2010. november 22., hétfő

Olvasói levél LXXXVIII. - Feltörő igazság


Az igazsághoz szeretnék hozzászólni.

Amikor P. K. (sas, lufival) élettársa feljelentette az összes kollegáját, és még a főnővért is mert nem lett beadva a betegnek a gyógyszer, már akkor nem mertük elmondani az igazat! Az úgy volt, a főorvos asszony beállította a terápiát. A beteg nem evett nem ivott, rosszul volt, az éjszakás kihívta az ügyeletet. Az megnézte a szedett gyógyszereket, és fennhangon azt mondta: Ki volt az a marha, aki e 2 gyógyszert egyszerre írta fel a betegnek?! Megmondta az ápoló, és a doki arra kérte, melyiket ne adjuk be. Minden átadásnál mondtuk egymásnak, a gyógyszert nem adtuk be ami felhalmozódott, és ezért tett feljelentést M.K. az egész kollektíva ellen. Az akkori főnővér kérte, ne tegye inkább öntse ki a csapba, nem kell a cirkusz, de hajthatatlan volt, a főnővért meg ezen kijelentése végett jelentette fel!
Mindenki igazgatói megrovást kapott! A feljelentő nem.
 
Megjegyzem, amikor már nem kapta a gyógyszert a beteg, lehetett etetni, itatni! De mivel a főorvos asszony írta ki, senki nem merte elmondani az igazat! Már akkor „egy bizonyos” terror alatt voltunk és tudtuk, az igazságért büntetés jár!


Olvasónktól kaptuk, köszönjük!

Anonim levélküldés: ITT!           Bővülő dokumentumtárunk ITT!
www.pszicho.net           Kiskunhalas

30 megjegyzés:

  1. Emlékszem igen gyorsan gyesre ment az eset után. De érdekes többé nem kellett sehová se therápiás nővérnek, de még a 8-as osztályra sem. Most meg neki is fáj az igazság!

    VálaszTörlés
  2. Most meg igen fent hordja az orrát. Van is miért, mert még a sétaszervező szabadlábon van, de még eljön az az idő is, amikor mehet Kecskemétre látogatni az előzetesbe kerülő párját. Csak idő kérdése.

    VálaszTörlés
  3. Úgy látszik változnak az idők! Pedig azok az ápolók szerintem helyesen jártak el. Mégis feljelentette őket. Akkor a mostani feljelentőket miért támadják? Nagyobb bűn a mostani mint amiért ő tett feljelentést! És egy az egyben igaz is a vád, semmi szépíteni valót nem lehet találni a betegverésekben, megalázásokban.

    VálaszTörlés
  4. Lehet, hogy ő csinálta ki az akkori főnővért, aki elhagyta az intézetet?

    VálaszTörlés
  5. 11.40-nek

    Küldünk be lufit!

    :))

    VálaszTörlés
  6. Megjegyzem M.K. tudta miért nem adják az ápolók a gyógyszert a betegnek. Ő sem merte elmondani mit mondott az ügyeletes orvos!Hol van benne a gerincesség? Ha már jelentett akkor a teljes igazságot kellett volna elmondania!

    VálaszTörlés
  7. Annyi gerincesség nem volt benne!A főorvos asszonyra meg nem akart rosszat mondani mert akkor meg neki állt volna ki a szekere rúdja az Intézetből.Az ápolók meg mindent elviseltek még az alaptalan rágalmakat is. Mária

    VálaszTörlés
  8. Persze, a főorvos asszonynál helyezkedett akkor is.

    VálaszTörlés
  9. Igen, így van az ha az orvos nem tudja, hogy a két gyógyszer üti egymást. (rossz hatást váltanak ki együttesen)A Főorvos asszonyt meg az ital jobban érdekelte mint a beteg,vagy a beteg gyógyszerei.Vagy nem képezte magát és tudatlanságába írta fel a két gyógyszert ami együtt nem szedhető.És ennek okán mi ártatlanul lettünk jelentve,és ezért járt az Igazgatói megrovás mindenkinek.Pedig csak a főorvosnő
    butasága volt az oka.Neki kellett volna fegyelmit adni ezért! Igazgatónő ugye nem tud róla semmit? Ön szerint ez mind hazugság?
    Ön szerint ez volt az egyetlen becsületes megoldás? Munkás

    VálaszTörlés
  10. Ki ellenőrzi az intézet orvosait? Attól tartok senki, ők azt csináltak, amit akartak.

