2012. június 8., péntek

Áldatlan áldott állapot…

 
Megesett… Nem véletlen.

Az intézmény jövőjének meghatározása tekintetében, a szakmai szempontok mellett a munkahelyi morálnak és az erkölcsnek kellene érvényesülnie. Ehhez ilyen vezető személy(ek) támogatása, kiválasztása szükséges. Úgy tűnik azonban, ezt ma valami „felsőbb koncepció” elve szándékosan akadályozza… Olyan emberek kinevezését kellene támogatni, akik példát mutathatnak azoknak is, akiknek erre a családjukban, környezetükben nem volt megfelelő minta…

Ha azonban mindezeknek híján vagyunk, vagy ezt a szempontot nem helyezzük előtérbe, akkor a következmények sem maradnak el… Ez pedig családi életek tönkretételét, gyerekek csonka családban való felnövekedését, súlyos mentális-, valamint egészségkárosodást, és bizony anyagi ellehetetlenülést is jelent… Sajnos ez a statisztika nálunk nagyon rossz mutatókkal bír. Valaki egyszer találóan azt mondta, hogy ki kellene rakni az intézmény bejáratához, a Vigyázat! Családveszély feliratú táblát!

Egy segítőtől, ez az identitás nemcsak idegen, hanem elfogadhatatlan… Ezt hozta magával a szabadelvű gondolkodás, amivel pedig épp a szabadság ellenkezőjét érik el. Lásd még: ITT!

Ha olyan lennék, mint ők, akár örülhetnék is… vagy legalább kárörvendenék… De semmi ilyen nincs bennem… egy buta kislány tönkreteszi életét, másokét, és a saját gyermekéjét is… Mert hozta, amit hozott, látta, amit látott, követte, akiket nagyra tartott… Ha cinikus lennék, azt mondanám, hogy legalább van gyakorlata a babysitterkedésben, s ha irigykednék, akkor azt, hogy neki legalább lehet gyereke… Mégis, inkább sajnálkozom és aggódok…

Amikor én a szakmát tanultam, még az ilyen embereket eltanácsolták a pályáról, hiszen hogyan lehet az segítő, aki családokat tönkretesz… Sőt, nemcsak az én hivatásomban volt ez gyakorlat, hanem máshol is… A rendvédelmi szerveknél például behívta a delikvenst a parancsnok, s megmosta a fejét… szakítania kellett a harmadikkal, aki feldúlta a család életét… Ha nem tette, nem maradt következmények nélkül… De általában megtette, és nem a fenyegetés miatt, hanem a józan belátás következtében…

Ma már híján vagyunk az ilyen vezetőknek, akik behívják és elmondják, netán megkövetelik… S ha behívná is, mit mondana? Ne kövesse el azt a hibát, melyet ő maga is elkövet? Megtilthatja azt, amit ő is, elődje is elkövetett? Amit felénk, korábban jutalmazással „büntettek”?  Ahogy a médiában is csak az lehet sztár, aki gáz…

Ez a morál mindenkit tönkretesz… Nem cél már ennek a megakadályozása, sőt lassan meggyőződésem, hogy szándékos demoralizálás folyik, aminek a célja hosszútávon az emberek, a megtartó kapcsolatok tönkretétele, családok szétzúzása, hogy ezáltal még kiszolgáltatottabbá váljanak az emberek.

Gondolkodni kellene, mielőtt cselekszünk, vagy teret engedünk az ösztöneinknek… S ha gondolkodtunk, hát lépnünk kellene… A vezetőknek pedig el kellene gondolkozni azon, hogyan lehet megelőzni a jövőben az ilyen tragédiákat, és bizony lépéseket kell tenniük a megelőzés érdekében… Mert a tragédiák újabb tragédiákat szülhetnek.

Egy dolog még idekívánkozik… A hűtlenségen nincs áldás, erről mindenki meggyőződhet(ett)… ahogy a csaláson, hazugságon és jogtalan előnyszerzésen sem
Nyíltan, nyeglén és hetykén vállalni a paráznaságot és házasságtörést, a házas felek munkahelyén, nemcsak infantilizmusról, hanem határtalan pimaszságról árulkodik…
Még egy ok, hogy elgondolkozzon a fiatal kolléganő, nem beszélve a házas, több gyermekes férfiről, aki ezt eddig elmulasztotta…

Mert erre az áldott állapotra mondhatjuk, hogy terhes

Áldatlan ez az állapot… Szerintem tarthatatlan.

Lásd még: ITT! és ITT!

