2011. január 30., vasárnap

Ott voltál? Emlékezzünk!


Válaszolj, kedves Egy dolgozó!
- Ott voltál Te, akkor, amikor felállítottak a munkahelyedről, semmi indokkal, sokévi tisztességes munka után, belekényszerítve egy helyzetbe (mert szükséged volt megélhetésre)?
 - Ott voltál, amikor megfenyegettek fegyelmivel, jogtalanul?
- Ott voltál, amikor szemedbe hazudtak, mert az ő helyzetük azt kívánta, és neked megalázkodva el kellett tűrni?
- Ott voltál, amikor minden nagyobb vezetővel egy szobában, szemben, egy személyben meg kellett védeni magad, mert rád mentek?
- Ott voltál, amikor olyan munkát akartak rád kényszeríteni, ami nem fért össze a munkáddal?
- Ott voltál, amikor láttad, hogy egyik innen, a másik onnan igyekszik kiszakítani magának a koncot?
- Ott voltál, amikor a kolléganőd bántották és nem volt szabad kiállni mellette?
- Ott voltál, amikor úgy megalázták, hogy az ideg majd szétvetett, és mégsem szólhattál?
- Ott voltál, amikor láttál jogokat sérülni?
- Ott voltál, amikor kedvező lett volna egy jogszabály neked, vagy a többieknek, és eltitkolták?
- Ott voltál, amikor szerettél egy munkahelyet, és töretlenül, a legjobb tudásod szerint igyekeztél jól dolgozni, és azért, mert kiálltál a magad igaza mellett, megutáltatták veled?
- Ott voltál, amikor orvost kellett hívni hozzád?
- Ott voltál, amikor hálát adtál az Istennek, hogy el tudtál jönni sok – sok év után?
  Kívánom Neked, hogy maradj meg ennyire optimistának. Kívánom, azt is, hogy tudj lapozni… .

Üdvözlettel, egy Ismeretlen



11 megjegyzés:

  1. Sokan ott voltunk,igen sok megaláztatáson túl vagyunk.Tudjuk az igazat ahol kellett már el is mondtuk.Vannak közöttünk olyanok akik ott voltak látták tudták, és mégis elhiszik a hazugságra oktató minden szavát.Őket sajnálom Ők azok az emberek akik a betegeinktől jobban elmebetegek.
    Nem szégyen az nekik csak hát sajnálni való"h.....
    Okos Tóni

    VálaszTörlés
  2. Ismertem egy dolgozót akihez orvost hívtak, majdnem meghalt a vezetők terrorja miatt! Igen mindenki vele érzett és szurkoltunk legyen egészséges mert bizony a mentő sokáig az intézet területén állt mert problémák voltak de jó, hogy életben maradt.Ő nagyon ki lett készítve az egészsége ment rá,ki szokott rákérdezni, hogy vagy azóta is? A barátnője az ellensége lett, de a látszat képmutatást az megtartotta. Hát igen ilyen a gonosz rokon főnővér. Kívánom neki maradjon egyedül és soha senki a dolgozók közül ne nyisson rá ajtót, habár ez így is lesz mert nincs ember aki szereti a rokonain kívül.

    VálaszTörlés
  3. A látszat a képmutatás a mai napig megy. Szerintem sincs olyan ember aki szereti a 9-eskét.
    De nyalnak neki, hogy nem tudják magukat szemközt köpni. Szerintem róla van szó, más ennyire aljadék ember nem nagyon van az intézetben.

    VálaszTörlés
  4. Nem szereti őt senki csak hát rokon nagyon nem mondhatunk neki ellent.Mert akkor idegileg rá megy az egészségünk.nem nyalunk neki de valahogy az aljasságait el kell viselni.Dolgozó

    VálaszTörlés
  5. Ott voltunk! Mi több év alatt sok mindent átéltünk,szenvedtünk,láttunk hallottunk.
    Mi ezért tudjuk az igazat.A vezetők meg saját magukkal úgy elvoltak foglalva,hogy nem értek rá meghallgatni a dolgozót.Szőnyeg szélén állva kereszttűzben közbeszólásokkal nem jutottunk szóhoz.Sajnos ez a valóság.""x""

    VálaszTörlés
  6. Mi még most is itt vagyunk! Tudjuk a történéseket.Csak azt nem,hogy mit miért így tesznek a vezetők.XY

    VálaszTörlés
  7. En nagyon bizom aban ez a dolgozo mindent elmondott a nyomozo hatosagnak, mert O nagyon sokat tudott azert akartak tole megszabadulni es az addig vegzett munkajatol megszabaditani igyekeztek.Latta, tudhatta ki mekkorat szakitott maganak a kozosbol. Mar a vezetokre gondolok.
    Aki ismerte az szerette a segitokeszsegeert, kedvesegeert,szereteteert.
    Nagyon remelem jol van es ha van ereje ahhoz most rugjon vissza a vezetoknek mert megerdemlik.

    VálaszTörlés
  8. A focikben a kerdesek mar valszt is adnak. Kivancsi lennek ra ki tud ilyen korulmenyek kozt dolgozni vagy egyaltalan letezni?
    Miert kenytelenek az emberek mindent elturni,tudom mindenkinek kell a kereset.De ez igy egy monopol helyzet es a vezetok ezzel nagyon durvan visszaelnek.
    Minden dolgozonak joga van az athelyezeserol irasbeli dokumentumot kerni a netalan kesobb bekovetkezett balesetek miatt. Ami feltetlen foglalja magaban a dolgozo hatarozott ellenkezeset. Mivel az osztalyok, a betegek pszichiatriai allapota nem egyforma. Verekedos, agressziv betegek koze nagy felelotlenseg gyenge noverkeket alkalmazni. Ennek sulyos kovetkezmenyei lehetnek.

    VálaszTörlés
  9. Ildikó rá világit,hogy gyenge nővéreket a nehéz betegeknél alkalmazni nem tanácsos.Itt az a cél,hogy ne bírja a munkát a nővér és menjen el.
    Kell a hely egy rokonnak barátnak vagy ismerősnek.
    Gabi

    VálaszTörlés
  10. Itt vagyunk várjuk a végeredményt amikor pórázon vezetik el Őket!Okoska

    VálaszTörlés
  11. Ha így halad a nyomozás nem sokára annak is eljön az ideje.

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)