2012. március 9., péntek

Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem volt ilyen" ?

Így indult:
és így folytatódott:
"A vád képviselője több órán keresztül olvasta fel 84 oldalas perbeszédét a pénteki tárgyaláson. Végrehajtandó büntetést egyedül Kimpián Ildikó esetében kezdeményezett. A büntetőügy további 5 szereplőjénél felfüggesztett szabadságvesztést, 3 vádlottnál „részfelmentést”, 4 vádlott esetében felmentést, a többieknél pedig pénzbüntetést indítványozott. Amennyiben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélnék Kimpián Ildikót, akkor 2 hónap és – a halmazat miatt – 7 év 6 hónap között lenne a büntetése.

Dr. Göblyös Péter szerint Kimpián Ildikó az „elkülönítő helyiség”, a „dühöngő szoba” létrehozásában, kialakításában meghatározó irányító, vezető szerepet játszott. Utalt az ügyész a sértettek nagy számára, és arra, hogy fogyatékos ellátásban lévő, kiszolgáltatott helyzetű gyermekek, illetve fiatal felnőttek sérelmére, hosszabb időn keresztül követték el a bűncselekményeket. 


A büntetőtörvénykönyv egyértelműen fogalmaz akkor, amikor meghatározza, hogy aki mást személyi szabadságától megfoszt, az bűntettet követ el – mondta perbeszédében az ügyész. – Álláspontom szerint a vádlottak azzal a magatartásukkal, hogy a sértetteket bezárták, vagyis a belülről kilinccsel nem rendelkező ajtót a sértettekre rácsukták, illetve a helyiségből nem engedték ki őket, megvalósították a tényállást.

Az ügyész arra is utalt, hogy véleménye szerint a hónapokig tartó tárgyalássorozatban meghallgatott tanúk igazolták a vádat. Azt, hogy a helyiséget büntetésként, illetve fegyelmezési céllal használták az intézményben. Az ügyészség szerint az is kétséget kizáróan bizonyítható, hogy a vádbeli időpontokban, a vádban feltüntetett sértettek esetében a vádlottak nem megfelelő módon kezelték a helyzetet. Amihez jelentősen hozzájárult felettesük, Kimpián Ildikó vezetői tevékenysége." (baon.hu)

Emlékeztető a "szavahihetőség"-ről: 
Hamarosan (2012.03.20) kiderül az is, hogyan is végződik!

31 megjegyzés:

  1. A Kecskeméti Bíróság mégis jobban dolgozik mint a Halasi. Itt korábban indult az ügy és még sehol sem tartanak. Lehet,hogy törvényre várnak ami engedi nevelési céllal a betegek verését. Kötelezővé teszi a hazugságért tüntetést.
    István

    VálaszTörlés
  2. Simon is a ringbe akarta elintézni a betegverést, politikai játszma azt mondta. Egy két elküldött dolgozó bosszúja. Kimpián szintén arra hivatkozott,hogy a dolgozók bosszúja. Ha az is lenne Ő akkor is vétkes. Az emberségesség utolsó szikrája is kiveszett belőle.
    Megérdemli csak a fenntartótól is kellene néhány személynek követni.
    Akik ezt a gyerek elzárást támogatták,nem beszélve a helyettesítő dolgozóknak járó bérre nem tellett de pályázati pénzből Hajdúszoboszlóra már igen azoknak akik közel álltak a húsos fazékhoz.
    Cini

    VálaszTörlés
  3. Mintha másként alakultak volna a dolgok még az elején. Azokat támadták a bűnösök akik feltárták a gyerekekkel való rossz bánásmódot.
    Halasiaknál is a jelentők voltak a hibásak azt skandálta az igazgatónő és Bányai a Megyétől.
    Való igaz és ismert előttünk más esetekben is, hogy sajnos az a "bűnös, hibás", aki a jogtalanságokat felfedi -aki a gyengét a védelmébe vesz. A vétkesek pedig próbálják magukat, tetteiket olyan színben feltüntetni ( politikai támadás,"szakmai" érv pályázati hatalmi harc... ), mintha az események, tettek tőlük függetlenek lennének.
    Az még a kérdéses,ha az az ítélet születik meg
    ezután akik dolgozhatnak tovább védelmezni fogják a gyereket?
    Halason? A beteg lakókat védik az orvosok vezetők a bántalmazókkal szemben?
    Talán csak az a két jelentő képes kiállni értük?
    Sok dolgozót kellene lecserélni mert alkalmatlanok a betegápolásra a betegverők mellé álltak. Azoknak is lehetne osztani a börtönt, felfüggesztést,milliós pénzbüntetést.
    Tanulják meg a hazugságot tüntetéssel nem lehet igazzá tenni. MATT

