2011. november 30., szerda

A titoksértők

 
Az egészségügyi hivatást választók  szakmájuk gyakorlása közben folyton szembesülnek a titoktartás kérdésével. Annak megőrzése még akkor is kötelességük, ha személyiségükből, jellemükből, vagy más egyéb – rajtuk kívül álló - okokból kifolyólag, annak megtartása nehézségekbe ütközik.

Ezen a téren rossz tapasztalatokat szereztünk, emlékezzenek csak, amikor a „csökkent munkaképességűek központi támogatása révén” a  betegnek minősíthető kollégák  további foglakoztatását kívánták ilyen módon megfinanszírozni… aminek következtében a munkatársak - felsőbb nyomásra, szándékuk ellenére -, leszázalékolási bizottság elé álltak…  
A munkatársak tudta, hozzájárulása és belegyezése nélkül olyan bizalmas egészségügyi adatok kerültek illetéktelen személyek birtokába, amihez nem volt joguk, illetve felhatalmazásuk. Ráadásul a titok megőrzésére képtelen személyek is hozzájutottak a bizalmas adatokhoz. Ennek következtében a munkatársak – egyéb, a munkaalkalmasságukat közvetve nem érintő – betegsége közszájon forgott, a titokszegők közreműködésének köszönhetően… Sokan sérelmezték ezt akkor, de senki sem mert ellene fellépni… Érthető. Akik megtagadták a közreműködést, folyamatos retorziónak voltak kitéve…

Manapság hallani, hogy Győr-Moson-Sopron megyében és nálunk, Bács-Kiskunban az állami intézmények vezetői felhatalmazást kaptak,  hogy a dolgozóik anyagi helyzetét „megvizsgálják”… Mennyi levonása, mennyi tartozása, hitele van, stb… Hogy ehhez nincs joga egy jogállamban még a kormányzatnak sem, abba ne menjünk bele… De hogy egy munkáltatói jogkörrel megbízott személy hozzáférjen ilyen adatokhoz, az is nonszensz. S hogy a jogtalanul megszerzett bizalmas információkat kifecsegje, s Bódog-Bódogtalannak azt kántálja, hogy a dolgozóknak mennyi és milyen jellegű tartozásaik vannak… Elképesztő. Nemcsak méltatlan egy vezetőhöz, de méltánytalan a dolgozóval szemben is, ahogyan a betegekkel szemben is. Ez a fajta viselkedés elfogadhatatlan, még akkor is, ha - visszatekintve az intézményi történésekre, médianyilatkozatokra – sajnos, nem meglepő…

A titoktartási kötelezettség fokozottan kell érvényesüljön, az orvosi, a papi, a lelkigondozói, valamit a szociális munka hivatásában, hogy csak néhányat említsek, a segítő pályáról.

És aztán van ami tabu téma, ezért én meg se említem… Sokat szenvedtünk a blog oldalunkon a tabutémákkal kapcsolatos hozzászólásoktól – arról nem is beszélve, hogy érthetetlen módon, az egyik névtelen hozzászólás miatt, ma is tárgyalásra, rendőrségre kell járnunk -. Vélt, vagy valós ellenségeik megbántása céljából, fel-felkerültek a magánszférát érintő megjegyzések, jogos, vagy jogtalan intrikák formájában. Valóban nem könnyű a magánélet és a munkahely szétválasztása, de ez alapvető a munkavégzés szempontjából. A magánélet szférájába tartozó kérdéseknek, történéseknek nincs keresnivalója a munkahelyen. És itt nemcsak a „házinyúlra nem lövünk” szólásra gondolok…  
Mostanában megszaporodtak az efféle hozzászólások, és kérésünk ellenére is rendre megjelennek a felháborodást, indulatot sugalló kommentek… Annak, akinek hivatásából, sőt pozíciójából adódóan az intim szférájára még a gyanú árnyéka sem vetülhet, fokozottan ügyelnie kell erre. Ha, mégsem tud ellenállni a kísértésnek, jobb ha minél előbb távozik Nem adhat okot, sem találgatásra, sem pletykára, hiszen ez már, nemcsak a karrierje végét jelentheti…


Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

74 megjegyzés:

  1. Rendszeresen megsérti az intézmény vezetése a dolgozók magánszféráját.
    A múlt alkalommal több mint tíz dolgozó mobil telefonszámát adta ki az igazgató a rendőrségnek, tudtuk és hozzájárulásuk nélkül. Tette ezt úgy, hogy egyikük sem adta meg neki a telefonszámát! Ez pedig azt jelenti tehát, hogy neki is nyomoznia kellett a számok után!
    Milyen alapon? Ki hatalmazta fel erre?

    VálaszTörlés
  2. "aki egy bűnöző szervezet tagja, maga is bűnöző".

    VálaszTörlés
  3. Magát hatalmazta fel. Segíteni akart eltusolni az ügyeket annak érdekében adta ki a telefonszámokat.
    A nyomozók miért nem idézést küldtek ki? Miért telefonon hívták be kihallgatásra a dolgozókat?
    Ne maradjon írásos nyoma? Ők is a csalók oldalán foglaltak állást? Talán Ők is kaptak a nekünk járt volna kaja jegyből? Munkás

    VálaszTörlés
  4. Nemcsak idézést nem küldtek, de vallomásunkról, még jegyzőkönyvet se adtak. Pedig kértem.
    Azt mondták, menjek be, vegyek illetékbélyeget, jöjjek vissza, majd akkor kaphatok!!!!

    VálaszTörlés
  5. 20,42 Itt már minden előfordulhat.

    VálaszTörlés
  6. Akkor azon se lehet csodálkozni, ha eltűnnek a terhelő vallomások sorra!!
    Hihetetlen.

    VálaszTörlés
  7. Mindent úgy sem tudnak elsumákolni. Már a kajajegyek eltünése a kártyapénzek eltüntetése is szerepel alistán. Bányai ha minden igaz átutalta az intézetnek.( kételkedem benne) Mi nem kaptuk meg ez a 220 dolgozóval számolva a 10 év alatt sok millióra rúg. Azért a nyomozók meg a birók sem tudnak mindent elsumantani, bár, hogy is az a céljuk. Valaki elrakta ami nekünk járt volna,meg most is járna. Kiderítjük ki a ludas ebbe!
    Ha másként nem megy majd segít a Cica. István

    VálaszTörlés
  8. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  9. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  10. 17,55 A Cicát szeretik a kutyák. Nem bántják.

    VálaszTörlés
  11. 17,17 Írással kapcsolatosan lenne az a kérdésem,hogy inflációval növelt és kamataival együtt kiszámolt kaja jegyet és kártyapénzt követelhetünk:? Vagy kamatos kamat elszámolás alapján? Aki tudja írja le. Mert,hogy ellopták azért ne hagyjuk elveszni nem kicsi összeg. Köszönöm Irisz

    VálaszTörlés
  12. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  13. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  14. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  15. Nem macska, Cica! Csak udvariasan!

    VálaszTörlés
  16. Talán a 21,15 ös író kérdései nem tetszettek valakinek? Ez minden dolgozó pénztárcáját érinti erre csak becsületes vezető tud tisztességes választ adni! Hiánycikk a becsületes vezető!

    VálaszTörlés
  17. Azt mondják,hogy nem történt semmi.
    A bárányok hallgatnak.

    VálaszTörlés
  18. http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kek-hirek-bulvar/kik-tudtak-a-duhongorol-415925
    A Baon foglalkozik a juhar utcai iskolával
    Érdemes olvasni.

