2009. június 21., vasárnap

Előítélet helyett utóítélet I.

Előszó: Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az alábbi két írás egyes részeinek kontextusból történő helytelen kiemelése, hangsúlyozása félreértelmezésre adhat okot, s mint ilyen sértheti az egyénnek önmagáról alkotott képét. Amennyiben önt a témák érzékenyen érintik, úgy kérjük, tekintsen el a cikkek olvasásától!


Gyűlölködők

Számtalanszor megkaptuk már, hogy mi magyarok, milyen előítéletesek vagyunk. Azt, hogy ezt többnyire azok hangoztatják, akik egyenesen gyűlölnek minden más nációt, fontos tisztáznunk.
Két – sok szempontból hasonló – népcsoport hatalmaskodik hazánkban, melyek a vallásuk, származásuk, értékrendjük tekintetében idegen az európai, és a magyar civilizációtól egyaránt. Beilleszkedni képtelenek, ezért a maguk vallását, ideológiáját, és a befogadó társadalmakkal ellentétes értékrendjüket próbálják mindenkire ráerőltetni, hogy minél inkább otthon érezhessék magukat. Sajnos, hiányzik az haza-, otthon képük és élményük, tapasztalásuk ezeknek az etnikai csoportoknak. Mit várhatunk a hazájukat, vallásukat, nyelvüket, kultúrájukat elhagyóktól, feladóktól? „Ha nekünk nincs, ne maradjon nekik sem!”
Megítéljük őket, de nem a származásúak miatt, hanem a káros életvitelük, felfogásuk, habitusuk miatt. 
Egy olyan néppel, amely nem szeret dolgozni, nem tiszteli a múltat és nincs jövőképe, mert mindig csak a mának él, nehéz együtt jövőt tervezni. Ráadásul az igazmondást nem ismeri, annál inkább szeret eskü alatt hamisan állítani, fogadkozni. Alkatuknál fogva hangos, erőszakos, bosszúálló. A lopást nem tartja bűnnek, a rablást megélhetési bűnözésnek nevezi, a fenyegetést, gyilkosságot önvédelemnek. Olyan népektől, melyek nem tisztelik a befogadó és őket eltartó, elhordozó nemzetet nem sok jó várható. Azért mi reménykedünk. Nem magunkba bízunk, hanem a Szentháromság Istenében. S hogy nem hiábavaló, azt bizonyítja többek között Böjte Csaba atya áldozatos szolgálata. 
Honnan tudjuk, hogy mi élünk és gondolkodunk helyesen? Onnan, hogy ez a föld emberemlékezet óta hozzánk tartozik, itt élünk, s itt halunk. Isten a szívünkbe írta törvényét, s ha rosszat teszünk, gondolunk, rögtön megszólal a lelkiismeretünk.
Előítélet pedig ebben a kérdésben nem létezik, csak utóítélet, illetve tapasztalat. 

Folyt. köv.

Előítélet helyett utóítélet II.


Rasszizmus

Két jelzős szó is okot adhat az előítéletből fakadó rasszizmusra: a rohadt zsidó és a büdös cigány. Ezek használata nem szerencsés, annál is inkább, mert már senki sem az eredeti értelmezésében, hanem inkább csak pocskondiázásra használja – bár Demjén Rózsi esetében kifejezetten pozitív felhanggal bír -. A jelzők itt ugyanis nem szitokszót jelentenek, hanem tapasztalást. Több tucat – magát zsidónak valló személy - otthonában járva állíthatom, hogy ott bizony sok minden rohad: bűzlik a szemetes, a halom csetres, az ételmaradék, a szennyes, az állatszőr, a vizelet szag, dohos, áporodott levegő, stb. … a személyi és környezeti higiéné enyhén szólva kívánni valót hagy maga után. Ezért is tartanak a tehetősebbek bejárónőt. Persze ennek az ellenkezőjével is találkoztam, de ott többnyire mániáról beszélhetünk (pl: tisztaságmánia, kényszeresség).
A közhiedelemmel ellentétben, viszont a cigányság otthona, személyes élettere viszont nett. A személyi és környezeti higiénia példás, minden patyolat tiszta, pontosabban szakrálisan tiszta: nem keveri a tisztát, a tisztátalannal. Fürdés előtt lezuhanyozik, mert nem fog koszos vízben üldögélni. Ami azonban a közvetlen környezetén kívül esik, oda szemetel, azzal nem törődik. A büdös szó azonban, nem a környezete, hanem a bőre jellegzetes kipárolgásából ered. Nekünk is van, mint minden népnek, de ezt nem érezzük kellemetlennek. Amikor azt mondjuk, hogy büdös kommunisták, akkor sem a jellemükről van szó, hanem arról a tapasztalásról, ami akkor ér, ha bemegyek a lakásába, vagy beülök a kocsijába, vagy belépek a gyűlésre… Minden tiszta és nett, mégis megcsap az a jellegzetes, semmi másra nem hasonlítható szag. Azt tudjuk, hogy a cigányság felemelkedése, asszimilációja a háború után a kommunista párton keresztül vezetett (lásd állami alkalmazottak, közszféra, fegyveres testületek, stb…).