    VálaszTörlés
  4. Na végre van egy ügyész, aki nem ijed meg!:)))
    És köszönet Detonátornak, hogy kitartott végig!
    A mi lányainknak is sok erőt kívánok itt Halason, hogy végig csinálják, mert meghozza az eredményét.
    Manó

    VálaszTörlés
  5. Detonátor kitartása célba ér. Gratulálok a gyerekekért és a dolgozókért tett tetteihez. Mária

    VálaszTörlés
  6. Nem nem történt ilyen legfeljebb csak három alkalommal! emlékezünk még ki mondta? Dolgozó

    VálaszTörlés
  7. Azért megtörténtek azok a bezárások. Utasításra! Azok is bűnhődnek akik
    a parancsot végre hajtották. Minden esetre a véleményem az,hogy a vezetőknek kellene több büntetés,mert nem is lehetett ellent mondani,mert akkor már a kirúgás veszélye fenn állt volna. Cini

    VálaszTörlés
  8. Ombudsman: a semmiért kértek pluszpénzt az idősotthonban
    Szabálytalanságokra bukkant az ombudsman egy idősek otthonában, amely ellen azért érkezett panasz az alapvető jogok biztosához, mert az intézményben fizetni kellett az emelt szintű szolgáltatásért, holott a lakók nem részesültek kiemelt minőségű ellátásban, sőt, Szabó Máté vizsgálata az étkeztetéssel kapcsolatban is problémákat tárt fel.



    Igen somogyi otthonokban sem ártana körbenézni,mert akinek még rá kérnek olyan esetben is a gondozási díjára,ha nincs gyereke,attól a nyugellátásán felüli összeget a megtakarított pénz csapolásával oldják meg,de akinek nincs az is ugyanazt kapja mint akinek csapolják a pénztárcáját.Szó nincs plusz ,vagy minőségibb ellátásról,vagy gondoskodásról./a személyes értékek,pl ékszerek nyom nélküli eltünése is rendszeres,de nincs jogorvoslat,csak széttárják a kezüket a gondozó intézmények,ez személyes tapasztalat sajnos.

    Több mint öt éve, hogy nem lehet már egyszeri hozzájárulást kérni az emelt szintű elhelyezést kínáló bentlakásos intézményekben. Az alapvető jogok biztosánál bepanaszolt idősotthonban (amelynek nevét Szabó Máté nem hozta nyilvánosságra), nem ilyen volt az ellátás, a beköltözés fejében mégis kérték az emelt szint többszázezer forintos díját, ráadásul ez a követelmény azután is benne maradt az önkormányzat rendeletében, hogy az egyszeri hozzájárulást előíró törvényi szabályt hatályon kívül helyezték.

    Az illetékes gyámhivatal vizsgálatra kérte fel az Állami Számvevőszéket, ugyanis ellentmondásosak és hiányosak voltak a befizetésekről szóló igazolások és nem egyértelmű, hogy a kérdéses összegeket ki, és milyen szervezet számlájára fizette be. Az otthon fenntartója hibásan állapította meg a térítési díjat. Ez a díj szerepelt az intézmény honlapján mindaddig, amíg a gyámhivatal közbe nem lépett, és az önkormányzat új rendeletben írta elő a törvényes feltételeket.

