2012. április 19., csütörtök

Igazságosztás…


Részlet egy interjúból:

-          A bíróságokkal nem vagy kibékülve… miért?
-          Nem a bíróságokkal van bajom alapvetően, hanem az bíróságokat körülvevő hazudozással nem értek egyet. A mai bíróságok nem azok a bíróságok, amelyek valóban az igazságot és az emberi jogokat szolgálnák. A rendszer az, ami rossz és teljesen hiteltelenné teszi a taláros urakat és hölgyeket. A rendszer szerint a bíróság alapvetően a mindenkori hatalom kiszolgálója. Nem az emberi tisztesség és erkölcs mezsgyéjén működik, hanem a mindenkori hatalom parancsára, törvényei szerint ítél és old. Hiszen a törvényeket a hatalom hozza, és a bíróság ennek megfelelően működik. Ha olyan törvények vannak, mint Rákosi idején, akkor, ha kellett, ha nem akasztófa várta a meghurcoltat. Koncepciós perek százai zajlottak a „független” bírságokon. 2006-ban a Gyurcsányi ámokfutás után az ártatlan tüntetőket ítélték el, nem a hazudozó rendőröket… mert akkor ez volt a verdikt. Ma felmentették a tüntetőket, de bírót és ügyészt nem ítéltek el a törvénytelenségek miatt. Holnap meg majd egy másik kormány mást diktál, és a bíróság aszerint fog ítélkezni… De egyszerű bűnügyekben is rendszeresek a falsch ítéletek, hiszen ártatlan embereket ítélnek hosszú elzárásra, majd évek múltán kiderül, hogy az ítélet törvénytelen volt… de a bírók maradnak, felfelé buknak. Itt említhetném a vállalkozót, akire a rendőr szabadította rá a zsarolókat, és ő saját védelmében lőtt… a tizenhárom évből hetet leült, majd felmentették. És a bíró, meg az ügyész még nem utcaseprő. Vagy említhetem a móri vérengzést, amelynek a tárgyalásán olyan embert ítéltek el, aki ott sem volt, semmi köze sincs a rabláshoz és a mészárláshoz. Majd felmentették… és a bíró? Felfelé bukott. Röviden ennyi a bajom a bíróságokkal… És akkor a saját tapasztalataimat nem is említette, amikor hozzá nem értő, politikai utasítást kapott bíró a tényekkel homlokegyenest ellenkező ítéletet hozott… A társadalomban a bíróságnak hatalmas ereje van arra, hogy vagy züllessze a társadalmat vagy erkölcsi példát mutasson. Ma a züllesztés idejét éljük…
-           Miért nem lett társadalmi vitatéma ez?
-          Mert a társadalom a legalapvetőbb dolgokat nem veszi észre, ugyanis a politika nagyon vigyáz arra, hogy egy-egy nagyobb cirkusszal elterelje a társadalom figyelmét a valós helyzetről, az igazi bajokról. A társadalom szereti a nagyhangú cigányozást és zsidózást, a Schmitt Pálos tömegdemonstrációkat, azt, ha valakit temetnek vagy becsuknak… Viszont nem veszi észre, hogy az energiaszolgáltatók, a multik, a különböző hivatalok ott verik át, ahol csak lehet, hogy az élettere egyre szűkül, hogy olyan dolgokért is neki kell fizetni, amihez semmi köze nincs. Amíg a kormány az emberek jóhiszeműségére játszik, például az államadósság visszafizetése okán, addig azok, akik az államadósságért felelősek, milliomosokként élik zavartalan világukat. A társadalom sötét. Aki pedig józan gondolatokat ad közre, az közellenség.

A teljes interjú megtekinthető: ITT! 