    VálaszTörlés
  11. Mi lenne, ha megfelelő helyre pontosan leírnátok mikor volt ez és milyen gyógyszereket írt elő z a nagy "okos" szakmai vezető? Pont emiatt (is) felelősségre lehetne vonni! Bár szerintem most próbálja intézni a nyugdíját, azt hiszi így megúszhatja! :)))

    VálaszTörlés
  12. Ha nyugdíjba megy akkor se úszhatja meg a felelősségre vonást.Az nem lenne igazságos megoldás!Mi szenvedtünk tőle eleget szenvedjen most már Ő is az embertelenségeiért!Mária

    VálaszTörlés
  13. Nem kellett volna felaprózni a fegyelmit az ápolókra Igazgatói megrovásra.Aki a két gyógyszert felírta annak kellett volna adni egymagának.Ő tett érte.Vagy ennyire nem ismeri azokat a gyógyszereket amiket felír?Akkor minek írja fel? Minek tartunk ilyen orvost? Dísznek? Vagy a létszámot szaporítani?""x""

    VálaszTörlés
  14. M.K-nak vajon volt-e lelkiismeret furdalása amiért az egész kollektívát feljelentette? Mert ésszel nem érte fel, hogy az ápolók azért nem adták egyszerre a két gyógyszert, mert a lakó állapota romlott a két TH miatt.
    Az ápolók akkor a beteget figyelték és a lelkiismeretükre hagyatkoztak és nem az orvosi utasításra.

    VálaszTörlés
  15. Egy lakótelepen lakik a főápolónővel M.K. ezért úgy gondolja, hogy mindent megtehet. Lehetséges, hogy a sas madár is azért szervezte a lufis sétát, mert a főápolónő azt sugalta neki. Ismerve őt, magától ezt nem tette volna. Olyan, mint egy báb dróton lehet rángatni.

    VálaszTörlés
  16. A főápolónő akkora nagy király, mint hiszi magáról??

    VálaszTörlés
  17. Ha az orvos nem figyel a betegre legalább az ápoló figyeljen.Ha már az ügyeletes orvos is azt mondta a két gyógyszer együtt nem szedhető.

    VálaszTörlés
  18. 20,05 Csak Ő hiszi magáról,más mindenkinek más a véleménye róla.És nem is annyira jó!

    VálaszTörlés
  19. Mi még a vezetőkről annyi szennyet nem tudtunk elmondani, mint majd ezek egymásról elmondanak!
    Közeleg az idő és tálalnak. Az lesz a nagy mocsok!

    VálaszTörlés
  20. A megyei MSZP rendkívüli ülés összehívását kezdeményezte két nagyobb volumenű botrányos ügy miatt. A Juhar utcai Szakszolgálati és Gyermekvédelmi Intézményben többek szerint már nincsenek meg sem a szakmai, sem a tárgyi feltételek a munkához.

    A fegyelmi eljárások, az elbocsátások, személycserék miatt sokan a pedagógus szakszervezet segítségét kérték, vagy a munkaügyi bírósághoz fordultak. Kimpián Ildikó igazgató szerint csak így lehet megváltoztatni az apatikus állapotokat. A megyei szocialisták nem mulasztják el hangsúlyozni: az igazgatónőt a Fidesz vezette közgyűlés nevezte ki. A másik ügy a kiskunhalasi pszichiátria országos botrányt kiváltó esete: bántalmazott és szexuálisan kihasznált beteg soráról számoltak be két ápolónő. Show műsor-szerűen buzdították őket, A szocialisták mindkét esettel kapcsolatban hangsúlyozzák: szükség van az ügy teljes körű kivizsgálására, és a vezetők felfüggesztésére. Szerintük valaki valamiért megpróbálja eltussolni ezeket az ügyeket.

    * atv.hu Politikai szálak a verési és szexbotrányban,mind a két intézetbe történtek ilyenek. El akarták tussolni? Már nem lehet.
    Okoska

    VálaszTörlés
  21. Lassan azért majd csak meg tudjuk a végét.
    Az igazságot a hozzátartózók tudják.Mi nem kételkedtünk a jelentők szavaiban egy percet sem.Éveken keresztül halhattuk ezeket valamilyen formában. A másik blogon hiányoltam az írásom megjelenítését meg azt,hogy ők személyekről írnak.De a beteg lakókról egy kíbaszot kurva szót se írnak.Hogy mit kellett volna másként csinálni,vagy mi az oka az ilyen gondozásnak.Hozzátartozó

    Ha lehetne így megjelentetni:Én a bíróság ellőtt is vállalom az írásomat! Köszönöm.