    VálaszTörlés
  19. Már a fenntartó közül is hallgatnak ki embereket.
    Igaz nem erősítik meg a volt igazgatónő vallomását. A Halasiaknál is hasonló lehet a helyzet. Ott jegyzőkönyvek is vannak amit aláírtak a BKMÖ megbízásából vizsgáló Urak.
    Azt már nem ildomos nekik letagadni. Nem történt semmi az valóban igaz! A megyeieknek kellett volna vizsgálni néhány embert kirúgni igazságosan dolgozni. Csak Ők erre képtelenek! Hazudni hazudni ez a jelszavuk! Gábor

    VálaszTörlés
  20. Az eltévelyedett fiú albérletbe költözött.
    Eddig tartott a megjavulás nála. Nyomát sem látta annak ami itt történt! Most milyen vizsgálatokat is kell lefolytatni neki mint megbízott igazgató? Nem kirúgni vizsgálni?
    Bennfentes

    VálaszTörlés
  21. Túl sokat lődörgött a fogi fele:)))

    VálaszTörlés
  22. Nem baj, majd a Lukács megvásároltatja másik munkáltatóval- Visszakapjuk a 700 ezret.

    VálaszTörlés
  23. Így mutat példát!

    VálaszTörlés
  24. Paprika Tamás erről is írhatna egy cikket az újság első oldalán, főcikket! Mária

    VálaszTörlés
  25. Ne bántsátok a lelkészt! Így mutat példát,hogy kell élni. Ő tudja ! Ti meg ne kövessétek a példáját,mert ugyancsak rosszat lehet Tőle tanulni. Hazudik a vezetők betegverők érdekében.
    Szarba tapossa a hívatását vagy valami betegség vagy a hülyeség miatt. Most,hogy elköltözött egy kérdés lebeg körülöttem a polgármesterné is költözött vele? Bennfentes

    VálaszTörlés
  26. Nézz te is tükörbe!!!Magaddal foglalkozz!!Ne tán vaj van a füled mögött?Ne terld el magadról a gyanút,amit mondtál és tettél vállald!

    VálaszTörlés
  27. Rólad is írhatna,ami késik nem múlik.Kedves,buta 16:47!te csak mellékcikket érdemelsz,hidd el robbanni fog.

    VálaszTörlés
  28. 20,10 és 20,21 Robbanjon ha az kell! Lesz itt olyan robbanás csak várd ki a végét! Ha meg tudjuk ki nyúlta le az étkezési jegyeinket meg a kártyapénzünket.
    Az már elég hangot érdemel. Főcikkben! István

    VálaszTörlés
  29. Úgy elköltözött,hogy nyomát sem látni!

    VálaszTörlés
  30. 20.06
    Nem polgármesterné, hanem a polg.mester élettársa. Így neki válnia se kell.

    VálaszTörlés
  31. Nem Paprika, hanem Kohout írta az l oldalas magasztaló cikket a tékozló fiú hazatéréséről. A lelkészröl,a megbízott igazgató hazatéréséről szólt, hogy egyesítse a családját.
    Hát, nem sokáig tartott! Tragédia.

    VálaszTörlés
  32. Ma bejelentette Vincze igazgató úr, hogy elhagyta a családját, aki miatt hazaköltözött Kaposvárról... Albérletbe költözött, mert új szerelembe esett egy beosztottjával.

    VálaszTörlés
  33. 22:21!Te mocsok gaz kolléga vagy!Te és a bandatagjaid Őt sem hagyjátok .Mi a célotok,te ,te hatökör.

    VálaszTörlés
  34. Ez a téma kizárólag magánügy, amit kár kifigurázni.

    VálaszTörlés
  35. Addig magánügy amíg nem a munkahelyen folyik!! Közéleti ember és erkölcstelen, hazug, dobálja a családját mint a bábut.Szerintem a főorvosnő megtalálná nála a baj forrását. Nem is viselkedik normálisan.

    VálaszTörlés
  36. Igazán lehetne a főorvosasszony a megbízott igazgató, Ő méltó rá!

    VálaszTörlés
  37. A magánéletet külön kellene választani a munkahelytől!Ennek ellenére is az a véleményem,hogy inkább Ő legyen az Igazgató,mint más.Nem baj az ,ha valaki a munkahelyen talál magának társat.

    VálaszTörlés
  38. A Főorvosnő az a személy aki rendbe tudná tudná tenni a dolgokat!Szakmailag is !A törvényeket keni vágja.