--------------------------------------------------------------------

Kritika:

„Stoffán Úr! Megint kitett magáért! A Fideszt nemzeti kormánynak nevezni kb. olyan, mint pl. a szudánit demokratikusnak. Értékek? Ezt a “demokráciának” nevezett izét nevezhetjük-e értéknek? Ahol lassan az igazság kimondása börtönbüntetést von maga után! A Parlament is újabb és újabb szabályokat szavaz meg az igazság kimondása ellen.
Embertelenné, aljassá váltak az emberek? Nos, ezért a regnáló “kormányok” tették a legtöbbet! Ezzel a “nemzeti” kormánnyal együtt! A nyomor, kisemmizettség, elnyomás elembertelenít, pont Ön ne tudná? Ma már a lakosság 40%-a szegénynek számít. 1998-ban “csak” 700 ezer (~7%) volt ez a szám. A nemzettudat kiirtása az agyakból szintúgy folyamatosan zajlik. Az Ön által emlegetett keresztény értékeket lassan tűzzel vassal üldözik, irtják (az Ön által favorizált “nemzeti” kormány felforgató egyházakat juttatott “történelmi” pozícióhoz!). Ma is van az a “krém”, amelyik kézben tartja a nemzeti erkölcsi normákat: most 2012-ben épp Fidesz a neve; ha valahol erősödni látszik a társadalom, odacsap és bomlaszt egy buzimenettel, vagy egy csaló államfő körüli műbalhéval (a történelembe úgy fog bekerülni, hogy 2010 és 2012 közt Magyarországon egy csaló volt az elnök). Vagy az oktatás tönkretétele? A Fidesz pontosan ugyanúgy folytatja, ellehetetleníti, szétzilálja, elérhetetlenné, megfizethetetlenné teszi, mint elődei: tehát nem a magyar érdekek a fontosak számukra (sem). A kvótarendszer az utolsó rúgás az agonizáló oktatáson: a nemzet jó része elől elzárva a felemelkedés útja. (“Egy nemzet felemelkedésének záloga az oktatás”)
Felelősségre vonás? Mindenkori üres választási ígérethalmaz. Most lehetetlen az elszámoltatás, ezt Ön is tudja. Két (több) politikai maffia nem tud a törvény előtt elszámolni. Maffiák háborújában nem a törvényé, jogé, ügyvédeké a szó, hanem a fegyvereké. Ezért az árokásás és a nemzet egymásra uszítása, polgárháborús helyzet kialakítása. Az erkölcs az ország vezetőitől indul ki, ők, akik ennek képesek (lennének, ha volna mit) érvényt szerezni. Mára már minden fősodratú politikai megnyilvánulástól legcsekélyebb mértékben eltérő vélemény antiszemita, rasszista, fasiszta, náci, szélsőjobb és egyebek. Ettől a Fidesz sem kivétel, sőt! Lassan ebben élen jár.
