2010. augusztus 28., szombat

Aki nem ismerne... II.


Egyik kolléganőm hozzászólásában azt üzente, hogy képzettségemmel elmehetnék inkább árut pakolni a TESC'-ba, előző munkahelyére. Remélem, nem csak rosszindulata mondatta ezt vele, hanem tudatlansága is. Ez utóbbit szeretném eloszlatni.
A gimnáziumban megtanultam vakon gépelni. Utána az alábbi képesítéseket szereztem meg, melyeket néhány információval kiegészítek:

-          segédedzői tanfolyam – 5 évig kézilabda edzőként foglalkoztam serdülő leányokkal - Kiskunhalas;
-          „Foxi-Maxi” (potenciális vezetőként iskolázott be a munkahelyem) – közben megtértem (reformátusoknál konfirmáltam 25 évesen) Kiskunhalas;
-          3 éves gyülekezeti munkásképző (Bibliaiskola) Kecskemét - Emmaus;
-          1 éves narkológiai képzés Bp. (Gerevich József, Grezsa Ferenc, Rácz József, Farkasinszky Edit †, Mikus Gyula…) – meghívásos képzés
-          missziói, lelkigondozó (3 éves, levelező, Ref. Teológián Bp. - Gyökössy Emdre †*, Pálhegyi Ferenc, Balogh Zoltán…)
-          utcai szociális munkás (1 éves Bp. – lásd lent)
-          hajléktalanok ellátása (1 éves Bp. – benne: önismereti csoport – pszichodráma Erdélyi Ildikó, Bagotai Tamás,  valamint Vecsei Miklós, Gyuris Tamás, Oross Jolán, Radoszáv Miklós dr., Herczog Mária, Kopp Mária akadémikus...) – meghívásos képzés
-          szociális munkás  (4 év – nappali + 1 év levelező Bp.; benne Soros ösztöndíj 2 év, munkából kiváltó ösztöndíj 1 szemeszter, és 1 szemeszter külföldi tanulmányi ösztöndíj – Csíkszereda;) – Solt Ottília †, F. Havas Gábor, Győri Péter, Szabó Miklós †, Pik Katalin †… - kulturantropológia szemléletű képzés;
-          közösségi pszichiátriai gondozó  (1 év - Bp. Harangozó Judit, Gordos Erika)
-   asszertiv tréning Bp., Kiksunhalas (Kristóf Róbert)
-          szociális szakvizsga – idős ellátás (Bp.)
  
Az utolsóval jogosítványt szereztem – többek között – az intézmény vezetésére, bár remélem, ezt a jogszabályt hamarosan eltörlik. 

A legrosszabb, hogy a diákokat nem tanítják meg tanulni. Ezt a hiányosságomat a teológia  első évében kellett pótolnom, és elsajátítanom.
Mind közül a leg’ embert próbálóbb képzés az utcai szociális munkás képzés volt, minden tekintetben: alkalmassági szűrés, folyamatos aktív részvétel, - önismereti csoport, szerepjátékok, szituációs játékok, video felvétellel, annak elemzésével, kritizálásával… Terepmunka válogatás nélkül. Vizsga: benyújtott írásos anyag, írásbeli vizsga, szóbeli vizsga, csoportos vizsga (szituációs játék). A jelentkezés meghívásos volt (szakmában dolgozóknak), ennek ellenére a résztvevők 70%-a (zömében pedagógusok) menetközben kiszóródott. Tanáraink: Gerevich József, Bácskai Erika, Komáromi Éva.
Esettanulmányom szakirodalomban történő megjelenése is ehhez a képzéshez köthető.

*† - elhunyt
----------------------------------------------------------------------------

Munkahelyeim:

  1. 5 év – edzői munka (KAC-Medosz), irodai munka (6-14 h-ig: főállás - „fémmunkás”, Ganz-Mávag), ebből 2 év a fentiek mellett takarítói munka (VGMK – esténként);
  2. 2 év - MSI (konduktív pedagógia – képesítés nélkül)
  3. 3 év – Drog rehabilitáció KIMM Rehab. Otthon Ráckeresztúr  (Ref. Zsinat - mentor)
  4. 1 év - Családsegítő – (Kkhalas – utcai szociális munka)
  5. 2 év - Hajléktalanokért Alapítvány (Minisztérium - Kőbánya)
  6. 2 év – MMSZ Budapest Dél-Budai Központ (Kelenföld – Soros ösztöndíj – int. vez.)
  7. 2 év – FSZKI Női Átmeneti Szálló (Bp. József nádor tér – szociális munkás)
  8. 2 év – Gyermekjóléti Szolgálat (Kkhalas – iskolai koordinátor, családgondozó, utcai szoc. munkás)
  9. 10 év – BKMÖ PFBO Kkhalas  (szociális munkás, foglalkoztatás-szervező, szociális ügyintéző, foglalkoztatás-szervező) 
  Harminc év alatt kétszer voltam munkanélküli.


Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net

2 megjegyzés:

  1. Szociális szakvizsgával jogosítványt szereztem – többek között - az intézmény vezetésére, bár remélem, ezt a jogszabályt hamarosan eltörlik. Sokan nem értették ezt!

    Ez alatt azt értem, hogy ez csak pénzről szól... Jó bevétel a képzőknek. Másrészt, olyan hozzá nem értő pályázók is jogosítványhoz jutnak így intézmények vezetésére, akik nem rendelkeznek szociális érzékenységgel, szakmai rálátással, gyakorlattal , tapasztalattal és ismerettel. Elég betanulniuk egy könyvet, néhány törvényt és máris vezetői székbe kerülhetnek, kellő hátszéllel.

    VálaszTörlés
  2. Gyakorlatot, tapasztalatot szereztél már szociális területen gratulálok hozzá!
    Továbbra is kitartást a betegekért való kiállásodban, jó munkát kívánok.Gabi

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)