2010. május 15., szombat

Az ő tüntetésük 3.

.

"Kíváncsian várom a BKV-s dolgozók hasonló "értelmű"(?) tüntetését, kb. ugyanannyi értelme lenne, mint ennek a mostaninak!

Kik eszik/veszik be azt a süket dumát, hogy bárhol is az intézményt és/vagy a tisztességes és elhivatott dolgozókat támadná bárki is!!

Ez a védekezés a bűnösök védekezése, aki felelősek az intézkedésekért, vagy azok elmulasztásáért és maguk mellé próbálják rángatni az ilyen értelemmel bírókat.

A Juharon is volt szülői értekezleti, meg slepptagok általi kiállás, de milyen céllal? Ne legyen felelősségrevonás, maradjon minden, ahogy régen, de főleg titokban?

A Hagyóról is kb. ugyanígy nyilatkoztak először, nem hiszik róla, stb., most is az a vélemény? (Hagyó urat mentelmi jogának megszűnését követően, a tegnapi napon őrizetbe vették. A szerk.)

Páran összefossák magukat a cidritől, hogy a vélt Valakiségükből a valós Senkivé válnak, támogató aláírásgyűjtés, nyilatkozatok, stb. ettől meg nem történtté válnak a természetesen nem őket, hanem mást sértőek?

Ha őket szopatták volna meg az illetők, akkor is lett volna szimpátiatüntetés?

Gondolom mindenki saját pénzből állta a költségeket is, ja meg szabadságot vett ki, hogy ott lehessen, ugye? Mint a megyei közgyűlésen való céges autóval történt önkéntes megjelenés, ahol éppen a holocaustot helyeslő volt a legfőbb támogató hozzászóló! Ja, hogy esetleg éppen példaképe(ke)t látott a teremben és attól lelkesült volna úgy be?!

Pécsett egy kutya kimúlása nagyobb felháborodást váltott ki a közvéleményben, mint itt majd egy tucat gyerek és pár ápolt sérelme! Bezzeg, ha bármelyikükkel személyesen történne valami, akkor ők lennének a leghangosabb tiltakozók!

Azért tetszik, hogy akárcsak a Juharon, Halason is a "tüntetők" legalább egyike érdekes módon nagyon is féltheti a szabadságát, nem csoda, hogy szervezkedik!"

.

Olvasónktól kaptuk. Köszönjük!

.

Anonim levélküldés: ITT!                                    www.pszicho.net

Domokos Győző dr. levele II.

.

Amúgy meg a "dark site" álláspontja pontosan ugyanolyan, mint amilyen egy rabszolgafelkelés esetében volt.

Akkor is felháborodtak azon, hogy mit akarnak ezek a pondrók, miért nem jó nekik rabszolgának lenni, szabad embernek úgyis hülyék, mi tudjuk és megmondjuk nekik (akár erőszakkal is) hogy nekik mi a jó!

Hogyan nyilvánul ez meg most? Vannak "szoptatók" és "szoptatottak"! A "szoptatók" most meg vannak lepődve, hogy évekig minden "működött, miért is pár "szoptatott" lázadása? Na, gyerünk csak, verjük le azt a 2-3 lázadót!

De hogyan is? Fordítsuk szembe velük a többi "szoptatottat"! hogy nekik is rosszabb lesz, mert nem tűrjük az ellenállást!

Na és mit tesz a "szoptatottak" serege?

Tüntet, hogy továbbra is "szoptatott" maradhasson! Na jó, egyeseknek, a sleppbelieknek azért jóval kisebb gyakorisággal kell a kötelezettségnek eleget tenni, csak az ő esetükben az a sajnálatos, hogy ők meg önként teszik!

Nem értem, mert ebből a "ciciből" egyáltalán nem anyatej jön és fura módon itt nem a gyerek, hanem a szoptató "anyukák" gyarapodnak!

.

Anonim levélküldés: ITT!                                    www.pszicho.net

Az ő tüntetésük 2.

.

A tüntetés kötelező volt!!! Az igazgatónőnek most sem az igazat jelentették, azt mondták mindenki önszántából ment. Ez nem igaz! A főnővérek tették osztályonként kötelezővé, és aki azt mondta nem megy, azoknak most van a megtorlás, a megalázás, a jellemére különböző megjegyzések.

Még mindig a talpnyalóinak hisz az igazgatónő, jó volna, ha egyszer meggyőződne már az igazságról!!!

De 10-20 perc munkaideje alatt erre nincs ideje!!!

.

Olvasónktól kaptuk. Köszönjük.

.

Anonim levélküldés: ITT!                                    www.pszicho.net

Domokos Győző dr. levele I.

.

Egyáltalán nem az indulat beszél belőlem, hanem inkább a döbbenet, hogy 2010-ben még ennyi embert így félre lehet vezetni, befolyásolni és a sok birka nem is látja, hogy miért is az egész.