Pont Ön jelenti ki, hogy szereti a társadalom a schmitt pálozást meg a cigányozást, zsidózást és tömegdemonstrációkat – de nem veszi észre a multik nemzetpusztító tevékenységét… Ön vak. Ezeket a gumicsontokat – ugyanúgy, mint anno Kuncze a drogliberalizációt – egy-egy igen kényes helyzetben vetette be a “kormány”, amikor a nemzet figyelmét ugyan fontos, de másodlagos dolgokra kívánja terelni a lényegről. Hát ezek is ilyen gumicsontok – miközben újabb adók, újabb megszorítások, újabb eladások, újabb eladósodások, vasút leszerelések, kilakoltatások, szemben vele betelepítések folynak.
Amúgy Ön, kedves Stoffán úr a legfontosabb dologról elfelejtkezett vagy elegánsan átsiklott felette: ki ne felejtsük, hogy Magyarország nem rendelkezik gazdasággal. Ipar: leszerelve. Mezőgazdaság: szétverve. Feldolgozó ipar: tönkretéve. Hír- és távközlés: külföldiek birtokában. Vasút: részben idegen tulajdonban, részben szétverve. Szállítás: külföldi érdekeltségek kezében. Pénzügy/bankrendszer: idegen kézben. Termelő szféra: (szinte) nincs magyar. És folytathatnám.
Kéne végre egy kormány, amelyik kiutat tud mutatni és nem csak mutatni, de megvalósítani is képes azt, egy olyan pillanatban, amikor Magyarország talán történelme során minden tekintetben az egyik legmélyebb pontjára, megsemmisülése közelébe került. Az elmúlt két évtizedben nem volt ilyen kormány. Most sincs.
Nagyon aktuális lesz a Kórisme című könyve.
Szóval: Stoffán úr, ne hagyja magát, üssön vissza a rohamnak!
Ha ez nem egy öninterjú, akkor már két Stoffánunk van.(Dr. Emődy a másik.)
“…végre van egy magyar kormány, amely hibáival együtt is páratlan érdemeket szerzett…” — Miféle marhaság ez?
Fülöp Cilike emlékszik, milyen ígéretekkel csalta ki a (relatív) kétharmadot ez az EU-stréber likudtesó? És mit váltott be azokból? Nagyobb hazug, mint az a Gyurcsány, akinek a felelősségre vonását és elszámoltatását elszabotálta! Nem sorolom a mulasztásait és bűneit, mert reggelig kellene püfölnöm a klavit, és egyébként is felesleges, mert már csak azok nem látják, akik nem is akarják.
Tákolt magának egy saját “alkotmányt”, állított saját aláíró-elnököt, most meg állít egy bólogató (Áder) Jánost. Lenyúlta a nyugdíj-kasszát, és azzal törlesztette azt az adósságot, amit nem mi vettünk fel, és ami most nagyobb, mint a törlesztés előtt volt. Most meg újabb kölcsönért gazsuláltat a csicskáival.
Abban viszont igaza van Stoffánnak, hogy — “…a társadalom sötét(…), olyan mélyre süllyedt erkölcsileg, szellemileg és nemzeti tudatában, hogy nem csak nem érti, de a kommunista és liberális lázítás okán minden erejével akadályozza is a nemzeti stabilitás szellemiségét és annak gyakorlati megvalósítását. A jobboldalon is! Embertelenné és aljassá vált a magyar társadalom, ami egy ország életében és a nemzet jövőjét tekintve katasztrófához vezet…”

