2012. március 1., csütörtök

Súlyosbodott a vád a Kimpián-perben


"Súlyosbította a vádat a Kimpián-perben a Kecskeméti Városi Ügyészség. Ennek következményeként a vádat képviselő dr. Göblyös Péter ügyész nem tudta megkezdeni a csütörtöki tárgyalási napra tervezett, több órás perbeszédét. A tárgyalást el kellett halasztani.

Az eredeti „forgatókönyv” szerint az ügyész csütörtökön tartott volna egész napos – várhatóan 9 órától délután 4 óráig tartó – perbeszédet abban az eljárásban, amelyben a Juhar Utcai Szakszolgálati és Gyermekvédelmi Intézmény korábbi igazgatónőjét, Kimpián Ildikót és 27 munkatársát személyi szabadság megsértésével vádolják. Majd ezt követően, pénteken következtek volna az ügyvédek, valamint az utolsó szó jogán a vádlottak.

Csakhogy Göblyös Péter a csütörtöki tárgyalási nap elején bejelentette: két vádlott esetében súlyosbodott a vád. Már nem csupán a vádiratban szereplő számú személyi szabadság korlátozással – az iskolai dühöngőbe történő gyermekbezárással – hanem annál többel vádolják a két nevelőt. Az eljárási szabályok szerint a vádmódosítás miatt a tárgyalássorozatot vezető dr. Endrényi Mónika bírónőnek nyilatkoztatnia kellett az érintetteket. Arról, hogy a módosítás miatti felkészülésük érdekében kérik-e a tárgyalás elnapolását. Egyikük kérte, így a pénteki tárgyalási nap is elmarad.
Az új helyzet miatt legközelebb március 9-én tartanak tárgyalást a Kimpián-perben. Aznap nyilatkozhatnak a súlyosbodott váddal kapcsolatban a vádlottak és a védőik, majd – ha nem lesz új indítvány – a perbeszédek következhetnek. Dr. Göblyös Péter már akár aznap, a védők és a vádlottak pedig március 12-én jutnak szóhoz. Ebben az esetben március 20-án hirdethetnek majd ítéletet a Kimpián-perben. Amelyben – mint korábban megírtuk – a halmazati szabályok miatt akár 7 és fél évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik az igazgatónőt."

Forrás: baon.hu
.

Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

12 megjegyzés:

  1. Akkor most a Sas fióka mit mond ilyen igazgató kell? Nagy szükség van rá? Ílyen dolgok vannak a mi intézetünkbe is amit úgyan úgy szeretnének elsinkófázni mint a Kimpián ügyet. Mária

    VálaszTörlés
  2. Ott már lassan hullanak a fejek! Türelem, ide is elér a kaszás...

    VálaszTörlés
  3. Sovány vigasz ,a Kiskunhalasiaknak !
    Értem ez alatt ,"büntetés bejárni dolgozni az intézetbe"
    egy-két kivétellel mind ezt mondják !

    VálaszTörlés
  4. Lassan de itt is elérkezik az igazság pillanata.
    Nem garázdálkodhatnak a lakók kárára sokáig.
    Munkás

    VálaszTörlés
  5. 10 évet adnék neki! mi szenvedtünk miatta most szenvedjen Ő is a börtönbe.

    Emlékeznek még két napig a parlament előtt volt,hogy szabad verni a gyerekeket,azt szerették volna törvénybe iktatni.
    Utána kezdődött a nyomozás rendesen mikor nem sikerült nekik.

    A Halasiaknál az a fő kérdés ki a Cica, nem az,hogy a beteg embereket bántják,miért bántják.
    Az nem lényeg vezetők ott is mennyi pénzt pocsékoltak el a betegekéből és a dolgozókéból,lehetett ott is ilyen pályázati pénz mint itt a juharon. Cini

    VálaszTörlés
  6. Bizony ez csak a pénzről szól halason is.
    Még most is terrorba vannak tartva a dolgozók,Laci ebbe belefáradt.
    Sajnos a megbízott igazgatótól sem várhatunk semmi jót. Dolgozó

    VálaszTörlés
  7. Ezt most akarják törvénybe hozni,lehet ütni vágni megerőszakolni a beteg embereket. Bányai javaslatára mint a gyerekverés volt.

    VálaszTörlés
  8. Vajon mit szólna Bányai ha egy ünnepségen valaki szájon vágná?
    Ő is egy beteg ember! Őt lehet ütni verni,nem érti a jelen helyzet lényegét. Pszichiátriai eset. Ibolya

    VálaszTörlés
  9. A mi Igazgatónk is rászolgált annyi időre!

    VálaszTörlés
  10. Ez már minősíti a Megyeháza igazságos vizsgálatát eljárását hozzáállását,
    az iskolába és a pszichiátrián történtekhez. Osztályzatuk -1
    Irisz

    VálaszTörlés
  11. Megyeházán tudtak a pénzekről a juharos és a halasi ügyben is.
    Azt próbálták el mismásolni. Azért nem halad a nyomozás.
    Bányai mindent bevet,hogy a bíróság is ilyen 150 ezer forintos büntetést szab ki azt is suttyomban. Ne tudjon róla a lakosság.
    Az újság is ehhez aszisztál azért haldoklik.
    István

    VálaszTörlés
  12. Vajon, Halason hány évet osztanak ki büntetésként?
    Ez is úgy lesz mint a százötvenezres büntetés az igazgatónőnek.
    Nem tudni mikor ki szabta ezt a csekély büntetést százszorosát érdemelné!

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)