2010. március 4., csütörtök

Elkövetők vagy áldozatok, avagy ki az igazi felelős?

 

Vissza kell állítani a szakma és az intézmény becsületét és bizalmát…

Ez azonban nem történhet meg, ha a felelősök a helyükön maradnak. Ez feltétele az intézmény további működésének, jó hírnevének és a bizalom visszaállításának.

Ítélkezés helyett, azt is érdemes átgondolni, hogy az elkövetők is áldozatok… Áldozatai egy szakmai szempontokat nélkülöző, hozzá kevéssé értő és elhívatott rendszer működésének, fenntartásának.

Véleményem szerint négy féle szűrőn kellett volna átesniük az ápolóknak:  elsőként a segítő szakma választásánál, majd a szakmai profil, az intézmény, és nem utolsó sorban a 7. osztályra való felvételüknél. Felmerül még hét szakember esetleges mulasztása az ápolók tetteiért: a főnővér, és helyettese, a főápoló, a szakmai vezető (főorvos asszony), a főorvos, az igazgató és az intézmény munkáját segítő szupervizor. A fenntartó felelőssége szintén felvetődik, tudván, hogy a munkatársak tíz éve folyamatos jelzéssel éltek, és érdemi intézkedés nem történt.

Az intézmény további, tisztességes működése mindannyiunk elemi érdeke.

 

 Anonim levélküldés: ITT!

54 megjegyzés:

  1. Érdekes dolog ez,kevés igazságtartalommal és nagyon furcsa látásmóddal!

    VálaszTörlés
  2. Érdekes dolog ,hogy a látás móddal problémáid vannak ,nekünk nincsenek mert a mienket nem a bársonyszék irányítja.
    Az igazság tartalomhoz annyit,hogy ha szerinted probléma van vele tételesen hitelt érdemlően meglehet cáfolni.
    LEHET KEZDENI!!!
    Kisegítő iskola.

    VálaszTörlés
  3. Ha azt szeretné, hogy valaki is méltassa valamire irományát, akkor az alábbit javaslom.

    Legyen olyan kedves megnevezni hét hozzáértő személyt, akik korrekten tudják majd irányítani az intézményt és vigyáznak annak becsületére.

    Ha nem tud vagy nem talál, akkor mi a teendő.
    Kérek javaslatokat véleményt,módszereket stb. részletesen, esetleg programot, persze ha van.

    Megjegyzés: Nem kell a személyek teljes nevét feltüntetni, ha nem akarja.

    Figyelő

    VálaszTörlés
  4. Hogy lehet, hogy már csak a szakmát akarják leváltani?
    Mi lesz a többi vezetővel és rokonnal?
    Kikből fog állni az új vezetőség.
    Mi lesz a fenntartóval?
    Érdeklődő

    VálaszTörlés
  5. Korlátozni kellene a napi megjegyzés küldések számát 1 ip címről ,mondjuk 5-re.Mindjárt nem lenne "ennyi" szabadságharcos a blogon.

    VálaszTörlés
  6. Konkrét megkeresésre, konkrét kérdésre, konkrét válasszal rendelkezek.

    VálaszTörlés
  7. Az intézmény becsülete, az alkalmazottak becsületes munkájával, hozzáállásával állítható vissza.

    VálaszTörlés
  8. A 4-én 15,20-kor írónak, pályázatot kell kiírni !!
    Minden munka körre szakmai feltételekkel.

    VálaszTörlés
  9. Az IP címes dolog nem egészen ezt mutatja... ;)

    VálaszTörlés
  10. Veled se pókeroznék!Silány a blöfföd!

    VálaszTörlés
  11. Éppenséggel beadhatnék egy képet...

    VálaszTörlés
  12. Ez az én pályám.
    Itt nem ver meg senki! :)
    Összesen 87 címről érkeznek az érdeklödők...

    VálaszTörlés
  13. Az első helyezett(látogatások száma és hossza) T-online DSL-t használ, köszönjük a kitartó jelenlétet! Az IP cím közlését most elhagyjuk...

    Vele koccintani fogunk majd! :)

    VálaszTörlés
  14. Olvasom, illetve olvasnán, a felelet.net-et,ami szerintem 1 igazán tartalmas oldal - volt -,és úgy látom, mintha a hangsúly eltolódna a "chatblog"irányába! A moderátor "aktivátor" lett és nagyon élvezi a helyzetet- legalábbis ez jön le.
    Felelősök - hát.., ha táppénz alatt elront valamit a helyettesítő kollega- a saját munkáját is végzi, ezt is - akkor ki a felelős, ha a táppénz miatt mindenkinek csak gyűlnek a túlórái - ki a felelős,he a táppénzes kollega miatt a többiek nem tudnak szabadságra menni és emiatt kimerültek - ki a felelős?

