2011. január 6., csütörtök

Emlékezzünk csak!


Tudtak a kiskunhalasi pszichiátriai otthon vezetői a sorozatos verésekről és arról, hogy egy ápoló fajtalankodásra kényszerítette a betegeket, még jegyzőkönyvet is vezettek erről – ezt állítja az ügyet vizsgáló ügyész. Közben a Magyar Nemzet szerint az intézményben azt állítják: a terhelő vallomásokat pszichiátriai betegek tették, őket pedig az ügyészség cigarettával és csokoládéval vette rá erre.

A nyomozás eredményeit rendezi az ügyész. Azt mondja bizonyítani tudják, hogy a kiskunhalasi pszichiátriai otthonban igenis tudtak arról, hogy erőszakoskodtak a gondozók a betegekkel és, hogy arra kényszerítették őket, hogy szexuális kapcsolatot létesítsenek egymással.
Közben az intézetben azt mondták, hogy a kihallgatott tanúkat – köztük pszichiátriai betegeket – ajándék cigarettával és csokoládéval vették rá, hogy terhelő vallomásokat tegyenek. Ezt az ügyész cáfolja.
Múlt év januárjában indult az ügy, mikor két ápolónő feljelentést tett. Ők azt állították, hogy több ápoló rendszeresen veri a kiskunhalasi pszichiátriai otthonban lévő betegeket és szexre kényszerítik őket. Egyikük részletesen elmondta, hogy mit látott. “Biztatták a férfi ápoltat, hogy a másik férfi ápoltat orálisan elégítse ki és akkor cigarettát kap érte” – mondta.

Az intézet igazgatónője belső vizsgálatot rendelt el, ennek eredménye után azt mondta, az ápolónők hazudtak.

A vádlottak ügyvédjük szerint ártatlanok, de azt ő is elismerte, hogy az intézetben korábban is történtek hasonló erőszakos ügyek.

---------------------------------------------------------------------

Törlődött megjegyzések újraközlése:


Cica új megjegyzést írt a(z) "Emlékezzünk csak!" című bejegyzésedhez:

Hogy is van ez? Amikor az egyik vezető nyilatkozott, azt mondta, ha ilyen történt volna, ezek a betegek elmondják! Kisebb dolgokkal is megkeresték őket! ( Azzal sem foglalkozott a vezetőség) Feljelentést már akkor tenni kellett volna, amikor az egyik ápoló kényszerítette a beteget a saját nemi vágyának kielégítésére! ( Hosszabb időn keresztül) De azt az ügyet is szőnyeg alá söpörték!
Közös megegyezéssel megváltak az ápolótól! Miért is? Mert már akkor féltek, ha eljárást indítanak, több mindenre fény derül!
Most meg hazudtak?

Bejegyezte: Cica , bejegyzés helye: Kiskunhalas - Netre fel!, időpont: 2011. január 6. 8:57


Névtelen új megjegyzést írt a(z) "Emlékezzünk csak!" című bejegyzésedhez:

Akkor az ügyvédjük szerint másokat mártanak be, ha tudja voltak korábban is ilyen cselekmények?

Bejegyezte: Névtelen , bejegyzés helye: Kiskunhalas - Netre fel!, időpont: 2011. január 6. 8:59



Névtelen új megjegyzést írt a(z) "Emlékezzünk csak!" című bejegyzésedhez:

Akkor is nagy hirtelen mindenkivel titoktartási nyilatkozatot írattak alá!

Bejegyezte: Névtelen , bejegyzés helye: Kiskunhalas - Netre fel!, időpont: 2011. január 6. 9:08



Névtelen új megjegyzést írt a(z) "Emlékezzünk csak!" című bejegyzésedhez:

Azt az ügyet tényleg jelenteni kellett volna a vezetőknek! De innen is látszik, már akkor sem a betegekkel törődtek, hanem a pénzhajhászással!

Bejegyezte: Névtelen , bejegyzés helye: Kiskunhalas - Netre fel!, időpont: 2011. január 6. 9:09


Névtelen új megjegyzést írt a(z) "Emlékezzünk csak!" című bejegyzésedhez:

Az Igazgatónő azt mondta nem történhetek az Intézetbe ilyen esetek. Az Ügyvéd is ezt mondta egy interjúban, hogy hazudnak a jelentők.
Akkor, hogy is van ez? Jegyzőkönyv van róla, de mégis hazudtak a jelentők? Ki hazudik akkor?
Az én meglátásom az, hogy az Igazgatónő és az Ügyvéd. Van mit takargatni ha már a jegyzőkönyvet is meghazudtolják. Ibolya

Bejegyezte: Névtelen , bejegyzés helye: Kiskunhalas - Netre fel!, időpont: 2011. január 6. 9:43


Névtelen új megjegyzést írt a(z) "Emlékezzünk csak!" című bejegyzésedhez:

Kisebb dolgokkal is megkeresték Őket a betegek írja az első hozzá szóló. Ezt kétlem soha nem volt fontos a beteg még az orvosoknak se. Pedig Ők is a betegekért vannak itt.""x""

Bejegyezte: Névtelen , bejegyzés helye: Kiskunhalas - Netre fel!, időpont: 2011. január 6. 9:56


5 megjegyzés:

  1. Hova lettek a hozzászólások?

    VálaszTörlés
  2. Technikai hiba...

    Pardon!

    Azonnal pótlom!

    VálaszTörlés
  3. A vádlottak ügyvédjük szerint ártatlanok, de azt ő is elismerte, hogy az intézetben korábban is történtek hasonló erőszakos ügyek. Ha nem ezek az ápolók az erőszakosak, akkor kik? Mert olyan nagy mozgás nem történt a 7-esen, egy-két ember jött- ment, de a kemény mag az már évek óta össze szokott emberekből áll. Lehet, hogy azok az erőszakos ápolók? Erre szeretnék választ kapni!

    VálaszTörlés
  4. Ha ezek a vádlottak ártatlanok akkor a korában előforduló esetekért felelősek miért nincsenek a vádlottak padján? Vagy a 40 tanúból néhányan másikakra tettek vallomást? A kemény magra?

    VálaszTörlés
  5. A 40 tanú kihallgatása után már azok is ott lesznek a vádlottak padján de még a rágalmazók is.
    Meg azok akik hazug állítások alapján jelentgették a két nővért.Nem győződtek meg dolgokról csak ártani akartak,de nem jött össze nekik.Okos Tóni

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)