlet elmaradt témája II.

 A képzések során több figyelmet kell fordítani a szociális identitás elsajátítására (önismeret, személyiségfejlesztés, szituációs játék, asszertív tréning, polémia, terepmunka, interjútechnikák, esetmegbeszélés, teammunka, kliensközpontú szemlélet, stb.), valamint arra, hogy a hallgatók milyen szakmai előképzéssel rendelkeznek (egészségügy, pedagógia…), s hogy mely társadalmi csoportból érkeznek. A munkatársak többsége ugyanis az alsó decilisből kerül ki, ahol a titoktartás ismeretlen, a szükség mindennapos, a bántalmazás, szitkozódás, sértegetés, üvöltözés elfogadott nevelési, kommunikációs módszer… A házimacska pedig, - sajnálatomra - túlnyomórészt nem kedvelt állat. Olyan követelményeket állítani a segítők elé, melynek önhibáján kívül nem képes megfelelni, átgondolásra kell ösztönözze a szakképzést!

Végezetül, egységesíteni kell a szakmai képzések elméleti és gyakorlati tematikáját. Ugyanolyan végzettségű szakemberek (pl.: szociális munkás) a legkülönbözőbb képzettséggel rendelkeznek, illetve nem rendelkeznek. Különösen a szemléletbeli és gyakorlati ismeretek területén látok nagy különbségeket, alapvető hiányosságokat.

Lényeges elem ugyancsak, hogy a képzést mely felsőoktatási intézmény integrálta (Bölcsészkar, Orvosi Egyetem, Tanárképző, Gyógypedagógia, Teológia…) Ez a segítő személyiségén túl, alapvetően meghatározza, a klienshez fűződő segítő kapcsolatunk milyenségét, minőségét: elemezzük, kutatjuk, gyógyítjuk, ápoljuk, oktatjuk, neveljük, fejlesztjük, támogatjuk, megmentjük, megtérítjük, gondozzuk…   

Ha a szakmába egyre több olyan végzettségű munkatárs kerül, aki nem képes síkra szállni a kliensekért, szakmája megőrzéséért, mert érdektelen, eszköztelen, vagy egzisztenciális félelemben él, akkor a segítő szakma csak papíron fog létezni, presztízse tovább romlik, és elveszti eredeti küldetésének lényegét. 
Meg kell akadályoznunk!

Anonim levélküldés: ITT!