    VálaszTörlés
  39. Annyira keni vágja a törvényeket,hogy a beteg verőket védelmezte még azt sem tudja kikért van alkalmazva. Le eshetett volna nála már,hogy a lakókért van. Ha nagy koppanást hallotok akkor esik le nála a tantusz onnantól majd érti. Gabi

    VálaszTörlés
  40. Az eredeti felállást kell visszaállítani!Igazgatónak SIMON ILONÁT!!!

    VálaszTörlés
  41. A főorvosnő az osztályokat végig járva segítőszándékkal a hibákra felhívta a figyelmet soha nem volt lekezelő,amit leírt mindig helytálló volt.Ő A NYERŐ! Ő KELL NEKÜNK!!!

    VálaszTörlés
  42. Igazad van, keni vágja! A törvényeket elkeni, a dolgozókat meg vágja!!

    VálaszTörlés
  43. 17:46
    Ebbe a sorba valóban jól illik: Simon, Vincze, Szűcs...

    VálaszTörlés
  44. Ha magánügy, akkor otthon csinálja.
    Jobb ha önként mond le, mintha menesztik összeférhetetlenség miatt.

    VálaszTörlés
  45. Tényleg ki kellett volna rakni az intézmény bejáratához azt a "Vigyázat! Családveszély!" táblát!

    VálaszTörlés
  46. Nyílt titok,a blog üzemeltetői nem szeretik a főorvosnőt,de pozitív hozzáállásukról tettek tanúsítványt,hogy a pozitív megjegyzéseket megjelentetteék.Ez nagyon ritkán fordult elő.

    VálaszTörlés
  47. miért menesztenék?ki lenne neked jó?mocskok vagytok.

    VálaszTörlés
  48. SZMSZ szerint a főorvosnő nem lehetett megbízott igazgató,a jelenlegi állapot szerint/amennyiben igaz,hogy a mb.ig.felvállalta a kapcsolatát a beosztottjával Ő sem lehet.Igazán sajnálom.Az ex igazgató nőt kell visszahívni.Ő A NYERŐ!!!

    VálaszTörlés
  49. 7:43
    Hogy ki kit szeret, annak semmi köze a bloghoz. Ha az értelmével olvasná, rájött volna...
    Hogy ki mit csinál, egyedül az számít, erről pedig mindenki meggyőződhetett.
    A blog hasábjain kívül is.

    VálaszTörlés
  50. Simon Ilona helyett új igazgató van Zsanán januártól...
    Úgy hallottam idén már nem dolgozik, kiveszi a jutalomszabadságát...

    VálaszTörlés
  51. 7:50
    Egy másik "mocsok". Bocs.

    VálaszTörlés
  52. 19:48-hoz Igazad van, vissza az eredeti felállást, vegyék vissza Uray Erzsikét!!!

    VálaszTörlés
  53. 20:18-nak: Ne provokáld a tisztességes embereket!!

    VálaszTörlés
  54. S. Ilona nem felvállalta, hanem bevállalta.Mert ő egy bevállalós!
    Ez azért nagy különbség.

    VálaszTörlés
  55. 9:19-nek!elnézésedet kérem ,de nagyon beteg lehetsz.

    VálaszTörlés
  56. Vissza SIMON ILONÁT az INTÉZETBE IGAZGATÓNAK!!!!

    VálaszTörlés
  57. Nem tudom miről van szó,ki az a polgármesterné mi köze az intézethez?

    VálaszTörlés
  58. "Vissza KIMPIÁN ILDIKÓT az INTÉZETBE IGAZGATÓNAK!!!"
    12:52-nek üzenet, ez itt nem a lufis tüntetés, nem is a megyei Közgyűlés!
    Transzperenseddel vonulj fel ott, ha van bátorságod, vagy legalább kezdj "éjségsztájba", te agyonnyali!

    VálaszTörlés
  59. 2011. december 11. 13:09-Bak!

    Igazad van van! Meg a teljes pereputtyát, rokonságát is mi?? Had terrorizálják az embereket.
    Agyatlan.