A kritikát, levélírónk küldte, köszönjük!


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

14 megjegyzés:

  1. Az első cikkhez a véleményem!

    A Smhitt Pálozás nagyon jó elterelő hadművelet volt a kormányon lévőknek.
    Még folyt a vita,hogy lemondjon ne mondjon,törvénytelen vagy nem addig újabb törvényeket fogadtak el amit megint a társadalom nyakába raknak,mert fizetni kell az államadósságot. Ők maguk egyre magasabb fizetést szavaznak meg maguknak. Azonnali hatállyal kellett volna az egy munkahely programot is alkalmazni.Még Ők dúskálnak a pénzben jólétben addig a közmunkás éljen meg 47 ezerből egy munkanélküli 22500 forintból egy rokkant meg egyedülállóként 27000 forintból fizesse a számláit gyógyszerit élelemre ?????. Mert az Unió ezt várja el!
    Az Unió nem azt várja el,hogy tönkre tegyék az országot,és azt sem,hogy az emberek jogait semmibe vegyék. Az emberi jogokat sérti a kormány élén Orbán Viktorral,ezért a bíróságnál alkalmazott 62 évesen nyugdíjba küldik a bírókat amikor már megfontolt tapasztalt.Ezt is kifogásolta az IMF és Brüsszel. Politikust polgármester sem kellene alkalmazni 62 év betöltése után.
    Mert akit oda raknak a helyükbe annak meg mondhatják milyen ítéletet hozzanak annak aki az igazságot ki meri mondani milyent aki bűnös de Fidesz holdudvarába tartozik.
    Szájerné kinevezését is elfogadhatatlannak tartja az IMF a bíróság élén.
    Még felette is szeretnék ha lenne a szükséges jogorvoslatokra legfelsőbb bíróság.
    Ez is egy szempont volt az IMF részéről amire választ várnak Magyarországtól.
    Az is rá mutat milyen a Magyar kormány vezetése, igazságos eljárása, és milyen az ellenőrzése a törvények betartatása fölött.
    Erre rá mutat az a tény,hogy 14 megyében új pályázatot kell kiírni a becstelen döntéseik miatt. A szakmáját,hívatását értő vezető az nem elfogadható,csak a politikusok ismerősei barátaik szeretőjük a jó akár iskola akár egy intézmény élére igazgatónak.
    Mindenképpen olyan kell akit befolyásolni lehet.
    Erre élő példa a Bács-kiskun megyei Kecskeméti juhar utcai iskola összevonása a Kiskőrösi iskolával a tüntetés ellenére,Nem vették figyelembe a dolgozók és a szülők tiltakozását,mert akkor az igazgatónő nem kaphat végkielégítést, vagy fegyelmivel ki kellett volna rúgni. Hasonló volt a helyzet a kiskunhalasi Kőrösi úti pszichiátriai otthonban. Betegverés sikkasztás csalás ellenőrzések hiányosságai jellemezték az igazgató ellenőrök,orvosok és a fenntartó munkáját. Tetézték még azzal,hogy aki szólni mert azt lejáratásoknak vetették alá szervezett formában. Mind a két említett helyen a kormánybiztosban bíztak,hogy igazságosabb egyéniség lesz,tévedtek ott folytatja ahol Bányai megyei elnök át adta a stafétát.
    Hazugság törvénytelen eljárások nyomás a bíróságra,hogy nekik megfelelő kedvenceiket felmentő ítéletek szülessenek.
    Bács-kiskun megyébe még többet is fel lehetne sorolni,ezekben az ügyekben a bírósági szakasz elérkezett,még néhány most van folyamatban
    azokról majd későbbiekben írok.

    WWW.Független.hu

    VálaszTörlés
  2. Keresztény érték lassan teljesen megszűnik.
    Vallásnak kereszténységnek már nincsen fontos szerepe csak az egyszerű emberek környezetében.
    Politikusaink az Izraeli zászlót többre tartják a Hit gyülekezetbe mint a katolikus vagy református ezer éves vallást.
    Lázár Jánosnak is fontos volt,hogy a Hit gyülekezet sorsát éjjel két órakor szavaztassa meg a parlamentben,mert a tagok pénzéből támogatást ígért a hit gyülekezet.
    Az nem a Magyar társadalom javára dolgozik oktat térít hanem az Izraeli ....... támogatja a hívőktől beszedett fizetésük 10-20-70% -ból.
    Ingatlanokat is azért gyűjti a magyaroktól,hogy az majd külföldi kézbe kerüljön.
    A parlamentben észre sem veszik,vagy nem akarják valójában milyen vallás milyen hátteret takar. Nem akarják vagy fogalmuk nincs, nem tudhatom. Addig még az Ős régi egyházaknak kuncsorogni kell,hogy megkapják a nekik járó támogatást addig a Hit gyülekezet minden támogatást megkap. Ez ellent mond annak a törvénynek ami a régi 100 évnél régebbi egyházakat sorolja csak az egyházak közé.
    Új alaptörvény változtatásokkal vagy Lázár János Hit gyülekezeti tagságával függ össze
    erre választ adhatnának a politikusaink.
    Mennyit ér az Új alaptörvény drága bőrkötésben ha a törvényeket éjjel hozzák meggondolatlanul. Át írják többszörösen mert rá jönnek,hogy nem jó,nem alkalmazható, variálják közben embereket taszítanak a szakadékba döntésükkel.
    Mert a Hit gyülekezet is most támogatja szegényeket, hogy elfogadtassák magukat.
    Az elmúlt 16 évben csak a rosszat hallhattuk róluk. Elgondolkodtató,még a politikusok jóváhagyása és ideje is!
    Mindent Izraelnek semmit a Magyar Népnek!