Szóval két olyan náció rasszistázik, amelyik a világ összes más népcsoportját egyetlen lekezelő szóval illeti (goj, gádzsó)!? Ismereteim szerint ez egyedülálló. Amikor bennünket, magyarokat rasszistáknak, nacionalistáknak (nem mintha ez negatív lenne!), vagy más hasonlónak titulálnak, akkor tudnunk kell, hogy egyszerű projekcióról van szó.
A hatalom, 2006. október 23-án történt békés, megemlékező, az igazság mellett kiálló polgárok elleni nyílt támadása kapcsán két ismerősöm nyilatkozta, hogy „ő bizony minden tüntetőt a Dunába lőtt volna…”! Az egyikük országos szóvivőként ismert, származását tekintve romungró, a másik félig zsidó, félig cigány származású férfi volt. 
Ettől kezdve vissza kell utasítani, minden ilyen rágalmat, és szembesíteni kell őket a valós tényekkel. 

Egyetlen módon lehet tovább együtt élni ezzel a két – magukat is romboló – népcsoporttal: ha kereszténnyé válnak. Az egyik pogány vallású, a másik elhagyta vallását. Ha nem térnek meg, akkor nincs közös alap a további együttéléshez, és együtt-gondolkodáshoz. A misszió az egyetlen remény, és esély a közös jövő megteremtéséhez. 



2009. június 16., kedd

Rombolók

III. Színház

Az új Nemzeti Színház március 15-i megnyitásáért sokan drukkoltunk. Büszkék voltunk, hogy Madách Imre, Az ember tragédiája című darabját közvetítés útján mi is láthattuk. Értetlenkedve néztünk egymásra, hogy a jól ismert darab kulcsmondata el sem hangzott: - mindez egy olyan történelmi pillanatban, amikor az egész ország egy emberként szállt síkra a demokrácia megőrzéséért, és tűzte zászlajára: „- Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!’.
Ezt a szájat a darabban még sikerült a rendezésnek elnémítani, de az üzenetét soha nem vehetik el tőlünk!

Idős hölgy felháborodva mesélte el, hogy egy neves színház modern darabjának előadásán vett részt, amikor is az egyik férfi színész egy pillanat alatt meztelenre vetkőzött a színpadon. Ez nem volt elég, hanem vehemens mozdulatokkal keresztül-kasul ugrált a pódiumon, mint aki megkergült. A döbbenettől mozdulni sem tudott. Később felháborodásának adott hangot, amire gúnyos vigyor és cinikus megjegyzés volt a válasz, miszerint nem érti a művészet lényegét!(?)

Hogy mi a művészet, és mi nem, azt nem az új idők „vásáros komikusai” döntik el, hanem a szívünkbe és lelkünkbe írt egyetemes értékeket hordozó örökérvényű esztétikum, szépség és maradandó élmény iránti igényünk.  

Folytatása következik…

2009. június 15., hétfő

Rombolók

II. Pénzvilág

A rombolók egyik fő szentélye a tőzsde. Az itteni pénzmozgások mögött nincs valóságos munka, tehát morális értelemben nem képvisel értéket. /Ezért is hívják értéktőzsdének!? – lásd később: nyelv rombolók./ Az árfolyam ingadozásokat kizárólag pénzügyi spekulációk okozzák. Ez a rendszer létezése óta a világ majd minden gazdaságát megroppantotta.

Emlékszem, egyszer szidta meg előttünk nagyapám nagyanyámat, amikor a zsidó boltjából hitelre vásárolt. Azt vallotta: „Addig nyújtózkodjál, ameddig a takaród ér!” Sosem jártunk zálogházba, sem takarékpénztárba. Ma is idegen nekünk a bankvilág, a kölcsönfelvétel. Nagy szükségben a családon belül segítjük egymást, persze kamatmentesen. Igaz ez ellenkezik a pénzvilág érdekeivel, elvárásaival. 
Tudom, hogy amire kölcsönt kell felvennem, arra még nincs szükségem. Inkább összegyűjtöm a rávalót és megveszem. Így sokkal jobban járok, mert az idő múlásával az ár mérséklődik, a termék pedig még inkább kiforrja magát.