    VálaszTörlés
  60. Bányainak biztosan tetszene ha vissza lehetne Őket hozni. ÚJSÁGÍRÓBÓL lett igazgató és VARRÓNŐBŐL lett igazgató ez Bányainak és a fideszes társaságuknak köszönhető. A szakmai szempontokat nem ismerik,de még emberséges gondolkodás módjuk sincs. Hogy szólhat egy varrónő szakmai szempontok alapján egy gyógypedagógusnak,úgy hogy meneszti tőle okosabbat vagy hívatását jobban értőt ki kell rúgni. Ugyan ez a helyzet Simon Ilonával is!
    Becsülete nincs az ilyen vezetőknek! Ha lett volna akkor Ők rendesen vizsgáltatták volna az ügyeket és megoldották volna úgy,hogy akik szót emeltek elégedettek lettek volna az eredménnyel! Ezek helyett támadás mocskolódás
    fenyegetések jutottak a jelentőknek. Érdekességként akkor a betegverőkért nem kellett volna tüntetni. Talán a 3 vádlott nem ez a 3 személy lenne,mert nem Őket jelentették.
    Csak van itt még több is! Simon is vihette volna tovább az étkezési utalványunkat meg a kártyapénzünket is. Ő nem került volna ilyen szégyenbe mint amibe most van! Emberi érzések ésszel történő döntések mások véleményének meghallgatásának kellett volna történni.
    Még az illetékesektől megkérdezném melyik verőkért tüntettek a vádlottakért ami menet közbe bukott ki,vagy a jelentett személyekért?
    Ez még nem egyértelmű.
    MATT

    VálaszTörlés
  61. Az mb. igazgató úr jelenlegi viszonya is fel vethethet pár érdekes kérdést, pl.: pont az előgondozást végző kolléganőt kezeli és amióta ő van, ez idő alatt is kerültek az intézetbe soron kívül betegek...elgondolkodtató és furcsa ez a véletlen, csak nem folytatódnak a bekerülésért fizetések, a helyzet maradt csak a személyek változtak, akik a pénzt zsebre vágják. Mellesleg a szöveg amit elengedtek eléggé hasonlít egy pár évvel ezelőttire "együtt képzeljük el az életünket...." vajon ki használ ki kit?! Kíváncsi lennék a tompai polgármester mostani reakciójára is, mert ezelőtt nem fogadta ugyanezt a bejelentést ilyen nyugodtan, ha még emlékszünk rá. Már csak ezért sem teljesen magánügy a dolog, ha az lenne nem kellett volna szétkürtölni az egész intézetben. Sántít a dolog rendesen.

    VálaszTörlés
  62. 2011.11.16. 15:47
    Kiemelt bűnügyben vádlott a kiskőrösi fideszes polgármester
    Korrupció, párton belüli bosszú, vagy egyszerű szakmai baki – több magyarázat is kering arról Kiskőrösön, hogy miért kell vádlottként a bíróság előtt állnia az alföldi város fideszes polgármesterének, Domonyi Lászlónak. A kiemelt jelentőségű ügyet soron kívül tárgyalja a bíróság.


    Az ügy lényege nem bonyolult. A Kiskőrösi Többcélú Kistréségi Társulás összevontan működteti a térség iskoláit. Ennek egyik tagintézménye a kiskőrösi Petőfi Sándor Általános iskola, amelynek a felújítására uniós forrásokat nyert el a kistérség. A vádirat szerint a közbeszerzési eljárásban a műszaki feladatok ellátására egy olyan cég kapott megbízást, amelyet több hónappal a megbízási szerződés megkötése után jegyzett be a bíróság. Az eredeti szerződés bizonyos oldalait a pályázat projektmenedzsere a cégbírósági bejegyzés után kicserélték, majd azt a szerződő felek újra aláírták. Ennek megfelelően az elsőrendű vádlott M.-né K. Emília projektmenedzser, a másodrendű Sz. Ferenc, az érintett vállalkozó, a harmadrendű pedig Domonyi László kiskőrösi polgármester, aki egyben a kistérségi társulás elnöke is.