    Az ombudsmannak benyújtott panaszból az is kiderült, hogy nem volt elég változatos és tápláló az idősotthonban tálalt étel, amit többször, de eredménytelenül jeleztek a vezetőségnek. A beadványban olvasható továbbá, hogy emberibb bánásmód kellene az ott lakókkal. Az alapvető jogok biztosa a szakmai felügyeletet ellátó megyei szociális és gyámhivatalt kérte fel a vizsgálat lefolytatására. A bánásmóddal kapcsolatban nem derült fény visszásságra, az étkeztetésre vonatkozó kifogásokat azonban a tapasztalatok visszaigazolták. A gyámhivatal közbelépése és a fenntartó döntése nyomán jelentősen javult az ellátás.


    A térítési díjak ügyében a gyámhivatal intézkedett és a Számvevőszéket értesítették. Az étkeztetés problémáját megoldották. Az ombudsman nem tartotta ugyan szükségesnek további intézkedések kezdeményezését, de felhívta a gyámhivatal vezetőjét az idősotthon működésének rendszeres ellenőrzésére. Szabó Máté attól tart, hogy a panaszbeadványban kifogásolt hasonló körülmények Magyarországon másutt is fennállhatnak.

    VálaszTörlés
  9. Bagó Zoltán hazudott, és alaptalanul vádaskodott. Mivel rosszul végeztették a belső vizsgálatot, és ezzel lehetővé tették, hogy tovább károsítsák a gyerekeket, büntetőjogilag felelősségre kell vonni. Ő is kerüljön a vádlottak padjára!

    VálaszTörlés
  10. "Utalt az ügyész a sértettek nagy számára": akkor nem 3 eset volt! Tehát Bányai Úr is hazudik.

    VálaszTörlés
  11. Huszon valahány vádlott az már nagy bűncselekményre utal.

    VálaszTörlés
  12. Emlékezzünk.
    2010. július 26., hétfő
    Olvasói levél LXXIII. - Kis múltba tekintés

    „Pirtóra szorult egy harmadrendű újságíró V. I., együtt élve egy vízvezeték szerelővel, nagy nyomorban.
    Akkoriban ott élt egy Ganz gyári vasmunkás N.F. szemet vetett rá, melyből végül kapcsolat lett. Eltelt egy csomó idő. Az N.F. elhatározta, miután őt a FIDESZ felkarolta és pártvezér lett belőle, hogy a kiskunhalasi szociális otthon öregedő igazgatója helyett, igazgatót csinál belőle.
    A kiskunhalasi FIDESZ más véleményen volt, ők Lajos Tibor, akkor már befutott magas képzettségű embert fogják javasolni igazgatónak.
    Megszületett az első ellentét.
    N.F.-nek a kiskunhalasi otthonban sok kapcsolata volt és akkoriban már ott dolgozott Z.Gy-né is, és Bozókiné. A kapcsolatok és Z.GY.-né segítségével sok belső információt és adatot vittek ki az intézetből, melyekre építve írták meg közösen a V.I. (S.I.*) pályázatát.
    A halasi Fidesz fel volt háborodva és a szocialisták segítségét kérték, hogy ne egy volt újságíró, hanem a szakmai tudása magaslatán lévő, L.T. legyen az igazgató.
    A szocik ezt meg is ígérték, de N.F. akkor már a megyegyűlés elnökhelyettese volt, és a megyei vezetés jóváhagyásával fentről megegyeztek a szocikkal, és olyan pályázatot írtak ki, melyre az S. I. lett az esélyes, továbbá ő rendelkezett a bentről ellopott anyagokkal, valamint a Z.Gy.-né az ügy gyorsítása miatt sok - sok feljelentést tett a Ciliék (előző igazgató asszony*) ellen a megyéhez.
    Az ügy tehát el lett döntve, a V. I. vagyis S.I. lett az igazgató és a Z.GY-né teljhatalmat kapott a szolgáltatásaiért cserébe.
    Bozókiné végül terhessé vált, ezért aztán a Z. Gy-né őt is kicsinálta.
    Ő az, aki egyáltalán nem érdemel kegyelmet.”
    Ne felejtsük el azt a sok disznóságot ami köszönhető a Fideszeseknek, nem hozzáértő ember,igazgatói széket kap,de milyen aljas eljárással.
    Ebben segített a Pirtói polgármester és a Megye.
    Ezért tűnhettek el a pályázati pénzek meg az étkezési utalványok.
    Mária


    Olvasónktól kaptuk. köszönjük!