Nézzük csak a halasi példát:

- soha senki sem támadta az intézményt

- a média korrektül tájékoztatott, nem általánosított, hanem megjelölt konkrét eseteket és elkövetőket.

Ebből következően kinek van ott félnivalója?

- az eddig felderített elkövetőknek,

- az eddig fel nem derített elkövetőknek,

- a névleg felelősséget viselőknek (akik többek közt ezért markolják fel a tényleges munkát végzők pénzének többszörösét) akik nem előzték meg az eseteke, illetve megpróbálták eltussolni azok felszínre kerülését (osztályvezető, igazgató, megyei illetékes(ek), ahogy egy kulturált országban a felelősségvállalás működne).

Kinek az érdeke tehát tüntetni, hogy minden maradjon a régiben?

Ugye, hogy nem az elhivatott, lelkiismeretes munkát végzőknek, hanem azoknak, akik bajba kerülhetnek (pozíció, jó nagy havi "suska" a nagy felelősség címén). Ki tüntet mégis? A félrevezetett dolgozó, aki beveszi azt a dumát, hogy "alaptalan támadás érte az intézményt"?

Mit ér el vele? A semmiért felelősséget nem vállalók maradnak a helyükön és minden megy tovább a régiben, a valóban sérelmet szenvedettek meg úgysem képesek a saját érdekükben fellépni.

Hát ennyire hülyék lennénk mi magyarok valóban? A két tisztességes dolgozó meg magyarázkodni kénytelen, mintha ők lennének a bűnösök, mert szólni mertek, ráadásul nem is a saját érdekükben!

A Juhar meg ugyanez lekopírozva, a szülői munkaközösség áll ki a saját gyermekük sérelmére elkövetők mellett? A holocaustot nyíltan helyeslő megvédi a Vezetőt?

.

Anonim levélküldés: ITT!                                    www.pszicho.net

Az ő tüntetésük

.

Szabadságért tüntettek? Köztük néhányan, akik az ápoltak megalázását nézték, fenyegették volt kollégáikat.

A betegbántalmazások ellen tüntethetne egész Kiskunhalas.

.

Olvasónktól kaptuk. Köszönjük!

.

Anonim levélküldés: ITT!                                    www.pszicho.net

2010. május 13., csütörtök

Félreértés

.

Őkelme a mi cicánk!*

Perennis

*javítva :)

.

Anonim levélküldés: ITT!                www.pszicho.net

2010. május 11., kedd

Sumákolás és kussoltatás

.

Úgy tűnik, mégiscsak volt valami azokban a vádakban, amelyekkel a kiskunhalasi pszichiátria két volt ápolónője állt elő januárban. Az ügyészség három ápolót gyanúsít, kettőt előzetes letartóztatásba helyezett, a harmadikat házi őrizetbe. (Pontosítás: egy fő van előzetesbe, két fő házi őrizetbe. A szerk.) A két ápolónő az ápoltak szexuális megalázásáról, veréséről, kegyetlen bánásmódról beszélt a sajtónak, egy hónappal azután, hogy úgy látták, az intézmény szakmán kívüli igazgatónője bejelentésük ellenére csak a jövőre nézve szeretné rendezni a problémát, a felelősöket nem kívánja megbüntetni. Az intézet fenntartója, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat belső vizsgálatot rendelt el, ami inkább a bilit kiborító két ápolónő befeketítésével foglalkozott; meg is állapították, minden a legnagyobb rendben volt. Ezután már nem kell csodálkozni, hogy az intézetbe utólag bejutó szakmai ellenőrzési hatóság sem talált semmi olyasmit, amit problémásnak nevezhetett volna.

Ez a néhány hónap várakozás azokat erősítette, akik az ügy elsumákolásában voltak érdekeltek. Napról napra bizonytalanabbá vált, hogy lehet-e a zárt osztályon történteket bizonyítani, az érintettek összekapaszkodását megtörni. Ahogy telt az idő, úgy érkeztek az informális jelzések, hogy milyen retorziókra számíthatnak az intézmény – ezzel a megyei önkormányzat – hírnevét megrontók, azok, akik a rosszul értelmezett kollegiális szolidaritást megtörték, és azok, akik mindezt hírül adták. A helyi sajtót még egy telefonnal el lehet hallgattatni, de az országos ellen már csak a sajtóper lehet megoldás – ha sikerül a kiszolgáltatott, egzisztenciális értelemben tőlük függő emberek hallgatását biztosítani. Vannak erre is példák. Csongrád megyében a közgyűlés elnök asszonyáról nem bizonyosodott be, hogy megverte volna a jegyzőnőjét. Ki tanúskodott volna az önkormányzat alkalmazottai közül? És a szakma szabályai szerint ellenőrzött hírt közlő lapok ellen minden helyreigazítási pert megnyert az elnök asszony.

De azért most csendesen örüljünk egy kicsit: Kiskunhalason talán más lesz a meccs végeredménye.

.

Tanács Gábor

.

Anonim levélküldés: ITT!                www.pszicho.net