2011. március 8., kedd

Az intézményi vezetés képviseletében…

   
Elképesztő vádak… – írta a Halasi Tükör…
Rágalomhadjárat… - írja Paprika Tamás a TvHalas újságírója
Állítólagos bűncselekmények... - szintén Paprika Tamás tollából 
Lejárató kampány… - nyilatkozta Bányai Gábor a megyei közgyűlés elnöke
Politikai erők támadása… - nyilatkozta Simon Ilona igazgatónő

A helyi médiumok – bár látszólag szembenálló táborhoz tartoznak – mégis ugyanazon az oldalon állnak, s egy követ fújnak a vezetéssel… Érdekes.

Egyetlen egyszer sem engedték meg maguknak annak feltételezését, hogy a feljelentő ápolók igazat mondanak! Sőt, tisztességesen dolgozók, aggódó hozzátartozók, szakértő orvosok szavahihetőségét rendre megkérdőjelezték, kigúnyolták… Érdekes.

Egyetlen egyszer sem kérdezték meg a másik oldalt… Azokat, akik a betegeket, a terrorban tartott kollégáikat, vagy a segítő szakmát képviselik. Akik egzisztenciájukat kockáztatva kiálltak és vállalták nevüket, arcukat… Akiket az önök által képviselt vezetők és párfogóik nem átalltak alantas eszközökkel, mint például kirúgatással, viszonperrel fenyegetve megfélemlíteni… Nem érdekes?

Blogoldalunk mindent feltárt az igazság kiderítése érdekében, de arra egyetlen cáfolat sem érkezett a vezetés részéről, pedig, mi örültünk volna leginkább annak, ha tévedtünk volna…

Van azonban egy lényeges különbség a két oldal között. S ez nem a pártállás, nem az ideológia, nem a hovatartozás, nem a vallás, nem a képzettség, nem is a kor, hiszen mind különbözünk egymástól. Mi egyet akarunk, az igazságot, szakmaiságot, méltányosságot. Mert mi nem a magunk, hanem a rászorultak érdekében emeljük föl a szavunkat! Míg az önök által támogatott másik oldal, csak saját magáért és az érdekköréért harcol. Ők is egyet akarnak, hasznot. Minél többet, minél kevesebbért…

Nehéz lehet úgy írni, vagy képviselni valamit, hogy nincs önöknek ebben szabadsága… Hogy, maguk sem hiszik el, amit hangoztatnak. Megmondják, mit képviseljenek, mit gondoljanak, mit mondjanak, mit írjanak, vagy éppen miről hallgassanak…
Ráadásul barátaik között van az ellenoldalról több bántalmazó, erőszakoló, vezető, akikkel eddig azonosultak… Ez az igazi kihívás az önök számára… Milyen ember is az, akit képviselek? Milyen ügy az, amit én szolgálok? Érdemes?

Így – bár sajnálatos -, de érthető, hogy miért fújnak egy követ az ellentábor média-képviselőivel akár jobbról, akár balról…
Ez azonban nekünk, már nem érdekes…
Egyben bizonyosak lehetünk. Semmiféle politikai támadásról nincs szó. 
Az igazság kiderítése, s a gondos ápolás elérése nem a politikai pártok asztala. Hálás szívvel nyugtázzuk, hogy mindkét oldal jeles, hiteles képviselői csatlakoztak hozzánk! 

Beszéljünk tehát a lényegről, mert csak erről érdemes... 



Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Kiskunhalas

12 megjegyzés:

  1. Nem politikai támadás csak valaki be sokallt Kecskeméten a Megyeházán a pénzügyi manipulációkkal és jelentette,nem Halason.
    Az,hogy a szálak Halasra érnek arról csak Ők tehetnek.

    VálaszTörlés
  2. Hurrá meg újult a Halas Tükör,de csak küllemébe!
    Amúgy használhatjuk arra amire idáig,de még arra is használhatatlan!

    VálaszTörlés
  3. Nehezen is lehet megemészteni igazgatónőnek,hogy a családi vállalkozását,"CSŐD ELJÁRÁS"fenyegeti!

    VálaszTörlés
  4. Bár hogy is vagdalkozik,ennek a vége nagy bukta lesz!
    Ez borítékolható!

    VálaszTörlés
  5. Már az se törvényes,hogy másodállásba ugyanazt csinálja mint főállásba.Meg a cégein keresztül hozza be a munkaruhákat drágábban mintha a boltban vette volna meg.Igencsak jól kereshetett!
    Semmit nem tett mást, mint megvette a boltban saját cége számlájára, a cégén keresztül meg magasabb áron be hozta számlán az intézetbe.
    Már csak a pénz utalása maradt a saját cégének.
    Dolgozó

    VálaszTörlés
  6. Az igazgató nő egy aljas szemét,én már az elsők között ki lettem rúgva 10éve már akkor meg monda ,hogy itt én vagyok az igazgató. Remélem nem sokáig a vagyonosodási vizsgálattal egyet értek ez nagyon fontos lenne. Egy volt dolgozó

    VálaszTörlés
  7. Elképesztő vádak írják.Hát elképesztő volt ennek a megélése is.De még most is elképesztő igazságtalanság a gyanúsítgatások terén.

    VálaszTörlés
  8. A tegnap esti híradóban Simon beszéde is elképesztő volt.Nem gondoltam volna róla,hogy így hazudozik a médián keresztül.Mert még az intézménybe bent az még csak valahogy eltörpül de ha már ennyi ember hallja duplájára felerősödik. Ezt érzi Ő támadásnak.Okos Tóni

    VálaszTörlés
  9. Ez csak nekünk elképesztő,neki nem, mert ez az alaptermészete,ebbe éli bele magát már 1o éve,és
    még most sem hiszi el,hogy ennek egyszer vége
    lesz!
    Pedig érdemes lenne neki evvel a gondolattal
    megbarátkozni!

    VálaszTörlés
  10. Ő már annyit hazudott a dolgozóknak médiának mindenkinek,hogy csak azt hiszi el amit hazudott.
    Az igazságot ezért nem képes elfogadni.Mert 10 évig ezt gyakorolta.Ez már csak a szokás kérdése.
    Munkás

    VálaszTörlés
  11. Maradnak a hamis hírközlések, új igazgatói pályázatról… Lappangó pletyka a városban a kijelölt, új rokon-igazgatóról, aki már egy társintézmény alkalmazottjaként vár lesben. Elmaradt helyreigazítás, elmaradt bocsánatkérés… Lenézett, cserbenhagyott nézők, érintettek ezrei…

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)