2012. január 18., szerda

Egy csodálatos barátság kezdete!

2 megjegyzés:

  1. Felső képen a Cica támadó állásba van.
    Az alsón már nem harcias,barátkozós.
    Gabi

    VálaszTörlés
  2. Hírös.Index
    Kerényi János – a területi államigazgatás átszervezése egy kormányzati sikertörténet


    A körme alá néztünk a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalnak, hogy miként sikerült az első „bázis” évük. Kiderült, hogy 2011-ben harmadával kevesebbe került a területi államigazgatás Magyarországon és az is, hogy Bács-Kiskun megye az ország első három megyéje között végzett a hatékonyság tekintetében. Interjúnkból elolvashatja, hogy mi lesz a kecskeméti kórházfejlesztéssel és azt is, hogy hogyan készül a Fidesz a 2014es választásra

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)