Évek óta, sokat vívódtam azon,
hogy hogyan lehet a kötelességet és a kegyességet összeegyeztetni.
A dolgok normális menetében nem
is okozhatna ez gondot, hiszen minden megfelelően működne…
Az adófizetők pénzét arra
fordítanák, amire irányozzák, a beteg a lehető legjobb ellátásban részesülne,
soha senkinek nem jutna eszébe megfosztani a beteget méltóságától, javaitól,
ahogyan a gondnokok a gondnokoltak vagyonával jó gazda módjára bánnának, a
vezetés pedig a színvonal emelésén, a betegek jobblétén fáradozna… A betegeket
szakemberek vennék körül, az osztályokat a legkiválóbbak vezetnék, az orvosok
gyógyítanának, kezelnék a betegeket…
Nekünk, szólnunk se kellene… Soha,
elő nem fordulhatnának azok a dolgok, amiket itt a blog hasábjain taglalni
vagyunk kénytelenek…
Minap beszélgettem valakivel, és
nem értette a dilemmámat… Azt mondta, nem azt tanultad, hogy jelezned kell, ha visszaéléssel találkozol?
De igen. Akkor, mi a kérdésed?
Jeleztem, de nem történt semmi…
Akkor feljebb kell jelezned! Ha
bűncselekmény gyanúja fölvetődik, bejelentést kell tenni! Ez minden állampolgár
kötelessége!
Tanúként hallgattak meg, eltelt jó
pár hónap… Kérdeztem, egy elöljárótól pár hónap elteltével, hogy mi van abban
az ügyben, amelyben tanúként hallgattak meg? Széttárta a kezét, majd azt mondta: Ja, kérem, feljelentést kell tenni!
Amíg nincs feljelentés, nincs nyomozás, nincs eredmény! Ezt többször
hallhattam, több helyről…
Egy segítő hivatással bíró személy, nem könnyen tesz a hatóságok fele bejelentést… Meg kell tennie ugyan
a szakmai felettes szervek fele, a többi azonban, más hatóságok dolga lenne… Nehezen
egyeztethető össze a kétféle – ellentétesnek tűnő – mentalitás. Azért is van ez
így, mert emlékeinkben a feljelent(get)ő személyisége a besúgók jegyeit
hordozta leginkább…
Hamis kérdés: Hogyan lehetek jó, ha másoknak rosszat okozok? Aztán
rá kellett jönnöm, hogy nem én okozok
rosszat… Hiszen a rosszat, a bajkeverőt, a károkozót, a veszélyeztetőt félreállítani, az nem rossz cselekedet, hanem jó!
Mert nekünk azokkal kell jót tennünk
elsősorban, akiket ránkbízattak… Ráadásul hosszútávon, még a jelzésemmel is
a javát
szolgálom… esélyt kaphat a jó felismerésére, a megbánásra, az újrakezdésre.
Az egyetlen rendező elv, a REND. Ezért
viszont lépéseket kell tenni…
Emlékszem a Kórház a város szélén sorozatra, melyben a nagy elméleti
tudással rendelkező orvos, csapnivaló sebész volt, és a betegekkel és a
kollégákkal is állandó zűrje volt. Az idős főneke tisztelte tudását, ezért
megtűrte. Utódja egy fiatal, agilis orvos, az első probléma után elbocsátotta… Mindenki
jól járt, a betegek, a kollégák, s az elbocsájtott orvosból, mint kutatóorvos,
elismert szaktekintély vált… Sohasem lett volna sikeres, boldog ember, ha nem
rúgják ki az állásából…
Hiszem, hogy mindenkinek van olyan
terület az életben, amelyben becsületesen, példamutatóan és jól boldogulhat… Meg
kell találni…
Ezzel tehát, a dilemma megoldódni
látszik…
Levélküldés: ITT! Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!" Facebook
