2010. augusztus 21., szombat

Nem történt semmi...



A belső, a fenntartói, a módszertani, a gyámhivatali, a minisztériumi valamint a helyi, illetve megyei médiumok szerint a hivatalos álláspont: az intézményünkben „Nem történt semmi!”

A blogunkon feltárt visszaélések, - bár cáfolatra az illetékesek nem méltatták - szerintük nem történtek meg! Sőt, hivatalosan is megállapítást nyert: nem történt semmi! Csak hazugságok, rágalmak, rosszindulatú megjegyzések olvashatóak, amikkel szándékosan járatjuk le az intézményt! Ismerősen csengő állásfoglalás ez, napjaink politikai, történelmi eseményeiből…

Akaratlanul is észrevettünk azonban néhány változást, változtatást intézményünkben, amit ezúton kívánok közkinccsé tenni. Ha nem történt semmi, és a visszaélések – legyenek bármilyen jellegűek – nem történtek meg, akkor miért volt ezekre szükség? Természetesen nem állítható, hogy a felsoroltak mindegyike ok-okozati összefüggésbe hozható a feltárt visszásságokkal, de mindenestre érdemes elgondolkozni rajta!

  1. Zádory Édua tervezett jótékonysági koncertjének elmaradása (?);
  2. Biztonsági kamerák felhelyezése a 7. osztályra;
  3. Bántalmazással vádolt ápolók ideiglenes áthelyezése másik osztályra;
  4. Három ápoló letartóztatása, előzetesbe helyezése;
  5. Kevesebb „elcsúszás” a vizesblokkokban;
  6. Lényegesen kevesebb mentő riasztás;
  7. Látogatók, hozzátartozók nevének regisztrálása;
  8. Gazdasági vezető felesége új munkahelyet keresett; 
  9. Rotary klub által támogatott, intézményünkben folyó munka felmagasztalásáról szóló, nagy szabású dokumentumfilm bemutatásának elmaradása;
  10. Rendkívüli összdolgozói értekezlet összehívása: két feljelentő ápolónő elmarasztalása, blogírás tiltása;
  11. A blog társszerzőjének folyamatos ellehetetlenítése, vezetői felszólítás kiközösítésére;
  12. A blog társszerzője ellen három összeférhetetlenségi indítvány kezdeményezése, benyújtása; 
  13. Kísérlet a blog monitorozására;
  14. Aláírásgyűjtés a blogra belépők IP címének kiadatására, azonosítására!?
  15. Dolgozói Farsang elmaradása;
  16. Ellenblog létrehozása, támogatása a vezetők részéről;
  17. Balatoni nyaralás elmaradása;
  18. Sikondai nyaralás elmaradása;
  19. Előző évi nyaraltatások tábori névsorainak „módosítása” (40-40 fő eltüntetése papíron!)
  20. Lakók részére rendszeresen szervezett osztályos kirándulás elmaradása (9. o.);
  21. A tüntetésen való részvételre buzdítás nyomásgyakorlással (aláírásgyűjtés, jelenlét ellenőrzése!);
  22. Tüntetés a médiában megjelent hírekkel szemben, valamint a letartóztatottak mellett való kiállás;
  23. Tüntetés szervezése a bloggerek lakása előtt (sikertelen);
  24. Újabb (immár harmadik) jogász alkalmazása (7. o.);
  25. Bloggerrek, hozzászólók megfenyegetése a helyi (megyei) politika képviselőjétől;
  26. Vezetők jelenléti ívének titkosítása;
  27. Közalkalmazotti tanács visszahívásának szervezése, aláírásgyűjtéssel;
  28. Új közalkalmazotti tanács választásának megindítása;
  29. Intézményi terror elhatalmasodása – fenyegetések, vádaskodások napi szintű megjelenése;
  30. Blogra írás tiltása, blog olvasásért elmarasztalás;
  31. Feljelentések a blog ellen (sikertelen);
  32. Internetes hozzáférés korlátozása (blog) a munkahelyen;
  33. Kémprogram telepítése a belső hálózati gépekre;
  34. Blogger viszonperrel, kirúgással való megfenyegetése, hivatalos személy részéről;
  35. Blogger megfenyegetése tettlegességgel, munkája végzése közben;
  36. Rotary klub internetes elérhetőségének megszűnése;
  37. Vezetői névnapozás elmaradása;
És a többi…

Reméljük a fenti felsorolással sikerült önöket is meggyőzni, hogy valóban nem történt semmi!

Mi türelmesek vagyunk, és még mindig várjuk, hogy valami történjen végre!



Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net

23 megjegyzés:

  1. Történni fog rövid időn belül.Hisz most is választások előtt vagyunk.Sokan azért nem szavaznak az ismeretségi körömből a FIDESZ-re mert a beteg verő embereket vissza helyezték dolgozni.Ez a közvéleményt nagyon elfordította a Fidesztől.Eddig azt hitték mindent megtesznek az egyszerű emberekért is,de itt mutatják,hogy nem és képesek ezért még hazudni is.
    Drága vezetőség,és a másikak a 300 000 ezer író olvasó személy ugye nem kevés? Rájöhettek magatoktól ezt a blogot nem P§P írta mint ahogy vádoltátok őket.Nem is öt hat személy,most már késő ezen gondolkodni.Sok dolgozót bántottatok a mi írásaink helyett,de nem lett igazatok.Össze vissza találgattattok,és még most is csak találgattok,nem tudjátok ki az aki írta.Csókol benneteket Mária

    VálaszTörlés
  2. Aki saját bőrén érezte az ütéseket azzal mi van? Annak nehéz lesz megmagyarázni, hogy nem történt semmi, hiszen amíg fájdalmai vannak, addig nehéz lenne nekik bemagyarázni bármit is.

    VálaszTörlés
  3. Túl nagy hatalmat éreznek maguknak! Nekem senki ne mondja meg mit csinálok itthon vagy mit nem! Akkor blogozok ha akarok és nem hagyom abba parancsra.Ma holnap azt is megszabják mit ehetünk, mit ihatunk itthon? Hol élnek ezek már az otthonunkba is parancsolgatni akarnak?
    Na és ha kitudódik,hogy blogolok akkor mi lesz ez is büntetést von maga után? A megvádolt kollegák aljas tettei az nem von maga után semmit?
    Majd ha kifizetik a villanyszámlát meg az internetet akkor szóljanak bele mit csinálok!!!
    Ez azért ,ár sok! Avagy lehet megvernek érte valamelyik rokon mert azoknak mindent szabad! Tanú úgysem lesz!! Nem???

    VálaszTörlés
  4. Mivel magyarázzák a töréses veréseket,Röntgen felvételek is hazudnak?Van az intézetbe olyan beteg is akinek kéz törése volt még orvoshoz se vitték! rosszul fórt össze a keze.Ez látványos sérülés volt,ezt még az értetlen ember is láthatja. Miért nem kapott orvosi ellátást? Volt e Jegyzőkönyv a sérülésről?
    Nem történt semmi akkor miért sétáltak akkor nem kellett volna! Mézes madzag!

    VálaszTörlés
  5. Az év óriási hazugságához szánom írásomat:
    Láttam, hogy többen is aláírták azt a jegyzőkönyvet, amiben azt írják, hogy nem történt semmi. De viszont az ügyészség talált, akkor miért olyan adatokat rögzítettek írásban és láttak el kézjegyükkel, melyek valódiságáról nem győződtek meg kellően? Ezért részesíti-e valaki őket bármilyen figyelmeztetésben?

    VálaszTörlés
  6. A rendszerváltás kikiáltotta a szabadságot.......

    VálaszTörlés
  7. Hátha mégis történt valami!!!
    Vizsgálni kell betegek élete a tét!
    Veréssel,vagy verés nélkül?

    Ha nem történt semmi,akkor a nyaralók létszámát miért módosították?Az se úgy jó ahogy eredetileg volt? A számlákkal miért kellett újból dolgozni? kevesebb kutyaság derüljön ki azért? Nem történt semmi akkor miért volt a letartoztatás? Az nem a jelentők hibája!Azokra az emberekre találtak bizonyítékot!De merem remélni,találnak a könyvelésbe a diplomás fizetésbe diploma nélkül.De találhatnak a béren felüli juttatásoknál is amit a vezetőink szét osztottak maguk között.A kártyapénzüket is keresni kellene valakin.Mivel nem történt semmi érdemes lenne a Rotary,és az intézet közötti számlázásokat is átnézni,hát ha ott történt valami!Ha már a Rotarynál járnak az adózók 1%
    felajánlását is érdemes nézni mire költötték
    mennyi pénz folyt be.Kiken segítettek az összegből.Már csak azért is mert Kastyák úr is volt jótékonysági esten házigazda.Azok az összegek is valahol máshol landoltak nem az intézeti betegeknél,pedig nekik szánták.
    Vizsgálni kell szigorúan hátha történik valami!
    Nem úgy mint a megyeiek azoknak minden megfelel,úgy ahogy van.Azokat nem érdekli se a lakó gondozása veréssel szexre kényszerítéssel dúsítva,vagy a dolgozók megalázása terrorizálása a vezetőség rokonai által.
    Ha az intézetbe csalások lesznek,a segélyosztót is érdemes lesz átvizsgálni.Hátha ott se történt semmi!!De a vizsgálatok végére érve azt írhatjuk na látják mégis csak történtek itt
    disznóságok csak hazudtak reggel délben és este!

