2010. november 25., csütörtök

Miért szűnt meg a pszichiátrai betegek foglalkoztatása?


Ellehetetlenítés

Korábban írtam már, hogy felsőbb utasításra a fogyatékos betegeket a hét foglalkoztatós kollégából hat fő foglalkoztatja, míg a pszichiátriai betegeket egy fő. A szakmai vezető szerint csak egy főnek van képzettsége, pszichiátriai betegek foglalkoztatására (megjegyzem: nem a pszichiátriai végzettségem ad felhatalmazást pszichiátriai betegek foglalkoztatására, sőt az erre nem ad!). Ez sem állja meg a  helyét, hiszen hogyan foglalkoztathatnak akkor a többiek pszichés demens betegeket? Azok, akiknek ehhez nincs képesítésük (legalábbis szerintük). A többi hat személy kiléte, - akik a pszichiátriai betegek foglalkoztatására lettek felvéve – többszöri kérdésem ellenére is ismeretlen maradt. A csoportvezetőm kérdésemre minduntalan azt válaszolta, hogy ő ehhez nagyon „kis ember”.

Igen, engem ért az a megtiszteltetés, hogy a csoportomban egyedül foglalkoztathatom a pszichiátriai beteg lakókat, hálóterves foglalkoztatáson belül… Igaz, nincs terapeuta végzettségem, sem pszichológusi, se asszisztensi… A foglalkoztatás-szervező nem azt csinálja amihez ért.  Nem az tartja a foglalkozásokat aki tanulta, vagy van tapasztalata, gyakorlata, hanem az, akinek nincs ehhez jogosítványa, nem csinálta, nincs tapasztalata… Hogy ez nem jó a lakóknak, az nem érdekli őket…

Adaptív viselkedés, életmód, stresszkezelés… három témakörben, 35 perces(!), 5-7 fős csoportok, 10 perces szünettel, két épületben, napi 5-7 foglalkozás… A vezetők által elfogadott – általam megírt - protokollokban kért eszközök közül, egyik sem áll rendelkezésre… Orvosi javallat miatt egyelőre nem cipelhetek, ennek ellenére hátizsákkal és teli kézzel cűgölhetem az öt foglalkozás kellékeit a másik épület tetejére. Lásd: ITT! (Egyébként azon az osztályon kell tartanom a foglalkozásaimat, amelyiknek a főnővére tettlegességgel megfenyegetett! Lásd: ITT!) Ráadásul a legnagyobb csoportos foglalkozások megtartására az egyik legkisebb helyiséget jelölik meg, ahol további mozgáslehetőségre már nincs hely és mód. (Csendben jegyzem meg, hogy korábban a legnagyobb csoportok miatt a legnagyobb helyiség állt rendelkezésemre, szerény feltételek mellett. Ezt a helyiséget most, 1-4 fogyatékos  személy foglalkoztatására rendelték. Amikor benyitottam, láttam, hogy a kolléganő három fogyatékossal ül a 20 fős könyvtárban, és mesét hallgatnak CD-ről. Igazi szakmai kihívás!) A végleges csoportjaimat a gyógypedagógus állította össze, természetesen egyeztetés nélkül. (Elég nehéz úgy kommunikálni, hogy nincs velem köszönő viszonyban sem!) A hálótervemet a foglalkozás előtt 5 perccel kaptam meg vezetőmtől, hiába kértem egy héttel korábban, hogy felkészülhessek… Igaz, azt is utólag tudtam meg, hogy nem kell énekkart, Bibliaórát, filmklubot tartanom
A témakörökkel kapcsolatos kifogásomra az volt egy képzett kolléga cinikus válasza, hogy olyan hosszan soroltam  a blogon, hogy mi mindent tanultam és csináltam, hogy ez nekem nem okozhat gondot… Lásd: ITT! és ITT! 
Ha figyelmesen olvasta volna el, akkor tudná, hogy részt vettem, nem pedig vezettem önismereti csoportot, pszichodrámát, szituációs játékokat… Azt is tudnia kellene, hogy a kettő nem ugyanaz, de nálunk ennek – mint annyi másnak is -  nincs jelentősége. 5 éve nem vesznek fel pszichológust, mert a munkáját más szakemberek helyettesítik „kompetenciájuk figyelembevételével”!  (No komment.) Ráadásul a hálótervben szereplő lakók nem egészségesek, hanem betegek, pszichésen. Különböző diagnózissal, intellektussal, korral, neveltetéssel, állapottal, képességgel, készséggel, stb… Részvételük sem nevezhető teljesen önkéntesnek. A heti négy délutánból kettőben, délután is kell tartanom hálóterves foglalkoztatást… A csendes pihenő alatt…

