2012. április 4., szerda

Trónfosztás


Amíg Kiskunhalason a korona már harmadjára is ugyanazon a fejtetőn landol, - fittyet hányva a népakaratnak és a józan gondolkozásnak, - az ország másik, és lényegesen szerencsésebb szegletében sátorrúddal űzik el az uralkodót. Természetesen csak képletesen, de hatékonyan. Maréknyi elszánt ember, pár sátor, hit és akarat. Elszántságuk példaértékű, kitartásuk reménykeltő, lehet még jövője a civil kurázsinak. A kis csoport láttán szégyenkeznünk kell: Hol vagyunk mi akkor, mikor felháborodásunknak hangot lehetne és kellene adnunk?! Talán lessük a híradót, két agyrohasztó műsor között, és csettintünk: „Ez mán döfi, jól csinálják a fiúk!” Azután beleszürcsölünk a kakaóba, böffentünk egyet és a távirányítóval valami „kevésbé intenzív” tartalomra kapcsolunk. Talán átfut az agyunkon, hogy ott lehetnénk, de győz a kakaómámor és a tunyaság: „Majd a szomszéd odamegy, neki van kocsija!” Hát, nem megy oda, mert ő meg éppen ránk gondolt…

A „Várkempingezők” között örömmel ismertük fel dr. Fóris Eszter barátunkat, aki elmondása szerint jó hangulatba, és a nomád élet minden velejáróját vidáman viselve, mély beszélgetéseket is felvállalva, orvosi minőségében is megfelelve ölelte keblére a kis csapatot.
.
Nagyításért kattintson a képre!

Mivel a sok kiskirály miatt már elkopott számunkra a királyság, mint államforma, érdemes feleleveníteni annak becsületes, és nemes tartalmát. Nem azért kell szeretnünk, mert király, hanem azért kell királlyá lennie, mert szeretjük! Nagy a különbség.
Kiskunhalason még nem értik.
Ezt sem.


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

23 megjegyzés:

  1. Azét luxus egy V.I.-t a királyokhoz hasonlítani, csak a véletlenek összjátékának és a fenntartó tehetelenségének köszönheti a harmadik fejtetőt.
    Egy kisebb vihar bármikor lefújhatja sőt le is fogja fújni róla.

    VálaszTörlés
  2. Méghogy király.... :)
    Vincze egy tétova, bizonytalan, arrogáns notórius hazudozó.
    Tipikusan olyan ember, személyiség, akinek egyetlen őszinte megnyilvánulása sincs senkihez. De a legszomorúbb, hogy ezeknek ő mégcsak tudatában sincs! Következésképpen ez az ember soha semmmiből nem fog tanulni, így válik egyre nagyobb teherré a környezete számára.
    Csomagoljon minél előbb, de segíthetünk is, mert ellenlábása meg egyre több van.

    VálaszTörlés
  3. Megyeháza előtt is a bátraké a szerncse! Meg nem is feltétlen a dolgozóknak kellene tüntetni bárki aki az igazságot szeretné csatlakozhat hozzánk.
    Mária

    VálaszTörlés
  4. Aki menni akar annak kell segíteni csomagolni,nem megy Ő "gerinces"

    VálaszTörlés
  5. Csak nem azt mondjátok, hogy lapátra vele, mert ha igen akkor ilyen nagy egyetértés régen volt már a dolgozók között.

    Egy mindenkiért és mindenki egyért helyett egy mindenki ellen és mindenki egy ellen.
    Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
    Esetleg hajrá pszichiátria intézet, hajrá dolgozók.

    VálaszTörlés
  6. "Nem azért kell szeretnünk, mert király, hanem azért kell királlyá lennie, mert szeretjük!" idézetre a véleményem:

    Márcsak ezért sem lehet akkor király

    VálaszTörlés
  7. Az igazság pártiak mennek a HAZUGOK maradnak!
    Egyszerű az egész! Gabi

    VálaszTörlés
  8. Itt van összetartás tanulhatunk tőlük.
    Belföld
    Lázadnak a tanárok az igazgatóváltás miatt

    Valkai Nikoletta

    2012. április 4., szerda 18:54|

    Teljes a felháborodás az igazgatóváltás után a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnáziumban. A helyi vélemények szerint pályáztatás és bármiféle szakmai megalapozottság nélkül, egyértelműen politikai nyomásra nevezték ki az új vezetőt. A tanárok nem akarnak együtt dolgozni az új igazgatóval, huszonketten inkább lemondtak osztályfőnöki megbízatásukról.