    VálaszTörlés
  3. Szexuális rabszolgajátékokat tartott a betegeknek egy ápoló?
    A Kiskunhalasi Városi Bíróságon ma folytatódik annak a három ápolónak a pere, aki ellen a Bács-Kiskun Megyei Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonában lezajlott vizsgálatok után emelt vádat az ügyészség.
    Delmagyar.hu - 2012.04.19. 06:15

    VálaszTörlés
  4. Nem egyedi jelenség

    Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az állam nem csak a közintézmények fenntartásából száll ki, de az általános iskolák esetében is visszább lépett. A legújabb menetrend szerint mégis az önkormányzatok működtetik januártól az általános iskolákat. Az állam csak az oktatást, illetve az ahhoz kapcsolódó feladatokat veszi át és azokat finanszírozza.

    A közüzemi számlákat, a karbantartást és a felújítást tehát az önkormányzatok állják, az intézményfenntartásért, vagyis az osztályok számának meghatározásáért, a pedagógus-álláshelyek betöltéséért, az intézményvezetők kinevezéséért, illetve a pedagógusok munkájának ellenőrzéséért pedig az állam felel 2013. január elsejétől.

    VálaszTörlés
  5. Bányai-Kerényi páros felel az igazgató választásért,még most is.
    Jó pályázatok voltak de nem kell nekik!
    Olyan kell aki a betegverőket megtartja a helyükön, szűkebb időkre.

    VálaszTörlés
  6. Még 10 milliós eszköz készlettel sem kellett igazgatónak egy jó pályázatot benyújtó személy!

    VálaszTörlés
  7. A pályázóhoz,hogyan került a 10 milliós eszköz készlet?Ő vásárolta,akkor nagyon gazdag .Netán arról eszközökről van szóamit elzárt?TV-ből hallottam-

    VálaszTörlés
  8. Egy alapítvány eszközeit hozná magával.

    VálaszTörlés
  9. Az alapítvány eszközeit hogyan hozhatná magával?Az eszközök nem az ő tulajdona,ha az alapítvány az intézetnek adja oké.de azt az igazgató személyéhez köti? Miért?A jelenlegi ig.nem tetszik az alapítványnak azt nem vitatom,de más személlyel mi a gond?Akkor ad az alapítvány ,ha az ő kegyeltje lesz igazgató?Így ne adjon eszközt.Persze,ha a pályázó megfelelő az más.Nem tudom kiről van szó,ki az a pályázó.

    VálaszTörlés
  10. Vedd bérbe tőle ha akarod! Igen Ő vásárolta!

    VálaszTörlés
  11. „Ma Magyarországon ugyanis a bírák képezik az egyetlen olyan csoportot, akik az égvilágon semmilyen felelősséggel nem tartoznak a munkájuk során elkövetett hibákért, mulasztásokért, vagy épp egyenesen bűnökért.

    …ez a terület is sokkal egészségesebben működött, mielőtt 1945-öt követően a vörös áradat minden erkölcsöt és tartást kisöpört volna az igazságszolgáltatásból. Az 1871-ik évi VIII. törvénycikk részletesen szabályozta a bírák felelősségre vonásának lehetőségét abban az esetben, ha „hivatalos kötelességeiket szándékosan vagy vétkes gondatlanságból megszegik”. Ezt a jogszabályt – vajh' milyen megfontolásból – a kommunista diktatúra idején eltörölték, s – vajh' milyen megfontolásból – 1989 után sem állították vissza.”

    http://barikad.hu/balogh_gabor_talaros_bunoezes-20120427

    VálaszTörlés
  12. Ha 10 milliós készletet vásárolt az L.T. akkor szegény Ópusztaszer 10 év alatt elszegényedett, olyan ez mint valakinek a medencéje.
    Térjetek már észhez!!!.

    VálaszTörlés
  13. A bírók is felelnek a tetteikért,van olyan bíró aki bíróság előtt áll.

    VálaszTörlés
  14. Halasról származik az a bíró.

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)