Levélküldés: ITT!                   Az utolsó döfés: ITT!
"Mert megérdemeltem!"            Facebook            "A Vincze konklúzió": ITT!

68 megjegyzés:

  1. Gratulálunk B.B.
    Senkinek semmi köze semmihez.

    VálaszTörlés
  2. 19:24-hez
    Senkinek
    Ha gratulálsz, írd oda a neved!

    VálaszTörlés
  3. Én meg ma kárörvendő vagyok. Nem tehetek róla.
    Paprika Tamást fülön fogják egy két írása miatt.
    Nem találtam a lapját. Mindig van előre lépés.
    Mária

    VálaszTörlés
  4. Ezt is ajánlom:
    http://felelet.blogspot.hu/2011/01/valo-vilagi-oktatas.html

    VálaszTörlés
  5. A szülőnek a feladata nevelni a gyerekeket,és példa mutató élettel formálni a felnőtté válását. A felettem levő címet olvastam.
    Gabi

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  7. Padlót fogtam! Most is csak gondolkodom, hogy mit is írjak, mert erre úgy érzem reagálnom kell. Nevezetesen a "Gratulálunk B.B. Ne törődj semmivel és senkivel!" című felkiáltáson töprengek. Próbálom értelmezni, bevallom kevés sikerrel. Ebben a szomorú helyzetben legalább három, de inkább több családtag sírva eszi meg a mai vacsoráját is. Mert akivel nem kell a "B.B.-nek" törődni, nos ők nem mások mint két ártatlan kisfiú, a feleség és a nagyszülők. Életre hívni egy gyermeket óriási felelősség. A fogantatás pillanatától a kis életnek lelke van. Miből táplálkozzon, ha több embernek ilyen szomorúságot, bánatot okoz az Ő érkezése? Ő a vétlen ebben a nagyon szomorú történetben! Nyílt titok volt már régen, hogy "valami van" és sajnos szinte minden ilyen esetben a feleség tudja meg utoljára. Most is így volt. Csak azt láttuk, hogy a feleség egyre vékonyabb és csendesebb. A gratulálótól csak azt szeretném kérdezni, hogy ugye nem a foglalkoztatóban tetszik dolgozni? Nem mentség az sem ha nem ott, de talán akkor betudható annak, hogy nem ismeri a körülményeket. B-nek zárszóként annyit, hogy az Ő gyermeke soha ne tapasztalja meg, hogy milyen érzés ha az apának gyermeke születik és nem az anyától! Ja és remélem, hogy az új házon eső előtt sikerült a tetőt és minden más egyebet befejezni. De még ezen kívül is sok mindenre szükség van egy gyermek felneveléséhez. Elsősorban felelősség teljes szülőkre! János

    VálaszTörlés
  8. Törődj csak a saját dolgoddal és ne a máséval.

    VálaszTörlés
  9. Javaslom az egész blogbejegyzést törölni a megjegyzésekkel együtt!A magánélet nem ide tartozik!

    VálaszTörlés
  10. Igaza van, a magánélet nem ide tartozik, ahogy a munkahelyre sem és a betegekre sem! Gondolom ezzel ön is egyetért! Ennek ellenére azt gondolom, tanulságul kell szolgálnia mindannyiunk számára.
    Ez, és az ilyen esetek, nem két vagy három ember magánügye, főleg úgy, hogy a munkahelyen folytatják mindenki szeme láttára, ráadásul munkaidőben.

    VálaszTörlés
  11. Nem a bejegyzést kell törölni, hanem a munkaviszonyukat!

    VálaszTörlés
  12. Mindig is fontos volt a vezetők példamutatása! Nézzük meg S.I. mit művelt a magánéletében, s mit műveltek a hozzá közelállók. Nézzük meg V.I. életét és ne csodálkozzunk B.B. magánéletén.
    Olyan igazgató kell, aki valóban erkölcsi példát mutat és akkor változni fog a morál. S igaz, hogy a magánélet elvileg nem tartozik másokra, de ha bekerül a munkahelyre, akkor már nem csak magánügy!