    Read more: http://netrefel.blogspot.com/2010/07/olvasoi-level-kis-multba-tekintes.html#ixzz1ouNyvpN5
    Under Creative Commons License: Attribution

    VálaszTörlés
  13. Halason minden rendbe van,minden jó 17 éve kaptunk egy 37-es és egy 40-es gumicsizmát a fürdetéshez azóta is azt használjuk mikor ki fürdet az húzza a lábára. Igaz már kopott de minden nap van használva.
    Nem nem nem kaptunk újat 17 éve! Munkás

    VálaszTörlés
  14. Ki kell érdemelni az új csizmát! XY

    VálaszTörlés
  15. A vércse azt állítja még most is,hogy nem volt gyerek elzárás?
    Nagyon tudta,hogy nem történt, és ilyen igazgatónőre szükség van.
    Hét és fél év börtön a mi véleményünket igazolja.
    Remélem a Halasi ügyben, az ítélet minket fog igazolni nem Őt.

    VálaszTörlés
  16. Mi történt Erzsikével tudtok e valamit róla?
    Mária

    VálaszTörlés
  17. Remélem,hogy semmi rossz NEM!
    Gabi

    VálaszTörlés
  18. Egy megjegyzést másoltam be Detonátor lapjáról!
    Elnézést az írójától. Ez Halasra is érvényes.
    Névtelen írta...

    ÓÓÓ kedves Hőbőrgő Akárki!
    Ez az egész dühöngő ügy 1%-a sincs annak amit még ki kellett volna vizsgálni, eljárni benne.
    Kimpián regnálása alatt semmi ismétlem semmi sem ment szabályosan. Sajnos nem túlzás amit állítok.
    A gyermekvédelmi jogok súlyos megsértése, a gyermekotthonokra vonatkozó szabályok be nem tartása, veszélyeztetés, "import" verések, a munkavállalói jogok két lábbal taposása, szexuális, pénzügyi visszaélések sorolhatnám. Mindezekről még jegyzőkönyv is készült.
    Na ezek után jött az elhíresült: nem nem nem soha duma azok részéről akik valami titokzatos módon érdekeltek voltak az ügyek eltussolásában!!!
    A többi csak kávéházi fecsegés. Jó lenne ha nem Győzőt csesztetné.
    rivas007

    2012. március 13. 13:02

    VálaszTörlés
  19. Azért csinálják ezt az egészet,hogy Erzsikét ne kelljen igazgatónak ki nevezni. Ő írta az egyik legjobb pályázatot. Gondoljatok csak bele,ha Ő lenne az igazgató akkor a sok hazugnak félre állna a szájuk.
    Az orvosoknak is rosszul esne,hiszen azok sem az igazságot akarták hanem a hazugságot támogatták már akkor is amikor egy hét elteltével küldték a kórházhoz a megerőszakolt beteget. Éveken keresztül a semmiért vették fel a fizetésüket,vagy azért,hogy munkaidőbe alkoholizáljanak. Érdemi munkát nem végeztek mert csak a füzetet nézték nem a beteget. A nővérek vagy ápolók elmondása alapján állították fel a diagnózist. Ez az orvos beteg kapcsolat az intézetben. Ők is a betegverőket támogatják a betegek helyett. Mióta itt dolgoznak nem tudták megérteni még,hogy a betegekért vannak alkalmazva. Ők azt hiszik a betegverőkért!
    Felfogási gondok vannak. István

    VálaszTörlés
  20. A Pirtói polgármester,hogy jön képbe a halasi ügyeknél?
    Azon felül,hogy Simont Ő nyomta be igazgatónak.
    Ő egy vasmunkás volt még érettségije sincs. Vagy vett magának?
    Így is lehet polgármester?
    Mónika

    VálaszTörlés
  21. Önök szerint Bagó úr levonta a konzekvenciát és lemondott?

    Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem történt ilyen...