    VálaszTörlés
  22. Már bukhatnak a politikusok is!Lesz FIDESZ csontváz vagy nem? Vagy soron kívül írják ki a megüresedő helyekre a pályázatokat?""X""

    VálaszTörlés
  23. 21,45 Kedves hozzátartozó,megértem a felháborodását mert valóban csak néhány dolgozót kritizálnak élesen.A beteg emberekről meg nem is tesznek említést.Ez csak azért van mert olyanok írják azt a blogot akik a vezetők hazugságait támogatják.Nincsen saját szívből jövő véleményük,elképzelésük emberi vonásuk.Az ilyen emberektől nem várhat semmilyen értelmes megnyilvánulást.Sok hozzátartozó is felkereste a jelentőket melléjük állva,Ők is elmondták a hatóságnak amiket az évek során a betegeik mondtak,milyen fajta gondozást kaptak.Ki mikor miért bántotta Őket.Vannak azért akiket dicsértek a betegek olyan is csak kevés.
    A Hatóság meg talán januárba tárgyalja a betegveréseket,annak az eredményét vegye figyelembe,ne a másikon írt dolgokat mert az csak ennek a blognak a Fenntartóját szapulja!
    Sajnos tőlük csak ennyi telik! Ibolya

    VálaszTörlés
  24. Kedves Hozzátartozó!

    A blogot írók a betegek jobb életét szeretné elérni. Nem részesítik előnyben a megalázást, bántalmazást. Mert a betegek ott laknak, elvileg a saját otthonuk, és meg kell próbálni nyugalmat, békét, szeretetet adni az ott élőknek.

    VálaszTörlés
  25. A megvádolt dolgozók és a TV-ben szereplő feleségek kértek-e bocsánatot a betegektől és a hozzátartozóktól?

    VálaszTörlés
  26. A feleségek azok az Igazgatónő jóvoltából vállalták ezt a TV szereplést.Amelyiket kékre zöldre vert a férje az állította,hogy az ő férje nem bántotta a betegeket.Ha Öt megveri akkor a beteget még inkább.Nem gondolkodott el ez a feleség,hogy a hazugságot hamar utol érik.
    Ez a nő a jelentőkre is mondogatta a piacon a rágalmakat.Ez előbb utóbb vissza is köszön rá.
    Bocsánat kérést nem ismerik,úgy mint lelki ismeretet sem.Csak a hazugság dominál a repertoárjukban!!MATT

    VálaszTörlés
  27. 22,06 Ha kiírják a pályázatot a Fenntartó nekik az se jó mert ha egy hozzá értő becsületes ember átnézi az eddigi könyveléseket rájön milyen sok csalás van benne.A Fenntartó bukását is jelenthetné. Ezért van ez a maszatolás,az igazság ellen.XY

    VálaszTörlés
  28. 9,50 és 10,22 Az kitűnt az írásokból,hogy ezen az oldalon írók a lakókért és az elnyomott dolgozókért írnak.Tudom,hogy a jobb életüket, gondozásukat támogatják.Csak a másik oldalon írók miért nem így gondolkodnak mint Önök?
    Ők nem a betegek gondozásáért kapják a fizetésüket ? Udvarosok vagy takarítók,külön cég? Vagy milyen dolgozók,vagy miért veszik fel a fizetésüket? Mert az ápolóknak a betegért kell felelni dolgozni,védeni a bántalmazások ellen.De Ők nem tartozhatnak az ápolók közzé,ilyen hozzá állással ez kizárt.
    Köszönöm,hogy nyugtatnak,de csak akkor leszünk nyugodtak sok hozzátartózóval egyetemben ha akik felelősek a történtekért azokra kimondják az ítéletet.Onnantól kezdve jobb lehet a szeretteinknek az intézetbe.De addig??????????
    Hozzátartozó

    VálaszTörlés
  29. Mi is várjuk az ítéleteke felmentéseket meg,hogy normális körülmények között dolgozhassunk.A lakóknak is a nyugodt otthonosabb élet volna a jó.
    De kicsit várat magára ez a helyzet. De ígérjük a betegeikért minden tőlünk telhetőt megteszünk,most is de a későbbiekben is.
    Vissza szerezzük azt a hírnevet ami megillett bennünket,az igazság elleni sétálók és az igazgatónő rágalmazásai miatt, a béka fenekénél tartunk!

    VálaszTörlés
  30. Még attól is lentebb!

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)