    VálaszTörlés
  13. Nem elvileg nem tartozik másokra, hanem sehogy sem tartozik másokra.
    Nem vagy te mindenható, hogy mások ügyeivel foglalkozz, nem vagy te olyan nagy ember, hogy tanulságot szolgáltass, főként senki sem kért meg erre.
    Ha pedig mégis úgy gondolod, hogy az igen fontos mondandód meg kell másokkal is osztanod, ne erre a blogra firkálj,hanem a rendes nyilvánosság elé tárd az eseményeket.
    Ott ugyanis valóban nem egy-két ember hanem emberek sokasága olvassa.
    A szerkesztő pedig ha megjelenteti akkor az igazi tanúbizonyság arra, hogy nem magánéleti vájkálás hanem közérdekű olvasmány.
    Ezzel te vagy ti is védve vagytok mindenféle feljelentés ellen.

    VálaszTörlés
  14. Igazgatói erkölcsi példamutatás:
    S.I (V.I.) és V.I.
    Valóban tanulságos, bár nem mindenki ismeri a részleteket.

    VálaszTörlés
  15. "Kedves" 9:22-nek. Gondolkodom az ötletedről és örülök, hogy olvasod ezt a blogot.
    És bizony ha már a munkahelyen folyik a "magánélet", akkor bizony másokra is tartozik. Sajnállak a morális felfogásod miatt.
    Tudod, ha egy családban veri a feleségét (vagy a férjét) a (házas)társa az elvileg magánügy, de mégse az, hiszen kihat a környezetére is. Például a gyerekekre, akikből ki tudja milyen felnőttek lesznek, de kihat pl. a szomszédokra is, mielőtt még belekötsz abba, mi van ha nincs gyerek. De kihat a munkahelyre is, hiszen egy megvert házastárs valószínűleg nem tudja teljesen jól ellátni a munkáját, nem hiszem, hogy nem hat ki rá ez a dolog.

    VálaszTörlés
  16. Munkahelyen példa mutató vezetőknek és erkölcsös ápolóknak kellene dolgozni. Nem szerelmi háromszögben élni. Ha a vezetők romlottak erkölcsileg, mit várhatunk a beosztottaktól.
    Néró

    VálaszTörlés
  17. Emlékeztetőül :tudni illik és nem titok ,ezen a blogon többször támadták a kolléganőt. A blogszerkesztője akkor állítólag Perenis volt.Személy szerint meggondolatlanul rosszakat írt Róla.Most,hogy anyai örömök elé néz gratulálok Neki,P nek is ezt kellene tennie. Az Ő esete nem egyedi az intézetben,sorolhatnék neveket,van olyan ápoló aki a harmadik nőcinél tart,az elsőnél 1,a másodiknál 2 gyerek,a harmadiknál jelenleg 0.Sorolhatnám tovább is,de nem teszem.
    Undorítónak azért tartom,mert rosszindulatú emberek csak a kolléganőt támadják .
    Nem igazán értem mi köze van az egész dologhoz,az igazgatónak?-tessék kérem befejezni.Mindenki saját életének a kovácsa!

    VálaszTörlés
  18. VÁLASZ 2012. június 10. 9:22 - nek

    1. Egy társadalomban minden tartozik mindenkire, és minden kihat mindenre. Ki lehet menni a vadonba, és ott tényleg lehet szabadon üzekedni, mint a többi elvadult élőlény, zavartalanul…
    2. Ha már a felkéréseknél tartunk. Önt ki kérte meg, hogy tanulmányozza ezt az internetes naplót? Úgy tudom, a Blog szerzői úgy invitálták ide a saját olvasóikat. De, ha már itt van, gondolom szabad akaratából teszi (természetesen, tudom, van olyan, aki kiéhezve lesi a sorokat, hátha…). Egy kattintás válassza önt el attól, hogy másik, önnek tetsző oldalra navigáljon…
    3. Ez nem egy híroldal, hanem - leírom még egyszer -, internetes napló. Gondolom, a BUX indexet sem itt keresi…
    4. Ön megfogalmazza a Blog lényegét: igen, egy-két, kedves ismerős számára íródik, ennél többre nem vágyik. Nem „közérdekű olvasmányok” kerülnek fel ide, hanem impressziók, üzenetek…
    5. Feljelentés? Hányat még? És legfőképpen: miért? Talán azért mert valaki elmélkedik, nyilvánvaló és egyértelmű dolgokról? Ne keverjük össze a feltételezésekkel!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, ez gy nagyon szép, átfogó válasz!
      Ennél jobban én sem tudnám megfogalmazni!

      Törlés
  19. Névtelen2012. június 10. 13:30-nak

    Ez a B.B. kontra Perennis dolog...
    Kicsit olvasson utána, ki volt az aki "meggondolatlanul rosszakat írt"...

