Szociális kontárság

Előzmény: Szociális szakvizsga margójára I-IV.
 

Hova is tart a mi hivatásunk?

Az első nonszensz amire visszaemlékszem az volt, amikor az íróasztalnál ülők kitalálták, hogy össze kell mosni a hatósági és a segítő szakmát… Érthető, hiszen többségük hatósági munkát végzett korábban… Ennek első intézményesített változata volt a gyermekjóléti szolgálat, mely a veszélyeztetett gyerekek számára lenne hivatott segítséget nyújtani, a gyámhatósággal együttműködve, annak utasításait is kötelezően végrehajtva, fenyegetve a gyermeket és családját súlyosabb intézkedés foganatosításával, folyamatos ellenőrzés és „gondozás” mellett…  Valószínű ez a mentalitás a pártfogói szolgálatból nőtte ki magát… A szakma hangos tiltakozását, már akkor is elnémították…

Egy hatósági identitással rendelkező intézmény (segítő szolgálat) vezetőjének nem okozott gondot ama botrányos utasítás kiadása egy utcai szociális munkás kollégájának, hogy szirénás rendőrautóval, egyenruhás rendőrökkel együtt rendszeresen járják végig a presszókat, iskolakerülő diákokat kutatva… Ez még, tizenpár évvel ezelőtt skandalum volt… (Nekem ma is az.)

Emlékeznek még, amikor ombudsmani javaslatra – egyéb szakmai módszerek megváltoztatásának átgondolása nélkül - levetették a pszichiátriai otthonok ablakairól a rácsokat… Meg is lett az eredménye… évente több öngyilkosság, melynek többsége halállal zárult… Pedig egy ombudsmani javaslat, az csak egy ajánlás…

Manapság pedig, látjuk a híradóban a Máltai Szeretetszolgálat vezetőjét a belügyminiszterrel karöltve nyit meg egy új hajléktalan szállót, ahol külön szoba áll majd a rendőrség rendelkezésére! ??? Kíváncsi lennék mi lesz az ajtóra írva… javasolnám az „Interjúszoba” feliratot (szakmai minimum előírás)… Milyen abszurd… Ilyen még az intézményünkbe sincs… Legyen inkább „Vallató”…

Szociális munkást börtönnel fenyegetnek, mert képviseli a klienseit az etikai kódex értelmében!? Az ember esze megáll… Hát nincs ott egy szakember, aki azt mondaná: Ácsi… ez egy másik szakma, sőt egy másik hivatás!

2006-ban kötelezővé tették a szociális szakvizsga letételét a szociális intézmény vezetőinek, amit a továbbiakban  feltételül szabtak… Annak is előírták a szakvizsgázást, aki ilyen irányú gyakorlatot szerzett és felsőfokú tanulmányokat folytatott… Ellenben bárki, bármilyen szakmai képesítéssel megszerezhette, ha letette előtte a szociális alapvizsgát… Persze mondanom se kell, nem kevés pénzért… Igaz, többségükben nem is a saját pénzükből… Így aztán az a fura helyzet állt elő, hogy olyan ember szerezhet jogosítványt  közpénzből, szociális intézmény vezetéséhez, aki soha nem dolgozott a szakmában, és soha nem volt segítő kapcsolatban egyetlen klienssel sem. Ezzel megtették az első lépést ahhoz, hogy a szakmai szempontokat megelőzzék az „egyéb” szempontok…

S ha valaki nyomon követte az intézményvezetői pályáztatás feltételeit, akkor láthatja, hogy a helyzet tovább romlott… A korábbi feltétel – szociális szakvizsga megléte – kiskapuval megkerülhető… Már csak előnyt jelent… De ez még nem elég… A pályáztatás feltételeként állítandó „szociális ellátás területén minimum 5 év szakmai gyakorlatot szerzett felsőfokú végzettséget igénylő munkakör betöltésével” kitétel is felhígult, nem szakirányú  - gyermekvédelem, egészségügyi ellátás, közoktatás – társszakmák beemelésével, ami teljességgel indokolatlan és érthetetlen… Nemcsak az intézmény típusa, szakmai feladatok ellátása, azok törvényi háttere különbözik (szociális, gyermekvédelmi, egészségügyi, oktatási törvények), hanem a szakemberek, a kliensek, és a munkavégzés jellege is. A közszolgáltatást végző más-más végzettségű szakemberek szakmai identitása is lényeges eltérést mutat: segítő, gondoskodó, ápoló-gyógyító, oktató-nevelő… Az intézmények felépítése, szerkezete, szemlélete is eltérő (hierarchikus, demokratikus). Erről már korábban is írtam, lásd: ITT! és ITT! Nincs viszont továbbra sem szakmai, mentális és vezetői alkalmassági vizsgálat, sem vezetői gyakorlat, mint feltétel…

S ha ehhez hozzávesszük politikusaink elharapózott lekezelő, arrogáns nyilatkozatait, akkor feltevésünket nemcsak megerősítik, hanem további komoly aggodalomra adnak okot… például arról, hogy „mindenki annyit ér, amennyi pénze van” (Lázár), meg arról, hogy „az adórendszer nem szociális intézmény” (Navracsics), vagy a foglalkoztatáspolitikával kapcsolatban értesültünk arról, hogy  a „47 ezer forint mégis csak több, mint a 28 ezer forint” (Orbán - helyesen 22.800!), sőt ebből az összegből „47 ezer forintból nagyon jól meg lehet ma Magyarországon élni, megnyugtatóan, kiszámíthatóan.” (Matolcsy György, Zsiga Marcell).

Az írás elején feltett kérdésre ti. „hova is tart a mi hivatásunk?”, az önök többsége is tudja a választ, de azért én is elmondom… Oda, ahova a többi szakma és hivatás… a süllyesztőbe…

Itt az ideje megálljt parancsolni!

Eddig tartana a bejegyzésem, de egy kedves ismerősöm azzal kritizált meg valakit, hogy csak riadalmat kelt, de nem mutat kiutat, reményt… Nos, megpróbálom…

Igaz, vannak elvétve olyanok, - mint Miletics Marcell - akik szembemenve az értéktelenítő folyamatoknak, nap mint nap megküzdenek mások életben maradásáért… Megnyerő, hiteles és szuggesztív egyéniségének és magas szakmai tudásának köszönhetően sikerült bevonnia ebbe az áldozatos munkába – a híradások tanulsága szerint - még professzorát is…

Remélem, hamarosan döntéshozói pozícióba is bevonják őket, és a hozzá hasonló szakembereket, s végre helyes mederbe sikerül terelni a szociális szakmát is.

Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!

"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!