    VálaszTörlés
  9. Követelmény és rend nélkül nem lehet igazságos eredményes elfogadható gondozás. Gondolok itt arra,hogy a betegverők még jelen pillanatban is a betegek mellett tevékenykedhetnek.
    A vezetőknek szakembereknek kell lenni!
    Ha a dolgozók érdekét a betegek jogait nem tudja a megbízott igazgató összeegyeztetni,akkor súlyos kérdések merülhetnek fel.
    A mindenkori Fenntartó felelősségét is a figyelem középpontjába kell hozni.
    Eredményes, becsületes munkát csak szakmabeli becsületes vezetővel lehet elérni.
    Szakmába hívatásba vetett bizalom nem maradhat el az igazgató részéről.
    A Fenntartóváltás nem hozta a várt igazságos döntést pedig az elengedhetetlen feltétele az Intézet lerombolt hírnevének vissza szerzésének. Elgondolkodtató,hogy ÁLLAMI tulajdonban levő Intézet élére egy iskolázottság nélküli lelkészt tettek megbízott igazgatóként akkor amikor iskolázott pályázókat elutasítottak.
    Ez a Fidesz demokratikus eljárása? Sajnos bűzlik!

    WWW.Mediano.hu

    VálaszTörlés
  10. S immáron harmadszor.
    Ő egy karrierista laikus.

    VálaszTörlés
  11. Csodálatos ember a mi igazgatónk.
    Nagyon sokrétű feladatot lát el.
    Ha kell sofőrt játszik
    ha kell zenél és gitározik,
    ha kell lelki támaszt nyújt a lakóknak,
    ha kell búgó gerlicét formáz a foglalkoztatóban,
    ha kell bezárkózik a szobájába és meditál,

    Igazi igazgató nem zavar alapvetően senkit, nem kommunikál senkivel sem felfelé a fenntartó felé sem pedig lefelé beosztottjai felé.
    Jó hogy van.

    VálaszTörlés
  12. Ajánlás!!

    1. A pénz nem boldogít, de kényelmesebb egy Mercedesben sírni, mint egy biciklin.
    2. Bocsáss meg az ellenségeidnek, de jegyezd meg a rohadékok nevét...!
    3. Segíts a bajbajutottakon és emlékezni fognak rád, mikor megint bajba kerülnek.
    4. Sok ember csak azért él még mindig, mert törvénybe ütköző lelőni őket.
    5. Az alkohol nem megoldás, de a tej sem az.
    6. Soha ne feküdj le mérgesen, inkább tervezd meg a bosszút...!

    VálaszTörlés
  13. Az ajánlás nagyon jó csak nincs fegyvertartási engedélyem.
    Ne,hogy szenvedjenek egy egy golyóra már megérettek.
    XY

    VálaszTörlés
  14. Nem Nem Nem nem történt semmi?

    Közügyeknek tekinthetőek a pályázatok nyilvánosságra lehet hozni!
    Pszichiátriai ügyekben pályázatokat csak szakemberek javasolhatnak valakit, vagy nem javasolnak senkit de azt meg indokolják miért nem felel meg,az adott személy által benyújtott pályázat..Semmi estre sem egy kertész vagy volt Tsz elnök, (komcsi időből)értékelje ki a benyújtott pályázatok érvényességét.
    Lajos Tibor nem felelt meg azon okból,hogy nem Fideszes szimpatizáns.
    A Szekszárdi jelentkezőnek vissza dobták a pályázatát.
    Uray Erzsébet az Interneten való népszerűségének, beteg emberek védelmében íródott és a dolgozók érdekeit szem előtt tartva lehetőséget adott a sérelmüket véleményüket, a köz tudomására való írásokhoz a dolgozóktól.
    Dr Molnár köztudott,hogy képtelen volt a lakóikért kiállni,támogatták mint orvosok a betegverőket,ezzel alkalmatlanságát fejezte ki.
    Neki már a pályázatíráshoz is kár volt hozzáfogni.
    Indok nélkül nem szoktak pályázatokat elutasítani 2012 demokráciában.
    Következményekkel jár ha valaki lop csal, hazudik nem leszünk következmények nélküli Ország Orbán Miniszter szerint.
    A kinevezés torz elemeket tartalmaz.
    A Harmadik pályáztatás sikertelen!
    700 ezer forintért megvásárolt lelkész az egyetlen alkalmas személy a fenntartó véleményezése alapján megbízott igazgatónak..
    Ő alkalmas arra,hogy folytassa, amit Simon Ilona évekig nem vett figyelembe a lakók és a dolgozók jogait.
    Alkalmatlanságát azzal hozta tudomásunkra,hogy a bántalmazókat most is a betegek mellett hagyta.
    Nagyon sok az az összeg amiért a fenntartó kockáztatja saját és pártjuk tisztaságát erkölcsét Sokszorosa lehet Zuschlag 70 milliójának.
    Kecskemét és Kiskunhalas között 220 dolgozó étkezési utalványa éveken keresztül elkallódott.
    Kártyapénz nem érkezett meg ,pályázati pénzeknek csak egy része.
    Ez az oka annak,hogy nem választanak, választottak megfelelő szakembert a Kiskunhalasi körösi úti Pszichiátria élére.
    Szakszervezet nincs, vagy azoknak is befogták a szájukat ha az igazságért mernének szólni. Egyhangúlag követelhetnének egy új szakmabeli igazgatót. Megalkuvók a hazugság oltárán,mindegy mi történik a lakókkal dolgozókkal? Ha így lenne mint az utolsó mondatomban írtam oszlassák fel magukat mert érdemtelenek még a szakszervezeti névre is.
    Terror, a dolgozóknak járó juttatások meg nem érkezése a kezükhöz,a beteg lakók bántalmazása betegverőkért való tüntetés az nem olyan fontos dolog,hogy a hangjukat felemeljék miatta?
    Csepp a tengerbe az amit felsoroltam a megtörténtekhez képest.