    VálaszTörlés
  20. Azért ne állítsuk már úgy be, hogy gyereket bonyolult és "nemes" dolog összehozni. Ez nem más mint, sima "alkalmazott" biológia.

    VálaszTörlés
  21. A Perennis és a Protest teljesen tiszta az ilyen ügyekben. Ha ők alkotnak is véleményt szerintem teljes joggal teszik, hiszen az életük morálisan példamutató.

    VálaszTörlés
  22. Biológia és hormonok élvezetet kell, hogy okozzanak, ez így van rendjén, mivel családokat és gyermekeket valamint munkahelyet is érint igenis van helye a kritikának és a véleményeknek.

    Ha a következmény 2012-ben fogamzás az nem véletlen, valószínű, hogy ők így akarták ha pedig így akarták akkor nincs helye a kritikának.
    Ezért éppen ideje lenne már témát váltani.
    Szép estét mindenkinek.

    VálaszTörlés
  23. Ne felejtsük el,hogy B.B. Mindenkit lehülyézett mindennek elmondott ezen az oldalon és a máshogy oldalán is. Nem érdekelte,hogy ügyvéd vagy hozzátartozó,nem tudhatta ki milyen de Ő aljas írásokat produkált. Talán a tudatlansága, tanulatlanságának következtében tette. Egy írás tudatlan is fejlettebb tőle gondolkodás terén. Most Ő van porondon nem tetszik,más feleségeknek sem az ahogy Ő viselkedik.
    Lesi a férfiakat mint a vadász a vadakat.
    Nem P.P.
    Ibolya

    VálaszTörlés
  24. Tuti, hogy tervezett gyerek...

    VálaszTörlés
  25. A főcikk nem B.B.-ről szól! Senki sem nevezte meg, sőt nem is lehetett tudni, hogy kik a szereplők.
    Ha B.B.-t nevesíti és jóhiszeműleg gratulál egy tisztelője, - első hozzászólás - hát lelke rajta. De ha már nevesíteni akar valakit, akkor azt is tudnia kell, hogy ő is csak egy áldozata annak a felsőbb, önsorsrontó ideológiának, melyet a hatalom képvisel. A cikk ez ellen szól, és erre hívja fel a figyelmet.

    Egy dolog szól mellette, hogy nem ölte meg a születendő gyermekét! Remélem, nem számításból, hanem emberségből tette, mégha a többi tette nem túl emberbaráti is.

    VálaszTörlés
  26. Brigi ismeretlenül szólította meg Perennist. Nem tudhatta, hogy beteg, ha igen, nem élhetett volna vissza a bizalmas információval. Megsértette a betegjogokat éppúgy, mint az összes többit, ezáltal alkalmatlanná válva arra, hogy ott, vagy bármilyen más hasonló helyen dolgozzon, vagy fizetést kapjon:
    "…Perenis-nek meg azt üzenem, hogy a saját betegségével foglalkozzon, ne azzal az intézménnyel amihez semmi köze. Talán sose volt még ott. Miért nem megy be egy hétre és próbálja ki milyen?
    Brigi
    2010. február 19. 17:15"

    VálaszTörlés
  27. A kecskeméti ügyvédről miért írta részeges börtöntöltelék?
    Kővínét is hülyének titulálta még sorolhatnám.
    nem Perennis tett rosszat a lakóknak és nem is Protest.
    Akkor miért is szidtátok Őket?
    Saját fejetekkel gondolkodni nehezetekre esne?
    Bennfentes

    VálaszTörlés
  28. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  29. És mit szól a feleség a történtekhez. Mi a véleménye a munkahelyi hármasról stb???

    VálaszTörlés
  30. 2012. június 10. 13:34 és 2012. június 10. 16:06 bejegyzőnek, vagyis Perennisnek üzenem, hogy ne próbálja a fiktív bejegyzőket tovább szaporítani, úgyis tudja mindenki, hogy az ilyen bejegyzés csak a kezelő tud készíteni.
    Miért nem fogadja már el, hogy 2-3 emberen kívül senkit sem érdekel ez a leposhadt életmű, melyet ő blognak nevez.

    VálaszTörlés
  31. 11:55 Veled vagy Nélküled 2-3 ember? Te mit kerestél ezen a fiktív írásoktól hemzsegő, leposhadt, életműnek nevezett blogon? Egyébként jó,hogy itt voltál, gyere ritkábban! Bár ha jól meggondolom talán nem is hiányoznál! Sőt biztos vagyok benne! Egyre biztosabb! Na szevasz!! Tudod némelyik autó ablakában van egy felírat:" HA EZT ELTUDOD OLVASNI, TÚL KÖZEL JÖTTÉL" Na így vagyunk mi is veled! János

    VálaszTörlés
  32. Ez az János! Ezt jól megadtad neki!