Magyarországon a közbiztonság rákényszeríti az embereket, hogy a megtakarításaikat is pénzintézeteknél helyezzék el. Vesztes az ügyfél, mivel a bankok a kamatok kifizetésétől - a számlavezetési, és egyéb költségek miatt – rendre eltekintenek. Sőt, még fizethet is a delikvens, ha hozzá akar jutni a pénzéhez! 
A gomba módra szaporodó bankok virtuális pénzekből kölcsönipart működtetnek, és uzsorakamatra, hosszú lejáratú, jelzáloghitellel szép lassan minden magánvagyonra ráteszik a kezüket.

A munkáltatóm – az Alkotmánybíróság jóváhagyásával - bankszámla fenntartására kötelez, amihez azonban nem járul hozzá. Amennyiben bankkártyát is használok, az évi 20-25 ezer forintot vesz ki a zsebemből. A közszférában dolgozók elmondása szerint, ők is hasonló veszteséget könyvelhetnek el évről-évre. Mindezek ellenére velünk, és a jövő nemzedékével fizettetik meg a bankkonszolidációs költségeket, államkölcsönöket kamatostul. (?) 

Meg kell tiltani a garázda módra működő bankok működését, illetve állami ellenőrzés alá kell vonni őket. El kell érni, hogy Magyarországon egy állampolgár se válhasson otthontalanná a bankok pénzéhsége miatt! Addig is jobb, ha őseink módszerével a paplanba rejtjük el a megtakarított pénzünket, és harangot, vagy sípot tartunk kezünk ügyében, hogy veszély esetén, segítséget hívjunk.  

Folyt. köv.


2009. június 9., kedd

Rombolók

I. Építészet

Régóta gyanítjuk már, hogy valami nem stimmel… Látszólag épülünk, szépülünk, de hiányzik a harmónia. Nem lelkesedünk, elmarad az öröm az új dolgok láttán.
Veszélyben van az a társadalom ahol a fejlődés mögött valójában rombolás zajlik.
Teljesen mindegy, hogy az élet mely területét érinti, napjainkban szinte mindenütt tetten érhető. S mivel az okok sokkal mélyebben gyökereznek, a jövőre vonatkozó kilátások sem adnak okot bizakodásra. 

Budapesten járva csodálná az ember a rakpartról a fővárost, de amit az újbudai oldalról látni, az bizony sírásra indít. Gyönyörű épületeink előtt, között, kocka szállodák, üvegkalickákból álló irodaházak, vibráló neonfénnyel szennyező épületek sorakoznak. Finoman szólva is igénytelen, ízléstelen és nem is praktikus, - feltéve, ha nem rabszolgáknak tervezték. Mivel mi nem vagyunk rabszolganépek, szeretjük, ha egy irodának ajtaja és falai vannak, s az ablakon természetes fény szűrődik be mindenki asztalára.  
Az egyik épület – mely a legnagyobb felháborodást kelti a lelkemben – a Művészetek Palotája. A budapestiek csak müpá-nak nevezik, ami a pecsa /Petőfi Csarnok/ után nem szokatlan ugyan, bár egy ilyen jellegű intézmény együgyű becézése roppant méltatlanul hangzik. Az épület beton kolosszus jellege magáért beszél… Az oldalán feltüntetett, Art of Palace még árulkodóbb… A legnagyobb magyar kulturális intézmény felirata nem lehet magyar nyelvű ma Magyarországon? Ami azonban még ezeken is túltesz, azok a disco-ra emlékeztető pulzáló neonfénycsíkok az épület oldalán. Nem tudok úgy átmenni a Lágymányosi hídon, hogy ne háborogjak ezen. 

A rejtélyes körülmények között leégett Budapest Sportcsarnok helyébe egy UFO–szerű létesítmény telepedett, jelezve mindannyiunk számára, hogy az idegenek itt vannak.

