2010. május 11., kedd

Sumákolás és kussoltatás

.

Úgy tűnik, mégiscsak volt valami azokban a vádakban, amelyekkel a kiskunhalasi pszichiátria két volt ápolónője állt elő januárban. Az ügyészség három ápolót gyanúsít, kettőt előzetes letartóztatásba helyezett, a harmadikat házi őrizetbe. (Pontosítás: egy fő van előzetesbe, két fő házi őrizetbe. A szerk.) A két ápolónő az ápoltak szexuális megalázásáról, veréséről, kegyetlen bánásmódról beszélt a sajtónak, egy hónappal azután, hogy úgy látták, az intézmény szakmán kívüli igazgatónője bejelentésük ellenére csak a jövőre nézve szeretné rendezni a problémát, a felelősöket nem kívánja megbüntetni. Az intézet fenntartója, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat belső vizsgálatot rendelt el, ami inkább a bilit kiborító két ápolónő befeketítésével foglalkozott; meg is állapították, minden a legnagyobb rendben volt. Ezután már nem kell csodálkozni, hogy az intézetbe utólag bejutó szakmai ellenőrzési hatóság sem talált semmi olyasmit, amit problémásnak nevezhetett volna.

Ez a néhány hónap várakozás azokat erősítette, akik az ügy elsumákolásában voltak érdekeltek. Napról napra bizonytalanabbá vált, hogy lehet-e a zárt osztályon történteket bizonyítani, az érintettek összekapaszkodását megtörni. Ahogy telt az idő, úgy érkeztek az informális jelzések, hogy milyen retorziókra számíthatnak az intézmény – ezzel a megyei önkormányzat – hírnevét megrontók, azok, akik a rosszul értelmezett kollegiális szolidaritást megtörték, és azok, akik mindezt hírül adták. A helyi sajtót még egy telefonnal el lehet hallgattatni, de az országos ellen már csak a sajtóper lehet megoldás – ha sikerül a kiszolgáltatott, egzisztenciális értelemben tőlük függő emberek hallgatását biztosítani. Vannak erre is példák. Csongrád megyében a közgyűlés elnök asszonyáról nem bizonyosodott be, hogy megverte volna a jegyzőnőjét. Ki tanúskodott volna az önkormányzat alkalmazottai közül? És a szakma szabályai szerint ellenőrzött hírt közlő lapok ellen minden helyreigazítási pert megnyert az elnök asszony.

De azért most csendesen örüljünk egy kicsit: Kiskunhalason talán más lesz a meccs végeredménye.

.

Tanács Gábor

.

Anonim levélküldés: ITT!                www.pszicho.net

48 megjegyzés:

  1. Azért bugyorog fel ám az igazság!!! A kussoltatás nagyon élesben megy az intézetben!
    Mindenkitől megakarnak szabadulni akik a lányoknak hisznek! Ezt a tevékenységet a vezetők nagyon durván gyakorolják! Valaki igazán megállíthatná őket!

    VálaszTörlés
  2. Mondtam én, hogy inkább elmegyek az intézetből de nem akarok börtönbe kikötni.

    VálaszTörlés
  3. De az udvarodba nagyon jól néz ki a térkő,
    meséld már el miért nem az intézetbe raktátok
    le.Meséld már el,tudod ott hátul mindig a cipőm sarka tönkre megy.Miért nem itt lett felhasználva?
    Kinek a hibája?

    VálaszTörlés
  4. A térkő nem nálam van Wné Ildikónál.
    Én nem mentem bele a csalásokba inkább felmondtam!!!

    VálaszTörlés
  5. Akkor tegyél vallomást,segítsd az igazságot ki
    deríteni,minél hamarabb annál jobb.
    Aki a jó oldalon áll azoknak ez a célja.

    VálaszTörlés
  6. Nyugodj meg itt már nem kell több vallomás ennyi elég!!! Nekem elhiheted.

    VálaszTörlés
  7. Ezt nevezem!

    Kinel is kotott ki a terko????
    Ez lopas ha jol ertem! Vagy tevedek?