    VálaszTörlés
  8. Milyen kémporgramot telepítettek a belső hálózatra. Aki jól informált az válaszoljon erre!

    VálaszTörlés
  9. Ugye "KEDVES"kivételezettek!
    Önöknek nagyon nem tetszik,hogy napvilágra kerülnek az Önök által elkövetett mocskosságok,és
    fel vannak háborodva,hogy az a kényelmes Haway
    amibe sütkéreznek,és közben embereket tesznek tönkre már 1o-éve,most egy csapásra veszély be forog!Vissza gondolnak a múltra,hogy milyen "JÓ"is
    volt,természetesen csak a "KLÁNNAK" A betegeknek,
    és a dolgozóknak pedig megalázó,és embertelen!!!!!

    VálaszTörlés
  10. :)9-eske a jósorrodnak vége lesz? megérdemled mert vereted a betegeket! Az isten nem bottal ver(:

    VálaszTörlés
  11. Amazok írják a másik blogon, hogy vádlóból könnyen lesz vádlott. Azt én megnézném, hogy ki mondja azt, hogy az ügyészség lesz a vádlott. Vajon ki lesz az, aki ezt a lépést megteszi?

    VálaszTörlés
  12. Amazok abban reménykednek, hogy az ügyészek állnak a vádlottak helyén, hát megsúgom, erre nincs remény!

    VálaszTörlés
  13. Ha nem történt semmi, miért kellett különböző stratégiákkal előállni ha jöttek az ellenőrök? Tüllruha, miniszoknya, kaja, pia, ajándék, egyéb szolgáltatások...??

    VálaszTörlés
  14. Szexuális szolgáltatást kaptak az ellenőrök,a vizsgálat elsumákolásáért.

    VálaszTörlés
  15. A vádlottak vádlottak maradnak, melléjük kerülhet még néhány a végére.Addig meg türelem!

    VálaszTörlés
  16. A vádlottak azok vádlottak,és ha egyet is elítélnek közülük a teljes vezetésnek is ez lesz a megítélése,Ők is vádlottak lesznek!Szerintem ha
    csak a gyanúja felmerül az ilyen eseteknek,ha lenne gerincük,már rég felálltak volna!Már pedig nem csak gyanú,ha nem tény jegyző könyvel alátámasztva,hogy ilyen események történtek az intézetbe!Ez teljesen független a két becsületes
    ÁPOLÓ NŐTŐL!!!!Ha csak fele olyan becsületes lenne a felső vezetés mint az ápolónők,már régen
    távoztak volna!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  17. A vezetőink karpereces távozást szeretnének!
    Ők már megszolgálták, verőlegényekért tüntetésen való részvétellel.A dolgozók részvételének kötelezővé tételével.Meg a nem törődöm munkájukkal. Munkás

    VálaszTörlés
  18. Nem történt semmi? Még most se? Kik voltak azok az idegenek az intézetbe tegnap? Minek jöttek?Az ablakból láttam őket.

    VálaszTörlés
  19. A hetes osztályon voltak vagy l7-en, nagy tanácskozás volt, pedig nem történt semmi!?
    Ó mondd, ki érti ezt?

    VálaszTörlés
  20. Ha nem történt semmi,mi ez a nagy érdeklődés a 7-esen.Meg kell beszélni miket kel ezután mondani mindenkinek,hogy egyformán beszéljenek.
    A másikon írják a Pirtó ura pályázik a polgármesteri székért. Ha megnyeri,az igazgatónőt elvihetné,ide is ő hozta,vigye is el. Alkalmazhatná meg minden rokonságot is vigye magával.

    VálaszTörlés
  21. Jó lenne ha úgy ahogy hozta el is vinné!

    VálaszTörlés
  22. Elmaradt a dolgozói karácsonyi köszöntés, előtte pedig a szokásos évvégi, összdolgozói értekezlet, a szegedi pszichiáter közreműködésével, akitől megtudhatjuk minden évben, milyen kiváló munkát végzünk...
    Majd igazgatónő gratulációját a magas szintű munkavégzésért, de sajnos nincs pénz...
    Van helyette, szavazás eredményét is titkosító arany pecsétgyűrűs jutalmazás... ajándékkosarak a kiváló dolgozóknak, legalábbis a vezetők szerint...
    Arany nyaklánc, arany karkötő... a vezetőknek...
    Nos, ez mind - mind elmaradt...

    Kivéve a vezetőknek külön ebéd (dínom-dánom, jutalom) a Sóstói Csárdába...

    Csak azt nem tudom, akkor mire fordították a dolgozók által "önkéntesen", felajánlott 1%-os adót? Pl.

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)