A kizárólag pénznyelőként beindított metroépítés eklatáns példája a rombolásnak. Az egész főváros közlekedését megbénították, persze ezt is kifejezetten a lakosok jobbléte érdekében. Már több mint másfél évtizede használhatnánk az új földalattit, ha az oroszok jóvátételként megépíthették volna. Persze akkor nem lenne káosz, ami életeleme a rombolóknak. Így viszont, legálisan aláaknázhatják Budapestet… 

Európai városok történelmi belvárosaiban gomba-módra szaporodnak az idegen, oda nem illő – oda sem illő – toronyházak, építmények. Például Graz történelmi belvárosának közepén, a több százéves városrész fölé emelkedve egy felfújt, buborékszerű képződmény éktelenkedik. 

Mindezekhez a pénz szolgáltatja az okot és jogot…

Folytatás hamarosan…


2009. május 23., szombat

Zaklatás

Humor, vagy szexuális zaklatás?

Döntse el ön, az alábbi történet kapcsán.

Tizenegy-két fős munkatársi közösség egy szociális intézmény mentálhigiénés csoportjában. A munkatársak között két férfi kolléga van, az egyik 57 éves, a másik 19 éves pályakezdő. A vezetőnő 37 év körüli, házas, 2 gyermekes anya.

Reggeli szokásos megbeszélés, beszélgetés. Téma: Blikk cikk… Mary Fruzsi kedvese és hasonló témák. Laza társalgásnak indul, de a poénok egyre közönségesebbek…
A vezetőnő magához ragadva a szót: „egy nő a kocsiban orálisan elégítette ki a férfit, miközben ütközés történt, és a nő leharapta a férfi ...-jét.” Röhögés…
A fiatalember rezzenéstelen arccal ül szemben a vezetőnővel, aki a reagálás elmaradására nevén szólítja őt, és ezt kérdezi: „Te, ehhez mit szólsz, légy szíves nyilatkozzál?!” Nevetés máshonnan…
Válasz: egy vállvonás.

Később, egy megbeszélés során megjegyeztem, hogy ez az incidens véleményem szerint messze kimeríti a szexuális zaklatás fogalmát. Kértem a jelenlevőket, hogy a jövőben törekedjenek a szép beszédre, és az obszcén társalgást próbálják meg mellőzni.
A vádakat visszautasították… A fiatalembernek távollétemben elmesélték a történteket, és a vezetőnő a következő megbeszélésen nyilatkozattételre szólította fel a kollégát, akitől immár én is hallhattam: őt nem zaklatták…

Valóban?


2009. május 1., péntek

A kerítés - A kerítésen belül


"Régóta szerettem volna leírni az én történetemet. Az eset a becsapott polgárról, és mint oly sokszor a pénzről szól. Valahogy sohasem került rá idő, vagy elhalasztottam valami fontosabb miatt. 
Az események bemutatásának legelején szeretném leszögezni, hogy már tíz éve vagyok kiskunhalasi lakos és Budapest után ezt a várost is otthonomnak tekintem. Mióta letelepedtünk feleségemmel, kis lakást vettünk és napjainkat javarészt ebben a városban éljük. Próbálunk jelen lenni a város jelentősebb eseményein, annak ellenére, hogy a hétvégék adnak alkalmat a budapesti látogatásokra is. Civil rendezvényeken, családos megmozdulásokon, egyházi összejöveteleken vagyunk jelen és a médiumokon keresztül folyamatosan értesülünk a város híreiről. Az interneten is rendkívül sok és színes tartalmat találni a várossal kapcsolatban.
Fokozottan figyelem és jeles alkalomnak tartom, a Rotary Club Kiskunhalas rendezvényeit. 2008. októberében is összegyűlt a tiszteletreméltó társaság. Egy jótékonysági est fő támogatóiként a BKMÖ Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthona lakói jobb ellátása érdekében nyújtottak segítséget. Az esten fellépett Zádory Édua Amarilla hegedűművész, aki virtuóz játékával örvendeztetett meg minket. Felvezetésképpen az otthon műkedvelő kórusa adott elő egy szép zsoltárt, lelkesedésükkel pótolva a pontatlanságokat. (Korábban a karvezetőt elmarasztalták, mert egyházi zenékből emelt be dalokat a repertoárba.) A csodálatos hegedűjátékot követően a helyi TV próbálta megszólaltatni az este résztvevőit. Az énekkarról kiderült, hogy fellépésüket követően azonnal visszavitették őket az intézménybe, megfosztva őket egy igazi művész előadásától. Nem hinném, hogy életükben gyakran adódik lehetőség élőben meghallgatni egy zenei kiválóság játékát. Arról már nem is beszélek, hogy konkrétan „értük szólt a dal”! Vagy mégsem?"


Perennis