A vég kezdete II.

                                             Pusztába kiáltott szó?

 

Előzmény: ITT!

Emlékszem az első, nem helyi hozzászólónkra… Azt kérdezte: „Hol a búbánat völgyében dolgoztok ti?” Hát igen, ha követte még a későbbiekben oldalunkat, megtudhatta… Nemcsak azt, hogy mi történik nálunk, hanem azt is, hogy mi történik az országban… Mert ami fönt ment nagyban, ugyanaz képeződött le nálunk kicsiben. Minden álszerénység nélkül állítom, hogy amit itt olvashattak, az bizony hiteles kórrajz a társadalmunkról, annak számos szegmenséről…

Engedjék meg, hogy búcsúzóul, ezúton megköszönjem mindenki figyelmét, kitartását, hűségét, optimizmusát, a rengeteg támogatást, építő hozzászólást, feltáró írásokat, a rengeteg áldozatvállalást, a bátorságot és nem utolsó sorban a sok, mély, önzetlen barátságot! Ahogy a megszakadt barátságokat is megköszönöm...

Hálás szívvel köszönjük a Példaképnek, a Legbátrabbnak, a Leghűségesebbnek, a Fohászkodónak és a Mellénkállóknak!

Külön köszönjük Detonátornak, hogy hozzászólásaival, bejegyzéseivel nemcsak megtisztelt, hanem erősített, felvilágosított és önzetlen támogatásáról biztosított bennünket. Igazi harcostársunk ő, akinek sok mindent köszönhetünk. Ráadásul a vele való kapcsolatom döbbentett rá az egyik legfontosabb felismerésre, hogy bár különböző pártokra szavazunk, mégis egyet akarunk, és egyként állunk ki a gyengébbek és az igazság mellett… Mi egyet akarunk, ahogy a politikusaink is, de sajnos e kettő, ellenkezik egymással. Mi az egyetemes igazságért harcolunk, míg ők, akikre szavaztunk (párttól függetlenül), a maguk önös érdekeikre használnak fel mindent és mindenkit... nem átallva "jóhírnevük", egzisztenciájuk megőrzése végett beteg, kiszolgáltatott emberek, gyerekek legelemibb jogát lábbal eltaposni. Ne higgyenek hát önök sem azoknak, akik egymás ellen próbálnak uszítani bennünket! (Ráadásul ezt is a mi pénzünkből, a mi kárunkra!)

Köszönöm a szakemberek hozzászólásait, írásait, bátorításukat… különösen a határainkon túlról érkező látogatók érdeklődését, hozzászólását és közbenjárását!

Külön köszönöm családunk lelki és anyagi támogatását… édesanyám rendíthetetlen hitét, mellémállását és kitartását!  Lásd még: Édesapám nevében! Nélkülük nem sikerült volna.

Perennis kiállásáért és végtelen türelméért, bölcsességéért örökre hálás maradok… Nélkülözhetetlen volt az üzemeltetéshez, a moderáláshoz, a színvonal megőrzéséhez nyújtott segítsége csakúgy, mint irányt-mutató, moralizáló és derűt fakasztó írásai, bejegyzései…  Lásd még: A férjem nevében!

Mi az, amiről lemaradhatnak?  Szinte semmi…

A tárgyalás kimenetele? Mi lesz a folyamatban levő büntetőügyek vége? Megtudjuk a médiából… amennyiben nem hallgattatják el.

Mi lesz az ellenünk indított rágalmazási perek vége? Nem érdekes…

Visszahelyez-e a munkaügyi bíróság dolgozni? Lényegtelen…

Detonátor blogjának szüneteltetése kapcsán két ige jutott nekem is az eszembe. Az egyik, a „Pusztába kiáltott szó” (Magyar Biblia…), a másik a „…Ne adjátok azt, a mi szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, hogy meg ne tapossák azokat lábaikkal, és néktek fordulván, meg ne szaggassanak titeket…” (Hegyi beszéd - Máté 7,6)…

Valahogy így érzek én is… Visszaolvasva a napokban született írásokat, hozzászólásokat, émelygés fog el… Amikor az embernek a sok igazságtalanságtól, gazemberségtől hányingere lesz…

Meg aztán nem szeretném magam állandóan ismételgetni, ezért jobb, ha elcsendesedünk… Rég bezárnánk már a blogot, de a dolgok mai állása szerint (két per tárgyát is képezi), egyelőre nem célszerű. Tehát ha nem is írunk, annak ellenére megtekinthetők maradunk.

Nekünk pedig, tovább kell lépnünk…

Mindennek ellenére hiszem, hogy minden szívből és lélekből kimondott szó, megérlelt üzenet célhoz érhet… Ez azonban már nem a mi feladatunk, s nem is a mi felelősségünk. A mi felelősségünk abban állt, hogy elmondjuk, hogy mi a helyes és az igaz, és hogy akként is cselekedjünk…

A többit elengedjük és az Istenre bízzuk… Tegyenek így, önök is!

Levélküldés: ITT!                   Facebook