    VálaszTörlés
  33. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  34. 11,55-nek ajánlom.
    Végül is 5 fő volt tegnap este a blogon velem együtt. De amikor 19 en vagyunk fent akkor nem tudom ,hogy csinálják. Ha csak kettő főre koncentráltak,vagy háromra. Borzasztóan haragszanak a blog tulajdonosára,pedig Ő és még valaki csak a fő cikkeket rakják fel.
    A hozzászólások sem egy -két személytől valóak.
    Ha olvassa figyelje a szóhasználatokat,a mondandóját meg értelmezze, majd rá jön,hogy több személynek az írása..
    Kővíné

    VálaszTörlés
  35. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  36. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  37. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem értem, hogy minek olvasod a blogot? Ha nem tetszik, akkor csinálj magadnak egy másikat! Az a mi dolgunk, hogy véleményt nyilvánítunk, s az is, hogy hányan!
      Te azért koslatsz itt, mert kíváncsi vagy a hírekre? Kíváncsi vagy mit tudunk? Sajnállak, de nem fogod megtudni, mert ha eszed lenne, rájöttél volna már, hogy egy jó ideje azokat NEM írjuk le! Meg fogod tudni, érezni fogod a saját bőrödön hamarosan!
      És a "nagy okosnak" üzenem, hogy egyszerűen csak a "Válasz" feliratra kell kattintani és akkor megjelenik egy ablak, abba leshet írogatni, mint ahogy én most tettem. Nem kell ehhez Perennis!
      Manó

      Törlés
  38. Az előttem írónak jelzem, már csak két hét van a tárgyalásig, látom nagyon idegesnek tetszik lenni. Vajon miért?

    VálaszTörlés
  39. 12:19 érdekes asszociáció és lehet, hogy nem is véletlen! Mindenről a tárgyalás és az ideg jut eszébe! Itt a "tiszta fehér papír" töltse velünk azt a két hetet. Kibírtunk mi már ettől nehezebb és komolyabb dolgokat is. De nagyon kérjük csendben írogasson, rajzoljon, hogy ne zavarjon senkit. Ha nem tud valamit kérdezzen, csak ne ilyen kis oktondi módon hívja fel magára a figyelmet. Csak megsimogatja egyszer valaki a buksiját és meglátja sokkal könnyebb lesz! János

    VálaszTörlés
  40. Nagyon egyszerű itt minden. Nem történt semmi!!

    VálaszTörlés
  41. 11,33 hol található Prennis elosztási diagrammája?
    Kérem írja le hova kell kattintani.
    Akkor ez a 104 országból olvassák itt oldalt az mi? (egyszer számoltam akkor annyit mutatott) Vagy egyáltalán
    mi célt szolgálhat? Ha nem azt,hogy látni lehessen bárkinek,hogy hány országból követik nyomon a Kiskunhalasi pszichiátriai beteg gondozást.
    Nagy feltűnést keltett,az,hogy a betegverőkért volt a tüntetést,nem a beteg lakókért. Aki azt állította,hogy nem történt semmi olvasható volt több oldalon hozzászólásként, Akkor minek kellett tüntetni?
    Okosnak képzeli magát,de..................................
    Kővíné Tóth Erzsébet

    VálaszTörlés
  42. Okos is vagyok.
    Az eloszlási diagram csak annyi, hogy rá kell kattintani az oldalon lévő piros számra.
    Az országok sokasága pedig azt jelenti, hogy az anonim bejelentkezők, a z IP cím rejtése miatt egy véletlenszerűen generált IP címet kapnak amelyik tükrözheti bármelyik ország IP címét de a Perennisz féle számláló csak azt látja, hogy a IP cím mely országban lehetséges.
    Az egész egy nagy csalás, de inkább félre vezetés.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért nem gondoltam volna rólad,hogy ilyen okos vagy,eddig a kinézeted alapján véleményeztelek.

      Törlés
  43. Minek ez a vita?Hülyeség,ez az egész blog.A szerkesztői azért írogatnak,hogy valahogy eltöltsék unalmukban az idejüket.Klassz munkahelyük lehet,én ezt nem engedhetem meg magamnak,sőt a munkatársaim sem.

    VálaszTörlés
  44. A diagram ki írta a nevem és azt jelezte 1 személyben vagyok fent,pedig 2 volt oldali számlálón mikor rá kattintottam. És még most is 2.