    VálaszTörlés
  8. Sok minden kikötött ott másnál! De most utánna néznek a díszes társaságnak! Pénzeket tékozoltak el, lenyúlták de arra évek óta nincs pénz, hogy a bankkártyapénzt kifizessék! De Őnagyék szórakoztak erre arra és úgy van elkönyvelve mintha a betegek minden nap kaptak volna üdítőt! Soha nem kaptak az intézettől üdítőt karácsonykor vizes bort amit jó pénzért megvettek a benfektestől.Amit a lakókra kellett volna költeni évszakonként az egy öltözet ruhát azt sem kapták meg a szerencsétlenek arra vannak kötelezve vegyék meg maguknak! Hiába panaszkodnak nem jut még akkor kávéra sem senkit nem érdekel. Akinek nincs pénze rá az úgy néz ki mint a csőlakó és kikap érte ki??? Az ápoló tán elvárnák azt is mi vigyünk nekik, hogy békén hagyjon a vezetőség???

    VálaszTörlés
  9. 2010. május 11. 21:25-kor érkezett

    Akkor te már sokat tudsz,vagy sokat mondtál.
    Én is elmondtam ami a tudomásomra jutott.
    Ezzel is a becsületes dolgozók táborát szaporítom.
    Meg az intézet hírén esett csorbát javítom !

    VálaszTörlés
  10. Sok sok ruhát behordtunk azért, hogy békén hagyjanak már bennünket! Irja ide az ha erre valaki azt mondja nem igaz!!!

    VálaszTörlés
  11. Ez bizony igaz. Még ágynemút is hordtuk befele.

    VálaszTörlés
  12. Önök hordtak be ruhákat? Ugyan miért? Mi köze van önöknek egy állami intézmény ruhatárához? Miért bántották önöket? Mi történt az eredi öltözékekkel? Mi történt az előírt ruhabeszerzésekkel? Ilyen nem is volt?

    Laikus vagyok, kérem világosítson fel!

    VálaszTörlés
  13. Előírt öltözékek??? Ugyan hova gondol? Mindenkinek megkell venni a saját ruháját ha nem akarja akkor nem is adják neki oda a pénzét a főnővér utasítására. Mennek és vesznek nekik amire szüksége van. Akinek nem jut rá való az bizony lukas zokniba jár és öltözékbe és az ápolók kapnak ki érte, hogy néz ki a beteg. Ezért hordtuk be amit tudtunk otthon nélkülözni.Ne terrorizáljanak bennünket már.Még télire kabátokat is pulovereket polóket pantalókat és zoknikat!!! Vol aki cipőt is!

    VálaszTörlés
  14. Megkell nézni a számlákat ami az osztályokon levan fűzve. Mire megy a kis pénzűk. Tetötől talpig ruhára és ágyneműre, törölközöre. Van akinek a tisztálkodószert is magának kell megvennie.

    VálaszTörlés
  15. Sajnos ez így van még a páratlan zoknikat is behordtuk mert valami fura modon a raktárból eltüntek az újjak és selejtezésnél meg kellett a darabszám.

    VálaszTörlés
  16. A fekvő osztályokon van intézeti ágynemű az igaz!!!

    VálaszTörlés
  17. Ehhez én is annyit fűznék hozzá, hogy én is sok ruhát vittem be a lakóknak. Sőt ismerőseim is adtak, hogy vigyem be az intézetbe. Be is vittem és sokszor láttam az ápoltakon azokat a ruhákat.Örömmel tölt el, hogy örömet tudtam szerezni nekik a hasznos darabokkal.

    VálaszTörlés
  18. Ez biztos, hogy így volt!

    VálaszTörlés
  19. Hogy mik vannak???

    VálaszTörlés
  20. Nem tudom mennyi ideig tudnánk mesélni? Sokáig betartana ha azt a sok mocskosságot ide leírnánk amit sok emberrel müveltek.Ez a bumeráng most visszacsap!!!

    VálaszTörlés
  21. Jöhetnek az ellenőrök!Széles mosollyal fogadjuk őket,nincs takargatni valónk!Javaslom ,térj más témára!

    VálaszTörlés
  22. Tisztelt kisebbségi beírók!
    Azt hiszem a boldogság nem jellemző önökre, ezért javaslom az alábbi bibliai idézet folyamatos tanulmányozását.
    Ha megértették, és változatlan a véleményük, akkor és csak akkor, jelentkezzenek a blogra beírásra.

    A nyolc boldogság


    "Látva Jézus a tömeget, fölment a hegyre. Amikor leült, hozzá járultak tanítványai. Jézus pedig megnyitva száját, így tanította őket:

    1. Boldogok a lelki szegények,mert övék a mennyek országa.
    2. Boldogok a szelídek,mert ők bírják a földet.
    3. Boldogok, akik sírnak,mert ők megvigasztaltatnak.
    4. Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők kielégíttetnek.
    5. Boldogok az irgalmasok,mert ők irgalmasságot nyernek.
    6. Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent.
    7. Boldogok a békességesek,mert ők Isten fiainak hívatnak.
    8. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért,mert övék a mennyek országa." (Mt 5,1-10.)

