2012. április 1., vasárnap

Kis félre(nem)értés


Érdekes hozzászólás érkezett a mai napon. Feltehetően maga Csipkerózsika adott hangot nemtetszésének, mikor az oldalunkon elhelyezett számlálót kritizálta. Átaludhatott vagy két-három évet, mert számára, - úgy tűnik - csak most vált értelmezhetetlenné az említett oldalmodul. Igaz, hogy több soron is, - kerek értékek ünneplésekor – írtunk a számláló működéséről, hitetlen Tamásként most jutott el oda, hogy feldúlt hangú megjegyzésében szóvá tegye azt, amit rajta kívül több tucat blogolvasó, és néhány millió informatikus már hosszú ideje tud.

Idézem a kedves sorokat:
„Rossz a számláló!Végig egyedül látogattam kb.10 percig a blogot,6 látogatót jelzett pluszban,hogy is van ez?Különben nincs jelentősége számomra főleg nincs.Jó hazudozást,mellébeszélést.” ITT!

A probléma az írással a szokásos. Először is, szerzője nem tud semmit. Ez önmagában nem szégyen, lehet kérdezni okosabb embereket, - itt vagyok én is, - és eloszlik a köd. A második probléma már mélyebb gyökerű. Tudatlanságát rosszindulattá „konvertálja”, majd szánalmas támadásba lendül. Ismerős ez módi, jó párszor beleszaladtunk már az elmúlt időszakban. A folyamat egyszerűsítve: Hülye vagyok, mint egy tök, zavar, hogy a másik nem az, nekiugrok valami balga vádaskodással.
Nagyon, nagyon ismerős…

Megpróbálok segíteni! Kérem, olvassa el lassan és figyelmesen a kép alatt található mondatot: ITT!

Felkeresheti a többi, ilyen jellegű bejegyzést is, és bizony mindenhol ugyanazt fogja találni. A magyar nyelvben van jelentősége annak, hogy melyik szót használjuk: látogató vagy látogatás.* Mi tudunk magyarul.

Ön, hogy van vele?


*Nagyon nagy tudásúak kedvéért angolul is címkézve.

Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

8 megjegyzés:

  1. Ez butasága az írójának, nem félreértés!
    Nagyon sokan figyeljük a fejleményeket,hiszen a mi rokonainkat gondozzák a Halasi Körösi úti intézetben.
    Az,hogy a betegverőkért tüntettek igazgató orvosok vezetők főnővérek, nővérek azt nagyon felháborítónak tartjuk.
    A fenntartó részéről is az igazság keresése annyiból állt,hogy egy két kirúgott dolgozó bosszúja.
    Nem kereste az igazságot!
    Ha kereste volna az intézeten belül eltudták volna rendezni, becsületesen igazságosan.
    Igazságos vizsgálatok helyett maszatolnak hazudnak ami nem méltó politikusokhoz fenntartókhoz ellenőrökhöz.
    A bíróságnak ideje volna bejelenteni mire jutott a vizsgálatokkal.
    Az látszik a jelenlegi helyzetből,hogy politikai nyomásra nem is foglalkoznak az üggyel!
    Nagyon helyesnek tartanám ha tüntetnének a fenntartó ellen az igazgató választás körüli szemétségek ellen!
    Ez már nem más mint szemétkedés!
    Schmitt is lemondott nagyon gyorsan,pedig nem akart lemondani.
    Kerényire Bányaira,és a többi Megyeházi hazug emberekre is ilyen nyomást kell gyakorolni, akkor eredményes lesz a tüntetés!
    Talán a bíróság is az igazság szolgálatában nem a politikusok akarata szerint dönt.
    Tüntessenek addig ameddig eredményt nem érnek el!
    Az a betegeknek dolgozóknak a javára szolgál!

    Kővíné Tóth Erzsébet

    VálaszTörlés
  2. DK: Schmitt Pál lemondása a demokrácia igazi sikere
    delmagyar.hu – ma 15:28

    569 Demokratikus Koalíció szerint ezzel megbukott az Orbán Viktor "akaratát a végsőkig teljesítő" köztársasági elnöki modell.
    Hogyan jutott el a lemondásig Schmitt Pál négy nap alatt?
    InfoRádió – ma 15:28

    72 Pénteki, köztelevíziónak adott interjújában Schmitt Pál még azt hangsúlyozta, doktori címének elvétele nem függ össze köztársasági elnöki pozíciójával, hétfőn mégis bejelentette lemondását.
    Tíz körüli tüntető és szimpatizánsai,mire jutottak!

    VálaszTörlés
  3. Schmitt Pál: Nincs szándékomban lemondani

    MTI
    - itthon@hetivalasz.hu
    Utolsó módosítás:
    2012.04.02. - 11:17
    Létrehozás:
    2012.04.01. - 09:51

    (Néha muszáj! )

    „Nincs szándékomban lemondani, mert a lelkiismeretem tiszta" - jelentette ki Schmitt Pál köztársasági elnök az MR1-Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában a plágiumügyével összefüggésben. Az államfő az interjúban azt mondta: kisdoktori címét a jelenlegi szabályok szerint csak bíróság vonhatta volna vissza.

    VálaszTörlés
  4. A köztársasági elnök 11 percnyi hazudozás, szülei emlékének meggyalázása, majd saját teljesítményének felmagasztalása után váratlanul lemondott tisztségéről a parlament plenáris ülésén. - Poldi bácsi megmondója.

    Nincsen pótolhatatlan ember. A képességek szerencsére igen jól oszlanak meg a politikai közösség tagjai között ahhoz, hogy lehetővé tegyék a zökkenőmentes utódlást és folytatást. Miért kell mégis minden lemondást itthon egy hosszú és kínos agóniának megelőznie? Tényleg Schmitt Pál volt a második Gyurcsány Ferenc? Érdemes volt az után is folytatni a harcot, mikor már kilőtték alólunk a lovat? - Konzervatórium

    Teljesen egyetértettem Schmitt Pállal, amikor a lemondása kapcsán azt fejtegette, hogy őt is megilleti az ártatlanság védelme. Aki esetleg nem tudná, az elnök úr az ártatlanság vélelméről akart beszélni, de hát nyelvbotlás lehetett, a nagy izgalomban ez jött a szájára. - Proszektúra

    „Meggyőződésünk szerint csakis Schmitt Pál lemondása révén indulhatna el a magyar közélet és politikai kultúra azon az úton, amely felszámolja a következmények nélküli ország ma még ugyancsak jellemző képét.
    Következmények alapján az alattvalóikat is leselejteznék,akik nem értik,nem akarják az igazságos megoldásokat,akkor még lenne esély a következő választáson! Így?????????” - A Jobbklikk a Konzervatórium és a Mandiner közös nyilatkozata.

    VálaszTörlés
  5. Egy kis vidámság a sok probléma után. Paprika Tamás TV Halas oldalán
    Ez igazán jó! Rendőrségi jegyzőkönyvek stb.
    Egy jó pont a részére!
    Mária

    VálaszTörlés
  6. Kedves Mária!

    Mi a cikk címe? Hol van?

    VálaszTörlés
  7. Ez csak egy vélemény!!!!!!!!

    A Halas TV és a Halas Média lapján Paprika úrtól csak az alábbi cikkek találhatók.

    1. A szakiskolások szalagavatójának fotói
    2. Geszler Péter atya adta át a kalocsaiak ajándékát a pápának

    Mária csak nem a Z.Mari vagy?

    VálaszTörlés
  8. Rendőrségi jegyzőkönyvekből valódi és humoros mondatok.
    2012 04 01 keltezésű. Nem Z Mari
    Mária

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)