    VálaszTörlés
  45. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  46. Már mindenki csicsikál.

    VálaszTörlés
  47. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  48. A fő cím áldatlan áldott állapot,a hozzászólók megbolondultak?
    Anyai örömök elé néző hölgynek gratulálok!!!
    Az Ő bébije fogja a nyugdíjat biztosítani!!!Ne bántsátok,segítsétek!
    Köszike.

    VálaszTörlés
  49. Én is ettől félek.

    VálaszTörlés
  50. Ami neki öröm, az másnak üröm.

    VálaszTörlés
  51. Önnek miért üröm?Rossz indulatúnak tetszik lenni?
    Tessék kérem a kolléganőt tisztelni,ne tessék bántani!
    Ami neki megadatott ,nem feltételezem ,hogy irigyli,vagy mégis? Ejnye.ejnye..

    VálaszTörlés
  52. rösszindulató a köbön az irógató személy!!!

    VálaszTörlés
  53. Anyai örömök?
    Helyes a többesszám, a sajátján felül még két gyermek mostohaanyja lesz!
    A hölgy kifejezést egyébként nem használjuk ilyen esetekben, ilyen nőkre. Ahogy az elvtársakat se szokás urazni, sem a hajléktalanokat, sem a házasságtörőket.
    Nálunk, - mellesleg - azt szokás tisztelni aki erényes. Tessék utána nézni a szónak, még benne van a szótárban.

    VálaszTörlés
  54. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  55. Az egész ország hölgy állományának a fele így kell ezt fogalmazni.

    VálaszTörlés
  56. Ez a "hölgy" egy családot szétszedett! Ezt tiszteljük? Komolyan? Sajnálom a születendő gyermeket, hogy ilyen körülmények között fogant! Figyelemmel kísérjük a sorsát, remélhetőleg mindezek ellenére jó anyja lesz! Néha az anyaság rádöbbenti a nőt, hogy felelősséget kell vállalnia.

    VálaszTörlés
  57. 20.16 számára és még sokaknak.

    Mindig kettőn áll a vásár.
    Ha egy párkapcsolat nem működik és együtt maradnak a marakodás károsabb a gyermekekre mint a szétválás.
    Ha ezt nem tudod, akkor valószínű, hogy gyermektelen vagy és csak a levegőből kapkodod a hozzászólásaid laikus tartalmát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a 20:16-hot "véletlenül" házasságban élek és gyerekem is van. Bizony kettőn áll a vásár! A volt és egyben leendő apa felelőtlen.
      Szépen, békességben elvált, majd utána ismerkedett meg B.B-vel és hozták össze felhőtlen, szabad kapcsolatukban ezt a gyereket?
      Mert ha így volt, akkor sok-sok boldogságot kívánok tiszta szívemből! H viszont nem...

      Törlés
  58. Miért mindig a férfiak felelőtlenek!?Férfi létemre nevelem,gondozom a gyerekem-sok nő példát vehetne rólam!

    VálaszTörlés
  59. Nem, nem csak a férfiak a felelőtlenek, a nők is azok tudnak lenni! Csak reménykedjünk, hogy felelősséget tudnak majd vállalni ezért a babáért együtt és a másik 2 gyerekért is egyben, hiszen nem lehet őket egy új kapcsolat és gyerek miatt elhanyagolni!
    S gratulálok, hogy az előttem szóló így elvállalja a felelősséget!

    VálaszTörlés
  60. Minden tiszteletünk az öné és az önhöz hasonlóké!

    VálaszTörlés
  61. Ha egy párkapcsolat nem működik, rendbe kell hozni, ha lehet.
    Mit tett ennek érdekében a hűtlen fél, csak ő tudja.
    Minden áron nem kell együtt maradni, valóban, de lehet elválni is tisztességesen, és aztán, de csak aztán újat kezdeniük.
    Mert így nem fair.
    S miből gondolja bárki azt, hogy az ő hűtlenségük majd megalapozza az ő kapcsolatukban a hűséget? Vagy majd itt is jön a harmadik?

    Ahogy a jogtalanság jogot nem alapít, úgy a hűtlenség sem teremt hűséget!
    Hát akkor ne tessenek majd csudálkozni!

    VálaszTörlés
  62. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  63. Aki neveket ír, az írja is alá a saját nevét!

    VálaszTörlés

"Soha ne félj kimondani azt,
amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
  (Márai Sándor)