(K)ápolók

Három különböző, de mégis egybevágó történetet szeretnék megosztani önökkel. Mindháromban egy  közös vonás van, melyet önök is fel fognak ismerni.

Panaszkodik a lakó, hogy nincs cigarettája…

Megértem. Aki dohányzik és nincs cigarettája, annak bizony ez, - a meglévőkön felül - egy újabb stresszt jelent. Elmondja az egyik súlyos beteg - aki nem szokott hazudni -, hogy aznap még nem kapta meg a cigarettáját… Mondom az nem lehet, hiszen neki úgy osztják be az ápolók… Azt mondja, igen, de ma nem kapta meg… Erősködik: Tényleg, nem hazudok! 

Tudom. Mit mondtak, miért nincs? - kérdezem. Először, azt mondták nem találják, majd azt, hogy már megkaptam! De nem kaptam meg!

A másik beteg, aki ezt türelmesen hallgatja, figyeli reakciómat. Látja, hogy hiszek neki… Kis idő múlva megszólal, és azt panaszolja el, hogy megalázónak tartja, hogy a saját cigijéért, ott kell állni és várakozni a nővérszoba ajtaja előtt… Úgy érzi, hogy időnként könyörögni kell érte, már neki kellemetlen. Meggyőződése, hogy sokszor szándékosan váratják őket, bár a hivatalos magyarázat az, hogy nem érnek rá. Elmondta még, hogy ő is megérti, ha sok a dolog, vagy kevesen vannak, vagy történés van. Különbséget tud tenni azonban e között és a szívatás között. Kávézzanak, cigizzenek, beszélgessenek, nincs ezzel gond, - mondja -, de előbb adják oda, ami az övék!

Bekapcsolódik egy másik osztály lakója is a beszélgetésbe. Náluk az a gyakorlat, hogy a betegek akkor kapják meg a cigijüket, ha előbb felmossák a folyosót…

Ha ez így van, az felháborító! Nem csak azért, mert ilyen előfordulhat, hanem azért, mert olyan ápolók dolgozhatnak nálunk, akik szándékosan megalázzák és kiszolgáltatottá teszik a betegeket, csak azért, hogy megmutassák nekik, ki a „főnök”. A legtragikusabb az egészben, hogy az ilyeneket nem vetik ki maguk közül a többiek. Ez két dologról árulkodik, ők vannak többen (remélem nem így van), illetve őket erősíti meg a vezetés (ez utóbbiról meggyőződhettünk: tüntetés, kitüntetés, jelölés…).

Eszembe jutottak a híradásokból jól ismert képsorok, ahol a foglyokat szándékosan megalázzák, kínozzák… Aberráltak, akiket nem szabadna fegyveres testületnél alkalmazni, sőt, emberek közelében sem. Ahogyan nálunk se a kápósokat ápolóként alkalmazni.

Azoknak a kápós ápolóknak, aki a fentiekben magukra ismernek, azt tanácsolom, amennyiben nem tudnak változtatni hozzáállásukon, azonnal távozzanak!

Ne felejtsék el, mi vagyunk a lakókért, nem ők miértünk! Persze ez nem jelenti azt, hogy kénye kedvük szerint ugráltathatnak minket, de igenis jelenti azt, hogy haladék nélkül ki kell szolgálnunk őket mindabban, ami megilleti őket, és a javukat szolgálja.

Levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net            Kiskunhalas