    Egy dolgozó.

    VálaszTörlés
  23. Már itt is vannak!Már egy hete.

    VálaszTörlés
  24. Ne ijegesd őket!!! Mi tudjuk amit tudunk ennyi !

    VálaszTörlés
  25. Szerintem a bank kártyapénzünket is eldorbézolták!
    Azt kötelesek lettek volna kifizetni!
    Az is lement a torkukon!
    Nincs pénz mi semmire? Elszorakozni majd 200ezret arra volt mi?

    VálaszTörlés
  26. Nem idegesítésnek szántam, valóságba így van.
    Már írtam idegeneket láttam.de már hallottam is.

    VálaszTörlés
  27. Aki keres az talál, de ők tudják, hogy mit hol kell keresni.

    VálaszTörlés
  28. Ők már fel vannak világosítva.

    VálaszTörlés
  29. 20,27nek két hónap múlva már te is a menybe érezheted magad,ha a rossz oldalon állsz.

    VálaszTörlés
  30. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  31. 2010. május 12. 20:02-nak
    Majd meglátjuk mekkora az a mosoly a szájukon!
    Ide nem pár ember írogat hanem sok!
    Nem vették még észre mennyi információval rendelkezük, amit a dolgozók nem is tudhatnak?
    Leht volt olyan vezető aki mesél az is előfordulhat azért mert mentené a bőrét vagy tényleg igaz ember!
    Na ugye semmit nem tudnak!!!

    VálaszTörlés
  32. Ez mind szemérmetlen hazugság.
    Mi megmaradunk a mosoly országában mosolyogva.
    Szerintem nincs a jelenlegi vezetői gárdában olyan személy aki a bőrét akarná menteni, vagy hazug ember lenne (önök szerint igaz ember), mert nincs miért félnünk.
    Minden fenyegetés nélkül viszont önöknek van mitől félniük, az pedig nem más mint a saját nem létező lelkiismeretük.

    VálaszTörlés
  33. Ne járjon a szája jövő héten meg kussol????

    VálaszTörlés
  34. 1025-től kérdezem,kinél van a raktár kulcs?
    Ki járhat be a raktárba? Megbízható ember?
    Hogy lehet elveszni az új holmiknak?
    A régieket azt ki dobálták válogatás nélkül,
    azt tudom,éjszakás műszakba,hogy a betegek ne is lássák.Lehet, azért mert valaki a betegek,pénzén
    szeretett volna ruhát venni magának!

    VálaszTörlés
  35. 10,48-nak nem sokáig lesz kedve mosolyogni!
    Ha csak nem az a szokása!

    VálaszTörlés
  36. A raktárba a főnővérek járnak be.
    Azt hiszik ezek mi nem beszélünk egymásal pedig igen, és kiderül egyik műszakban sem adtak semmit

    VálaszTörlés
  37. Mi kellett volna adni?

    VálaszTörlés
  38. Ezt a sok elmétlenséget! Perepénisz ezt hagyja, hát ez magát is minősíti. Mi van a megvádolt ápolók ügyével? Erről beszéljünk! "Védett tanúk!" Nem mertek a fiúk szemébe nézni?

    VálaszTörlés
  39. Nem róluk van ott szó!!! A pénzügykeről ne keverjük ok??

    VálaszTörlés
  40. 2010. május 13. 18:13-nak
    Nem tudom mennyire vagy erkölcsös de ha minden férfiba a péniszt látodakkor nem dicsekedhetsz semmivel és bekéne fognod a szád!!!

    VálaszTörlés
  41. Szégyen, hogy pár ember miatt ilyen ocsmányságok
    megjelennek!! Fogalmuk sincs semmiről.
    Csak sajnálni tudom Őket!!!!

    VálaszTörlés
  42. Ez az ember aki ilyeneket ír,az nagyon pofára esik
    szerintem nem sokára.addig meg rá kell hagyni,
    gondolkodni nem tud,vagy szem ellenzőt visel!

    VálaszTörlés
  43. 15,47 től ők vitték el a ruhákat?

    VálaszTörlés
  44. Ki telik ,tőlük.

    VálaszTörlés
  45. Hol kellett volna a védett tanúnak a fiúk szemébe nézni?

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)