    VálaszTörlés
  15. Ha olvassa a bejegyzéseket, akkor azt is tudnia kell, hogy nem túl élvezetes a moderátor szerepe, vagy ahogy ön nevezi, az aktivátoré? (Bővebben: ITT!) Vannak azonban szívünkhöz közelálló megjegyzések, aminek örülünk… ezt ön úgy értékeli, hogy élvezi a helyzetet… Igen, ennyi nekünk is jár!
    Szívesen felvesszük önkéntes moderátornak, így megoszlanának a feladatok… (Feltételek az apróhirdetésben)

    VálaszTörlés
  16. A kérdés helyénvaló. Tudom nem ért egyet velem, de mindig a vezetőé a felelősség.
    Neki kell látnia, elosztania egyenlő mértékben, a munkatársak számának és a munka mennyiségének megfelelően a feladatokat egy csoporton belül. Neki kell tudnia, ki mennyire terhelhető, milyen a munkabírása, szakmai kvalitása, pszichés terhelhetősége, konfliktustűrő képessége, fizikai állóképessége (egyéb betegsége miatt) stb…
    A vezető felel a helyettesítésért: a rátermettség, terhelhetőség, szabad kapacitás és egyéb szempontok figyelembevételével… A helyettesítés honorálását törvény biztosítja.
    A túlóra, a szabadság, munkaerő átcsoportosításával házon belül is megoldható lenne… Igaz hozzá kellene nyúlni a protekciósokhoz, illetve helyükre tényleges munkaerőt kellene felvenni. Gondolom ezzel nem mondok újat…
    Azt is meg kell vizsgálni, hogy a dolgozó betegsége összefüggésbe hozható-e az állandó munkahelyi stresszel, vagy a folyamatos nyomásgyakorlással, esetleg zaklatással, vagy a munkafeltételek biztosításának hiányával (lásd, éves beszámolóm), mert ha igen, akkor már önök is tudják a választ: igen, a vezetők a felelősek.

    VálaszTörlés
  17. Gondolom megfelelek a feltételeknek :)
    Azt azért sajnálom, hogy mindig csak azok a kiragadott részletek!!
    Jelige : kár a színvonalért

    VálaszTörlés
  18. Szerintem nem kell olyan munkahelyre menni dolgozni amit nem bír, vagy ha mégis és rájön, hogy nem megy akkor váltani kell. Van munka lehetőség rengeteg főleg ilyen végzettséggel mint Protest. A Tescoba állandó a felvétel és ott is nagyábol ugyan igy lehet pocskondériázni, ott van is miért. Én már csak tudom. Sajnállak Protest, hogy igy gondolod a dolgokat.
    B.Brigi

    VálaszTörlés
  19. Perennis írta...

    Az első helyezett(látogatások száma és hossza) T-online DSL-t használ, köszönjük a kitartó jelenlétet! Az IP cím közlését most elhagyjuk...

    Read more: http://netrefel.blogspot.com/2010/03/elkovetok-vagy-aldozatok-avagy-ki-az.html#comments#ixzz0hFB98xJi
    Under Creative Commons License: Attribution


    :(((( én meg azt hittem én vagyok az első:(((

    VálaszTörlés
  20. B.Brigi!
    Jó volna ha befognád mert elkezdem a rokoni szálaidat felfedni! Ugye tudod miről beszélek??
    Ja jó lenne ha a diplomádat megmutatnád! Mikor is nyelvvizsgáztál?:)

    VálaszTörlés
  21. Nem olyan régen találkoztam 1 régi ismerősömmel, aki jelenleg 1 Heves megyei kis faluban dolgozik családsegítőként.A körülmények nem éppen ideálisak, a védőnői szolgálat, a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat 1 kicsi, erősen amortizálódott épületben, 2 kis szobán osztozik, ahová hetente 2x megérkezik a körzeti orvos is, ilyenkor a vendégségbe" mennek egymáshoz.Egy közös telefonvonal van, 1 számítógép, külön jelszóval lépnek be.Ami nincs - pénz, eszközök, feltételek, a falugondnoki autót használhatják pl.szükség esetén, saját nincs, fénymásolási lehetőség a Polgármesteri Hivatalban. Ami van - szakmai elkötelezettség,tudás és hit abban, hogy amit tesznek,arra a közösségüknek nagy szüksége van.A szinte lehetetlen körülmények között ezért képesek "csodákat" tenni, fantasztikusan működni,úgy, hogy bármelyik "nagyvárosi", hasonló intézmény tanulhatna tőlük.
    Ai ismételten hivatkozott "éves beszámoló"-ban a "munkafeltételek biztosításának hiánya"nekem ennek ennek tükrében nevetséges kifogásnak tűnik,hisz mások már bizonyították,hogy az igazi szakmai munka nem ezen múlik.
    Jelige: indokok, miért is nem dolgozok

    VálaszTörlés
  22. Milyen iskolája van Protestnek?