    Bűncselekményenként 5 év

    A Csongrád Megyei Bíróságtól kapott tájékoztatás szerint a Szegedi Városi Ügyészség a vádlottakat valótlan tartalmú okirat felhasználásával elkövetett, jogosulatlan gazdasági előny megszerzése bűntettének kísérletével, valamint valótlan tartalmú okirat felhasználásával az Európai Közösségek pénzügyi érdekei megsértése bűntettének kísérletével vádolja. A Büntető Törvénykönyv mindkét bűncselekményt 5 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni. Az ügy tehát jóval komolyabb, mint egy adminisztrációs tévedés.

    A műszaki ellenőr megbízási összege egyébként 4,2 millió forint volt. Miután azonban a pályázat közreműködő szervezete, a VÁTI Kht. észlelte a szabálytalanságot, a céggel kötött szerződést felbontotta, az igényelt támogatást nem utalta el a hatóság.

    A kiemelt jelentőségűként – vagyis soron kívül – tárgyalt ügy múlt heti bírósági tárgyalásán Domonyi László azzal védekezett, hogy annyi papírt kell aláírnia, hogy kollégái szakértelmére bízza magát. „Mint mindig, most is megkérdeztem, hogy minden rendben van-e, azt válaszolták, hogy igen” – mondta Domonyi a Délmagyar.hu tudósítása szerint. Az ügyész kérdésére – miszerint elképzelhető-e, hogy át sem tekintette, mit ír alá – a polgármester igennel válaszolt. Szerinte működésképtelenséget eredményezne, ha minden elé kerülő iratot tüzetesen ellenőrizne, ezért ki van szolgáltatva az apparátusának. Közölte: amikor kiderült, hogy gond van a szerződéssel, azonnal hatállyal felbontották azt.

    A tárgyaláson egyébként a vádlottak ellentmondásba keveredtek korábbi vallomásaikkal és egymással is, amikor arról kérdezték őket, hogy mikor írták alá a dokumentumot. A bíróság írásszakértőt is felkért az ügyben. A következő tárgyalás
    december 15-én lesz.

    Ezzel egyesítette Bányai a juhart?

    VálaszTörlés
  63. 7:43-hoz - Az nem pozitív megjegyzés, hanem nyilvános cinkelés!:)

    VálaszTörlés
  64. Dec. 10. 17,50
    Nem az a baj, hogy ott talál magának társat, hanem az, hogy szétbomlaszt családokat... apátlanná, anyátlanná tesz ártatlan gyermekeket.
    Ezzel méltatlanná válik a segítő foglalkozásra.

    VálaszTörlés
  65. Kinek van segítő foglalkozása. Miért válik méltatlanná, ha már valaki valakivel nem tud együtt élni akkor jobb ha külőn mennek, De a gyermekeknek is jobb mint az állandó veszekedés.
    Ki a fene vagy és milyen jogon bíráskodsz mellesleg*

    VálaszTörlés
  66. Nyuszitojást nem eszik meg ezek együtt!!
    Ezt is eteti mint az ápolót anno!!

    VálaszTörlés
  67. Magánügy amit csak az illetékesek tudnak, de amit egy egész intézetben bejelentenek, tervekkel, felállással együtt az már közügy.:)

    VálaszTörlés
  68. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  69. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  70. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  71. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  72. Simon Ilona újra pályázott Zsanán, de nem nyert.:)
    Lehet, hogy nem volt erkölcsje?

    VálaszTörlés
  73. Ja, ja... Én is hallottam, hogy kinek mennyi a tartozása.

    Sz. O-ról eddig is tudta mindenki, hogy közüzemi tartozásai vannak. Most már azt is tudni, hogy mennyi hitele van! Köszönjük az információt, de semmi közünk hozzá. Nem fogunk kalapozni, mint az előzetesekért.

    VálaszTörlés
  74. aki(k) annyira odáig van az exigazgatoért, és a doktornőért miért nem költözik hozzájuk könnyebb lenne a seggüket nyalni ugy is midjárt karácsony szép ajándék lenne

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)