    WWW.Független.hu

    VálaszTörlés
  15. Làtom a jovöt:

    Erkölcstan tanagyag, 2012-2013

    1. ora. Téma:
    "Hogyan tagadjuk le minél erkölcsösebben csalàsunkat."
    Esettanulmany: Schmitt Pàl köztàrsasàgi elnök plagium ügye.

    2. ora. Téma:
    "Az öszinteség bevallàsànak kàros hatàsai az egyénre és a tàrsadalomra."
    Esettanulmàny: Gyurcsany Ferenc öszödi beszéde

    3. ora. Téma:
    "Hogyan kovacsoljunk erényt hazugsàgainkbol?"
    Esettanulmany: Orbanviktor beszédeinak feldolgozàsa 1989-2012

    4. ora. Téma:
    "A köpönyegforgatàs hatàsos modjai és pozitiv hatàsa karrierünkre"
    Esettanulmany: Tetszöleg vàlaszthato parlamenti képviselök multjànak elemzése.

    5. ora: Téma:
    "A tudatlansàg, mit a személyes elöbbrejutàs zàloga."
    Esettanulmàny: Zsiga Marcel karrierjének elemzése

    6. ora. Téma:
    "Magyarsàgtudat erösitése."
    Esettanulmany: A békement értelmezése, mint Magyarorszàgnak az EU ellen küzdött szabandsàgharca, külföldi bérmagyarok segitségevel.

    7. ora. Téma:
    "A demokràcia értemezése, mint az "én" fogalmànak a tàrsadalomra valo vetitése."
    Esettanulmany: A jelenleji kormàny muködésének elemzése a matematika tudomànyànak segitségével. Alaptétel: 1orban x 2/3= 100%

    Tovàbbi témàkrol a kormàny folyamatosan gondoskodik.

    VálaszTörlés
  16. Esettanulmányt lehetne írni a Bács-kiskun Megyei Önkormányzatnál levő alattvalók hazudozásairól,általuk működtetett iskolákról intézetekről.
    Ott vannak még igazán disznó dolgok. FM

    VálaszTörlés
  17. Ezek gusztustalan csalások a pályázatok körül amik vannak, az már csak a jéghegy csúcsa! Kettő bizottsági tag talán ért a szakmához,de talán nem eléggé!! Vagy a javaslataikat figyelmen kívül hagyták,nem fogadták el?
    Ibolya

    VálaszTörlés
  18. Politikai szempontok miatt nem fogadtak el pályázatot.
    Napvilágra kerülnének a politikusok csalásai hazugságai.
    A bizottsági tagok csak bábuknak kellettek.
    István

    VálaszTörlés
  19. Gratulálok a képen látható személyeknek az elszántságukhoz és a kitartásukhoz. Mária

    VálaszTörlés
  20. Én nem gratulálok, hanem rendbontóknak nevezem őket, mert feltűnési viszketegségben szenvednek.

    VálaszTörlés
  21. Ha a hozzád hasonlók nem lennének, akkor lenne itt csak rend.

    VálaszTörlés
  22. Ha a Beteg lakóval helyet cserélnél akkor lenne rend! Ő ápolna téged!

    Megvásárolt diplomával az ország első embere?????,amikor a vásárolt jogosítványért börtön jár ,na kedvesem gondolkodj el.
    Csak igazságos vezetést nem hazugságot szeretnének az ország élén látni.
    Kedvesem te butasági viszketegségben szenvedsz,ha nem érted miért kockáztatták a szabadságukat. Minden Magyar ember érdeke,hogy olyan ember képviselje a drága kis hazánkat már ami még Magyar kézben van.
    Aki nem be hódol a Fidesz akaratának hanem a Nép érdekét képviseli.
    Azt azért tudni kell 100 ezer hektár Magyarföld van már külföldiek kezébe.
    Most a Fidesz nem a Magyar embereket részesíti előnybe a föld bérbe adásával,hanem megint a külföldiek nyerik el a pályázatokat.
    Ezért is tüntettek mások akiknek a tanyája melletti földet nem bérelheti.
    Ezek a tüntetők az ország életében a jót akarják kikényszeríteni a kormánytól.
    Vannak akik ezt megértik, tisztelik, akik szót emelnek mindenki érdekében azokat.
    Vannak olyanok mint te akik a homokba dugjátok a fejeteket,és nem értitek mi is az ország érdeke.
    Ibolya

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)