    VálaszTörlés
  22. Bányai lemondott? Nem,nem nem nem itt sem történt ilyen.
    Nagy László lemondott? Nem nem nem nem történt semmi. Vizsgáltak de eredménytelen munkát végeztek.
    Rausch lemondott? Nem nem és nem. Igaz a bájaikat mutogatták a vezetők egy része a vizsgálat ideje alatt. Csodálkozik még valaki,hogy nem tudtak a megyeiek érdemi munkát végezni. Elterelő hadműveletet bevetették amit szoktak, mint mindig! Megvendégelés és a csomag sem maradhatott el! Bennfentes

    VálaszTörlés
  23. Megvették, lekenyerezték a megyeieket. Gabi

    VálaszTörlés
  24. Nem történt semmi, csak felfújt lufi az egész.

    VálaszTörlés
  25. Ha már felfújt (zöld) lufi, érdemes lenne egy kis történeti áttekintést közzétenni, időrendi sorrendben, kezdve a kedvenc(?) Krisztiánunk blogjával, a szimpátia tüntetéssel folytatva egészen a mai napokig bezárólag.
    Ahogy Bányai mondta: "megvédjük az intézményeinket!" pedig nem az intézményeket, hanem az ott élőket és az ott dolgozókat kellett volna és kellene ma is megvédeni, mindannyian jól tudjuk, hogy kiktől is!

    VálaszTörlés
  26. A vezetőktől orvosoktól meg attól a néhány elvetemült elmebeteg ápolótól akikért a vezetők orvosok tüntetést szerveztek! XY

    VálaszTörlés
  27. Bemutatkozik Simon macskája.
    Simon's Cat bögre, kulcstartó vagy hűtőmágnes hatalmas kedvezménnyel!

    A névtelen macska, akit úgy ismerünk, hogy ő Simon macskája, most itt van, hogy megvidámítson titeket is bögrén, hűtőmágnesen és kulcstartón.

    VálaszTörlés
  28. Mindaz, amiről itt szó volt nem következhetett volna be, ha húsz év óta nem hazug és korrupt lenne a párt! Mindegyikre az a jellemző,hogy a saját embereit nem vizsgálja,hanem az előző pártra acsarkodik. Száz milliós tételeket talált Budai a vizsgálataival az MSZP háza táján. Mégis a keveset keresőket sanyargatják. A politikusok álláshalmozása is elfogadhatatlan! Lemérhető Bányai és csapatának a helytállásán.
    Vizsgáltak nem találtak semmit. Azt is vizsgálni kellene a felettesüknek,hogy mekkora az az összeg ami miatt nem találtak?
    A gyerekelzárások nem nem történt ilyen!!!! Legfeljebb csak háromszor!
    Karácsonykor a kislányt bent felejtették,mint a felvételről elhangzott az egyik felelős személy nyilatkozatában. Tépte a haját. Meddig tépte? Ki nézett rá mikor el is felejtkeztek róla napokon keresztül?
    A halasi esetnél nem nem nem történt semmi, volt a szlogenjük.
    Ott is vizsgáltak érdekes módon nem találtak semmit! Biztosan analfabéta személyeket küldött Bányai Úr,akik még a jegyzőkönyveket sem tudták elolvasni pedig az volt dögivel!Igaz Ő is tanított iskolázottság nélkül Ő nyilatkozta. Nem kell már tanulni mert a Fidesz polgármestert is kinevez érettségi nélkül,nem az iskola a fontos csak hazudni,lopni csalni tudjon úgy ahogy elvárják tőle. Ne láson ne tudjon ha valamit nem utalnak át az intézeteknek. Pályázati pénzek,intézmények dolgozóinak járó juttatásai stb? Mónika

    VálaszTörlés
  29. SIMON'S CAT

    http://www.youtube.com/user/simonscat?ob=4&feature=results_main

    VálaszTörlés
  30. Nem a mi Cicánk a Simon macskája! Ezt ki kérem magamnak.

    VálaszTörlés
  31. Bagó úr nekem a kalocsai fenyegetés kapcsán vált ismertté... Aztán az intézményekkel kapcsolatos nyilatkozatairól kiderült - bírósági ítéletek tanúsága szerint is - hogy bizony nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem volt igaza... Neki sem.
    Aztán hallottam, hogy ő képviseli a Benes dekrétumok eltörlésének indítványát, valamint a székely autonómia kérdését az EU-ban...
    Hát erről csak az jut eszembe: Ments meg Uram!

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)