Ismerjük már a vezetés gondolkodását: Oda, nekik, az is jó! (Oda nekik az Uray is jó!)

Az, hogy ezzel bárkinek az a célja, hogy engem ellehetetlenítsen, azt most tegyük félre…

Érdektelenség

A lényeg, a kérdés amit korábban feltettem, kinek jó ez? Ennyit érnek, számítanak a betegek? Ennyit érdemelnek? Ennyire fontosak? Uray eltávolítása előbbre való, még a betegeknél is?

Uray negyedik hete táppénzen van. Kérdezem első héten, ki helyettesít engem? Ki foglalkoztatja a pszichiátriai betegeket? Senki. Helyesebben senki sem. Második héten, harmadik héten, negyedik héten… Senki sem… Hol vannak a "magas szintű szakmai munkát végzők"? ITT!

Azt nem lehet mondani, hogy akadályoznám a csoport „magas szintű szakmai munka végzését”, hiszen nem vagyok ott! Ahogyan az ellenem kreált összeférhetetlenségi beadvány elkészülte idején sem hátráltathattam őket a munkában. Lásd: ITT!

Ki a felelős azért, hogy - a törvényi előírásokkal ellentétben - nincs a pszichiátriai betegeknek foglalkoztatás az intézményben idestova egy hónapja?  Ki a felelős, a helyettesítés megszervezésének elmulasztásáért? Hiszen van rá hat ember valahol az intézménybe. Vagy tévedek?
Ha összeülnek pénteken, szakmai megbeszélés címen a nem szociális képzettségű szakemberek, ejthetnének szót esetleg a lakók foglalkoztatásának megszervezéséről.

Kérem…


Levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net            Kiskunhalas

5 megjegyzés:

  1. Most miért nem dolgoznak akiket Erzsike hátráltatott a magas szintű szakmai munkájukba?
    de ott se volt.Én nem tudom kik Ők, de mintha valami királylány B.B meg olyanok akik aláírást kezdeményeztek,hogy nem tudnak vele dolgozni.
    De ha nincs ott akkor meg nem is akarnak mert nincs kitől tartani nekik,hogy esetleg szól,hogy csináljanak már valamit a láblógatáson kívül.
    Csak egy figyelmes olvasó.

    VálaszTörlés
  2. Most olvassák az újságot nem a lakókkal foglalkoznak.Azok most unatkozhatnak nyugodtan.

    VálaszTörlés
  3. Azért szűnt meg mert senkit nem érdekel a beteg.
    A szakmai vezető a rokonait meg nem dolgozni hozta ide,csak elteljen a nap akár munka nélkül is.XY

    VálaszTörlés
  4. A rokonokat kímélni kell. Nem kell azoknak a lakókkal foglalkozni,nincs is rendes foglalkoztatás.Pedig most akadálya sincs a magas színvonalú munkának.

    VálaszTörlés
  5. Az új munkaköri leírásomban, - melyet nov. 30-án megérkezett - választ kaptam, ugyanis az elején leszögezik:
    "Szabadsága, távolléte idején külön helyettesítése nem szükséges, a folyamatban lévő ügyekről a mentálhigiénés csoportvezetőjét köteles tájékoztatni."
    Ez megtörtént.

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)