    VálaszTörlés
  23. IP alapján, én is csak az 5. vagyok!
    Pedig gyűröm a blogot rendesen! :(

    VálaszTörlés
  24. Még senki nem írta,hogy ő nem bántotta a betegeket,vagy rendesen gondozta őket.
    Ez lenne a legfontosabb!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  25. Akkor már értem Perennis honnan is vannak enyien :)) gondolhattam volna

    VálaszTörlés
  26. A 87 személy közül én úgy hallottam,több a hozzá tartozó, mint a dolgozó.Nekik a betegek,már többször panaszkodtak.

    VálaszTörlés
  27. Az IP címek között vannak csoportok is... (egymás közelében lévő felhasználok) Gondolom a Pentagon unatkozik...

    VálaszTörlés
  28. 12. helyen jön az első, nem halasi látogató (Bp.)...

    VálaszTörlés
  29. Üdvözöljük a fóti látogatókat is... :)

    VálaszTörlés
  30. Ez pedig Szank.
    Üdv

    VálaszTörlés
  31. Ez meg Karakószörcsög!!Helló!!

    VálaszTörlés
  32. A legtöbb megjegyzés az alsóvárosból a Nyá... vagy az Ő.. utcából jön,és innen van szórakoztatva az egész ország!!!

    VálaszTörlés
  33. Karakószörcsök...

    VálaszTörlés
  34. Guten tag herr löwe kopf!Ich schreiben in Deutsche land.

    VálaszTörlés
  35. Ich schreibe aus Deutschland...

    VálaszTörlés
  36. Sehr geehrter Kommentar!

    Es sollte nicht Herr Perennis verletzen. Ich glaube er will Gutes zu tun.
    Machts gut.
    Jemand unter vielen.

    VálaszTörlés
  37. (er/sie stört mich überhaupt nicht)

    VálaszTörlés
  38. B Brigi nem kéne még a szádra sem venni Protest nevét mert a hideg lába nyomába sem léphetsz.
    A nyelvvizsgád az nem érdekes mert a Tescoban a dolgok magyarul vannak felírva ,rossz lóra tettél.

    VálaszTörlés
  39. Brigit megértem.
    Nekem sincsen nyelvvizsgám, se németből, se magyarból. :)

    Jut eszembe, német. Három szóban, három hiba? Egy török vendégmunkás is megirigyelné...

    VálaszTörlés
  40. Majd a végén látni fogjátok, nem a két utcából
    vannak az írások. De akkor már félre áll a szátok!

    VálaszTörlés
  41. :-)
    Ennyi lenne a hozzásolásom annak aki az én rokoni szálaimmal és a diplomámmal foglalkozik.
    Mindenkinek a munkájával kellene inkább. Én is azt teszem, tegyétek ti is.
    B. Brigi

    VálaszTörlés
  42. Épp látjuk mivel foglalkozol te is:)))

    VálaszTörlés
  43. Egy hónap és meglesz a várt (nem várt)
    bejelentés.Kiderül ki jó ki rossz, ki hibázott
    addig ne bántsátok egymást tiszteljétek a
    munka társatokat utána is együtt dolgoztok.
    Vagy kezdődik az át helyezés? Úgy mint most?
    XY

    VálaszTörlés
  44. Csak nem megint előálltak ezzel a fegyverükkel az agyon iskolázott vezetők? Nem szégyellik már magukat mindenhova odacsapnak ahol csak ellenséget látnak nem törődve azzal ártatlan az illető vagy sem?

    VálaszTörlés
  45. A hetes osztály "remek" dolgozóinak .Látogatójuk volt 03.06-án .A reggeli őrákban .Bizony belehet jutni az intézetbe is és az osztályokra is ,és akkor a viselkedésük is más ha "csak látogató " jön !

    VálaszTörlés
  46. Igen négy ápoló állt sorba !!!!

    VálaszTörlés
  47. Nem is tudják milyen látogatójuk volt?Majd megtudják de tudnák ha jobban figyeltek volna:))))
    Az ápolók nem voltak a helyzet magaslatán.

    Nyomozó

    VálaszTörlés
  48. hihihi ezt elszúrták úgy ahogy lehet.Pedig ha tudták volna kik azok! Mi????Ilyen fogadtatást?

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)